Bérmunkás, 1942. január-június (30. évfolyam, 1196-1221. szám)
1942-01-03 / 1196. szám
1942 január 3. BÉRMUNKÁS 5 oldal Oroszország ismerete dióhéjban magán érdekek szolgálatában van felhalmozva, addig Isten óvja a szegény amerikai polgárokat.” r Vagyis itt is beismerik, hogy amig a magántulajdon rendszere fenn áll, addig, a szegény amerikai polgárok éppen úgy kivannak zsákmányolva, mint a világ másrészében élők. Vagyis minden érték, a termelési eszközök, a termelt javak, a nyers anyagok, szóval mindennek a közjavára, a köztulajdonba való helyezése az amerikai polgárok és az egész nép érdekében történne és nem az “izgatok” javát szolgálná, amint azt Him- lerék szeretik kihangsúlyozni. A legfelső bíróság helybenhagyta a munkanélküliek költözködési jogát Az Egyesült Államok Legfőbb Bírósága egyöntetű határozattal megsemmisítette 28 állam oly törvényeit, amelyek eltiltották más állambeli munka- nélküliek letelepedését. A Legfelső Bíróság utalt az Egyesült Államok alkotmányára, amely teljes polgári szabadságot biztosit a népnek és ugyanakkor szembehelyezte az amerikai életformát a diktatórikus európai országok polgári rabszolgaságával. Ez utóbbi országokban a polgárnak nincs szabad költözködési joga és ha egyik helyről egy másikra akar költözni, rendőri, vagy katonai engedélyre szorul. Az Egyesült Államokban az egyén ott telepszik le, ahol kénye-kedve kívánja s ebben az állami határok nem korlátozhatják. A Supreme Court határozatát egy bizonyos esettel kapcsolatban hozta. Egy californiai lakos Texasba utazott, hogy munkanélküli sógorát a Csendes Óceán mentére hozzo, ahol alkalma lett volna állást keresni. A californiai állami törvé-, nyék szerint egy olyan személy, aki az állam területére hoz, vagy letelepedéshez segít oly egyént, aki teljesen elszegényedett, állástalan s aki az államnak nem lakója — elzárható. így azután, el is zárták Fred F. Edwards, californiai lakost; eljárást indítottak ellene hat havi börtönre Ítélték (az ítéletet ugyan f elfüggesztették) . Mindez azért, mivel Edwards munkanélküli sógorát Californiába vitte. Emlékezhetünk, hogy az u.n. “Okies”-ek távoltartására vezette be California ezt a törvényt. Az “oki- eseket” viszont 1930-as években a középnyugati farmvidékre telepedett porfelhők kergették ki otthonaikból és gazdaságaikból, és a közeli államokban kerestek menedéket és kenyeret. Justice James J. Byrnes határozatában kiemlete, hogy a californiai törvény alkotmány- ellenes, mert “egy állam sem szigetelheti el magát a közös bajoktól, oly módon, hogy megtiltja személyek és személyi tulajdonok szállítását az állami határokon belül.” HELYREIGAZÍTÁS Lapunk december 20-iki számában közölt “Mi történt Pitts- burghban” cikk utolsó előtti bekezdésében a helyes szövegezés ez: Ma a nagy világnézeti tüntetések s nem a kompro- missziumok ideje .van. Készséggel igazítjuk helyre a szedésnél történt elnézésünket. Justice William 0. Douglas véleménye még erőteljesebben húzta alá a törvény alkotmányellenességét és nem kis iróniával jegyezte meg, “hogy az alkotmány sokkal nagyobb védelmet biztosit az egyén jogainak, hogy egyik államból egy másikba költözhessen,mint a teherfor galomnak, amely egyik államból a másikba szállítja a marhát, a gyümölcsöt és az acélt. A californiai törvény megszegte az alkotmány Tizenegyedik Függelékét, amely megtiltja, hogy egy állam olyan törvényt hozzon, ami a polgárság előjogait és általános polgári szabadságait megnyirbálhatná. Justice Douglas szerint a californiai törvény “osztály” törvényhozás jellegét viselte, a szegénységgel szemben és ez veszélyes, amennyiben könnyen az amerikai nép kasztrendszerbe való sorozására vezethetne. Ily módon, — mondotta Douglas — szegény és tökéletesen vagyontalan embereket, akiket az állam vándorokként kezel, egy alacsonyabb rendű polgárságra degradálnunk. Ha a törvényt a californiai mintára helybenhagynánk, beteges állapotot létesítenénk, mert megtiltanék a szegény polgárnak, hogy boldogulást találjon más államokban. A nemzeti polgárjogot ez megsemmisítené. Ugyancsak Douglas főbíró irta határozatában, hogy nemcsak polgároknak, de idegeneknek is meg van a joguk egyik államból egy másikba vándorolni, tekintet nélkül anyagi helyzetükre. “Ez a Bíróság”, — jelentette ki a biró, — “elismeri, hogy az Egyesült Államok’ polgárjoga) magával hozza, hogy egy egyén egyik államból egy másikba utazzon, akár ideiglenes célból, akár végső letelepedés céljából. És hogy egy egyén vagyoni helyzete nem indok arra, hogy egy bizonyos állam az illető állampolgári jogait megnyirbálja. Az alkotmány szempontjából a vagyontalanság tökéi etesen tárgytalan és figyelemre ép úgy nem méltatható, mint az egyének faja, vallása, vagy színe.” A californiai törvény eltörlésével, a Legfelsőbb Bíróság 28 más állam hasoncélu törvényét helyezte hatályon kivül. Ily törvényeket vezettek be annak idején : Alabama, Colorado, Connecticut, Florida, Georgia, Illinois, Indiana, Iowa, Kansas, Kentucky, Maine, Minnesota, Massachusetts, Michigan, Mississippi, Nebraska, Nevada, New Hampshire, New Jersey, New York, Rhode Island, South Oroszország szocialista szovjetköztársaságok szövetsége Kelet-Európábán és Észak-Ázsi- ában. Politikailag a következő területekre tagozódik: 1. Orosz szocialista szövetséges szovjetköztársaság. Egyes részei: a) Európai területek, b) Autonom Krim köztársaság, c) Észak-Kaukázus, d) Szibéria, e) Autonom Jakut köztársaság f) Autonom Kozák köztársaság g) Autonom Kirgiz terület, h) Távolkeleti köztársaság, g) Autonom Kirgiz terület, h) Távolkeleti köztársaság. 2. F ehéro rósz szocialista szovjetköztársaság. 3. Ukrán szocialista köztársaság. 4. Transzkaukázusi szövetséges szovjetköztársaság. 5. Turkomán szocialista szovjetköztársaság. 6. üzbek szocialista szovjetköztársaság. A Szovjet-Unio összes területe 21,837,900 nkm. Összes lakossága kb. 160 millió lélek. Oroszországban egy nkm. területire 6.5 lakos jut. Lakosai közzel 50 nemzetiséghez tartoznak, amelyek közül a legnagyobb számot a 74 milliónyi nagyoroszok, valamint a 24 milliónyi ukránok teszik ki. Oroszország nemzetiségi politikája az egyes nemzetiségek csaknem teljes önállóságát biztosítja, beleértve az önálló ál- lamalakitás jogát is. Az önálló államok határmegállapitásánál természetesen a gazdaságföldrajzi szempontokat is figyelembe veszik. A nemzetiségek képviselete az úgynevezett Nemzetiségek Tanácsa, amely a Szövetségi Tanáccsal együttesen a Szovjet-Unio Központi Végrehajtó Bizottságot a Minden Oroszok Szovjetkongresszusa választja. A kongresszus a legfelsőbb végrehajtó és törvényhozó hatalom. A Központi Végrehajtó Bizottság a Szovjetköztársaság “M u n k ásparla- ment”-je, amely évente legalább háromszor ülésezik, választja meg a Végrehajtó Bizottság elnökségét, a Népbiztosok tanácsát és az egyes albi- zottságpkat. Az egyes kormányzóságoknak, kerületeknek, községeknek ugyancsak megvan a maga Szovjetkongresz- szusa, valamint az ezáltal választott Központi Végrehajtó Bizottsága. Oroszország Kelet-Európa és Észak-Ázsia hatalmas síkságait Dakota, Vermont, Washington, West Virginia, Wisconsin és Wyoming. Ä költözködési jogok korlátozását célzó törvényeket egyes államok évtizedekkel ezelőtt bevezették; igy a californiai törvény ebben az évben volt negyvenegy éves; mégis a legtöbb állam a' fentebb fölsoroltak közül csak a depresszió mély pontjában vezetett be letelepedés ellen irányuló törvényeket, amidőn is munkanélküli családok és egyének ezrével vándoroltak egyik államból a másikba. A legnagyobb küzdelmet a szegény munkakeresőkkel szemben California, Colorado és Florida folytatta. Common Council foglalja el, melyeket az Ural hegység két részre, ázsiai és európai Oroszországra oszt. Európai Oroszország hatalmas síkságát csak itt-ott szak- gatják dombok. E nagy kiterjedésű területet az egyes részek különböző éghajlati és ennek megfelelően különböző tenyészeti viszonyok szerint csoportosíthatjuk. Legészakibb része tundrás vidék, ettől délre körülbelül Moszkva magasságáig erdőségek, majd még délebre gabona és ipari növények termelésére alkalmas terület. Legdélibb részén már déligyümölcs is megterem. ÁzsiaiOroszország legnagyobb része Szibéria és hozzátartozik még Turkesztán siksága is. Szibéria legészakibb része ugyancsak tundrás vidék, amelytől délfelé hatalmas erdőöv húzódik, még délebbre szántókat és legelőket találunk. A Szovjet Unió a világhatalmak között területre a második, a lakosság számát illetve a harmadik helyet foglalja el. Gazdasági lehetőségei kedvezőek, azonban tényleges termelése a hosszú háború, valamint az utána következő polgárháborúk következtében a lehetőségeknek alatta áll. A közelmúlt lényeges javulást mutatnak, a termelés nemcsak hogy elérte, de bizonyos ágakban túl is haladta a békebeli nívót. Gazdasági életének főproblémája az induszt- rializálás, iparának kifejlesztése. Lakosságának főfoglalkozása a földmivelés. A vidéki al- kosság 84 százalékát teszi ki az összlakosságnak. Az orosz ipari termelés a belső szükségletet csak nehezen tudja kielégíteni, mivel a terhek nagyrészétől megszabadult parasztság igényei megnövekedtek. Iparának kifejlesztése szolgál alapjául gazdasági újjáépítésének. Ipari üzemeinek nagyrésze állami vezetés alatt áll. A külföldi tőkéseknek nyújtott koncessziók elenyészően kis szerepet ájtszanak. Gazdasági újjáépítésének fontos programpontja az üzemek elektrifiká- lása. Oroszország külkereskedelme állami monopólium. Kivitelének legjelentősebb cikkei petróleum, fa, bőrök, búza, árpa. len, olajpogácsa, stb. A közlekedés problémájának megoldása nagyon lényeges kérdése az orosz-szovjet hatalomnak. Vasútvonalainak, úthálózatának teljes kiépítése fogja még szorosabb egységgé kovácsolni. Vasútvonalainak hossza 80,000 km. Oroszország gazdasági erőforrásait tekintve, közvetlenül az amerikai világhatalmi csoport után következik, ha ugyan meg nem előzi azt. Talajkincsei még jórészt ismeretlenek. Petróleumtermelését egyedül az Egy. Áll.-ok múlják felül. Fakészletei az egész világon a leghatalmasabbak. Búzatermelésben ugyancsak vezetőhelyen áll, dacára annak, hogy termelésének módszereit csak újabban tökéletesíti. Oroszország ipari fejlődéséhez fontos érdekei fűződnek a béke főn tartásához, mert újjáépítésének programját csak igy tudná megvalósítani. Jövő számunkban “Oroszország története” -t ismertetjük.