Bérmunkás, 1942. január-június (30. évfolyam, 1196-1221. szám)
1942-03-07 / 1205. szám
HUNGARIAN OFFICIAL ORGAN OF THE INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March 3, 1879 VOL. XXX. ÉVFOLYAM CLEVELAND, 1942 MARCH 7. NUMBER 1205. SZÁM. Náci vezért alkalmaztak A sárga veszedelem WASHINGTON, február hó. — A tengerészetügyi minisztérium elmozdította állásából George T. Deatherage mérnököt, aki 25 millió dollárt kitevő ha- diépitkezés főmérnöke volt. A minisztérium az elbocsájtással kapcsolatban az alábbi nyilatkozatot tette közzé: “Alapos és kompetens vizsgálat után a Secretary of the Navy úgy találta, hogy Mr. Deatherage nem kívánatos személy azon állás betöltésére, amelyet a kontraktus megjelöl és ennélfogva kizárja őt a tengerészeti munkák színteréről.” E rövid 1 nyilatkozat mögött az a csaknem hihetetlen tény rejlik, hogy ez a Deatherage éveken keresztül vezére volt a “Knights of theWhite Camelia” nevű fascista szervezetnek és mégis rábízták a 25 milliós háborús vállalat vezetését, noha a virginiai munkásszervezetek azonnal tiltakoztak és ismertették a kaméliás führer múltját. Pár havi vizsgálat után végre is kénytelenek voltak nemcsak kidobni, de mint a jelentés mutatja, még a helyszínről is kizárták. Nagyon jellemző erre a dologra nézve az, hogy amig az újságok és a politikusok az országházban hetlekig rágódnak azon, ha a munkásság felé hajló liberális egyéneket találnak állami állásokban, addig ezt a dolgot egészen elhallgatták. A védelmi iparokba betolakodott náci ügynököket a Dies bizottság sem vette észre, vagy nem akarta észrevenni eddig. A nagybetegT om Mooney LÁTOGATÁS A ST. LUKÁCS KÓRHÁZBAN. — MÉG MINDIG HIRDETI A KAPITALISTÁK ELLENI HARCOT. (Ernie Pyle újságíró, akinek szindikált rovatát számos lap közli, a napokban meglátogatta a kórházban fekvő Tom Mooneyt és látogatásáról az alábbiakban számol be. — Szerk.) SAN FRANCISCO, február hó. — Tom Mooney nevével manapság már nem találkozunk az újságok “headline”-jaiban. Az átlagos san franciscoi polgár talán nem is tudja, hogy mi lett vele. Gondoltam, felkeresem azt az embert, aki az 1916-os Preparedness Day felvonulás bombamerénylete miatt 22 évet töltött börtönben és akit csak három évvel ezelőtt engedtek szabadon. Három évi szabadságát, — hat hónapot leszámítva, a kórházban töltötte. Most is a St. Lukács kórház egyik privát OLVASÓINKHOZ! A Bérmunkásnak most nincs utazó lapkezelője, aki bejárjon a bánya és más kisebb plézekre. A nagyobb városokban levő lapkezelőink is legtöbb helyütt hat még hét napokat dolgoznak, amely után fárasztó a lapolvasók megkeresése. Ezért arra kérjük olvasóinkat, hogy akinek előfizetése lejáratban van, azt most újítsák meg és az összeget küldjék be a BÉRMUNKÁS, P. O. Box 3912 Sta. S. S., Cleveland, O. címre. A Lapbizottság szobájában találtam rá. Amikor benyitottam hozzá, éppen Dodd nagykövet emlékiratait olvasta. Tom már két teljes éve van ebben a kórházban és teljes 16 hónap óta nem hagyta el az ágyat. Az orvos naponként látogatja és külön ápolónő vigyáz reá. Tom Mooney nagyon Ijgljggp, “Hello Ernie.” — fogadott barátságosan és mindkét kezével fogta meg a feléje nyújtott kezemet. Ránézve nem tűnik fel olyan betegnek, mint amilyen valójában. Feltűnő csak a sárgasága. Olyan sárga, mint az érett tök. Még a szemgolyói is sárgák. Előbb gyomor fekélye volt, amely majd elvitte, most meg máj baja van. Az orvos állandóan figyeli a hőmérsékletét. Mihelyt e m elkedik, Mooney1 oxigén sátor alá kerül. Lehet, hogy soha sem fogja elhagyni ezt a kórházat. De Tom Mooney még nem adta fel a küzdelmet. Bennem nincs tizedrésze sem az életkedvnek, — mondja Pyle. Érdeklődik minden iránt, noha már nincs “ügye”, amelyet szolgálna. Most a háborús eseményeket kiséri figyelemmel. Két helyi napilapon kívül olvassa a New York Times-t és legalább egy tucat baloldali (radikális) folyóiratot. Rádión hallja a na- , pihireket és valószniü, hogy i nincs nálánál jobban informált j ember San Franciscóban- És ha- ; tározottan nincs senki itt, aki nálánál élesebben és helyeseb(Folytatás a 7-ik oldalon) A “sárga veszedelem” jelszavát a múlt század utolsó negyedében kezdték hangozhatni a már akkor erőre kapott imperialista törekvések támogatására. Nagy lendületet adott ennek az iránynak a japán-orosz háború, amelyből a japánok kerültek ki győztesen. A sárga veszedelem hirdetői akkor rámutattak, hogy mi lesz, ha Kina 400 millió sárga népe, majd a hozzájuk közel álló 230 millió indiai, meg a sok milliót kitevő filipino és egyéb rokon népek a japánokhoz hasonlóan “civi- lizálódnak”, hatonai hatalommá egyesülnek? A sok száz millió sárga nép olyan potenciális katonai erőt képez, amely képes lesz kiirtani a fehér embert. Ezt a gondolat menetet fejezi ki a sárga veszedelem jelszó. Az utolsó száz év története mutatja, hogy a sárga veszedelemnek volt valami alapja. Nem mintha a sárga népek valóban készülődtek volna a fehér nép kiirtására, hanem a tény, hogy a fehér népek, angolokkal az élükön, igyekeztek politikai és gazdasági rabságban tartani a sárga népeket, így, mint elnyomók, mindenkor tarthattak a lázadástól. A tőkés tei'melési rendszer szükségessé tette a fölös ter- melvények kivitelét. Piacokat kellett szerezni. Kina, India meg a Kelet-Indiai szigetek nagyszerű piaci t e r ü 1 e teket szolgáltattak, mert sürü lakosságuk révén nagy fogyasztó tömeget adtak, másrészről a természettől nyert kincseikkel fizetni is tudtak. Anglia, az első és legtipikusabb tőkés állam tehát úgy rendezkedett^ be, hogy ezen területekről felszedte a nyersanyagot, feldolgozta Angliában és mint kész árucikket szállította vissza. Ez természetesen a benszülöttek kizsákmányolásához vezetett, mert még a nyersanyagok összeszedésére, a kereskedelemre, transzportáci- óra és minden más vállalkozásra angol tőkét fektettek be, amely “kamatot termelt.” Az angol uralkodó osztály ilyen kamatokból élt és él még ma is. Az angol polgári erkölcsi felfogás szerint az ember értékét az Szabta meg, hogy hány pound (béke időben 5 dollár) évi jövedelme van, nem valamely munkáért nyert fizetésből, hanem részvények, vagy más tulajdon után húzott életjáradék gyanánt. Az angol uralkodó osztály abban különbözött a többi országok uralkodó osztályaitól, hogy sokkal nagyobb mértékben élt az ország határain kívül lakó és más fajokhoz tartozó népek kizsákmányolásából. Különösen a jelen század elejéig állt ez, mert addig a többi uralkodó osztályok inkább csak a saját népeik kizsákmányolására szorítkoztak. Az első világháborúhoz éppen az vezetett, hogy más tőkés csoportok is túl lépték országhatáraikat és versenyezni kezdtek az angolokkal .a még iparilag elmaradt népek kizsáklányolásában. Az első világháború nyomása alatt az angolok a gyarmatoknak bizonyos mérvű függetlenséget, önkormányzatot adtak. Az ilyen önkormányzatnak a lényege abban áll, hogy az angol uralkodó osztály egyezségre lép a szóbanforgó terület bennszületett uralkodó osztályával, átengedi profitjának egy részét és együttesen zsákmányolják ki a népmilliókat. Ily esetekben az addig angol ellenes nemzeti jelszavakat a kizsákmányolás szolgálatába állítják. KÖZÖS VESZEDELEM így történt, hogy a sárga veszedelem jelszót kezdték elfelejteni. A most folyó világháború aztán újból felélesztette, habár más jelleget ád neki. Kitűnt, hogy éppen úgy, mint a fehér népek között, a sárga fajban is akadt egy csoport, amely titokban felfegyverezte magát a modern harcieszközök tömkelegével, hogy a saját népfaját terror uralom alatt tartsa és kizsákmányolja. Mindkét csoport a faji felsőbbség eszméjével igazolja magát és ha nem Írásos, de bizonyára hallgatólagos egyezség van közöttük, hogy a felsőbb rendű germánok a fehér népeket, az ugyancsak magasabb rendű japánok pedig a sárga népeket vannak hivatva uralni. Az ilyen uralom természetesen csak a fegyverekre támaszkodhatik. / A sárga veszedelem tehát most már nem annyira a fehér népek ellen irányul, mint inkább a sok száz millió sárgák ellen, akiket az aránylag kis számú, de jól felfegyverzett japánok leigázni akarnak. És most, ahogy idejutottunk, valami igazán borzalmas álomkép jelenik meg lelkiszemeink előtt. Reméljük, sőt hisszük, hogy csak álomkép marad, de felemlitjük, mint eshetőséget. Ha valóban sikerülne ennek a két támadó csoportnak leigázni a fehér és a színes népeket és idejük maradna a nyert területek és népek kizsákmányolására, bizonyos idő múltán nem-e vágyna egyik a másiknak a ki-
