Bérmunkás, 1942. január-június (30. évfolyam, 1196-1221. szám)
1942-03-21 / 1207. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1942 március 21. SZOCIÁLDEMOKRAIA EMBERFEJEK------------------------írja: VINCE SÁNDOR------------------------CSIZMADIA SÁNDOR Az a szocialista nemzedék, amelyik a századforduló éveiben került a Magyarországi Szociáldemokrata Párt soraiba Csizmadia Sándor költészetének hatása alatt termékenyült bátor cselekedetekre, mély hitre és a proletárszolidaritás magas erkölcsi emelkedettségére. A lelkes fiatal munkások és diákok, akik a heti kétszer, majd. háromszor megjelenő Népszava, az agitációs füzetek és a röpiratok százai nyomán lettek szociálistákká, a lelkesedés tüzét, a harcikedv szilaj sá- gát, a veszedelmekkel szembeszálló önfeláldozást mégis,— mi igy véljük, — nem a történelmi materializmus megállapításaiból, nem is a marxi dialektika fejtegetéseiből szitták magukba. Nem! Ezt a minden égi és földi gyönyöröknél édesebb életmérget azok a szivbemar- koló felejthetetlen sorok csempészték a lelkekbe, amikkel Csizmadia Sándor nyitotta meg először a mi szemeinket látásra, a mi füleinket hallásra és főleg a mi sziveinket uj érzések ritmusára. Könnyebb sora volt a szabad iskolában drága emlékű Szabó Ervinnek azokkal a munkásokkal és diákokkal, akik szerették és értették Csizmadia Sándor verseit. Ott voltam annak a fiatal nemzedéknek lüktető életében és forró harcaiban. Tanúsíthatom a magam tapasztalásával,' hogy az indulás és az építés hősi korszakának nagy serkentői között első helyen állt akkor Csizmadia Sándor. A “Tűzben”, az “Anyám mosni jár”, a “Március” a “Forradalom”, a “Lokomotiv”, az “A tőke mi?” cimü versek, melyeknek sorait felejthetetlenül hordozzuk magunkkal, — az uccai harcokban nevelkedő szociáldemokráciának több hívőt, harcost és mártírt szereztek, mint sok bölcs és meggyőzp előadás. Mert a költészet, — vagy ahogy Arany János nevezi, “a valónak égi mása”—gyorsabban kapja fel karjaira az uj életre szomjas tömegeket, mint a gazdasági, történelmi és statisztikai adatokkal dolgozó, nehéz- járású fejtegetés. Zengett-zugott az ország prole társágából a visszhangja annak az uj, addig sohase hallott költészetnek. Akció-akciót ért a nyomában! Sztrájk-sztrájkot, tüntetéstüntetést, gyülés-gyülést követett. Pesten is, a vidéki városokban is egyre sűrűbben estek az összeütközé s e k rendőrséggel, csendőrséggel, katonasággal. Megmozdult az álmos falu is. Megszületett a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetsége. Amint a földmunkásmozgalom egy kis lendületet kapott, egymásután emelkedtek ki a földmives proletárság szürke tömegeiből az eszes, tehetséges szervezők, agitátorok, irók, szónokok. Mert a munkásmozgalom az a csudálatos választóvíz, amely gyorsan hozza felszínre a proletárok nagy tömegeiben rej- tezkedő, minden aranyaknál értékesebb emberkincset! Szinarany emberanyag került az életharc felszínére Magyar- országon, amikor volt még élő és mindennap uj akciókra lendülő munkásmozgalom! Nem volt az akadály, hogy ott állt a hátunk mögött a rendőrtiszt, a csendőr, az osztályelfogultságtól ostoba biró, az aljas polgári sajtó, és a fenyegető fogház! Hát ki félt ezektől, amikor a zsúfolt gyü- léshelyiségben belenézett egy váci-uti proletártömeg ragyogó szemébe? Hát kitörődött a váró börtönbüntetéssel, amikor a lelke bekapcsolódott egy kerületi értekezletre összegyűlt földmunkássereg lelke sedésének áramkörébe ?! Hát ki habozott volna az esti tüntetéshez a Körútra sietni, rendőrökkel szembeszállni, amikor a reggeli Népszava élén ott süvöltött Csizmadia verse, hogy: Kitört a tűz! És lángja egyre terjed! Egyre gyújt! Korhadt elvek útját nem állják! Hamuvá omlik abban szét a múlt! Szítjuk a lángot, büszkén valljuk ezt, Húsúnkba bár orgyilkos tőre jár! Sebaj, hogy most is egyedül vagyunk, így tart ez évezred óta már! * Nem is csoda, hogy a fiatal I generáció, amely Csizmadia 1 költészetén ittasult és lekese- dett valósággal bálványozta Csizmadia személyét is. Meg is volt erre ez időben az ok. Csizmadia külsőleg is megmaradt orosházi földmivesnek. Egyszerűen öltözködött. Nyakkendőt nem kötött. Megyfabottal járt és pipázott. * Sokszor voltam vele vidéki gyűléseken és feltűnt, hogy sohase akart a fogadásunkra küldött elvtársakkal a vendéglőbe jönni ebédre, vagy vacsorára. A magával hozott szalonnán és kenyéren élt, amit vagy a vasúti váróteremben, vagy a gyűlésen fogyasztott el. Nem jó szemmel néztük ezt a takarékoskodó népieskedést. Szükség se volt rá és ellenkezett is a szocialisták akkori szokásaival. A párt abban az idő- ben már jól ellátta a vidéki küldötteket. Kaptunk elegendő költséget szerény, de tisztes élelemre és szállásra. Csizmadiának, mint a Földmunkás Szövetség elnökének volt rendes fizetése. Külön jövedelme volt írásaiból és könyveiből. Irt a haladó polgári lapokba is szépirodalmi cikkeket. Végzett fordítási munkát is németből. (Többek között lefordította Engelsnek a német paraszt forradalomról és a demokratikus p á n s zlávizmusról irt munkáit.) Mindez nem volt neki elég. Nagy pénzéhségének meg is volt a láttatja, ő volt az egyetlen szociáldemokrata vezetőem- j bér, akinek háza és kertje volt. Mátyásföldön vette a házát, amelynek megszerzéséért olyan sok mindent feláldozott. És ez a ház lett a veszte. E ház révén került szomszédságba, majd igen intim barátságba) Friedrich Istvánnal, a kalandor mérnökkel, aki később az ellenforradalom (önmaga által kinevezett) miniszterelnöke lett. Ennek a véres emlékű kalandornak lett a cinkosa az ellen- forradalom idején, hogy bocsánatát nyerje a söpredéknek népbiztosi mivoltáért és egész gyönyörű múltjáért. Dózsa György igazi utódja lehetett volna és árulója lett Dózsa népének, amely vér volt a véréből, hús a húsából. Barátai, elvtársai, évtizedes küzdelmeinek sorsosai a fehér terror kinzókamráiban, az eger- szegi, hajmáskéri fogolytáborokban és a zsúfolásig megtelt börtönökben szenvedtek, — ő pedig a dunaparti “Hazugság házban”, a magyar parlamentben falazott a kalandornak! Oh, jaj! * De hát hogyan válik az ellen- forradalom cinkosává egy ilyen nagytehetségü, n a g y t u dásu, forradalmi múltú ember, akire egy egész ország proletáriátusa sőt az ország határain túl az egész nemzetközi proletárság is tisztelettel tekint fel?! Egyszerű a felelet e kérdésre. Vagy soha igazán nem volt se szocialista, se forradalmár és a mozgalomhoz csak azért csatlakozott, hogy egyéni sorsán lendítsen; vagy lelke mélyén annyira individualista volt, hogy a mozgalomban csak addig tudott megmaradni, amig a mozgalom általános és az ő saját különös érdekei össze nem ütköztek. Az első ilyen összeütközésnél szedte az irháját és menekült. * Csizmadia lassú, de biztos átalakulása igy ment végbe: 1908 karácsonyán Gyagyov- szky Emil szocialista költő “Hadüzenet” címen költeménykötetet adott ki. A kötetről Csizmadia irt a Népszavában kritikát. A kritikai cikkben éktelen dühvei ment neki az úgynevezett modern irodalomnak és főleg az akkor már ismertté vált fiatal Ady Endrének. Csizmadia cikke nyomán szenvedélyes irodalmi vita indult meg a Népszavában. Az egyik tábor Csizmadiára és a proletár költészetre esküdött, — a másik meg azt vallotta, hogy a művészetnek, különösen pedig a költészetnek semmi köze nincs se a napi politika pillanatnyi küzdelmeihez, se az osztályok között folyó állandó harchoz. Én Csizmadia oldalára álltam ebben a parázs harcban. Csizmadia oldalára kénysze- ritett engem elsősorban az a tény, hogy veszedelemben láttam a Népszavát attól a polgári sáskajárástól, amellyel akkor a pesti sajtó irói elárasztották. Akkor se hittem, ma sem hiszem, hogy az írással^ foglalkozó ember irhát haladás ellenes, butitó cikkeket éjjel és azért jó radikális lehet nappal, — mint- ahogy a kőműves építhet templomot nappal és atheista lehet i este. Még ma is nagy a külömbség a téglarakás és az írás között, — ha nem is mindig az irás javára. Ha az iró és költő nem érez semmi közösséget a kor legmodernebb törekvésével, a munkásmozgalommal és annak célkitűzéseivel, — akkor nem lehet modern iró. — Aki gondoltainak büszke és hideg ele- fántcsonttornyában él, amig a torony alatt elnyomják, butítják, kifosztják és mészárolják a népet, — az lehet jó ötletkereskedő és szindarabgyáros, mint Molnár Ferenc, lehet tehetséges is, mintahogy Molnár is az, — de nem igaz embere se korának, amelyben él, se a népnek, amelybe született. Ilyenforma gondolatokat vetettem papírra abban a cikkben, amellyel a Népszava hasábjain (Csizmadia mellett kardoskod- tam. Adyval is foglalkoztam a cikkben. Főleg azzal a versével, amelyben kérdi, hogy el- jöjjön-e hozzánk?! A tétovázó kérdésre én úgy fogalmaztam a választ, hogy a proletáriátusnak a maga világot formáló küzdelmeihez nem kell senkit se külön meghívni. Mert, ha költő és művész is kell e harc megvívásához, a fejlődés majd azt is kitermeli. Persze nekem még akkor fogalmam se volt róla, hogy kicsoda Ady Endre? Ám nem utolsó sorban e vita keménységében e 1 hangzottak hozták el igazán Adyt a mi küzdelmeink élére. Mert oda került és ott volt halála órájáig! “A szivem küldöm ez ó frigyládát És kívánok harcos jó napot Véreim! Ti dübörgő ezrek Tagadjatok meg! Én mégis a tietek vagyok!” így válaszolt Ady Endre a támadásokra. Valóban a mienk volt, a mienk lett és adott arról is vallomást, hogy az igazi költőnek, az igazi művésznek igenis be kell kapcsolódnia kora törekvéseibe: “Szabad készitni arasznyi jövőket De élni nem mással, Mint e nekünk, parancsolódott Kunságos és szent mai mával Ez tán több, mint a XL-ik század.” * Hogyan válaszolt Csizmadia? Összeveszett a párt vezetőséggel, mert az megengedte, hogy a Népszavában azok is megszólaljanak, akik nem az ő oldalán álltak. Sebtiben lapot indított a saját szakállára és profitjára és szétrugta a régi szocialista fegyelmet. No de ezt már a pártvezető- ség se, de még mi se türtük, akik az oldalán álltunk. Velünk is összeveszett. Utolsó látogatása alkalmával az államfogházban a pártvezetőség és Ady ellen tervezett akcióját jött megbeszélni. Persze akkor már magam is az Ady költészetének hódított ja voltam, mint annyi ezeren. Kértem Csizmadiát, hogy olvassa Adyt elfogultság nélkül és látni fogja, hogy itt méltó nagy utódja, egy boltozatos zseni ostromolja az elvénhedt magyar világot, akit nekünk támogatni, becézni kell, mert a mi lelkűnkből lelkedzett ember. Csizmadia dühösen összeszi-
