Bérmunkás, 1942. január-június (30. évfolyam, 1196-1221. szám)

1942-04-11 / 1210. szám

6 olaal

BÉRMUNKÁS

1942, április 11.

Hitler titkos szövetségei

ív.

SZTÁLIN

(—) Sztálin fogyatékossága és korlátoltsága volt Hitlernek a legerősebb titkos szövetségese.

Elitéljük az amerikai kispolgári politikusokat, akik azt hiszik és hirdetik, hogy az Egyesült Államok elszigetelten maradhat a modern kapitalista világban. Elitéljük szűklátókörűk miatt. Hiába emelkedtek föl szenátori, vagy akár elnöki székbe. Az csak azt bizonyltja, hogy ügyes politikusok és hogy a választók sem bírnak nagy tudással. De ezek nem a nemzetköziség hívei, nem is vallják a nemzetköziséget elvöknek. Ezek amerikai hazafiak és korlátoltságuknál fogva támadják azokat a honfitársaikat, akik nagyobb értelemmel rendelkeznek és az ország határain túl tudnak látni.

Elitéljük a német szociáldemokratákat, mert azt hitték, hogy évtizedes vívmányaikat, (szervezeteiket, mandátumaikat, közjóléti törvényeiket, stb) megtudják tartani és védeni, sőt kiterjeszteni a kapitalizmus keretei között. Elitéljük, mert német hazafiaknak bizonyultak, cserbehagyva a nemzetköziség eszméjét 1914-ben, a kritikus pillanatban.

Elitéljük, mert nem tisztára a munkásosztályra támaszkodtak, hanem gyakran paktumot kötöttek osztály ellenségükkel.

De ezek szociáldemokraták voltak, akiket Sztálin nem kevésbé ostorozott a fönti hibáikért, mint Lenin, Trotsky és a többi bolsevikiek, valamint Liebknecht, Rosa Luxemburg és más balszárnyi német szocialisták. Hát hogyne ítélnénk el Sztálint, (aki Lenin követőjének és örökösének tartja magát), ama szűk látókörű politikájáért, amely szerint Oroszország elszigetelten élhet és fejlődhet a mai kapitalista világban.

De különösen, mint szociálismunkások kihasználásának a lehetőségét és a néger munkások végnélküli kizsákmányolását.

De hiába volt a nagy erőlködés, mert egyrészt a munkások várható ellenállásán és nem kismértékben az elnök és munkatársainak az ellenzésén elbukott ez a támadás is. De rosszul ismerné a reakciót az, aki azt hinné, hogy a második offenzi- va után nem fog uj támadás kö-- vetkezni. Jól irta az egyik liberális columnista, hogy az ország két háborúban, egy, amely a tengely ellen folyik, a másik a meg nem izent, de erősen folyó háború, amelyet a reakció Roosevelt és a munkástörvények ellen folytat. Az eszközökben az ellenfél nem válogatós. A cél az, hogy megöljék a munkásvédelmi törvényeket, gúzsba kössék a munkásokat és a háború terheit a munkásosztály nyakába varrják.

A legújabb akció az adózással kapcsolatos. A Chambers of Commerce megindokolta már hadjáratát, hogy a feltétlen bekövetkezendő adó-emelés ne a nagy vagyont, hanem a nagy

ta ország! Hogyne ítélnénk el Sztálint, aki a szociáldemokratákat részben helyesen támadta azokért a hibákért, amiket fölsoroltunk, viszont részben helytelenül támadta, mint “szociál- fasisztá”-kat.

Elvégre, ha hiba az, hogy a szociáldemokraták cserbehagy- ták a nemzetköziség eszméjét, mennyivel nagyobb hiba az, hogy az ezt megkritizáló Sztálin magát a nemzetközi mozgalmat tönkre tette. Miért nem számottevő erő a III. Interna- tionalé ma?!

Mert Sztálin nem a nemzetközi proletárságra (amely a reform-szocialista Lasalle szerint is a “jövő sziklaköve”), hanem az ellenségre, a polgári politikusokra támaszkodott. Nem a munkásosztállyal, hanem inkább a kapitalista államok polgári politikusaival “ko-laborált” vagyis barátkozott.

Elvégre ha hiba a szbciálde- mokratáknak együtt működni (co-laborate) a polgári pártokkal és kormányokkal, mennyivel nagyobb hiba ez egy állítólagos bolsevik vezér részéről.

Ha Sztálin elitélheti a német szociáldemokratákat, mert 1922 —23-ban nem követték Liebknecht vezetése alatt lévő forradalmi szocialistákat, mennyivel jogosabb őt és a német sztálinistákat elitélni, akik Hitlerrel szemben állva, hadcsapás nélkül megadták magukat.

Ha ellehet ítélni a szociáldemokratákat, mert nem harcoltak Hitler ellen elég erélyesen, hát mennyivel jogosabban lehet Sztálint elitélni, aki kereste Hitler barátságát és végül paktumot kötött vele, sőt támogatta őt.

Ha ellehet Ítélni Chamberlaint és más polgári politikusokat, hogy rövidlátóan Hitler kezére játszották Ausztriát és Csehszlovákiát, mennyivel jogosabban lehet Sztálint elitélni, hogy Lengyelországot, Manéptömegeket sújtsa. Erős agitáció folyik a részéről, hogy a kongresszusban keresztül vigyék az eladási adót, amely minden vásárlás alkalmával volna fizetendő. Ez az adózási rendszer a legigazságtalanabb, mert éppen a legnagyobb rétegeket súlyt ja legjobban, mert ha a minden napi szükségleti cikkhez a vásárlásnál még öt százalék adót is hozzáadnak, ez a nagy fogyasztó tömegeket fogja sulytani. Ezért most újra akcióba kellene lépnie a munkásosztálynak, hogy vissza verje ezt a támadást is és követelje az adó terheknek a munka- nélküli profitra való áthárítását és a munkásnép adójának a könnyítését.

A reakció munkában van, éberen vigyáz a kapitalista érdekekre. Természetes lenne az is, hogy ugyan igy állandóan akcióra készen kellene lenni a munkásosztálynak is, hogy ellensúlyozza a Big Business manővereit, nehogy a mig a fiaink a frontokon küzdenek a nácizmus ellen, addig itthon a belsőfronton győzzön a fascizmus.

gyarországot, Romániát, Bolgáriát és Jugoszláviát Hitler kezére játszotta.

Elvégre, a kapitalista politikusok szerethették a fasizmus legutálatosabb vezérét, a munkások hóhérát, de egy bolsevik, hogyan foghatott vele baráti kezett-?! És éppen akkor, amikor még ezeknek a polgári elemeknek is sok volt elnyelni Hitler gazságait, éppen akkor, milyen joggal mondhatta Sztálin, hogy “a fasizmus csak ízlés dolga”!?

Amikor már ezek a polgári elemek is hadba szálltak Hitler ellen, akkor a “nagy” Sztálin és a kis sztálinisták ezeket támadták, mint “imperialista háborús uszitók”-at és nem Hitlert.

És végül Sztálin, “a mi géniuszunk”, nem látta, hogy Hitler Sztálin ellen is fog fordulni, amint hogy Chamberlain nem látta, hogy Hitler Anglia ellen fog fordulni és igy a támadás “készületlenül” találta Sztálint, a saját szavai szerint. És a “bölcs” Sztálin, aki nem akarta az angol imperialisták számára a gesztenyét kikaparni, most már féléve mást sem csinál.

Természetesen, nem az ő keze, hanem az orosz proletárok millióinak a keze ég meg ebben a “gesztenye kaparásában. A sztálini politika teljesen összezavarta saját'követőit és a ro- konszenvezőket elidegenítette. A legsajnorsabb a helyzetben az, hogy állásánál fogva, Sztálin képviseli a szocializmust (vagy kommunizmust) a nagy tömegek szemében. Minden hibáját az eszme rovására Írja föl az átlagos ember.

Az ingadozó és kapkodó politikáját érdekesen jellemezte az amerikai Kommunista Párt politikája, mi sjolgalelkü mása volt Sztálin “pártvonalának.”

Minden értelmes ember tudja, hogy Roosevelt egy liberális polgári politikus, aki a kapitalizmust megakarja menteni annak saját hibái dacára, éppen a legszembeötlőbb (de nem a legalapvetőbb) hibák kiküszöbölésével.

Az amerikai sztálinisták támadták őt 1932-ben. Szertelen és buta támadásaikban fasisztának nevezték éppen abban az időben, amikor ő legradikálisabb reformokat vezette be, mint például az általános 40 órás munkahetet.

De amikor Sztálin Oroszország elismeréséért koldult 1934- ben és amikor ezt megkapta Roosevelttől, akkor egyszerre fölfedezték, hogy milyen nagyszerű ember Roosevelt és milyen pompás politika a New Deal. Olyannyira, hogy politikai támogatást adtak a Demokrata pártnak; paktáltak, ko-la- boráltak vele és üdvözlő táviratokban biztosították az “Elnökünket”, hogy minden tekintetben támogatják, de különösen a hadi felkészülési programjában.

Az amerikai szociáldemokratákat “fasisztáknak” nevezték mert ezek nem támogatták Roo- seveltet, mert ezek nem paktáltak a Demokrata Párttal, mert ezek továbbra is anti-militaris- ták maradtak.

Egy szép napon (Hitler szamára szép napon) Roosevelt há- borususzitó (war mouger) imperialista lett az amerikai sztálinista lapok szerint.

Roosevelt nem változtatta a politikáját 1932-től a mai nap-1

ig. Miért lett egy éjszakán keresztül a “nagy népvezérünk” egyszerre “háborús uszító imperialista.” (Nem “fasiszta”!) Miért ? Mert Sztálinnak sikerült a hosszú időn át vezetett tárgyalásokat egy paktummal befejezni — Hitlerrel!!

Jöttek azután ennek a pálfor- dulásnak a legbődületesebb “magyarázatai.”

A Daily Worker leközölte Sztálin szócsöveinek a beszédeit, amelyekben beismerték azt, hogy már régen folyt a tárgyalás Hitlerrel; azt hogy Lengyelországot előre megbeszélt terv alapján támadták meg a németek elől, az oroszok hátul; azt, hogy Oroszország olajat, gabonát stb. fog szállítani Hitler hadseregének; azt, hogy Sztalinék nem Hitlert, hanem az angol és az amerikai imperialista kormányokat tartják a békezavaróknak és azt, hogy “géniuszunk, a nagy Sztálin” a világbéke megteremtésében óriási sikert ért el. Ezt a sikert kikeli terjeszteni oly módon, hogy a sztálinisták minden országban (Németországról és Olosz- országról hallgattak) támadják a saját imperialista kormányaikat, akik nem hajlandók a világbéke megteremtésének sztálini politikáját követni.

Itt Amerikában, számunkra szánalmas, a nagy közönség számára pedig kacagtatóan hülye érvelésekkel igyekeztek a sztálini tintakulik ezt az uj pártvonalat kimagyarázni.

De Franciaországban s egyebütt, ahol számottevő volt a Kommunista Párt, ott tragikus következménye volt ennek a pálfordulásnak.

Thorez, a “francia Sztálin” önkéntesnek jelentkezett a paktum előtt néháhy nappal és egy cikkében azt állította, hogy a Francia nemzet teljesen egyhangúlag megy hadba “a brutális munkásgyilkos nácik” ellen.

A paktum után dezertor lett. A francia sztálinisták a Blum- okat támadták a Pétain-ek, Lávátok és a Doriotok legnagyobb örömére.

Ez a pálfordulás Hitler egyik fontos “titkos fegyvere” volt a franciák ellen intézett támadásban és győzelemben.

Az egész sztálini mozgatom szétbomlott. A III. Internatio- nálé még csak formailag sem működik oly mértékben, hogy szóra volna érdemes.

A Hitler kezére játszott országokban úgy a sztálini mozgalmat, mint az általános munkás mozgalmat vérbe folytotta Hitler épp úgy, mint Németországban.

Szociáldemokraták, polgári liberálisok, sőt kapitalista államok kormányai tiltakoztak, sőt háborút vezettek Hitler ellen. Sztalinék az ujjúkat sem emelték föl ellene.

Sztálini politikája volt Hitlernek a legerősebb titkos szövetségese a paktum előtt és a leghathatósabb segítsége a paktum után.

Hitler —*■ nem Sztálin! — fölrúgta a tizévre szóló paktumot. Egy őrületi rohamában megtámadta Oroszországot.

A “bölcs és előrelátó vezérünk, a nagy Sztálin” fölhördült: “Ez árulás! Készületlen talált! De remélem, hogy a nagy demokratikus (nem imperialista) államok legalább há-