Bérmunkás, 1942. január-június (30. évfolyam, 1196-1221. szám)
1942-01-24 / 1199. szám
8 oidai BÉRMUNKÁS 1942 január 24. Az “Uj Rend” országaiból Elfogott ember - csempészek. Ankarából jelentik: Az újvidéki magyar hatóságok tettenér- tek egy nagyszabású csempésztársaságot, amely jó pénzért rendszeresen foglalkozott hor- vát és szerb menekülőknek a határon való átcsempészésével. Csupa olyan embert mentettek át, akiket a németek kommunista és egyéb vádak miatt kerestek. Ezeket most kiadják a német hatóságoknak s a csempészeket bíróság elé állítják. Miért adták fel Moszkva ostromát? Stockholm-i jelentés szerint az eddigi német előrenyomulás oly súlyos emberéletveszteségeket okozott a németeknek, hogy a náci-közhangulat Berlinben igen nyomottá vált. Már a millió körül jár a családok száma, akiket gyászba borított a náci világuralmi étvágy gyilkos mohóságo. Hitler minden áron karácsonyra Moszkvában akart lenni, tekintet nélkül az oroszok ragyogó ellentállására és arra, hogy a pokoli hideg is ezrével pusztítja katonáit. Még húsz újabb divíziót akart belevetni a Moszkva elleni harcba, de hir szerint Himmler, a Gestapo főnöke figyelmeztette, hogy ha az emberéletek pusztulása ebben az arányban megy tovább, nem ke- zeskedhetik a köznyugalomért. Még ha sikerülne is bevenni Moszkvát, a sebesültek és elesettek szörnyen felszökött száma még nagyobb kihatással volna a lankadó közhangulatra, amelynek számára amugyis mérhetetlen teherpróbát s végzetes ómént jelent Amerikának a háborúba való belépése. Tömegkivégzések Jugoszláviában. Londoni értesülések szerint december első három hetében összesen 358 internáltat lőttek agyon a különböző szerbiai és horvátországi inter- náló-táborokban, mert az a vád volt ellenük, hogy a szerb guerilla-szervezkedést e 1 ősegitet- ték. Mit vallanak a német hadifoglyok? A német katonák hangulata a foglyok vallomásában tisztán megnyilatkozik. Martin Strebitz, huszonkét éves muskétás, egy kiéhezett, vézna, fé- lig-fagyott ember mdndta, amikor elfogták és kihallgatták: “Nem vagyok se náci, se kommunista. Engem belehajtottak a háborúba, nem volt bajom senkivel. Én csak élni akartam, fizetni az adómat, felnevelni a gyermekeimet. Hitler a legnagyobb szerencsétlenséget hozta a német népre.” A náci foglyok közt sok,a szabadon engedett fegyenc. Karl Falz, volt fegyenc elmondta, hogy ezerhatszázan voltak az egyik nagy börtönben de minden fegyverképes rabot kiengedtek és frontra küldtek. Egy másik beszélte, hogy az ő csapatához, utánpótlásul, már öreg embereket és serdülő kamaszokat küldtek. “Ugylátszik most már válogatás nélkül mindenkit kiküldenek a frontra.” “Semmi sem olyan nehéz, mint fagyban harcolni” jelentette ki egy másik. Otto Hitler train- altiszt szerint: “Nem hiszem, hogy ennek a háborúnak hamar vége lesz. A nagy orosz pusztaságok el fogják nyelni a német hadsereget s a szovjetcsapatok és guerillák aztán apránként végeznek velünk. Inkább tiz évig harcolni Francia- országban, mint egy évet Oroszországban. Ezt a telet nem fogjuk kibírni.” Nem jelentette fel a férjét. A Danziger Vorposten jelentése szerint Witkowski József nevű lengyelt halálra Ítélték, mert jogosulatlanul fegyvert tartott magánál. Özvegye két évi börtönt kapott, mert nem jelentette fel a férjét. Aloysius Kowalski cipész egy pár cipőt adott el a bőrrendelet áthágásával. öt évi. börtönre ítélték. Segédje két jgyet kapott, felesége pedig három hónapot mert nem szólt a rendőrségnek. Az j üzletet konfiskálták. Montevideóból jelentik, hogy Mussolini nagyobb birtokot vásárolt Uruguay területén. A birtokon már személyzet is működik ,amely titkolja az igazi tulajdonos nevét. A “segédnépek” veszteségei. A szlovák hadsereg egyáltalán ne lépett akcióba. Mindjárt a háború elején, amikor még ide- oda ingadoztak a frontok, a szlovák katonák tömegével mentek át az orosz fajrokonaikhoz. A magyarokat, románokat és olaszokat Nikalajev és Odessfca ostromáig főként csak front mögötti “tisztitó akciókra” használták. Később azonban, a nagy veszteségek következtében, a nácik támadásoknál is felhasználták e “segédnépeket” és különösen a román csapatok szenvedtek súlyos veszteségeket. A magyarok, románok é,s olaszqk veszteségeit sebesültekben és halottakban 25-30 ezerre becsülik. A spanyolok által küldött “kék divízió” nagyon gyengén állta meg a helyét és e fémjelzett fascisták közül is sokan szaladtak át az oroszokhoz. A divízió parancsnokának, Grandes tábornoknak jelentése szerint a szökések nagyon elszaporodtak s ezért von Leeb tábornoktól, a leningrádi front parancsnokától meleg ruházatot, vodkát és kenyeret sürgetett, hogy csapatai szellemét emelje. Hadifogoly-história. Egyik bajorországi fogoly táborban olyan német katonák őrzik az angol hadifoglyokat, akik maguk is hadifoglyok voltak az előbbi világháborúban. A parancsnok figyelmeztette a foglyokat: Kár volna szökési kísérletekre pazarolni az időt. Itt nem lehet megszökni. Én és az őrök, szintén hadifoglyok voltunk, — mondta fölényes kacagással, — mi ismerjük az összes régi módszereket. Három nappal később nyolc angol hadifoA Z O K az olvasóink, akikhez lapkezelők nem kerülnek 45 centet küldjenek, lehet bélyegben is — és megküldjük a BÉRMUNKÁS NAPTÁRÁT P. O. Box 3912 Station S. S. Cleveland, Ohio goly megszökött és sikerült biztonságba jutniok. A parancsnok számára ezt az üzenetet hagyták hátra: Igen, de ismerie az összes uj módszereket is? Német tábori posta. A német katona már nem hisz a világgyőzelemben. Erwin Lindmüller muskátés elesett az orosz fronton. Az oroszok az anyjához intézett kész levelet találtak a zsebében. “Ne hagyd magad hangzatos beszédektől félrevezetni — irja anyjának — mélyen bent járunk Oroszországban, de az oroszok ravaszabbak mint mi. Minden oldalról a halál leselkedik reánk. Századomból már csak tizennégyen vagyunk életben. A HÁBORÚ ALATT A BÁNYÁSZOK NEM MENNEK SZTRÁJKBA John L. Lewis, követve az AFL és a CIO azon határozatát, hogy a munkás uniók a háború folyamán nem fognak sztrájkokat engedélyezni, Lewis ezt azzal jelenti be, hogy az a bányász, aki sztrájkba menne, örökre ki lesz zárva a bányász unióból és soha többé bányában nem dolgozhat. A progresszive bányász szervezet, amely az AFL-el működik együtt, hasonló kijelentést tett. ajtót.... benézek a szobába és.... a holdvilágnál egy halálfej vicsorítja rám a fogait.... Ó sors! Zavarodásomban a saját szobámnak ajtaján kopogtattam oly soká! Bosszankodva tárva hagytam szobám ajtaját, tovább tapogatództam a sötétben, mig egy másik ajtóhoz érkezvén, abból hangos köhögés hallatszott. Kór jelenségek az orvosokra mindig bizonyos vonzerővel bírnak; csöndesen kopogtam az ajtón.... Bent kis kutyák ugatni és álomból felriasztott macskák nyávogni kezdtek, néha egy irtózatos görcsös köhögés szakította félbe ezt a sajátságos hangversenyt. — Ki kopogtat itt? — hangzott egy női szózat. — Nem alszik ezen szobában a grófné szobalánya? — kérdem aggódva zavarodottságomban. Mély köhögés rengette meg a szobát, melynek alábbhagy- tával a következő szavak áradtak felém: — Micsoda szemtelenség éjjel szobalányom hálószobájába tolakodni s hozzá még engemet álmomból feldörömbölni?.... Talán még világítsak is hozzá? Majd mindjárt felköltőm a kocsisomat, hogy méltó módon mutassa meg az utat. Hiába igyekeztem ezen korántsem nyájas kifejezéseket udvariasan félbeszakítani s magamat igazolni, lehetetlen volt ezt a záporesőként ömlő beszédárt félbeszakítani. Már-már arra gondoltam, hogy “szégyen a futás, de hasznos”, midőn gyanús csoszogást hallottam a közelemben.... A szerelmes szobalány jött le a lármára a felső emeletről, azt hívén, hogy úrnője hivatja. — Tolvaj! tolvaj! — kiáltotta rémülten, amit meglátta a férfialakot úrnője ajtajánál. Feléje mentem, hogy felvilágosítsam, de még jobban megijedt. Elkezdett futni fölfelé a lépcsőkön s még jobban kiabált. Én mentem utána. — Mi történik ott fönt? Mi baj van ot^? — dörmögött egy ócska török dobhoz hasonló férfihang az udvarról. N — Jöjj fel hamar, János, tolvaj garázdálkodik a házban — kiáltott szobájából a grófné. — Engem már megragadott és fojtogat! — jajveszékelt a szobalány. / — Hallgasson már el, az Istenért! — szóltam hozzá majd megpukkadva dühömben. De a félig holt teremtés sehogy sem akart elhallgatni, ső£ mindig jobban ordított. Most erős férfiléptek hangzottak alulról. Nehogy esetleg a goromba tenyeres-talpas kocsis markába kerüljek, elbocsátottam a halálra ijedt remegő szobalányt s onnan a nyitva hagyott szobámba menekültem, melynek ajtaját bezártam magam után. — Mi az, micsoda lárma? Talán az ördög nagyanyja tartja itt lakodalmát? — szólt dör- mögő, mély basszus hangon a kocsis, úgy hogy az egész tornácban viszhangzott. — Ah! — kiáltott a szobalány — engemet itt ragadott meg. — Ej, te szemtelen személy, hiszen hozzád akart menni! — szólt vagy inkább köhögött kifelé a grófné. — De vájjon kicsoda? — kérdezte a kocsis, — hiszen itt egy lélek sincs. — Hogyan, hát már elment? — mondá sóhajtva a leány. — Istenem, végre még kisértet volt. Talán a harisnyakötő legény lelke, aki bubánatában halt meg, mivel kosarat adtam neki s most ezért üldöz engem. Ekkor én egész ártatlan arccal, kezemben égő gyertyával, kiléptem szobámból, mintha miről sem tudnék és visszaköve- ;ertem a kölcsönzött kapukulcsot. — A kulcsot? Kedves doktor ur, a legnagyobb köszönettel az ajtaja küszöbére tettem, azt gondolva, hogy hát ha még az éjjel szüksége lenne rá. A mondott helyre néztem s a kulcs csakugyan ott feküdt. Felkapni s a lépcsőn lerohanni egy pillanat müve volt. Sietve nyitottam fel a kaput, szétnéztem s kerestem azt, ki első betegemhez vezessen.... Nem látok senkit.... Egyszerre csak észre vettem, hogy szomszédságomban lakó orvoskollégám egy lánykával távozik.... s én kénytelen voltam ráadásul még azt is hallani, a mint a gyermekleány panaszkodott, hogy sokáig kellett neki a másik doktornál várakozni a kapu előtt, holott szegény anyja kínjában talán már meg is halt. Leverten mentem vissza szobámba s újra levetkőztem. Közben azonban elátkoztam az ösz- szes szobalányokat, a kik kapukulcsaikat otthon felejtve mennek szerelmeseikkel sétálni s akik miatt én az első betegemet elszalasztottam.
