Bérmunkás, 1941. július-december (29. évfolyam, 1170-1195. szám)
1941-09-20 / 1181. szám
' oiaa K >! I \ K A S 1941 szeptember 20. TÄ R € A Ezüstünk a bankban Történeti regény a jelenkorból — Irta: KOZMA ANDOR — (Folytatás) IV. FEJEZET A magából kikelt szolga szaggatott, remegő hangon a következőket adja elő. — Megjelentem a bankban. Előmutattam az Írást és kértem az ezüstöt. A bankhivatalnok, akivel beszéltem, gyanakodva méregetett s kikérdezett, hogy jutottam e papír ishoz. Mondtam, hogy a tekintetes ur küldött. Nagyot bámult s azt mondta üljek le, majd intézkedik. Erre kiugrott az ajtón s azt kívülről rám zárta. Igen sokáig vártam. Időnként megnyílt az ajtó s valaki benézett. Megint hirtelen csapódott az ajtó s csukódott a zár. Hallga- tódzni kezdtem. A szomszéd szobában kiderítetlen nagy bűn tettekről beszéltek. A poszt- kiszli, a soroksári-uti rablógyilkosság, a 80 ezer koronás check csalás, Granichstadten ékszerész boltjának kirablása, mind szóban volt. Azt mondták, hogy végre megvan a tettes — és én kivettem a suttogásból, hogy az én vagyok. Hallottam, hogy x elküldték rendőrségért s hogy szidják azt, amiért késik. Végre közeledtek a rendőrök s föl- nyilt az ajtó. Én rémületemben kiugrottam, megiramodtam — és most itt vagyok. Két utcán át üldöztek, aztán nyomomat vesztették.- Mi lesz most már velem ? V. FEJEZET Hogy mi lesz most már vele, az kevérbé érdekel, hanem mi lesz az ezüstünkkel? Az elromlott ebédet a konyhai fakanalakkal hirtelen megettük, aztán magam siettem a bankba. Az már természetesen csukva volt s azt mondták, jöjjek holnap. De az esti lapban, “Merénylet egy bank ellen” cimmel, rettenetes színekkel volt leírva a szegény szolgának szomorú .esete. Erős gyanú, — mondá a cikkecske — hogy a merénylő az ezüst tulajdonosát leölte, attól a téritvényt elrabolta s ma délelőtt a bank személyzetét is halomra akarta gyilkolni s a bankot kifosztani. E hir még dobogtatta szivemet, amikor másnap megjelentem a bankban személyesen az ezüstünkért. A kapuhoz mindjárt egy bérkocsit állítottam, hogy az ezüstöt elszállítsa. A bankhivatalnok engem is gyanakodva fogadott. Okosan elhallgattam, hogy ugyanazért az ezüstért jövök, amelyikért már tegnep itt volt a merénylő. A hivatalnok ennek dacára csengetett s feltűnően kerülve minden feltűnést, szállingóztak be a szobába bankszolgák és * bankhivatalnokok. Mind úgy tett, mintha valami dolga akadt volna a szobában, pedig mind csak rám figyelt. — Hogy hívják? — kérdezte! átvéve a téritvényt a hivatalnok. — Nagy János. — Hogyan? —N-a-g-y J-á-n-o-s. — Úgy? És ön mégis Kis István ezüstjéért jön ide. Hogyan van ez? — Én Kis István ezüstjéért? Dehogy. A magam ezüstje van itt letéve. — Hát mér szól akkor ez a téritvény Kis István nevére? — Hát arra szól? — Nézze meg. — Csakugyan arra szól. Akkor ez tévedés. Kis István az én sógorom, lenn messze vidéken lakik. Nem értem, mint jön erre az írásra az ő neve. Biz eddig meg sem néztem. — Tessék csak várni, — mondá a hivatalnok, — majd megnézem a ládát a páncélszobában. A hivatalnok eltűnt s mialatt én a felett gondolkoztam, hogy a középkorban az emberek voltak a «páncélosok, most meg a szófiák azoic s akkor is bolondságok történtek, meg most is azok történnek, — az ott maradt hivatalnokok és bankszolgák kettőztetett éberséggel ügyeltek rám. Az utóbbiak között fölismertem néhány detektívet. — A ládán is Kis István neve van, — szólt komoran a bankhivatalnok, midőn visszatért. Most gyűlt gyertya az agyam ban. — Aha! A sógoromnak temérdek almája terem s nekem is küldött egy ládával a télen. Erre a ládára vojt felírva, mint feladóé, az ő neve. Ez a név véletlenül rajt maradt a ládán; mi abba pakkoltuk az ezüstöt, önök pedig a ládáról írták le azt a nevet az én téritvényemre is. Ez csak világos? — Biz ez nem világos. — Ugyan kérem ne zaklassanak már! Végre is én akárki vagyok is és akárki Kis István, önök tartoznak ideadni az ezüstöt. — Miért? — Mert itt van az önök piros betűs kijelentése, m i szerint önök a téritvény felmutatójának, bárki legyen is az, kiadják a letett tárgyakat. — Lárifári. Azt mi csak oda Írjuk, de nem tartjuk meg. Ebben van épen a mi erőnk és szoliditásunk. Ép azzal nyerjük meg a közönség bizalmát, ha nehézségeket csinálunk neki. — Kérem az én bizalmamat már teljesen megnyerték. Adják most már ki az ezüstömet. — Nem lehet. Még más okból sem lehet. — Szabad a más okot is kérnem. ;— Ez a téritvény már e hó 8-án lejárt s ma már 30-a van. Le voltam sújtva. Ez már teljesen igaz volt, láttam magán a dokumentumon. — Tehát elveszett az ezüst. Jaj nekem! — Azaz nem veszett el, ha a pótdijat lefizeti. 10 korona az egész. — Köszönöm az ég áldja meg az urat! Tessék a 10 korona. De most már kérem az ezüstömet. —- Tessék érte eljönni Kis István úrral együtt és meglesz. Kitántorogtam a bankból. Lennt a megvárakoztatott bérkocsisnak szintén 10 koronát fizettem. VI. FEJEZET Hála a zónának, sógorom Kis István nagyobb költség nélkül megérkezett néhány nap múlva. A 11-ik zónából jött s egyenesen a bankba tartott velem. — Kis István? — Igen. •— Kérem szíveskedjen személyazonosságát bebizonyítani. Elvittem sógoromat egy közjegyzőhöz s bemutattam neki. Az igazolta az “általa személyesen ismert” Kis Istvánt, akit persze azelőtt sohasem látott. Megint nem volt elég a banknak. A láda és a téritvény pecsétjein ez a körirat volt: “Schwartz Jakab Mohácson” Most felkértek, hozassam el még Schwartz Jakabot is Mohácsról. Mentő gondolatom támadt; csaltam ugyan, de ezt a bankot egy cseppet sem sajnáltam. Azt mondtam ugyanis, hogy erre az esetre elvoltam készülve és Schwartz Jakab Mohácsról itt van künn az előszobában. Aztán lefutottam az utcára, felkértem egy ismerős hordárt a bankba, ki szakasztott olyan, mintha Schwartz Jakab volna Mohácsról. (Pedig Grün Jakab Paksról) Az ál-Schwartz Jakab személy- azonosságát sógorommal ketten tanúsítottuk. Erre azt kívánták mutassam elő a pecsétnyőmót, mellyel a láda és a téritvény-pecsétek lenyomattak. Jakab megesküdött rá, hogy. az már nincs meg. A kis fia játszott vele és lenyelte. S azóta még nem került elő. A bank rendszere az, hogy semmit sem hisz el, ami igaz, viszont mindent elhisz, ami lehetetlenség. Ezt tehát elhitte. — Bár a dolog nincs egészen rendben, kivételes kegyelemből kiadjuk az ezüstöt. — No ez szép! A saját ezüstömet, amelyért kosztpénzt fizetek, bár mit som eszik, kivételes kegyelemből kapom visz- sza. De csakhogy vissza kapom! Most Írásokat teltek elénk s Karman versenyt irtunk alá. Minden elképzelhető és esetleges bűn gyanúját és felelőssegét magunkra vettük s elhárítottuk az óvatos bankról. — És most jön az ezüst! — morjdá a hivatalnok és csöngetett. Egyenlőre csak öreg, ezüsl- haju totyakos bankszolga jött. Ez még a lovagkorból maradt a bankra s azért arra használják, hogy a páncélszoba páncéljából kifejtse az oda rakott kincseket. Bencze név alatt ő szolgálta Toldi Miklóst. A keze már reszket s azért fél óráig tartót' míg meggy uj tóttá a tolvaj lámpát, mellyel a napfényben úszó folyósokon az utat világítja a mögötte ballagd bankhivatalnoknak. A lavagkori kazamá- tákban csakugyan lámpával kellett járni s amit az ilyen öregember már megszokott, arról le nem szokik többé. Félúton a lámpa kialudt s az öreg visszajött azt újra meg- gyujtani. És mindezen idő alatt lenn a kapunál várt a bérkocsim ! Végre, úgy másfél órai lám- pagyujtás, kialvás, meg uj rágyújtás után, előkerült az ezüstös láda s átadatott nekem. Még egy magasabb rangú bankhivatalnok termett ott, mielőtt kiosonhattunk volna s lármát csapott, hogy merem elvinni a tulajdon ezüstömet s ki merészelte azt nekem olyan könnyelmű könnyedén kiadni ? A fiatal bankhivatalnok mentegette magát. A nagy verseny ....az üzleti előzékenység.... személyem iránt érzett különös bizalma,.. stb. Én azonban fölhasználva a bankban kiütött belháborut, kiosontam s elhoztam az ezüstünket haza. Sajnáltam ugyan azt a szives fiatal bankhivatalnokot, aki személyem iránti különös bizalomból oly előzékenyen és hamar kiadta az ezüstömet, de az őkarriérja megmentéséért biz én azt vissza nem adtam többé. VÉGSZÓ Ismerőseim, kik szintén a bankban nyaraltatták ezüstjüket, nem győznek rám irigykedni. Azt mondják, igen nagy protekcióm lehet, hogy aránylag olyan könnyű szerrel jutottam kincseimhez. A banknál a visz- szaadási eljárás és szertartás, általában szeptembertől karácsonyig tart. Ami azonban a dolog anyagi részét illeti, mondhatom, hogy 6 személyre szóló ezüstünk nyaralása a bankban, annyiba került, hogyha a pénzt, mely elment rá, összegyűjtöm, ma legalább még tizenkét személyre szóló ezüstöt vehetnék. A BENZIN TAKARÉKOSSÁG ÉRDEKÉBEN Nemzetvédelmi tisztviselők figyelmeztetik az amerikai motorosokat, hogy ha el akarják kerülni a benzin adagolást, önkéntesen kell a benzinfogyasztást csökkenteniök. Különöskép szól ez az Atlanti Óceán menti államok lakóinak. > Az Amerikai Automobil Társaság elsők között volt, hogy szolgálatait és kooperációját a kormánynak felajánlja. Ez a társaság 725 automobil klubbot képvisel és sok ezer tagot, akik igy minden államot felölelnek.A Társaság megígérte Harold L. Ickes Coordinátornak, hogy a tagságot takarékosságra inti és szoktatja. Az Automobil Társaság próbákat végzett amelyeknek alapján megállapították, hogy né- | hány egyszerű szabály betartásával a benzin fogyasztást 20 százalékkal lehetne a z ónnal csökkenteni. így például beigazolódott, hogy egy kocsi, amely a nyílt utón óránként átlagos 60 mérföldéi hajtott ,csak 11 mérföldet ért el galononként, mig a gépkocsi, amely átlagos 40 mérföldet futott be óránként, 17.2 mérföldet nyert gallononként. Könnyű megérteni tehát, hogy a lassabb hajtás előnyös a motoristának, mert pénzt takarít meg és előnyt jelent a nemzetvédelem szempontjából, mert a bőséges gazolin készletet hadicélokra biztosítja. Egyéb figyelmeztetések és tanácsok röviden: lehetőleg ne tartsunk és használjunk verseny motoros kocsit, ne legyen a motor mozgásban várakozási idő alatt, ne versenyezzünk, a nyílt utón nehajtsunk .túlzott sebességgel, az első és második kapcsolást csak a megkívánt ideig alkalmazzuk, használjunk más közlekedési eszközt, amikor csak lehetséges. 1 Bölcs megnyugvásnak nevezik, ha az ember sivár sorsába bután beletörődik.
