Bérmunkás, 1941. július-december (29. évfolyam, 1170-1195. szám)
1941-07-26 / 1173. szám
1941 julius 26. BÉRMUNKÁS 5 oldal AMIT NEM HAGYHATUNK SZŐNÉM!. ___CS...Ö MEGJEGYZÉSEI “Hm" Ezt az indulat-szót a gyakorlatban akkor használjuk, ha valakinek az állításába kételkedünk, de azt nem akarjuk szóval kifejezni. Ezért stilszerü az “öreg napilap” a Szabadság második ' oldalán megjelenő “Hm” jelzésű cikkeknél a jelző, amelyet a csendes társ Himler Márton ir, mert azoknak az őszinteségében joggal kételked- hetik az olvasó. És ha az írója a cikk elejére teszi a “hm” jelzőt, az olvasó viszont legalább a végén egy hm-mel fejezi ki a kételkedését, feltéve, hogy az olvasónak van annyi érzéke, hogy meglássa azt a ravaszságot, amellyel Mr. “Hm”, mint munkás barát tör a munkás érdekek ellen. Mert abban mester a bölcs Márton, hogy a reakció szolgálatát munkás barát köpe- nyegbe végezze és éppen ezért veszedelmesebb e 11 ensége a munkásosztálynak, mint azok, akik nyíltan állanak a nagy tőke szolgálatában. Legutóbb egy szövetségi kerületi biró döntéséből csinált nagy ügyet a Miszter “Hm”, mert az megsemmisítette a Labor Board egy Ítéletét, amely arra kötelezett egy vállalatot, hogy a sztrájk miatt elbocsátott munkásokat vegye vissza és fizesse meg a munkások elmaradt munkabérét. Ebből azután azt a következtetést vonja le a bölcs Márton, hogy az általa annyira gyűlölt Labor Board uralma véget ért és óvja a munkásokat az “erőszakos” sztrájkoktól, mert ime egy szövetségi biró azzal az indokkal hagyta jóvá a sztájkolók elbocsájtását, hogy azok erőszakoskodtak. De amikor “Hm” ezt olyan alaposan megtárgyalja, elf élejti megemlíteni, hogy hasonló ítéleteket már tucatszámra hoztak az alsó bíróságok, amelyeket azonban a Supreme Court minden esetben megsemmisít és a Labor Board döntését hagyta jóvá, amely döntéseknek a következménye volt az, hogy a Mr. ‘“Hm” által annyira védett Fordnak, az úgynevezett kis 1,266 dollárt kapott a jogtalanul való elboésájtás folytán elmaradt munkabér fejében.Mert mennél tovább húzódik a per, annál nagyobb az elvesztett munkabér. Ezeket az eseteket nem írja meg a nagy Márton, mert ez biztatólag hat a munkásra, ő csak olyan eseteket ir meg amelyek elriasszák a munkást a szervezkedéstől. A KÖLTŐ A chicagói “Interest” (micsoda jó magyar név) cimü heti lap szerkesztője, egyben költő is. A heti zengeményeit a Himler lapokban jelenteti meg. Mint tipikus náci, természetesen a most tobzódó, őrült öldöklést énekli meg és ujong azon, hogy “összeomlik a nagy Vörös haza.” Azután megírja azt, hogy a “beste Szovjet” rá támadt a békés magyar hazára, amely “hiába akart békét” természetesen “szégyen és gyalázat, hogy megtámadta a Szovjet a szép hazánkat” és indítványozza, hogy “imádkozzunk, magyar győzelmeket várva...-” Se prózába, se versbe nem > mer más leírni egy ilyen sze-j mérmetlen hazugságot, mint j egy ilyen náci. Még a legelmaradottabb kuli is tudja azt, hogy Horthyék Magyarországot átengedték hadibázisnak a németeknek, onnan vonultak fel támadásra a Szovjet ellen éppen úgy, mint annak idején Szerbia megtámadásakor és hogy a magyar kormány már azt megelőzőleg megszakította a diplomáciai összeköttetést a Szovjettel és felvonultatta a katonaságot a határra. Erre az aljas rabló hadjáratra eladta a magyar népet Horthy és ma a magyar fiuk véreznek a hitleri németország imperializmusáért. Az nem fáj ennek a “költő”-nek hogy a magyar hadsereget, mint egy gyarmati hordát kezelik Hitlerék. őket küldik a legveszedelmesebb pontokra, a hátuk mögött német gépfegyverek kényszerítik rohamra a magyar fiukat. acél-trustnak száz és száz munkást kellett vissza venni és sok százezer dollárt megfizetni az elvesztett munkabér fejében. Csak a napokban is történt egy ilyen döntés, ahol négy chicagói néger munkásnő részére kellett egy gyárnak egész komoly ösz- szegeket kifizetnie, mégpedig az egyik 1,225; a másik 587; a harmadik 824, mig a negyedik Külön érdekessége a fűzfapoéta zengeményének az, hogy ő, az amerikai polgár, aki szintén ott volt Washingtonban a Magyar Szövetséggel hűséget fogadni, most Amerika nyílt ellenségével érez és úgy írja, hogy “ránk támad a Szovjet” “meg kell ragadnunk a fegyvert” stb.Mindig úgy, mintha őkelme ma is Pesten szerkesztársadalmi forradalmak leszerelésében, mint az amerikai hadseregnek. Az angol birtokos osztály nagyon szívesen átfogja engedni ezt a főszerepet az amerikaiaknak, már csak azért is, mert tudják, hogy Európa népei nekik nem hinnének úgy, mint Amerikának, de tudják azt is, hogy az amerikai tőke védelmével az ő befektetéseik is védve lesznek az egész világon. Ha a Német-Orosz háború még hónapokig — végkimerülésig tart, annál biztosabban Amerika és Anglia fogja diktálni a békét, melyet nem remélhetünk jobbnak, mint amit 1918-ban diktáltak. Mely megerősíti a minden háborút szülő társadalmi külömbséget, a piacokért folytatott harcot, nemzetek kizsákmányolását, elnyomását más nemzetbeli és nemzetközi bankárok érdekében. Alapja lesz az újabb nyomornak, munkanélküliségnek, háborúknak és agyon éheztetett, esetleg vérbe folytott forradalomnak, mely esetleg késleltetve lesz, de kikerülni nem tudnak. j ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem leket béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetőve teszi, hogy a -munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérhare eseten egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett; “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért,” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra . “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom werVezctét épitiük a régi tá'-sadaloir keretein belül tené náci heti lapját. Csak azt nem tudjuk, hogy tisztességes antifasizták, hogy t ü rhetik meg azt, hogy együtt legyenek egy ilyen Hitler ügynökkel. LE A KALAPPAL! A világ proletariátusa lélegzet visszafolytva figyeli azt a gigászi küzdelmet, a m elyet Szovjet Oroszország proletariátusa folytat Hitler rabló hordájával szemben. A Szovjeteknek még a legvadabb ellenfelei is kénytelenek elismerni azt, hogy az orosz vörös hadsereg hősiessége bámulatos. Bármilyen nagy is a náci banditák technikai felkészültsége, bármiként dópolják is a géppé alakított náci katonát, akiknek az útja a magyar-román-tót gyarmati csapatok hulláin keresztül vissz előre — mert ezeket a csapatokat kergetik a náci tisztek a rohamokra — ha el is esik Leningrad, Kiev, Moszkva, ha fel is ülteti Hitler a kiszemelt cárt a trónjára, ez a háború a Szovjet proletariátus győzelmével fog végződni, mert az orosz munkások és parasztok teljes kiirtásáig Hitler nem mondhassa magát győztesnek. Moszkva után még ezer és ezer mérföldet kell Hitlernek elfoglalnia, meg millió és millió tengely katonát feláldoznia, hogy azt mondhassa, hogy győztem. A vörös hadsereg visszavonulhat, de tovább fog harcolni, soha egy pillanatra nyugtot nem fog engedni a náci hadigépezetnek, ugyanakkor az angol repülők százainak a nap-nap utáni b o mbazápora pusztítja Hitler hadi-iparát, lázadásba kergeti a német népet, amig az orosz repülők a romániai olaj telepeket pusztítják el. Ez nem megy máról-holnapra, talán évek kellenek hozzá, de kétségtelen, hogy Amerika folyton fokozódó segítésével elfog pusztulni a náci dögvész. Minden bámulatunk, szolidaritásunk a hősiesen küzdő orosz proletariátussal van és tisztelettel vesszük le előttük a kalapunkat. Ezen csodálatunkból és tiszteletünkből semmit sem von le a komi fenegyerekek hihetetlen arcátlansága. Ahelyet, hogy elbújnának és igyekeznének elfelejtetni azt a sok aljasságot, amit az elmúlt két év alatt elkövettek, most még hangosabbak, mint voltak és úgy igyekeznek beállítani a dolgokat, mintha az elmúlt két évben ők és Sztálin, harcoltak volna a nácizmus ellen. Éppen a Szovjet iránti szolidaritásunkból nem álltunk oda vitatkozni velük a múltakon, de nem hagyhatjuk szónélkül azt, hogy most ők vannak felháborodva, hogy tisztességes, harcos antifasizták nem állanak oda velük a Magyar Jövőékkel egységfrontoz- ni. Nem tudják megérteni azt, hogy azt még akkor sem tennénk meg, ha véletlenül tisztességes emberek és nem utolsó élősdiek volnának, nem pedig azért, mert az ő elmúlt két éves szereplésük a legnagyobb akadálya a Szovjetek segítésének. Miután mi komolyan antifasizták voltunk akkor is amikor ők Biriny i-W eehler-Lindbergh-ek- kel egységfrontoztak és antifasizták vagyunk ma is és leszünk a jövőben is. Miután mi komolyan kívánjuk a Szovjetek megsegítését nem vagyunk hajlandók arra, hogy ezt a segítséget veszélyeztessük a z zal, hogy ezeket .a tegnapi kommu- nácikat beengedjük a náciellenes harci frontba, akik még az orosz- proletariátus hősi küzdelmét is arra akarják kihasználni, hogy a feneketlen zsebjeiket tömjék meg. “A Szovjetek veszélyben vannak” rikoltják a szenylapjuk minden oldalán, “küld be a napibéredet a Magyar Jövő részére”! Akik a proletariátusnak a mai kritikus helyzetét is zsebvágásra használják ki, azokat tisztességes, öntudatos munkás elkerüli. GONDOLNI SZABAD? A mi szerkesztőnk — nemtudom. miért— lehozta Vi. munkástárs cikkét, de jól tudja azt, hogy a mai viszonyok közt ezt a kérdést vita tárgyává tenni nem szabad és azért kérte az Írógárdát, hogy mellőzze a vitát Vi. cikke fölött — amire szükség is volt, mert kétségtelen, hogy enélkül egy féltucat cikk szedte volna izekre a “Ta- lálgatás”-t. Helyes, nem irunk, de ugye kedves szerkesztő munkástárs a kérdésen gondolkodni szabad. Mert gondolkodni muszáj is és egyben remélem azt is hogy éppen a fenti okokból arra, Detroit felé is elküldte az utasítást. ♦
