Bérmunkás, 1942. január-június (30. évfolyam, 1196-1221. szám)
1942-01-24 / 1199. szám
1942 január 24. BÉRMUNKÁS 7 oldal Mi az oka, hogy a XX. század embere nem lehet tökéletes teremtése a nagy természetnek? Ha egy egészséges ' almát egy hordóban rothadó almák közé keverünk, a rothadó almák megfertőzik az egészséges almát is. Ez a megállapítás áll magára az emberi társadalomra is. Az ember, bár élőlény, alkotása a nagy természetnek. Egyénileg nem választhatók el a társadalomban divó — a magántulajdonon nyugvó gazdasági alapból eredő fonákságoktól. Sióval az ember a környezetének az alkotása. Nem lehet hát mindaddig tökéletes e m bér, amig a magántulajdonon nyugvó jogiformát a kooperative alapon nyugvó jogi alap fel nem váltja. Bár az emberek többsége szereti követni a Mózes által szövegezett tiz parancsolatot, szeretne emberhez méltó ideák szerint élni, de a társadalomban az évezredeken keresztül osztályokra fejlődött jogi alap, a magántulajdonon nyugvó társadalom ezt lehetetlenné teszi, teljesen kizárja. Az emberek kényszerültek a legkomplikáltabb .társ adalmi formában, melyben a termelés menete teljesen szocializált, különböző módszerek alkalmazásával az életszükséglethez szükségelt anyagiakat (legtöbbször a legszükösebb viszonyok) alkalmazásával a pénzt előteremteni. Az életösztöntől serkentve a családi kötelék meglazul, az anyát kényszeríti vagy a gyárba vagy egyéb munkahelyeken munkaerejét áruba bocsájtani. A családi köteléket a régi pat- riárkális-köteléket a több mint hatszáz esztendős kapitalista rendszer rég megbomlasztá és ma teljesen a feloszlás stádiumába van. Kizárt ma a spártai módszerinti ideológia alkalmazása. Vegyük csak elő és vizsgáljuk meg az okokat, amelyek arra késztettek bennünket, (több milliókat), hogy búcsút mondjunk annak a földnek, ahol bölcsőnk ringott, ahol meg volt az emberi érintkezéshez szükségelt nyelvismeretünk, a gyermek és fiatalkori emlékek, a rokonsági és egyébb kötelékek stb. fűzött bennünket az úgynevezett Haza hegye-völgye, erdeje és vidéke, folyói feledhetetlen tájához. Hát nem volt elég gazdag a Haza, kenyér, hús, gabona, vetemény, ásvány és számtalan más szükségletekben ? Dehogy is nem! Az okozta azt a borzasztó kivándorlást, hogy a tulajdon, a föld, a bánya, a közlekedéshez szükségelt, a termeléshez s z ü k s é g élt szerszámok, gyárak egy pár mágnás, gróf, főpap, uzsorás bankár tulajdonát képezte. Meg volt már, kivolt építve az alap egy ésszerűbb, emberségesebb társadalom építésére. De a felsorolt here társaság félt attól tartott, ha a termeléshez szükségelt gépeket stb. társa- dalmositanák és ha ez a here társaság élvezni óhajtja a megtermelt javakat, akkor neki is ki kellene venni a közös alkotó munkából a maga ráeső társadalmi munka mennyiséget. Félt fél a munkától. A magyar proli kényszerült ifjú és gyermekkori emlékei hátrahagyásával vándor botot, üres tarisznyát csatolva ott hagyni azt a drága hazát, amint e sorok írója kénytelen volt felesége és öt apró gyermekkel egyetemben hátra hagyni, mint sok más millió föld és bérmunkás a bizonytalanba nem ismert idegen földrészbe kölcsönpénzzel kivándorolni. És írnak és beszólnak a polgári tintakulik itt is otthon is, hogy milyen rosszak az emberek. Vallástalanok, önzők, irigyek. Hát mi okozta ezt urak?! Azok a gyalázatos viszonyok, amelyek az óhazában uralkodtak. Milyen nevelésbe részesítették a föld gyermekeit urak? Adtak, akinek iskolát! Mi volt a főtantárgy, a vallás, a babona, a nemlétezőnek a magyarázása. Beleverték a. kis lurkókba a félelmet, az egyes embereknek az isten nívójára való, az uralomra predisztináltnak fel- dicsőitését. Igen urak! Ezért kellett nekünk négy vagy még több esztendőn keresztül, minden ellenérték nélkül tanoncoskodnunk. Evés helyett virgács ütéseket szenvednünk. Tinzenkét évig a magyar haza komisz ruháját hordanunk. Embertelen, a rabszolgasorsnál is alacsonyabb bánásmódot tűrnünk. Igen ez járt a magyar proliknak, a mindent termelőknek. Ez és még sokkal rosszabb sors. De erről a jövő cikkemben. Sőt még ha fizikai helyzetem lehetővé teszi, foglalkozom majd a történelmi anyagelv elemzésével, a szocializmus tudományos pillérei ismertetésével. Lőwy Ármin. SZÁZEZER REPÜLŐGÉP-TELEPI SZAKMUNKÁST KERESNEK A szövetségi munkaszerző hivatal közli, hogy a repülőgép telepeken százezer munkásra van szükség még, hogy a termelés az előirányozott tempóban haladhasson. Ezek között motor-mechanikusok, villanyszerelők instru- ment-mechanikusok, famunkások, bádogosok, gépészek, forrasztok, bőr- és vászon-munkások szerepelnek. A munkabéreket évi 1630—2600 dollárban jelzik, de azoknak, akik Panamába vagy Hawaiiba hajlandók magukat • elhelyeztetni, azoknak a jelzett évi fizetésen kívül hét és fél-tői huszonöt percentes bonuszt is fizetnek. MORATORIUM A MUNKÁSSÁGNAK Istenségben vagy emberben a hiba, hogy nem tud egy Istenben megállapodni minden emberfia? Szamár voltát ki belátta, rátért a bölcs belátás útjára. A humoristák udvari szállítói az ostobák. Michigan államban nagyon sok munkást az uccára dobtak és a gyárakat lezárják, melynek következtében az union az államtól követeli, hogy moratóriumot adjanak azoknak a munkásoknak, akik kölcsönöket vettek fel és mostan nemképesek kötelezettségüknek eleget tenni. Sokan uj otthonokat vettek, vagy autót és most vissza akarják tőlük venni, mivel a munkanélküliség. következtében nem birják azt törleszteni. Az ilyen moratóriumot csak a munkanélküliség tetőfoka idején adtak és kértek és lényeges az, hogy a háborús láz és termelés idején is halasztást kell a törvény utján kérni, hogy a több mint kétszázezer m i c higani munkástól el ne vegyék az otthonukat, magántulajdonukat, nem a vörösek, vagy a Japánok, hanem az amerikai bankárok.------ ! ------------ • TÁRCA i------------------------------------— Az első páciensem — Irta: SERLY LAJOS — Négy héttel azután, hogy orvosi diplomámat megkaptam, mint kész orvostudor telepedtem le P.... városban. Négy hét óta volt már ajtóm előtt a csen- getyü fölé felfüggesztve az az aranyos feliratú pléhtáblácska s egy lélek sem törődött vele.... se nappal, sem éjjel, egyetlen páciens sem jelentkezett. így érkezett el orvosi gyakorlatom huszonkilencedik napjának éjjeli 11 órája. ‘Nyugtalanul hevertem ágyamban, nem tudtam aludni a gond és izgatottságtól. Végre mégis félálomba estem.... s ekkor, álom-e vagy való?.... csengetni hallottam! — Felugortam ágyamból s két lépéssel az ablak előtt termettem. Kinézek— nem látok senkit; csak távolból hallom a gyerkőcök gunykacagását, akik a csengetyü meghúzással maguknak egy kis tréfát szereztek. Bezártam az ablakot, lassú lépéssel mentem ágyam felé, elmélkedve a meghiúsult remény felett. Újra bezáródtak a szemeim s mély álomba merültem.... De ime, most ismét meghúzta valaki a csöngetyüt. — Most már nem emelkedtem ki oly gyorsan ágyamból, hanem lassan, kényelmesen, mint egy orvostudorhoz illik. Ki fognak ismét nevetni — gondoltam magamban, — de nem hagyom magamat többé rászedni. Az ablakfalhoz lapulva, hogy észre ne vétessem magamat, néztem le az utcára. Mit látok! A holdfénytől megvilágított női kalap mozgott ide s tova házam ajtaja előtt. Azonnal kinyitottam az ablakot: — Kedves doktor ur! — ri- mánkodott az utcán egy női szózat — ne méltóztassék nekem rossz néven venni, hogy ily későn háborgatom! — Teljességgel nem, édesem! Elmenjek önnel?.... Mindjárt odalent leszek! — Ah, nem, kedves doktor ur! Én a méltóságos grófnénak, aki ebben a házban lakik, szobalánya vagyok. Az udvarlómmal sétálni voltam s mint szerelmeseknél néha megtörténik, kissé elkéstem s bátorságot vettem magamnak az ön csönge- tyüjét meghúzni, hogy nekem a kapu kulcsát az ablakon át ledobni szíveskedjék. Holnap korán reggel hálás köszönettel visszaadom. Csak i ne nehezteljen rám ezért, kérem szépen. Bosszonkodásomban egy szót sem bírtam szólni, de azért a kulcsot kidobtam az ablakon s újra lefeküdtem. Most már sehogy sem bírtam elaludni s ide-oda hánykolódtam az ágyban,.gyertyát gyújtottam. . elővettem a legunalmasabb könyveket, pár lapot olvastam, mindez nem használt. Végre újra eloltottam a, gyertyát.... Takarómat fejemre húztam azon erős elhatározással, hogy elalszom. Ekkor, mintegy gúnyolódásul. . ismét csönget valaki, — de oly csöndesen, mintha valami bátortalan kéz rángatná a zsinórt. — Vájjon ebben a házban még több szerelmes szobaleány is van ? — volt első gondolatom. De mégis felkeltem s kileske- lődtem újra az ablakon. Ismét női alak állt a ház előtt. — Mit akar? — kérdeztem kinyitva az ablakot. — Itt lakik a doktor ur? — Szolgálat jára! — Könyörüljön uram s jöjjön velem, szegény anyám görcsökben szenved. — Jöjjön velem ! — Oh egek, végre egy páciens! — Mint a legbájolóbb zene, úgy hangzottak füleimben ezek a szavak. — Azonnal, rögtön — válaszoltam és lóhalálban nekifogtam az öltözködésnek. A hirtelenkedésnek az lett a következménye, hogy mellényemet megfordítva, a jobb lábamra való cipőt a balra akartam huzni s utoljára kalapom helyett az asztalomon levő halálfőt kaptam a kezembe. Végre három lépcsőt is ugorva, egyszerre lent termettem az utcaajtónál. De, ó sors.... csaknem sírva fakadtam dühömben, az ajtó zárva s a kulcsot elvitte a szobalány. — Jöjjön, jöjjön, doktor ur, siessen az istenért, — jajveszé- kelt odakint a zokogó hangocska. Az ajtó minden erőlködésem dacára sem nyílott ki. Végre átlátva haszontalan fáradtságomat, elhatároztam a szobalány felkeresését. A háznak három emelete volt, minden emeleten egy sor ajtó. — Ó, Asculep! Melyik most a szobalányé ? Felfutottam a lépcsőkön.... A falak mentén a sötétben tapo- gatództam. Végre egy ajtón kopogtatok. Először halkan, majd erősebben. Fülemet a kulcslyukhoz tartom, csönd.... semmi válasz.... kinyitom neszetlenül az
