Bérmunkás, 1942. január-június (30. évfolyam, 1196-1221. szám)
1942-01-17 / 1198. szám
8 oidai BÉRMUNKÁS 1942 január 17. Nyomortanyák a farmon Én is, mint sok más munkástársam, hogy megszabaduljak a welfaretől és a sok, sok zaklatástól, megaláztatástól, ami azzal a nyomorúságos alamizsnával együtt jár, kijöttem a farmára már annak kétéve. Tudatában voltam annak, hogy a farmon is csak nagyon nehéz, fáradtságos munkával lehet megszerezni a mindenna- - pi kenyeret, de kijöttem, hogy meg meneküljek attól a szégyenletes sorban állástól a segély iroda előtt. Igen szégyenletes, mert azt, a keveset, amit adtak abból, amit mi munkások termeltünk, csak csúfságra dobták oda, egy-egy morzsát és még azért is koldusmódra kellett könyörögnünk. Kétéves farmonélésem tapasztalatait és látottairól akarok az alábbiakban egy kis képet adni. Előre kell bocsátanom, hogy ezek az ország kellős közepén Michigan államban történnek, közel ahoz a városhoz, ahonnan a világ fejlődése indult uj életre és indult a soha nem remélt magasságba. Először is arról számolok be, hogy egy proletár farmmunkás keresete mennyi. Hát bizony igen kevés. Egy napi bér egy dollár és ebéd. Ezért dolgozni kell tizennégy, vagy tizenhat órát naponta, de még ez is ritkán akad, úgy hogy az évi kereset alig éri el az 50—60 dollárt. E mellett a nyomorúságos kereset mellett itt van a gyermekek alkalmazása is. Hogy ez mennyire a hivatalos személyek közreműködésével történik, misem bizonyítja jobban, hogy pl. a krumpli szedés idejére az iskolákat is bezárják, hogy a gyermekekkel végeztessék el a munkát, amelyre családapák és családanyák várnak. Ezek az apró gyermekek a nagyokkal együtt kidolgozzák a 14—16 órákat naponta, amiért 50—60 centeket és ebédet kapnak, ami természetes, hogy főtkrompli- ból áll. Abban az időben csapatostul járják a 12 évestől felfelé való gyermekek a helyeket, hogy azért a nyomorúságos fizetésért is eladják munkaerejüket. Családok az otthonokban. Erről jobb volna talán nem is írni. Azt a nyomort, ami ott van azt csak látni kell, ha ugyan gyűlölet nélkül azt ember végig tudja nézni. Ha valaki mondotta volna nekem, nem mertem volna elhinni, azt amit láttam a saját szemeimmel, hogy egy ilyen gazdag, mindenben bővelkedő országban, ez is lehetséges. Van egy család az én szomszédságomban, az isten megáldotta nyolc lánnyal és egy fiúval. Szülőkkel együtt tehát lien vannak a családban és laknak egy konyha és két kis szobában, de az sem az övék. Bementem a lakásba, bútor, ha ugyan annak lehet nevezni, két rozoga ágy, egy asztal, néhány szék és egy rozsdás kályha. A falon falinaptárok, ami disziti a lakást. Azokat meg a szél nem hagyja nyugton, folytonosan ide-oda himbálja. A családfő panaszkodik), hogy notot kaptak hogy költözzenek ki, mert nem bírnak fizetni. A kérdésre, hogy van-e tehén, vagy csirkéje azt feleli, hogy nincs semmi jen állatjuk. Arra a kérdésre, hogy hogyan élnek? azt válaszolja, hogy háromszor naponta esznek krumplit. Volt-e sok krumplid, kérdem, — vagy 80 buchel feleli. Akkor el is adtál belőle kérdem. Nem adtam el, mind megesszük mi. Azt is mondta, hogy kap welfaret, de igen keveset. Azt -beszélték nekem a többi szomszédok, hogy az egész családban hét gyermek, az apa és az anya abnormálisak. Ezt konstatálta egy orvos, aki megvizsgálta őket. Voltam más farmházakban is a szomszédságban ott is borzasztó látvány tárult elém. Apró, piszkos, rongyos gyermekek serege. Az anya szélütött. Egy idős asszonyról azt mondják, hogy most jött haza az őrültek házából, a welfare építtetett neki egy kunyhót, abban alkik. így mutathatnám be a többieket is, de azt hiszem, hogy ez is elég, hogy az olvasó megismerje, meg tudja, hogy milyen az élete egy elszegényedett proletárnak akár a farmon is. És ha gondolkozunk rajta, hogy kit terhel a felelősség mindezekért, ha szégyennel is, de meg kell állapítanunk, hogy elsősorban a munkást. Aki tunya a maga helyzetével szemben. Nem szervezkedik egy olyan ipari szervezetben, amel\ képes volna, megszüntetni áz ilyen nyomorúságos helyzetet és helyébe felépíteni azt a rendszert, amelyben nemcsak azok dúskálnának minden jóban, akik azokért nem dolgoznak, de a termelő munkásosztály használná fel azokat a maga részéA Z O K az olvasóink, akikhez lapkezelők nem kerülnek 45 centet küldjenek, lehet bélyegben is — és megküldjük a BÉRMUNKÁS NAPTÁRÁT P. O. Box 3912 Station S. S. Cleveland, Ohio-..............--................re. Csak annak lenne, aki azért dolgozik is. Ilyen szervezet az IWW. Ipari és farmmunkások szervezkedjetek az IWW-ba! Egy proletár farmer. Tífusz Kelet-Európában.Lengyelországban, a balti tartományokban és Oroszországnak a náciktól megszállt részein egyre félelmetesebben szedi áldozatait a tifusz-járvány. Varsóból napi háromszáz halottat jelentenek. A ■ védőoltásokat szérum hiányában be kellett szüntetni. Lembergben november hónapban hivatalos jelentés szerint 1387 ember halt meg tífuszban. Litvániában pedig futótűzként pusztít a förtelmes járvány. Rintelen náci-főbiztos sok helyiséget egészen izolálta- tott és átutazó kocsiknak nem szabad megállniok. Ha már csürhe közé keveredd, inkább disznó-, mint em- bercsürhe legyen. \ de észt nem adhatok hozzá, hogy mit kezdj vele. — Hát maga mit csinált velük? — Semmit.... már öreg voltam hozzá.... fiatal erő kell az ■ ilyesmihez.... Jaj.... a csörgőkígyó! — sziszegett fel az öreg hirtelen, — jeget ide. Jeges borogatást tettem a lábára. — Miféle csörgő-kigyóról beszél, bácsi? — kérdém elámulva Az öreg e közben magához tért és sóhajtva felelt: — Az indiánok egyszer éjjel csörgő-kigyót eresztettek a táborunkba.... a bestia éppen az én lábamra csavarta magát.... no, de ezt meg kell mutatnom.... nincs nálad véletlenül egy csör- gő-kigyó ? — Köszönöm kérdését, nem szolgálhatok. (Ez az ember azt hiszi, hogy én szivar helyett csörgő-kigyót hordok a zsebemben.) — Akkor nem mutathatom meg a kigyókalandot.... De gyerünk tovább.... A két vulkánt’a mexikói kormánytól kaptam ajándékba, azon érdemeimért, hogy mikor kitört a forradalom, az ellenpárt parlamentjét a levegőbe röpítettem.... Kétszáz ember halt meg, nem számítva a teremőröket, a gyorsírókat és az újságírókat. (Hisz ez rettenetes ember.) — Ezzel a forradalom egy csapással véget ért. S azóta rend van Mexikóban. Én a vulkánokon kívül kaptam még három négyszög mérföld nagyságú őserdőt, melyben jaguáron kivül nem terem semmi. Ezt is rád hagytam. Itt a végrendeletem, már bejelentettelek a helybeli mexikói konzulnak is. — Ki szoktak törni azok a tűzhányók? — kérdém. — A Rataplan két év előtt tört ki utoljára. Óriási kitörés volt az, öcsém. Húszezer ember lakott akkor a vidéken s büszkén mondhatom, egynek se sikerült megmenekülnie. A lapokban egy-két bátortalan hang felszólalt, hogy a tulajdonos rendben tarthatná a tűzhányóit... De csakhamar elnémult mindenki, mert én a kormány főtámasza és megmentő je voltam. —Hát az ellenzéki újságírók? — Az ellenzékiek? Hisz mondtam már, hogy azok a levegőbe repültek. Itt a haldokló harcos és robbantó megpihent egy kicsit, azután folytató: — A Rataplan egyáltalán derék, szorgalmas fickó volt.... Mindennap bömbölt s vasár- és ünnepnapokon 2—3000 métermázsa követ és lávát szórt ki.... Külső alakja hosszú és hegyes, olyan Don Quixote-féle.... A Bumbaló alacsony, köpcös és lusta.... Igazi Sancha Pansa.... A morgása is csak olyan, mintha elrontotta volna a gyomrát. Hanem azért ez is csinált néhány kitörést.... de sohse vitt el többet két-háromszáz embernél. Eleget is bosszantottak vele a kollégáim a vulkán-tulajdonosok klubjában. get, jeget. .. nem.... a rumos üveget add ide ... sokan ezt ajánlják a kigyó-reminiszcen- ciák ellen. , Kiivot tégy kis üveg rumot,- — azzal lefeküdt és elaludt. Én meg átvonultam a magam szobájába. Másnap korán reggel meglátogatott a mexikói konzul. Úgy megszorította a kezemet, hogy azóta én is csörgőkígyó-reminiszcenciákban szenvedek, de nem jéggel, hanem szilvórium- mal gyógyítom. — Gratulálok —,mondá a konzul, — olvastam a nálam letett végrendeletet. Tudja-e, hogy e két tűzhányó önt a mexikói arisztokrácia sorába emeli? ön élethossziglan tagja a mi főrendiházunknak. — Mit jelent ez európailag? — Azt, hogy ön bárói rangot visel mindaddig ... — Meddig? — Amig az ellenzék föl nem robbantja. — De hisz most nincs ellenzék! — Kezd már lenni. A hajóhad fellázadt a mezei rendőrségről szóló törvény miatt s polemizál a kormánnyal.... — Polemizál? — No igen, lövöldözi a fővárost — Mi az ördög? Hát ez ott igy szokás? — Higyje el uram, hogy ez a valódi szabadság. (Kezdett a hátam borsózni.) A konzul egy darabig föl s alá sétált, végre összevonta a szemöldökeit s szólt: — Rossz hírek jönnek az ön tűzhányóiról. Legyen szives tehát azokat, különbeni végrehajtás terhe mellett, átvenni. —Mit ért ön különbeni végrehajtás alatt? — Ez nálunk Mexikóban igen egyszerű: revolver - lövésekkel szorítjuk az illetőt. — S szabad a végrehajtódnak visszalőni ? — Óh, kérem, csak méltóz- tassék! — Igen ? h— kérdem vészt- jóslóan. Ezzel elővettem a zsebemből a tizenkét személyre szóló revolvert s a konzulra szegezve mondám: — Vegye tudomásul, hogy én ezennel az ellenzékhez csatlakoztam s a főváros helyett egyenlőre önt fogom bombázni. — Miért ?-— Miért? a hajóhadnak igaza van: én se helyeslem a mezei rendőrségről szóló törvényjavaslatot. — Szerencsétlen! Ne feledje, hogy ez esetben köteles vagyok az ön birtokait konfiskálni, s a tűzhányók a kormány birtokába jutnak. — Nem bánom. Én önzetlen ellenzéki férfiú vagyok. A konzul kihátrált a szobából én pedig jegyet váltottam Hamburgból egyenesen a Borz-utca ötödik szám alá (a kapu alatt balra). Bővebbett a házmesternél. így csöppentem ki a mexikói főrendiházból s igy lettem a mexikói ellenzék egyik vezér- férfia. Csak azt várom a Borzutca ötödik szám alatt, hogy az ellenzék partra szálljon. — Miféle klub az, bácsi? — Majd azt elmondom hol- inap.... jaj a csörgőkígyó.... je-
