Bérmunkás, 1941. július-december (29. évfolyam, 1170-1195. szám)
1941-07-19 / 1172. szám
Az "állam" szerepe a mai rendszerben 2 oldal BÉRMUNKÁS 1941 julius 19. Az állam a polgári tudomány tágabb értelemben beszél államról, mint a tudományos szocializmus. A Marxizmus szerint az állam az uralkodó és kizsákmányoló osztályok hatalmi szervezete, a kizsákmányolt alsóbb osztályok fékentartására az a szervezet, amellyel az uralkodó kisebbség saját érdekeinek szolgálatába állítja az ösz- szességet és megszázszorozza ily módon a saját erejét: olyan szervezet, amely az egész társadalomnak a föntartását szolgálja, de az uralkodó kisebbség uralmának föntartásával. A marxizmus nem tekinti tehát államnak a társas együttélés olyan kényszerszervezetét, mely nek nem lényege az osztályuralom. Az osztályellentéteket nem ismerj primitiv társadalmakban is van társas együttélést kényszerrel szabályozó hatalom — a horda, a vérségi vagy egyébb kapcsolatban levő csoport fejének vagy vezérének bíráskodó, vadászatott vagy hadviselést irányitó, a közösen szerzett zsákmány föloszííását rendező hatalma — ez a hatalom azonban nem osztályuralmát szolgál, államnak tehát nem tekinthető. Az osztályellentéteket nem ismerő eljövendő szocialista társadalomban is meglesz a társas együttélést szabályozó kényszer és meglesz ennek a kényszernek hatalmas szervezete is. Állam azonban ez sem lesz. Az állam az osztályellentétekkel született és ezek kiküszöbölésével elfog tűnni. Az emberek itársas együttélése többszázezer éves, az osztályellentétek, a kizsákmányolás és az állam legfeljebb tizezeréves múltra tekinthetnek vissza. Az emberiség tulajdonképpeni története Marx és Engels szerint akkor fog csak kezdődni, ha eltűnnek az osztályellentétek és eltűnik veié az állam. Ma még csak “bevezető korszakát” éljük a történelemnek. A polgári állambölcselet a marxizmusnak ezt a szóhasználatát nem fogadja el. Államnak tekinti a társas együttélést szabályozó kényszerszervezetet, tekintet nélkül arra, vannak-e osztályellentétek. Legfeljebb annyiban korlátolja az állam fogalmának terjedelmét, hogy a nép és a főhatalom mellett meghatározott területet is követe] hozzá, úgyhogy a vándorló nomád népek hatalmi szervezeteit nem számítva az államok közé. Az eljövendő szocialista társadalmat szabályozó kényszerszervezetről azonban azt tartja, hogy azt föltétlenül államnak kell tekinteni és hogy szó sem lehet arról, mintha az osztály elleniéi ek kiküszöbölésével eltűnnék az állam. Nemhogy eltűnnék, de ellenkezőleg: a szocialista társadalomban még nagyobb lessz a szerepe. A marxizmusnak és a polgári állambölcseletnek ez a különböző szóhasználata, számos jóhiszemű félremagyrázásra is szolgáltatott alkalmat. Valahányszor azon óhajt juttatja kifejezésre valamelyik szocialista, hogy mennél előbb eltűnjék az állam, akkor ebben nem az osztályellentétek kiküszöbölésére irányuló óhajt láttak, hanem a rendnek és szabályozásnak kiküszöbölésére, vagyis a rend fölforgatására irányuló törekvést. Még Kelsen, a bécsi egyletem hires közjogásza is megvádolta a marxizmust, hogy ugyanazt akarja, mint az anarchizmus, vagyis a tár sas együttélés kényszerrel biztosított, de nélkülözhetetlen rendjének a kiküszöbölését. Még ő sem vette észre, hogy a marxizmus nem a kényszerrel biztosított — de minden társadalomra nélkülözhetetlen -— rendnek a kiküszöbölését óhajtja, hanem csak az osztályuralomét és hogy távol áll tőle annak tagadása, hogy az eljövendő osztálymen- tes társadalomban is ne lenne szükség a rendnek és összmü- ködésnek kényszerrel való biztosítására. Az osztálymentes társadalomnak *a kényszerszervezete azonban nem osztályér- dekeket fog szolgálni,, hanem kizárólag csakis az összesség érdekeit, egészen más lesz tehát mint a mai, osztályuralmat szolgáló kényszerszervezet, vagyis az állam. A marxizmus nem vonja kétségbe az államnak közérdekű, az összességre hasznos szerepét. Másodrangu jelentőségűnek tarttja azonban főszerepéhez viszonyítva. A hóditó törzsből lett uralkodó osztály már a legkezdetlegesebb államokban is gondoskodott a külső ellenséggel szemben való védelemről és megvédte a leigá- zótt parasztokat — az alsóbb osztályt — saját osztályostársainak túlkapásaival szemben is. A főcélt, a gazdasági kizsákmányolást szolgálta azonban ezzel is, mert a leigázottak megfelelő munka és föld járadékszolgáltatási képességet ezek- nélkül fömtartani nem lehetett. Az egész társadalomra hasznosak voltak az egyiptomi fáráók folyamszabályozási munkálatai is, amire soha nem került volna sor, ha az uralkodó rend érdekei nem tették volna azokat a termelés és a termelés révén nekik jutó munkanélküli jövedelem érdekében kívánatossá. Az osztályállamok közérdekű, az összesség érdekeit szolgáló működése nincsen tehát ellentétben lényegükkel: az osztályuralommal. Az államok szervezetének bizonyos legszembetűnőbb jellemvonása' szerint az államtudomány többféle államformát kü- lömböztet meg. Mindenekelőtt a monarchiát, vagy egyeduralmait és a köztársaságot. Az egyeduralkodó rendszerint örökös és felelősségre nem vonható feje az államnak, holott a köztársasági elnök bizonyos időre választott felelősségre vonható hivatalnok. Az államformák csak külső jelentkezési formái az államhatalomnak és az államforma azonossága mellett nagyon is különféle lehet az állami hatalom belső tartalma. Lehet, hogy önkényuralmat (deszpotizmust, autokráciát) takar a monarchia vagyis olyan uralmat, amelyben az uralkodó és kegyenceinek önkénye semmi korlátot nem ismer. Lehet, hogy abszolutizmust, amely ben az és szükebb környezetének hatalma nincsen ugyan jogilag korlátozva, de — a desz- potizmustól eltérően — önmagára nézve is kötelezőnek tekinti az uralkodó, hogy kibocsátott rendelkezéseihez (pátenseihez, ukázaihoz) alkalmazkodjék. A szabadságharc leverése után 1848-tól 1867-ig abszolutizmus uralkodott Magyar- országon és ilyen volt az orosz cárok uralma az 1905. évi forradalomig. A 17-ik és 18-ik században, sőt a 19-ik század első felében ez volt a legelterjedtebb államforma. A 19-ik század folyamán azonban alkotmányossá fejlődtek az európai monarchiák, vagyis az állami hatalom gyakorlásában, különösen a törvényhozásban, több-kevesebb befolyást nyert az uralkodó mellett a nép politikai jogokkal felruházott része. A kiváltságos rendeknek — a nemesség és papság rendi gyűléseinek — ezelőtt is volt már egyes országokban befolyásuk az uralomra, mert az uralkodó, aki ellenségeivel szemben állandóan rájuk szorult, kénytelen volt alkudozásokat folytatni velük. A 19-ik században azonban ezeknek a rendi alkotmányoknak helyét is népképviseleti a 1 kotmányök foglalták el. A rendiség marad ványai (lordok háza, főrendiház) mellett az államhatalom részese lett, ettől kezdve min denki, aki valamilyen többé- kevésbbé szükreszabott * választójog föltételeinek megfelelt, például rendelkezett annyi vagyonnal, mint amennyit a választó cenzus megkívánt. Az 1905. évi / orosz forradalom a cárt, az ifjú törökök 1908. évi fölkelése pedig a szultánt kény- szeritette arra, hogy alkotmányossá mérsékelje abszolút uralmát. Angolországban az utolsó kétszáz év alatt parlamentáris monarchiává fejlődött az alkotmányos királyság, ami azt jelenti, hogy ott egyáltalában nem döntő tényező többé a király. Nincs joga a kormány kinevezéséhez, mert annak a pártnak elnöke lesz mindig kormányelnök, amelyik a választásokon győz és ez úgy állítja össze minisztériumát, ahogyan azt jónak látja. A királynak nincs vétója a par la- j ment határozataival szemben. Nincs joga a minisztérium elbocsátásához és ahhoz sem, hogy a parlament felosztását megtagadja, ha ezt a miniszter- elnök kéri. Anglia tulajdonképpen nem is monarchia már, hanem'köztársaság, mert az angol király jogai kisebbek, mint a francia köztársaság elnökéé, pedig ezeknek is csak korlátozott jogai vannak. A köztársaságé államforma egyformasága is óriási különbségeket takarhat. Arisztokratikus köztársaságokban csakis a népességnek egy — származás, vallás, foglalkozás, vágy vagyon által meghatározott — kisebbsége gyakorolja az állami hatalmat. Ilyen volt Róma köztársasága, ahol a patríciusoknak volt csak részük a közhatalomban és ahol plebejusok évszázados küzdelme néhány sze-i rény jogot tudott csak kivívni. És ilyenek voltak a középkori I városi köztársaságok: Velence, Genua és a Hanza-szövetség vá-1 rosai. Arisztokratikus köztársa-{ ságok ma már nincsennek. A közelmúltig demokratikus köztársaságok voltak a legelterjedtebb államformákban. (Hogy a mostani világháború mit fog hozni magával, az ma még eldöntetlen kérdés), amely már nem ismeri el a rendiségnek, vagyis annak a létjogosultságát, hogy a felsőbb osztályok gazdasági uralmát, politikai előjogok, közjogi kiváltságok is erősíthessék az alsóbb osztályokkal szemben és politikai jogegyenlőséget biztosit tehát a népesség minden tagjának. Ilyen köz- társagokká alakultak át a háború után a német birodalom és az orosz birodalomból kivált Finnország, Észtország, Litvánia és Lettország, továbbá az osztrák-magyar monarchia utód államai közül Ausztria, Csehszlovákia, Lengyelország, sőt Magyarország is. A magyar népköztársaság azonban a kedvezőtlen körülmények miatt elbukott. A demokratikus köztársaságokban sem egyforma a demokrácia. A választójognak, a sajtó-, szólás-, gyülekezési, egyesülési stb. szabadságnak szükebb, vagy tágabb szabályozása az, hogy a törvényhozás mellett érvényenyesülhet-e a nép befolyása a közigazgatás és bíráskodás terén is és hogy milyen mértékben érvényesülhet: mindezek demokratikusabbá tehetik az egyik demokratikus köztársaságot és kevésbé demokratikussá a másikat. Ezek még valamely monarchiát is demokratikussá tehetnek esetleg, mint amilyen egyik másik u. n. demokratikus köztársaság. A demokrácia és államformánál nagyobb mértékben függ az állami hatalomnak az államforma mögött álló belső' tartalmától. A modern államokban ellenállhatatlannak mutatkozik a demokrácia térfoglalása, a német, orosz és olasz diktatúrák és az egyes országokban mutatkozó diktaturás törekvések ellenére is. Ez a térfoglalás nem jelenti még az alsóbb osztályok gazdaság kizsákmányolásának a megszüntetését. A politikai demokrácia nem jelenti még a szocialista demokráciát. Nem az osztálymentes társadalomnak, hanem a polgári osztály (burzsoázia) oszitályuralmának! államformája ez. De kedvezőbb a munkás- osztályra, mint a feudalizmusnak, vagy az iparifeudalizmusnak, avagy a diktatúrának az államformái, mert a politikai és jogi elnyomás nagyfokú enyhülését hozta és szociálpolitika álltai itt-ott a gazdasági kizsákmányolás enyhülésére is vezethet. A demokrácia államával szemben éppen ezért nem helyezkedik a szocializmus a merő tagadásnak — a politikától való tartózkodásnak —- álláspontjára. 7 Most arról kívánunk még szóln(, hogy a társas együttélésnek államelőtti, osztályuralomtól mentes formái — az u. n. primitiv demokráciák — mikor és milyen okok következtében változtak át államokká, vagyis olyan szervezetekké, amelyekben az uralkodó osztály kissebb- ségével szemben kizsákmányolt alsóbb osztály gyanánt áll a nagy többség. A Kommunista Kiáltvány 1847-ben azt hirdette
