Bérmunkás, 1942. január-június (30. évfolyam, 1196-1221. szám)
1942-03-07 / 1205. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1942 március 7. MUNKA KÖZBEN-------------------------------(gb) ROVATA' Az amerikai újságok meg folyóiratok újabb meg újabb trükköket találnak ki cirkulációjuk emelésére. Mindenféle dijakat tűznek ki az olvasók részére, amelyeket elnyerhetnek rejtvények megfejtésétől kezdve, egészen a kis csemete szellemes mondásáig, ha azokat a szerkesztő Ízlésének megfele- lőleg írják meg. Az egyik folyóirat most dijakat ad ki azoknak, akik legügyesebben válaszolnak erre a kérdésre: “What burns me up?” Ennek a “what burns me up” kérdésnek, illetőleg felkiáltás- nek szószerinti fordítása “ami engem feléget”. Értelmes fordítása azonban, ami dühbe hoz, ami felingerel, vagy népiesen szólva: ami dühbe gurit. Az utóbbi időben engem is igy dühbe gurit valami, de nem hiszem, hogy a szóbanforgó folyóirat közölné a válaszomat, még ke- vésbbé, hogy dijat adna, igy tehát itt mondom el. Nos, “it burns me up”, amikor az újságokban olvasom, vagy a rádió komentátortól hallom, hogy a munkások készséggel dolgoznak hosszabb munkaidőt, sőt sok gyárban követelik a munkanap meghosszabbítását. A háború kitörése óta állandóan halljuk a munkaidő meghosszabbításának szükségességét leginkább azoktól, akik maguk csak igen rövid munkaidőt dolgoznak és akik a hosszú munkaidőnek voltak szószólói a depresszió alatt is, noha milliók járták az utcát munkát keresve. Ezek most mindenféle statisztikai adatokat mutatnak be, hogy mennyit dolgoznak az angol munkások, mennyit az oroszok, a németek, stb. Aztán milyen hosszú órákat dolgoznak a farmerok, a kis kereskedők, a magas állású hivatalnokok és végre mennyi órát harcolnak a katonák a frontokon? Nehogy ezen sorok félreértésre adjanak okot, sietek kijelenteni, hogy teljes tudatában vagyok annak, hogy a fasciz- mus csak úgy irtható ki, ha erőszakszerveztetét, — a tengelyhatalmak hadierejét szétrombolják, amihez rengeteg hadiszer szükséges. SOK A MUNKAKERESŐ Ez a rengeteg hadiszer azt jelenti ebben az esetben hogy az összes munkások dolgozzanak annyit, amennyi egészségüket és termelő képességük legmagasabb fokát biztosítja. A valóság azonban az, hogy amig egyes munkáscsoportokkal az egészségüket aláásó hosszú munkaidőt dolgoztatnak, addig még mindig milliók hiába szaladgálnak munka után. Aki elmegy a magán, vagy az állami munkaközvetítő hivatalokba még mindig láthatja a munkakeresők hosszú vonalait. BRIDGEPORT, Conn.-ban a Horváth gyógyszertár ujság- standjén a BÉRMUNKÁS is kapható. Órák hosszát kell várakoznia minden ilyen helyen, mielőtt sorra kerül, annyi a jelentkező. De azért az újságok tele vannak a jajveszékeléssel, hogy milyen nagy munkáshiány van! Nos, ez “burns me up.” Ha az ember az ilyen tényekre hivatkozik, akkor azzal állnak elő, hogy közönséges munkás ugyan van bőviben, de szakképzett munkásokban van a hiány. Ugyanakkor megtudjuk, hogy Angliában a nők százezer számra dolgozóiak a muníció gyárakban, sőt most már itt is megkezdték a nők alkalmazását. Vagyis, amig a munkátkereső férfi akra rámondják, hogy szakképzettség hiányában nem alkalmazhatók, addig a nőket, akiknek legnagyobb része soha semmiféle géphez nem nyúlt eddig, egyszerre szakképzettnek nyilvánítják és leültetik az esztergapadhoz, milling gépekhez, köszörűkhöz, amelyekhez pedig állítólagosán s z a k k épzettség kell. Hazugság és országos méretű ámítás rejlik a hosszabb munkaidőt követelő propaganda mögött. Amerika munkáltatói azt akarják, hogy a munkapiacon nagy fölösleg legyen, mert csak igy lehet a munkabéreket leszorítani és a szervezkedést megakadályozni. A nőket is azért alkalmazzák, hogy nagyobb legyen a választék, másrészről pedig alacsonyabb béreket fizetnek nekik, mint a férfiaknak és ezzel lenyomják az ösz- szes béreket. A Bérmunkás utóbbi számainak egyikében megakadt szemem (—) munkástárs ezen szavam: “Több mint három évtizeden keresztül harcoltam a rövidebb munkahétért és munkanapért. Nagyon erős meggyőződésem volt és marad az, hogy ez a legfőbb, — talán az egyedüli értékes vívmány a jelenlegi társadalomban a munkások javára. Szervezettségünk erejével sikerült is levágni 48 óráról 30 órára a heti munkaidőt az utolsó 40 évben.” TUDJUK, HOGY MIT CSINÁLUNK Teljesen igaza van munkástársunknak. A mai tömegprodukció .idején a munkás semmi élvezetet, semmi érdeklődést nem talál a munkájában. Csinálja, mert abból él; vagy csinálja, mint most, mert tudja, hogy arra szükség van. De mint ember, az élete akkor kezdődik, amikor a munkáját abbahagyta. A szabadideje az, amelyben nemcsak pihenni akar, hogy újból dolgozhasson, de amikor ember is lehet, akinek vágyai vannak, aki szórakozni akar, aki tanulni igyekszik, vagy alkotni, teremteni valamit, amihez képessége van. A túlságos hosszú munkaidő azt jelenti, hogy a munkás dolgozik, majd evés-ivással és pihenéssel helyrepótolja az elhasz nált energiát, azt aztán újból meg újból megismétli, amig ereje, egészsége engedi, vagy a munkaalkalom tart. Sokan azt mondják, hogy a technika a munkásból gépet csinált. Nekem úgy tetszik, hogy a túlságos hosszú munkaidő inkább állattá sülyeszti az embert. Nem vadállattá, hanem csak olyan szelíd, igavonó barommá. Aki megfigyelte a már évek óta tulhosszu munkaidőt dolgozó munkásokat, készséggel ad igazat (—)munástársnak, hogy a rövidebb munkaidő a munkás- mozgalom legértékesebb yiv- mánya. É p p e n a z ért minden munkásnak tudnia kell, hogy ha azt most a fascizmus leverésére feladják, azt tudatosan teszik. És tudnia kell mindenkinek, hogy ez részükről óriási áldozat, amelyet nem örökre acna í és megszüntetik, mihelyt lehetséges. AmiKor látom, hogy az újságok, a nagy hazafiak és mindenféle bérencei a kapzsi tőkéseknek miként igyekszenek megfosztani a munkásságot évtizedes harcaik legértékesebb vívmányától, a rövidebb munkaidőtől, hát bizony dühbe gurulok, vagy ahogyan felelek annak a folyóiratnak: ‘That burns me up!” Veszély a láthatáron... (Industrial Worker) Némelyek úgy vélekednek, hogy uj világrend van k i a 1 a kulóban. Ezek szerint a kialakulás formája, a háború esélyeitől függ. Attól ugyanis, hogy melyik oldalon győznek. Ez egy igen szépén hangzó rege azok részéről, akik a mai Rendszerrel meg vannak elégedve és arra is szolgál, hogy bolonddá tegye azokat akik tényleg uj rendszerért áhítoznak. A munkások mindenesetre szívesen látnának egy jobb társadalmi rendszert, mig a munkáltatók valósággal rettegnek még a lehetőségének gondolatától is. Az utóbbiak azok és csatlós politikusaik, hivatásos propagandistáik, akik hévvel terjesztik az ilyen híreket és nyugodt várakozásra intik a dolgozókat, hogy a rendszer változás már a sarkon van, tehát minek háborogni. Ezek azok a személyek, akik munkanélkül élik világukat és egyetlen gondjukat az képezi csupán, a gondolatnak az a réme kisérti, hogy a társadalom azon elemei, akiknek a gondból jut osztályrészül a legtöbb, a termelő munkásosztály, hivatásának tudatára ébred egyszer és önmaga fog hozzá az utolsó nagy alkotáshoz. Nem várja meg, amig a szószátyárkodók alakítják át a mai omladozó gazdasági rendszert és esetleg a háború végéig se várnak, hanem önmaguk végzik el hivatásukat. HÁBORÚ UTÁNI VÁLTOZÁSOK Nagyon sok, elsősorban a háború tartamától függ. Végül pedig, hogy miként sorakoznak a különböző nemzetek fontosságuk méreteiben, katonailag, pénzügyileg és gazdaságilag. A nyersanyag források ellenőrzése a gyármatokon és félig gyarmatosított országokban esetleg eltolódik a maitól és némely ipari területek termelését veszélyeztetik, mig némelyekét azzal párhuzamosan fellendítik. Az iparok fejedelmei minden nemzet kebelében, a hatalmat minden bizonnyal maguk között osztják fel és politikai mestereik ismét csak javukra fogják az uj törvényeket paragrafusokba iktatni és a beleegyezésükkel alakult kormányzó tanács a kívánt és előirt módon fogja azokat végrehajtani. Az ilyen értelmű irányzat már most érvényesül és továbbra is folytatódik. A háború rendkívüli helyzetet szült, azonban nem sokkal lesz csekélyebb rend kívüli állapot a háború után sem. Mindez félreérthetetlenül utal az eljövendő változásokra, azoknak a körében, akik uralják a világot. Számtalan nincstelen nemzetnek, valószínűleg még kevesebbje lesz a háború után, mint volt előtte. A nemzetek kebelében táplálkozó kisebb kaliberű kereskedők, melyek már huzamosabb ideje siránkoznak, hogy a nagy kapitalista testvéreik jobbra-balra rugdalják őket, minden bizonnyal még inkább ráutalva lesznek a nagy tröszt és a tröszt által uralt kormányok szánalmas elnézésére. Határozottan várhatunk változást a háború után, de semmi esetre sem egy uj világrendet. Ezen sörokat bérmunkásokhoz intézzük. Azok részére pedig egy uj rendszer, csak úgy jelent újat, ha teljesen szabadságot biztosit mindenféle kizsákmányolás megszüntetése által és ez viszont részleteiben feltétlen munkamegosztást kell létesítsen a társadalom minden egyes munkabíró tagjára ;a bérletek, kamatozás és a haszon teljes eltörlése által. Ez jelenthetné csak a munkások részére, a gazdasági gépezet feletti teljes uralmat. Ezeknek a megvalósítása nélkül, nem képzelhető el semmiféle uj rendszer a dolgozók részére. Bármilyen irányú kizsákmányolás, csak a réginek volna folytatása. A mai és a letűnt rabszolga rendszer közötti korszak minden idejében, minden lehető tervet kipróbáltak a termelők gyümölcsének elrablására. A modern uralkodó osztály sem fog semmi újat felfedezni az ilyen iránynak megváltoztatására, habár lehetséges, hogy megkísérlik egy uj kormányzati rendszer megvalósítását, uj bürokrácia létesítését, a magántulajdon birtokosainak a termelés eszközei felett gyakorolt ellenőrzése meghagyásával. Tőlük természetes következetességgel még csak nem is gondolnak arra, hogy a malmokat, bányákat, mezőgazdaságokat és a gyárakat a munkásoknak adják át, hogy azok vezessék és kezeljék úgy, miként azokat irányítani kellene. Határozottan balga felfogás volna a munkások részéről, ilyesminek a bekövetkeztét remélni. UJ VESZÉLY Dacára, hogy a munkáltató osztály minden lépését csak azon egyetlen cél irányítja, “WHAT BURNS ME UP?”
