Bérmunkás, 1942. január-június (30. évfolyam, 1196-1221. szám)
1942-03-07 / 1205. szám
1942 március 7. BÉRMUNKÁS 5 oldal AMIT NEM HAGYHATUNK SZÓNÉLKÜL ___CS...Ő MEGJEGYZÉSEI JÁNOS MEGNYUGODOTT Ez a János tulajdonképen John, akivel pár hónapja együtt dolgozom. Előre is bejelentem, hogy nem akarok konkurálni (gb) “Munkaközben” rovatával, amikor az én Jánosomról irok. John, tipikus amerikai munkás, 48 éves, jó erőben van. Van egy felesége, négy már házas gyermeke, egy 36-os Fordja, egy kis háza, egy nagy morgi- csa. Az a fajta ember, akit a bószok megbecsülnek. Soha nem követelődzik, nem kér fizetés- javítást, nem akar union shop- ot, büszke, hogy a főbósz mindig előre köszön neki. (Ez nem kerül pénzbe.) Most, hogy a háborús állapotok meg drágították a megélhetést, megtalálta a maga számítását a nagyobb fizetési borítékban, amit nem fizetés emeléssel, hanem a túlórákkal ért el. Heti 60 órát tesz be, ami 42 kemény amerikai dollár heti fizetést jelent és ez egész boldoggá tette a Jánosomat egész az elmúlt hetekig, amikor beütött az istennyila a jövedelmi adó formájában. Ez m e g z a v a rta, felháborította. Hogy jön ahhoz a government, hogy az ő keservesen^ megkeresett pénzét elvegye. Ez a felháborodása a végsőkig fokozódott, amikor az adóhivatal emberei kijöttek a gyárba, hogy kiállítsák az adó-iveket. Ezen a napon meg fogta a főbószt és elmondotta neki is a keserveit. A főbósz kiszámította, hogy 21 dollár a János adója és azt mondotta, hogy az semmi, nézze meg az ő adó ivét, TUDJA ÖN, hogy a New Yorki Modern Színkör MOST SZOMBAT ESTI mulatságán vendégszerepei a kis MOLNÁR RENEÉ, a csoda táncos.— Szigeti zenekara muzsikál. neki az ő nyavajás 27 ezer dolláros fizetéséből több mint hét ezer dollárt kell adóba befizetni. És meg mondotta neki azt is, hogy a jövő évben még többett kell mindenkinek fizetni, mert a háború költségeit mindenkinek egyformán fizetnie kell. A beszélgetés után egészen meg vigasztalódott és dicsérte a kormányt, amely tőle csak 21 dollárt vesz el, ami egy százaléknál alig több, mig a bősz pe- dájából közel 25 százalékot vettek el. Nagyon nehezen értette meg azt, hogy ez a progresszivitás nem elegendő, mert először is csak itt a jövedelmi adónál van progresszivitás, mig a közvetett adóknál ugyan annyit fizet ő a heti 40-ből, mint a bósz a heti 500-ból, ami pedig sokkal többet tesz ki, mint az a 21 dollár, azonkívül a bósznak még mindig meg maradt 20 ezer dollárja, ami sokkal több, mint amely két embernek normális megélhetésre szükséges, nem is beszélve a nálánál sokkal nagyobb kutyákról, ahol a jövedelmek milliókra mennek. Igaza van — mondám — a bósznak, hogy a háború költségeit mindenkinek egyformán kell viselnie, de nem úgy, ahogy most. És el fog jönni az az idő, amikor a kormány kénytelen lesz sokkal mélyebben bele nyúlni azokba a zsebekbe, -ahol sok van és nemcsak a jövedelmeket kell megadóznia, de hozzá kell nyúlnia a milliós vagyonokhoz is, mert a munkás zsebekből azt a százezer milliót, amit a háborúra eddig megszavaztak, kihalászni nem lehet, mert ott nincs. Jánosunk hebegett, hogy igy egészen másként néz ki a dolog, mint ahogy azt a főbósz elmagyarázta és a maga részéről készséggel meg szavazza azt, hogy a kormány az adófizetés határát 5000 dollárnál kezdje és végezze is, úgy értve, hogy adót az fizessen, aki legalább 5000 JUTNI AHHOZ A PONTHOZ. Éppenazért fontos, hogy mindenki tisztán lássa a viszonyokat, tudja, hogy érdekei melyik csoporthoz fűzik. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. ják akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig' a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakservezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban j dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal kö- j zös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- süntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradj jelszó helyett:“Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az ui társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretem belül. Erről a magyar lapok mélységesen hallgatnak, mert ezt nagyon nehéz lenne Hitler ellenes tüntetésnek beállítani. Himler Márton továbbra* is vadul uszít azok ellen a kormányok ellen, amelyek Londonban Eden angol külügyminiszter jelenlétében tárgyalták a jövő helyzetét. Főleg a csehek ellen dörög prózába és versbe. Ezenkívül alattomosan, hol az elnököt, hol a munkásszervezeteket támadja. Szemtelenül hazudik, amikor azt írja, hogy az amerikai kormány most fog dönteni, hogy kit ismerjen el a magyar nép képviselőjének. Ez attól függ, írja a hazug Márton, hogy az amerikai magyarság ki mögé sorakozik fel és ugyanakkor sürgeti, hogy Eckhardt mögé álljunk, aki az amerikai kormány “hallgatólagos jóváhagyásával” végez itt honmentő munkát. Először is honnat tudja azt Himler, hogy most kerül döntésre a magyar ügy az amerikai kormánynál? Holott jól tudja azt, hogy azt, hogy kit és mikor ismerjenek el, azt nem az elnök, hanem a szövetséges hatalmak kormányai, főleg az angol és az orosz kormány dönti el a Magyarország körül élő népek meghallgatásával. Ez utóbbiak itteni képviselői már tiltakoztak is Eckhardt ur agitáció- ja ellen. Az egész Himler trükk csak arra való, hogy igy próbálják felhajtani az amerikai magyarságot a Clivedenek, a megalkuvók, a Horthy imádók táborába, amely sehogy se akar zöldágra vergődni. A legutolsó országos gyűjtésűk a gyermek- paralizis elleni küzdelemre is, olyan kevesett eredményezett, hogy le kellett mondani arról a tervről, hogy azt mint a Magyar Szövetség gyűjtését, küldöttség adja át az elnöknek. Arról azonban hallgatnak, hogy mibe került a vezéreknek a new yorki césóra való utaztatása, mert ezt a kéj utazást a Magyar Szövetség rendezte és fizette is a Verhovay, a Bridgeport és a többi egyletek tagságától kizsar°lt centekből. A bridgeporti Tatyu is mind hangosabb már újra. Úgy állítja be a tudósításait, hogy az Hitlerre kedvezően nézzen ki.. Neki külön tudósításai vannak a tengely győzelmekről. Azt irja, hogy már nagyban folynak a tárgyalások a békéről, amely júniusra meg is lesz, amelyhez Tatyu a jóistenke segítségét kéri. Tatyu és társai elmerik hitetni az olvasóikkal, hogy a szövetséges népek békét kötnek akkor, amikor Európa és Ázsia egy része a nácizmus járma alatt nyög. Ezt Tatyuék még az isten segítségével sem érik el. dollárt keres és pedig mindazt fizesse el adóba, ami az 5000-n felül van. De az uniont János nem akarja, mert ott is fizetni kell és nem kap érte semmit, no meg a főbósz sem szereti az uniót és az neki mindig előre köszön. 42 millió Adag méreg NAPONTA Az amerikai statisztikai hivatal megállapítása szerint itt Amerikában naponta 1974 angol nyelvű napilap jelenik meg, több mint 42 millió példányban. Ez> az elképesztően hatalmas szám mintegy magyarázatát adja annak, hogy mi az oka annak, hogy Amerikában olyan képtelenül lassan terjed el a radikális munkásmozgalom. 42 millió példány kapitalista sajtótermék mérgezi Amerika lelkét naponta. Két és három centért olyan hatalmas újságot adnak az olvasók kezébe, amelynek a papirosa is többe kerül, nem is beszélve az előállítási költségekről, de a profitot viszont a nagy kapitalista hirdetések fizetik meg, jól tudva azt, hogy az igy kifizetett összeg nagyon jó befektetés, mert amig Amerika népe ezeket az újságokat olvassa, addig nem kell attól félnie, hogy veszélyeztetve van a profit rendszere. Milyen hatalmas kultúrát jelentene, mennyi tudást terjesztene ez a rengeteg sajtó-termék ha az nem a kapitalista osztály, hanem az emberi haladás érdekében Íródna, ha azt egy szabad munkástársadalom juttatná el az olvasókhoz- Ma ismét sokat beszélnek a sajtó, szabadságról, ami valójában itt nincs meg, mert az hogy ez elméletben meg van, nem elegendő, mert csak a kapitalista vállalatoknak van arra módjuk, hogy a nagy hirdetőkkel összefogva, nagy napilapot adjanak ki. A proletároknak csak arra van módjuk, hogy egy olyan kis heti lapot adjanak ki, mint a Bérmunkás^ Csak ha nagyobb és nagyobb tömegeket tudunk felébreszteni, tudjuk a munkások kis lapjait megnagyobbítani, hogy mint kis Dávidok szálljanak harcba a kapitalizmus Góliátjaival, hogy ellensúlyozzák azt a mérgezést, amelyet ez a 42 millió újság naponta és számtalan magazin hetenként véghez visz az amerikai nép gondolkozásában. A MAGYAR CLIVEDEN SET A reakció magyar ága rendületlenül dolgozik. Alattomosan, ravaszul folytatják azt a munkát, amelyet Pearl Harbor előtt több-kevesebb nyíltsággal űztek — a Horthyizmus átmentését. A magyar lapok kivétel nélkül úgy igyekeztek beállítani a vén Horthynak a lemondását, mintha az Hitler elleni tiltakozás lenne, holott már hetekkel ezelőtt megegyezett Horthy Ribbentrop német külügyminiszterrel, hogy az újabban küldendő 300 ezer magyar fiú bőréért Hitler hajlandó biztosítani azt, hogy a kivénhedt gyilkos utódja a fia, Horthy István lesz- Amint az angol és amerikai lapok meg írják; ez a trónöröklés már végbe is ment és a magyar parlament Horthy Miklós ajánlatára a fiát Horthy Istvánt választotta meg kormányzónak. AZ OHIO BELL TELEFON COMPANY FORGALMA 1941-BEN Az Ohio Bell most adta ki jelentését az 1941-es üzleti év forgalmáról, amelynek főbb tételei: 92,876 telefonnal szaporodott a kiadott telefonok száma; uj építkezésekkel a társaság telepeinek értéke 16,211,000 dollárral emelkedett; 1941-ben az alkalmazottak száma 11,420, akiknek munkabére 20,736,096 dollár volt.
