Bérmunkás, 1942. január-június (30. évfolyam, 1196-1221. szám)
1942-03-21 / 1207. szám
1942 március 21. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN--------------------------------(gb) ROVATA--------------------------Időközönként valaki egy ceruzával irt, angol nyelvű levelezőlapot küldözget lapunk szerkesztőségének címezve. Az aláírás nélküli, nyomatott betűkkel rajzolt pár sorban a levélíró azt mondja, hogy jobb lesz, ha a CIO, az AFL és az IWW együtt működnek. Vagy valami ilyesmit irt a “Better play ball together” kifejezéssel. Aztán a továbbiakban megjegyzi, hogy az igy ‘»együtt labdázó” unionoknak demokratikus szavazás utján kell működni és eldönteni, hogy milyen uniont akarnak, vagy akarnak-e uniont egyáltalán. Ne legyen felvételi dij, tagsági dij is csak nagyon alacsony és mindig a többség akarata érvényesüljön. Nem egészen világos előttünk, hogy valójában mit akar a levelezőlap írója, de úgy vesszük, hogy az amerikai munkásmozgalmat csak nagyon felületesen ismerő jóakaratu munkás, aki ily modora ad kifejezést annak, hogy a munkásságnak ily sok, egymástól független, sokszor egymással harcoló frakcióra szakadását helyteleníti. Bizony,, mi sem gondolunk valami nagy büszkeséggel a munkásmozgalom feldarabolt- ságára és annak igen káros voltát teljes mértékben tudjuk és elismerjük. De ennek az el- daraboltságnak olyan történeldott, kapta a kalapját és elrohant. Az ajtóból még annyit szólt vissza: — Meddig lesz még maga szociáldemokrata ? — Tovább mint maga, — feleltem. Soha többé nem beszéltünk egymással. De megértem, hogy 19 esztendővel később én megint a börtönben voltam a szociáldemokráciáért és a kommünért, ő pedig Friedrich István parlamentjében ült. Én csak “voltam”, de ő “ült”. Kettőnk közzül én voltam a szabadabb ember! Persze most már nem látogatott meg a börtönben. ■te A kommün idején nem láttam, de tudtam, hogy egyik tagja volt a négyes földmunkásügyi direktóriumnak. Semmiféle a földmunkásság sorsára vonatkozó intézkedés emléke nem maradt utána. Nem is mi (fejlődési), gazdasági és ideológiai okai vannak, hogy a sok frakciót csak úgy, egyszerű parancsszóra egyesíteni nem lehet. Hiszen nem kisebb ember, mint Roosevelt elnök próbálta meg, hogy a két nagy uniont, az AFL-t és a CIO-t egyesítse és nem sikerült neki. Nem sikerült, mert az AFL szakszervezetei a hosszú fejlődés alatt kisajátították maguknak a munkaalkalmakat éppen- ugy, mint a munkáltatók a termelőeszközöket. Szerintük a munkáltatókkal kötött szerződés azt jelenti, hogy maguknak akarják fentartani az összes munkát. Magas beállási dijakat szabnak meg, nehogy túl sok követelő legyen. Ezek tehát nem hajlandók “labdázni” azokkal, akik ezt és a szakszervezeti forma egyéb káros tulajdonságait látva uj fajta szervezkedést hirdetnek. Viszont a magas beállási dijak eltörlése még sokunkat nem elégít ki. Mert a CIO legtöbb ágában a beállási dij, (legalább is még most) jelentéktelen, de mindazonáltal nem hirdeti a mai termelési viszonyok gyökeres megváltoztatásának szükségességét, hanem csak arra törekszik, hogy az örökös tisztviselők a tagság nevében a bószokkal alkudozzanak. Ezek tehát nem “labdáznak” együtt azokkal, akik demokratikus szavazást és eljárást követelnek. A Bérmunkásban nagyon hallottam soha a 133 napos kommün alatt a nevét említeni. * Az összeomlás után a börtön elől Friedrich István pártjába és a tőle ajándékba kapott mandátummal a parlamentbe menekült. Baj tehát nem érte. Ám az élet pokol lett számára és mértéktelen' alkoholfogyasztásban keresett vigaszt rombahullt életére. Nem talált. Elfeledve, elhagyottan, megvetettem kínzó betegségben halt meg. Sírjánál nem sereglettek a megvert, fogukat csikorgató proletártömegek. * Kár érte, mert tehetséges, nagytudásu ember volt. Ha megértette volna az uj időket és embereket, és ha nem lett volna vak önzéssel megverve, továbbra is az élén haladhatott volna annak a világot formáló nagy küzdelemnek, amelyről egykor olyan tehetségesen irta: sokszor ismertetjük a különböző gazdasági szervezetek és egyéb munkásmozgalmi frakciók közötti különbségeket és e rovatban inkább csak a levelezőlap névtelen írója által felemlített két valóban kifogásolható okot hoztam fel és igyekeztem kimutatni, hogy az egyiken maga az AFL alapul, a másikat pedig mindkét nagy union annyira alkalmazza, hogy azok eltörlése óriási méretű belső harcot, valóságos union belforradalmat igényel. A TÚLZÓK TALÁLKOZNAK Szerintem a munkásmozgalom feldarabolásáért a mindkét oldali túlzók a felelősek, mert lehetetlenné teszik a fenti okok kiküszöbölését.Az egyik túlzó az, aki semmit sem törődik az unionjával. Ebbe a csoportba számíthatjuk azokat a munkásokat is, akik szervezet- lenek ugyan, de nem is érdeklődnek a szervezkedés iránt. A szervezkedési kérdés untatja őket, vagy félnek tőle. A gazdasági szervezet jellegét valójában a tagság szabja meg. Ha a tagság törődik a szervezettel és öntudatos, akkor nem hagyja nyakára ülni a tisztviselőket, nem hagyja elárulni sztrájkjaikat, sok előnyt vívnak ki és éberségükkel, harcikészségükkel megtartják azokat, akármelyik szervezetbe tartoznak is. Ellenben, ha a tagság nem törődik az union ügyeivel, a gyűlésekre nem járnak el, vagy ha elmennek is csak a tagsági dijat fizetik ki, hogy a munkájukat el ne veszítsék, az ilyen unionokban a tisztviselők előbb-utább “egyleti basákká” válnak és a szervezet “rákét” jelleget vesz fel. Mindazon szervezetekben, ahol ez az állapot már bekövetkezett a tagság nemtörődömsége és tunyasága okolható. A másik túlzó véglet alatt azokat a munkásokat értem, akik a saját szervezetük iránt túlságosan elfogultak, olyanok, mint a bigott vallásos emberek. Még jó, hogy a számuk nem túlságos nagy. A befolyásuk azonban számukhoz arányitva rendkívül nagy. Ezek azt tartják, hogy a munkásmozgalom többi ágaiban nemcsak a taktika hibás, hanem a tagok, de különösen a vezetők, mind munkásárulók, opportunisták és elvetemült gazemberek. Ezt különösen azért hozom fel, mert ennek az irányzatnak még az IWW tagjai között is találtam követőit. Én például megbecsülök és tisztelek minden munkásembert, aki őszintén a munkásság javát szolgálja bármelyik frakcióban is, noha nem értek vele egyet a követendő taktikára nézve. Vannak azonban munkástársak, akik az emberiséget két csoportra osztják: IWW-istákra és ellenségekre, különösen, ha azok valamilyen szerepet játszottak a munkásmozgalomban. Az egyik ilyen benszülött öreg wobblit megkérdeztem, hogy tudna-e megnevezni csak egyetlen egy fljlyan amerikai nem IWW-ista munkásvezért, akiről szimpátiával tudna megemlékezni. “Ilyen nincs”, — jelentette ki a legnagyobb határozottsággal. Természetesen a többi mozgalmakban is vannak ilyen elfogultak. Igen, a két túlzó irányt képviselők, a mozgalommal semmit nem törődök és a mozgalmaik iránt túlságosan elfogult bigott munkások a munkás- m o z g a lo m eldaraboltságának igazi okozói. EZ IS EGY DARAB MAGYAR- ORSZÁG “Egyik nagy vidéki kerületben, ahol békevilág idején sok volt a szociáldemokratapárti szavazó egy nagy gyárvállalat folytán, a hivatalos hatalomnak alaposan meg kellett dolgoznia a mandátumért. A körjegyző, aki évente elosztotta az igénylők között a legeltetési jogot, az elosztás napját már jó eleve a választás utáni első vasárnapra tette. Keménykezü ember volt akkor a főispán, nem nagyon nézte a politikai eszközöket. Mikor az igénylők sorra fölvonultak a legelő-osz- tó-asztal előtt, a jegyző a közelben álló főkortesre pillantott. Hogy a főkortes adott-e valami jelet, azt én nem állítom, mert azt nem tudnám bizonyítani. Az azonban tény való, hogy aki a kormánypárti jelöltre szavazott volt, mind kapott legelőt, aki a szocialistára szavazott, az véletlenül kimaradt a legelőből. Gyárimunkás sok volt olyan, aki már össze- kuporgatott valami kis viskót és tehenet, malacot is sikerült szereznie. Akadt ezek között, aki nem hagyta szó nélkül a dolgot. — Mondja, jegyző ur, talán csak nem azért maradtam ki a legelőből, mert Vanczák elvtársra szavaztam ? — Nekem fogalmam sincs, barátom, hogy.maga kire szavazott. Legelő magának nem jut. — De ez nem úgy van ám, jegyző ur! Van ebben az országban szabadság ? — Hogyne volna, fiam — felelt jóságosán a jegyző, — nincs ennél szabadabb ország a világon. Maga arra szavaz, akire akar, én annak adok legelpt, akinek Fukarok. Elmehetnek.” Minek volna ehhez kommentár, hiszen az amerikai magyarok nagyobb része éppen az ilyen állapotok miatt kényszerült elhagyni Magyarországot. Vannak, akik müfoggal is foghegyről diskurálnak. Amennyivel a magunk tehetségét túlértékeljük, a másét rendszerint annyival lebecsüljük. Az élet feladata talányok megfejtési ára: az élet magasággal a rossz a jó mellett.. “... az Eszme nagy, dicső, nemes! önérdek szennyébe sohase vesz! Elbukhat százszor, Talpra áll megint És felénk biztatóan, reményt keltve int: Lesz még egy március, egy döntő ütközet Él még a zsarnokság, él még a gyűlölet! Kiderül majd az ég, ragyog a napsugár Nem lesznek elnyomók és nem lesz proletár!” IPARI DEMOKRÁCIA IPARI SZABADSÁGOT JELENT Az Ipari Szabadság záloga a bérrendszer megszüntetése MIÉRT NEM LABDÁZUNK