Bérmunkás, 1941. július-december (29. évfolyam, 1170-1195. szám)
1941-09-13 / 1180. szám
o oicai BÉRMUNKÁS 1941 szeptember 13. A németországi munkásmozgalom Németország lakosainak a száma a háború után kerekszámmal 63 millió és a népesség sűrűsége kétharmadszor nagyobb, mint Nagybritanniáé. Ez a magyarázata annak, hogy a német mezőgazdaság, ipar és kereskedelem Európa országaival szemben igen magas fokon áll. Németország ipari és kereskedelmi föllendülése 1870- ben kezdődött, mert addig az országnak mezőgazdasági jellege volt. Ettől az időtől kezdve a lakosság egyre nagyobb tömegei hagyták ott eredeti mezőgazdasági foglalkozásukat és kezdtek el az iparral és bányászattal foglalkozni. Az 1870-től máig eltelt rövid idő magyarázata a német munkás- mozgalom sajátosságainak. Németország férfilakosságának csaknem kétharmada, a nő lakosságának csaknem egyhar- mada alkalmazott. Az összes alkalmazottak száma a mező- gazdaságban, erdészetben és halászatban 35 százaléka, a bányászatban és iparban 40 százalék, a kereskedelemben 12 százalék, a többi foglalkozásokban, beleértve a közszolgálatot is 13 százalék. A német munkásmozgalom 1848-ban kezdődött, azzal a céllal, hogy több politikai szabadságot és gazdasági helyzetének javulását küzdje ki magának. A világháború kitöréséig a munkásmozgalom nemcsak a társadalmi renden akart javítani, de egyben kemény harcot vívott a választójogért és azért, hogy résztvehessen a birodalom kormányzásában. Németország 1919-ig nem ismerte a felelős kormányzatot és a németországi szociáldemokrata pártnak' és a szak- szervezetnek főleg ellenzéki szerep jutott. Ez az ellenzéki szerep megfelelt a német dolgozók kívánságának, mert a szociáldemokrata képviselők száma 1890-től 1910-ig és azután is egyre gyors növekedést mutatott és már 1910-ben 110 képviselő tagja volt a Reichs- tagban, annak ellenére, hogy az alkotmány értelmében nem is gondolhattak a hatalom átvételére. Amikor a német munkás- mozgalom elindult, még k. b. 30 német állam volt és a munkásmozgalom országonként külön szervezkedett. jl848-ban nagy hatással volt rájuk a KommunistaKiáliVány, később pedig Lassalle adott erős ösztönzést a mozgalomnak, amely a 60-as évekig állandóan összeütközött az államhatalommal, egészen 1870-ig, amikor a liberális gondolatok diadalmaskodtak és vele együtt az “ipari szabadság” is. Ebben az időben a szakszervezeti mozgalom két elmélete ütközött össze egymással. Egyes szakszervezetek "szerint a szakszervezetek politikai célúak, vagyis ipari céljaik mellett politikai célokat is kell hogy szolgáljanak. Azonban 1868-ban a VII. kongresz- szusukon a német dolgozók leszavazták azt az indítványt, hogy a sztrájk egyben politikai mozgalmakat is alátámasszon és a mozgalom célját kizárólag gazdasági harcban, rövidebb munkaidőben és jobb fizetésben jelölték meg. A szakszervezeteknek, mint politikai célok elérésére alakult szervezeteknek gondolata Marx Károlytól való, mig a gazdasági célú szakszervezeteket Lassalle Ferdinánd kívánta. Ez a harc, azzal az eredménnyel járt, hogy az első szakszervezeti szövetség összeomlott. A második szövetség 1875-ben alakült és a sokat vitatott kérdés 1903-ig nem támadt föl újra és akkor is inkább taktikai kérdés lett. 1879- tőll890-ig Bismarck hiába kísérletezett szocialista törvényével a szakszervezetek ellen, a mozgalomnak nem ártott vele és csak a szocialista ellenzéket tette erősebbé. 1890-ben megalakult a szakszervezeti tanács és a szociáldemokrata, vagy amint abban az időben nevezték, “szabad” szakszervezetek azóta gyors haladást mutatnak. A német szakszervezetek több nagy csoportra oszlanak, amelyek mind megegyeznek abban, hogy elsősorban tagjaik gazdasági helyzetét akarják javítani. Legnagyobb közöttük az 1) Allgemeiner Deutscher Gewerkschaftsbund, amely nek 1923-ban 5,749,763 tagja volt 43 szervezetben. 2) Allgemeiner Freier Angestelltenbund 543 ezer 596 taggal tizenöt szervezetben. 3) Allgemeiner Deutscher Beamtenbund 420,000 taggal 19 szervezetben. Ez a három nagy szervezet egyes célok elérésére külön megegyezést létesített. 1906-ban a német szociáldemokrata párt és ezen szervezetek formálisan megegyeztek egymással abbap, hogy közösen dolgozzanak a pro letár osztályharc győzelmes kimeneteléért. A háború alatt a német szociáldemokrata párt kettéválása után pedig a bol- shevista aknamunka sokat ártott a munkásmozgalomnak. A szakszervezetek osztályharcos mivoltának ellensúlyozására dr. Max Hirsch liberális politikus 1868-ban megkísérelte liberális programmal életrehiv- ni a szakszervezeteket. Ezek a szervezetek teljesen semlegesek politikai és vallási tekintetben, elvetik az osztályharc eszméjét és nem állnak szemben harcos felek gyanánt a munkáltatókkal, valamint a társadalmi viszonyok megjavítását is a szövetkezeti mozgalom, törvényhozás és a bérek törvényes szabályozása utján keresik. 1891-ben jórészt XIII. Leo pápa enciklikája után a katolikus papság kísérletet tett a katolikus munkásoknak külön szervezetekben való tömörítésére. Ezek a szervezetek is ellene vannak az osztályharcnak és számuk nem több egy milliónál. A német szakszervezeti mozgalom igen erős volt már a háború előtt és erejét elsősorban kiváló szervezeteinek köszönheti. Erősítette a mozgalmat az is, hogy a munkásokkal szemben a munkáltatók is hatalmas szervezetekkel rendelkeznek. A háború alatt egy ideig szünetelt a bérharc, de közben a szakszervezettek egységes frontot alakítottak ki és ez csak növelte súlyúkat. Az 1916-ban hozott törvény megteremtette az üzemi tanácsokat és ettől kezdve még erősebb lett a szakszervezetek befolyása. Közvetlenül a háború vége előtt a német munkáltató szervezetek munkaközösségeket létesítettek az egyes szakszervezetekkel és megegyezésükben >a szakszervezetek már mint teljes jogú tárgyalófelek léptek fel. Ezex a muka- közösségek már 1924-ben. amikor a Hirsch-féle szakszervezeteken kívül a szociáldemokrata szakszervezetek is elhagyták, megszűntek. 1919 júliusáig tartott forradalmi helyzet még jobban növelte a szakszervezetek hatalmát. A német birodalmat egy ideig katona- és mun- kástanácsak kormányoztak és hat szociáldemokratából (három többségi szocialistából és három független szociálistából) alakult kormány vállalta d azt a nehéz feladatot, hogy a német birodalmat az abszolút monarchikus államformából a köztársasági államformába átvezesse. Az uj kormány nemzetgyűlést hivott össze és elnöke Ebert lett az uj köztársaság első elnöke, aki nehéz harcokat vívott egyfelől a bolshevizmussal, másfelől a föltámadó reakcióval. Minden 20. évét betöltött férfinak és nőnek megadta a szavazati jogot és előkészitel te az uj alkotmányt. Scheidemann, Gustav Bauer és Muller volt az első három miniszterelnök a köztársaságban. A német szociáldemokrata mozgalom erősségét mutatják a következőadatok: 1927 végén a német bi- 1 rodalomban ' szociáldemokrata j 7560 városatya, közöttük 372 ! nő, 1242 városban 29,580 községi képviselőtestületi tag, közöttük 288 nő, 7287 községben ! 270 polgármester, 896 községi [ elöljáró, 548 városi alkalmazott I városi tanácsos és 3500 megyei és 500 kerületi képviselő. Az 1928 májusi birodalmi gyűlési választásokon 9,116,000 választó szavazott a szociáldemokrata pártra és a párt 152 képviselővel vonul be a birodalmi gyűlésbe. A birodalmi gyűlés legnagyobb pártja az összes leadott szavazatok 40 százalékával a szociáldemokrata párt, amelynek mandátumszáma és választói száma több mint kétszerese az utána következő német néppárt négymillió választójának és 73 mandátumának. Ha a két munkáspárt erejét v e sszük számba, akkor a német birodalmi gyűlésen a szociáldemokrata pártnak és a kommunista pártnak együttvéve 206 képviselője és 12,408,740 választója van, ami annyit jelent, hogy a német politika uj irányának meghatározása a német szociáldemokrata párt föladatává vált. A szociáldemokrata párt a Heidelbergben, 1925-ben tartott kongresszus alapján állt. Ezen fogadták el az uj programot, amelyben a párt a köztársaságot megvédelmezi, mint olyan államformát, amely legjobban megfelel a szabadságnak és a szocialista eszmék meg valósításának. Decentralizáló, minden monarchikus és militarista mozgalom leszerelése, az államhatalom demokratukussá tétele, az ipari munkásság messzemenő törvényes védelme iparfölügyelet, társadalmi biztosítás, egyenes és közvetlen adó, a közgazdaság legfőbb forrásainak állami tulajdonba vétele s hosszúlejáratú kereskedelmi szerződések kötése. Azon- fölül antimilitarista és antifas- izmus és törekvés a nemzetközi1 béke és az európai egyesült államok megteremtésére. 1923 óta uj problémája a pártnak a koalíció kérdése, vagyis az, hogy az államhatalmat a polgári pártokkal együtt gyakorolja. A koalíciónak magában a pártban is erős ellenzéke van, amely kevesli az igy elérhető eredményeket, amelyek közül legnevezetesebb a német birodalom békepolitikája kifelé. 1919 óta, főleg három mozzanat foglalkoztatta a német dolgozókat: 1. a nyolc órás munkanap, amely 1918 novemberében elhatároztatott; 2. a wei- mari alkotmány 165-ik paragrafusában kilátásba helyezett üzemi tanácsok és 3. az akkor működött szocializáló bizottság. A 8 órás munkanapot egy 1923 decemberében kiadott rendelet módosította. Ez a rendelet fön- tartotta az elvet, de lehetővé tette a kollektiv szerződések révén a munkaidő meghosszabbítását. Az 1920 február 4-én hozott törvény megteremtette az üzemi tanácsok rendszerét, amely szerint, minden olyan ipari vagy kereskedelmi vállalat, amely 20-nál több bérmunkást vagy fizetett alkalmazottat foglalkoztat, üzemi tanácsot köteles alakítani. Olyan üzemek amelyekben a munkások, illetve alkalmazottak száma 5—19 között van, tartoznak egy bizalmiférfit választani. Az üzemi tanácsok, illetve bizalmi férfiak jogai: fölügyelet a munkabérek és az évi üzleti jelentés fölött, azonkívül tanácsadási jog az üzem vezetésében, a munkaidő megállapításában és ellenőrzési jog a munkások elbocsátásánál. Ezek az üzemi tanácsok lassanként a szakszervezeti mozgalom integrális részévé váltak és jelentőségük egyre növekedett. Az összes szak- szervezetek mellettük voltak és mialatt Nyugat-Európában a magántulajdon elve még jóformán érintetlenül állt, az üzemi tanácsok révén Németországban ez az elv már erős csorbát kapott. — A további fejlődésnek útját vágta a nazi párt előre törése, amely párt mindent fölforgatott és egy uj irányt szabott maga elé. A munkásság hanyagsága és széthúzása folytán a nazik fölépítették erőszak szervezeteiket és azóta a diktatúra legkegyetlenebb és a legbestiálisabb alakjában feküdt rá az európai munkásságra és Európa népeire, aminek végső kimenetele a most folyó háború után fog csak eldőlni és amiről most még bizonyosat nem mondhatunk. az építő gárdába BEFIZETTEK 1941—42-RE Hering Pál, Buffalo.'........ 2.50 Hering Pálné, Buffalo__ 2.50 E. J. Havel, Garfield....... 6.00 J. Kollár, Cleveland....... 3.00 Paul Pika, Chicago......... 8.00 J. Fodor, Cuyahoga......... 4.00 L. Lefkovits, Cleveland.... 2.00 M. Stefánkó, New York.... 3.00 L. Adler, Newark .... 3.00 J. Vizi, Akron.............. 7.00 J. Deák, Akron................. 1.00 I. Farkas, Akron............ 5.00 E. Szigeti, New York....... 1.00 J. Duschek, Nutley......... 12.00 M. Vlasits, New York.... 2.00 M. Danka, Cleveland...... 2.00 A. Molnár, Cleveland...... 4.00 J. Weidinger, Manayunk.. 2.65 J. Kozsány, Saratoga...... 10.00
