Bérmunkás, 1942. január-június (30. évfolyam, 1196-1221. szám)
1942-04-25 / 1212. szám
1942 április 25. BÉRMUNKÁS 7 oldal A radikális sajtó és a rend elemei Szabó Ervin “Társadalmi és pártharcok a 48—49-es magyar forradalomban” cimü könyvéből közöljük az alábbi tanulmányt, amely hiteles története és leírása a közel száz esztendős magyar forradalmi időknek. Ugy- érezzük, hogy annak gondos tanulmányozására mindazoknak a legsürgősebben szükségük van, akik nem tudják és nem akarják tétlenül nézni, hogy a magyar nemzet mikét használja ki az újabb alkalmát, hogy lerázza magáról az évszázados szolgaságát Mint Szabó Ervin ebben az Írásában is kimutatja minden eddigi tömeg megmozdulásnak megvoltak a maga forradalmárai, akiknek azonban cselekvései éles ellentétei voltak szónoklataiknak. Ha ezt a tanulságot és megkülönböztetést a magyar nemzet, de különösen a munkásság MA végre tudja hajtani, hisszük, hogy negyedszázados golgotái szenvedései után, mint szabad ember élhet a népek nagycsaládjában. (Szerk.) Magyarországon sem az ősz-, tályok tagozódása, sem a jogtalanok és elnyomottak lelki készsége nem okadatolt, sem tartósnak nem ígért semmiféle radikális változást vagy épen felforgatást a társadalmi viszonyokban. Hol volt olyan osztály, melynek érdekei nemcsak ellentétben voltak az uralkodó osztályok érdekeivel, de amely ezen ellentét tudatából erőt és képességet is merített volna arra, hogy az államban a maga egyéniségéhez képest szervezkedjék és cselekedjék? A polgárság nem volt erre alkalmas és a parasztság még kevésbbé. A magyar forradalom hivatása nem lehetett egyéb, mint hogy félrelökje az évszázadok folyamán megszilárdult gazdasági és társadalmi rendszer azon formáit, melyek a fejlődés folyamán túlhaladottakká váltak, sőt magát a rendszert is további fennmaradásában akad ályoz- ták. Azok az erők, melyek magukban gyengék voltak ahhoz, hogy a hatalmi viszonyokon változtassanak, c s a k h amar szintén engedni voltak kénytelenek annak, amit társadalmi tehetetlenségi törvénynek nevezhetünk. Egy ideig ugyan úgy látszott mintha Magyarország sorsa uj hatalmak kezébe került volna. Az uj polgári szabadság rövid néhány nap alatt oly élénk és mozgalmas politikai életet varázsolt elő, amely könnyen megTÁRCA Zsinóros magyar dolmányom — Irta: VÁRNAI DÁNIEL — Hogy felnőttem és az eszem nekilombosodott, a szemem meg kinyílt, azt az esetet igy látom. I. özvegy Weinbergerné úrnő' angollá satnyult, zizegő selyem krinolinban libbent be az .osztályba és mint groteszk uszály jött utána tempósan Simon Péter csizmadiamester ur. A gyerekek az ajtónyilásra egyszerre felpattantak és kórusban énekelték el az illedelmes üdvözletét, hogy adjon isten jó napot. Weisz ur, a tanitó is le, téveszthette a megfigyelőt a tényleges mozgató erők és tényezők tekintetében. Gombamódjára jelentkeznek uj hírlapok. Uj politikai klubok születnek Pesten és a vidéken.A nemzetőrség mindenfelé újonnan szervezkedik, egyik népgyülés a másikat követi; határozatok és kérvények csak úgy özönlenek. Úgy látszott, mintha a magyar politika hégi eresztékeibe uj elemek illeszkedtek volna belé. Legélénkebb volt a hangulat Pesten; ott jelent meg az uj sajtótermékek legnagyobb része. Minden percben uj hírlap megjelenését hirdették. (1847- ben egész Magyarországon ösz- szesen 65 folyóirat létezett; 1848—49 forradalmi években számuk 152-re emelkedett.) Radikalizmus tekintetében az egyik túl akart tenni a másikon és a régebbi lapok közül csupán egyetlen mert a dolgok uj rendjével szemben nyíltan ellenzéki állást foglalni. Úgy az országgyűlésen, mint a sajtóban a konzervatizmus látszólag végleg el volt temetve. Radikalizmus tekintetében a pesti újságok hangján tényleg alig lehetett volna tultenni. Kevés volt azonban közöttük, amely meggyőződésében is radikálisabb lett volna, mint maga az uj kormány, melyet állandóan kritizáltak. Még kisebb volt azoknak a lapoknak száma, amelyek saját radikalizmusoknak tette a pálcát az asztalra és mély hajlongással üdvözölte az iskolaszék elhalt elnökének nejét, aki azonban, igy özvegyen is, tekintély és tényező volt a hitközség iskoláiban. Weinbergerné úrnő tudniillik a város izraelita hölgyeinek jótékonysági klubját vezette elnöknői minőségben és mint ilyen, most éppen abban a járatban volt, hogy csizmát méressen — s néhány nappal később majd meleg téli ruhát szabasson — az iskolába járó szegény sorsú gyerekeknek. Ez a tudat meg- duzzasztotta önérzetét és volt némi méltóság abban a mozdulatban, amellyel helyet foglalt az alázatos udvariassággal fölkínált tanítói nádszéken. Simon Péter ur is megtartotta művészetének tekintélyét és igen tartózkodóan parolázott Weisz Úrral, aki sietve bemutatkozott neki. Megjegyzendő, hogy a jótékony úrnőnek ez a látogatása évenként, úgy november táján, gazdasági és társadalmi követelményeit mérlegelve, azoktól vissza nem riadtak volna. Mindenki, aki e napok történetét elfogulatlanul vizsgálja és a dolgok mélyére tekint múlhatatlanul arra a meggyőződésre jut, hogy az uralkodó ház néhány év alatt most már másodszor mulasztotta el a soha vissza nem térő kedvező alkalmat, hogy egy olyan nemzeti és társadalmi mozgalom élére álljon, amely a birodalom politikai szerkezetét nem bontotta volna meg jobban, mintahogy ez később, óriási áldozatok után elkerülhetetlenné vált. Aki a pozsonyi országgyűlés tárgyalásait és azok előtörténetét, a vezető és mérvadó férfiak személyét és nyilatkozatait s az uj magyar minisztérium összetételét ismeri és nem téveszteti meg magát a látszat által, az nem fog kételkedni a vezetők és a tömeg mélyen dinasztikus érzelmeiben a legizgalmasabb napokban sem. A nemzeti radikalizmust pedig taktikai tulkövetelésnek fogja felismerni, mely mögül ki-kilát- szik ugyanazon juste-milieu utáni epedő vágy, mely az ösz- szes szociálpolitikai kérdésekben nyíltan napfényre jutott. A bécsi udvar politikusai azonban nem a tettek, hanem a pesti radikalizmus hangja után Ítéltek. De ugyanezt mondhatjuk a rendek politikájáról is, amennyiben az országgyűlés a reform- törvényhozásban egy lépéssel sem ment tovább, mint ameddig a szabadelvű látszatot össze lehetett egyeztetni a nemesség hagyományos állás ának legmesszebbmenő kímélésével s amennyiben önszántából a legcsekélyebbet sem engedett politikai befolyásából. Mi sem lett volna könnyebb, mint az országgyűlés és az udvar között az egész vonalon egyezséget létrehozni. Mig az uj magyar igazságügyminiszter, Deák Ferenc, nem átallotta az országgyűlést, — melyben ezidőtájt már a legmérsékeltebb elemek jutottak volt uralomra — április 3-án bizalmasan “részeg”- nek mondani, addig másrészről az uj osztrák belügyminiszter, Pillersdorf báró úgy találta, hogy: “a magyar országmindig visszatérőben volt és igy kegyes tanítómesterünk minden különösebb utasítás nélkül tudta, hogy ilyefi esetekben mi a teendője. Fölszólította tehát nyomban azokat a gyerekeket, akiknek a sors se csizmát, se meleg ruhát nem juttatott a nehéz téli időkre, hogy álljanak ki sorba a tábla elé. Amikor ez sok mozgással és kis lökdösődésekkel m e gtörtént, akkor lépett hivatalba tekintélyes mérőfonalával Simon Péter mester. A gyerekek leültek annak a kis dobogónak a szélére, amelyen a tábla állott, lehúzták súlyos női és férfi cipőjüket és Simon ur eléjük térdelve, egyszerre mért és irta a neveket, meg a számokat. Nem hinném, hogy ez unalmas munka volt, mert Weinbergerné úrnő közben beszélgetett a gyerekekkel; kikérdezte^ őket apjukról, anyjukról és csodálatosképpen mindenikről tudta, hogy ki micsoda, mi a foglalkozása és a múlt hónap tizengyülés összes kívánságai mos- tanig (április 8.) igen mérsékeltek és csak azt kívánná, hogy a nemsokára összeülő osztrák népképviselet ne legyen tulzottabb és ne kívánjon többet, mint a magyar”. És ha Bécsben mások talán féltek is a túlzott magyar demokráciától, Kossuth a rendeket április 2-án már megnyugtatta azzal, hogy: “A nép pedig, ha joggal felruháztatik, épen úgy meg- választá Rómában a patríciusokat s a nemesség még soká meg tarthatja befolyását, ha a néppel ellentétbe nem hozatik. Ezen az alapon bátran meg lehetett volna csinálni a megegyezést. Nem saját hibájából, kizárólag az udvari politika értelmetlensége folytán vetődött a magyar politika megint a nemzeti radikalizmus karjaiba. Azáltal, hogy az uj kormánynyal úgy bántak, mintha azonos lett volna a radikális sajtóval, végre is tényleg ennek sodrába került. Természetes, hogy ez aligha lett volna elégséges, ha a pesti radikalizmust tényleg mély elvi és szociális ellentétek, alapvetően eltérő szociális és gazdasági törekvések választották volna el az uralkodó iránytól. A magyar forradalomban sem hiányoztak egyesek, akik a demokratikus gazdasági és társadalmi politikát mindenképen egyesíteni kívánták a francia forradalom történetéből és a francia szocializmusból merített forradalmi és demokratikus ideáljaikkal, akik a politikai szabadságot nem érezték tökéletesnek társadalmi egyenlőség nélkül. A nagy többség azonban idegenül állott szemben azokkal a szocialista eszmékkel, melyek akkor Angliában és Franciaországban el voltak terjedve és pártprogrammá váltak; szemükben nem létezett szociális probléma a politika mellett, legalább nem olyan, melyet a politikai demokratizmus meg nem oldhatott volna. (Folytatjuk) Minden uj olvasó, a forradalom regrutája. Hány regrutát verbuváltál, a társadalmi forradalom Forradalmi Ipari hadseregébe? ötödikén melyik tanúsított megróni való magatartást a téli fűtőanyag kiosztásánál. Ha ilyesmi történt, ezt ápertén megmondta és nem sokat törődött azzal, hogy a gyerekek elpirulva, lángoló arccal sütik le szemüket és kis szivük riadtan szégyenli szülőik magaviseletét. Hát bizonyos, hogy Weinbergerné úrnő nem járt a tapintat iskolájába, de mégis, alapjában véve, egészen jó asszony volt. Ezt meglehetős alapossággal mondhatom, mert távozása közben — például — a következő jelenetet játszotta végig egy csepühaju, gömbölyű gyerekkel. Ez a gyerek az első~pad- ban ült és én magam valék ő: tudniillik Grünberger Ferenc eminens harmadosztályos. — Hát te, — mondta Weinbergerné úrnő — te miért nem jöttél ki a méréshez? — Mert van jó csizmám, kérem szépen. — Hát téli rokkod van-e jó? — Most nincs, de jövőre már
