Bérmunkás, 1941. július-december (29. évfolyam, 1170-1195. szám)
1941-10-25 / 1186. szám
8 olda. BÉRMUNKÁS 1941 október 25. Egy darabka krumpliföld Irta Kelemen István A Duna-Tisza közén, azon a tájon, ahol honfoglaló őseink a vérszerződést kötötték, áll Árpád vezér szobra, nyugat felé fordított, messze tekintő arccal Nézi, kutatja, hogy a késői utódok miként sáfárkodnak azzal a földdel, amelyet ő ezer évvel ezelőtt vitéz népe vére árán megszerzett. Az utódoknak bizonyosan van valami takargatni valójuk Árpád elől mert nem engedik, hogy messzire elláthasson. Szeme elé «ürü akácerdőt ültettek, lakóház sehol sincs a közelében, amiből a mai nemzedék életkörülményeit kiolvashatná, csak egyetlen honfoglaláskori rom van ott, melyről ő talán többet tud, mint mi, késői utódok. Tisztánlátását nem segíti elő az az ünnepség sem, amelyet az ő és vezértársai tiszteletére körülötte évenként rendeznek. Hall szép szónoklatokat a honfoglalás valóban nagy és dicső fényéről és arról, hogy ez a szép tej jel-mézzel megáldott hon megtartásáért mennyi drága magyar vér folyt ezer éven át. De ... ha egyszer csoda történne és a hétköznapok egyikén lelépne kőtalpazatáról s kisétálna a rónaságok felé, akkor szeme egészen más képet látna. Látná a dúsan termő földeken az egymástól nagy távolságra fekvő szépen berendezett uradalmi majorságokat és látna egymástól még sokkal mesz- szebb, kicsiny, agyagfalu, nád- födeles viskókból álló településeket, melyeknek lakói félénkek, szótlanok és mindig rongyosak, de éppen olyan mesz- szenéző szemük van, mint neki. Látná aztán a földeken verejtékezve szántó-vető béreseket és falusi parasztokat, akikkel, ha szóba állna, olyan dolgokat hallana, hogy hirtelen haragjában szétütne kőkardjával a rossz, hűtlen sáfárok között. Szétütne? . . . Lehet, vagy legalább is nagy-nagy méltatlankodással, szomorúan visszáruén- ne kőtalpazatára, mert ezer évvel ezelőtt, amikor ő vezértársaival vitéz népe élén e hont megszerezte, annak osztatlan megtartását egész bizonyosan nem úgy képzelte el, ahogyan az ma van. ITT SZÜLETTEM ÉN SÖVÉNYHÁZÁN Ez a vidék ma tényleg kisebb településekből és uradalmi majorokból áll. összefoglaló hivatalos neve Sövényháza község, amelybe az ősi Alsópusztaszer is beletartozik. Az a hely, ahol ma Árpád vezér szobra áll. Itt születtem én Sövényházán. Annak a kis történetnek a könnyebb megértése végett, amelyet itt el akarok mondani, kénytelen vagyok dióhéjban családom történetét ismertetni. Apámat Kolosi Péternek hívták, de én Sándor lettem mivel az előttem született Péter nevű bátyám torokgyíkban meghalt. Apám egy uradalmi takarmá- nyoskert csősze volt, de ezt az állást egy szerencsétlen véletlen baleset miatt elvesztette. Egy napon ugyanis elöltöltő puskájával varjukat »akart elriasztani a kertből. Rájuk lőtt, de a puskacsőbe valami piszok vagy föld kerülhetett, mert a lövés nem a cső végén, hanem a csövet átfogó és elsütő jobbkéz mellett távozott az egész hüvelykujjal együtt. Keze később megyógyult, de csak négy ujja maradt. Ez után a baleset után apámat, mint a csősz tisztség további ellátására alkalmatlan egyént, elbocsátották az uradalom szolgálatából. Ekkor még én igen kicsiny lehettem, mert az esetet csak a rokonok elbeszéléséből tudom. De láttam később apám fürcsán begörbülő négyujjfi jobbkezét, amely bizonyíték volt arra, hogy az eset valóban megtörtént. A továbbiakra azonban már magam is emlékszem. Bent laktunk a faluban. Bakson, anyai nagynénémék házánál, ahol falusi asszonyok és férfiak ültek és imádkoztak anyám ravatala körül és engem minduntalan elhúztak mellőle, mert én mindenáron fel akartam kelteni. Azt hittem, csak alszik. UJ CSALÁDI KÖRBEN Nemsokára ezután egyetlen élő nővérem is beteg lett, nagyon megfázott és hamarosan meghalt. Ekkor igen zord tél volt és apám más munka hiányában, elment nádat vágni a morotvába, résziből. Munka közben kimelegedett, megszomjazott, leütötte a jeget ivott a lék alól és az ebből szerzett tüdőgyulladás félév múlva elvitte anyám és testvéreim után. így maradtam én egyedül a családunkból. Sorsom további irányitója anyai nagynéném lett, aki férjének már harmadik, de gyer- meketlen felesége volt és mint mostoha, négy leányt nevelt föl, akik közül akkor, amikor én közéjük kerültem, mint uj családtag, három már férjnél volt. Csak egy volt még odahaza, Piroska, akit én mindig csak “Piros”-nak szólítottam. Az uj családi körben igen különös tapasztalatokat szereztem. Sógorom, nagynéném férje, azt hiszem levegőnek nézett, mert sohasem rám, hanem mindig keresztül nézett rajtam, hozzám pedig majdnem sohasem beszélt. Nagynéném pedig a szeretet és a kegyetlen dühkitörések páratlan összetétele volt azért, mert ha megvert —- ami csaknem midennap megtörtént —, rövid idő múlva magához vont, csókolgatott, szegény kis árvám-nak nevezett és a rövid idő előtt kapott verések nyomán jelentkező kék-zöld hurkákat könnyben úszó szemek kíséretében, zsírral kene- gette a testemen. De ebben az uj családi körben volt egy szabály, mégpedig az, hogy aki él annak dolgozni kell és pénzt keresni, korra és nemre való tekintet nélkül, mert az ennivalót csak ezek után érdemli meg. Tehát nekem is, az alig 5-6 éves legénykének munka és kereset után kellett látnom. Én ugyan nem tudtam, hogy miként járulhatnék munkámmal és keresetemmel a család fenntartásához, de nagynéném felvilágosított, amikor igy szólt hozzám: — Te, Sanyi, ha nem lennél olyan mulya, akkor vasárnap a kuglizó legényeknél pénzt is kereshetnél bábuállitással, amiből idővel lehetne venni egy inget. Én tehát megfogadtam a tanácsot — bár nagy volt konkurencia a többi gyerekek miatt és addig leselkedtem a kereseti lehetőségre, amig én is hozzá nem jutottam a munkához. Ezúton aztán tényleg kerestem is hetenként 5—6 krajcárt, amit szépen és nagy örömmel hazavittem, mert nagynéném mindig nagyon panaszkodott a drágaság és a megélhetés nehézségei miatt. így lett belőlem — elég korán — önálló kereső családtag. KRUMPLIT BÖNGÉSZTEM Azidőben szokásban volt nálunk, hogy az uradalom a sivá- rabb homokos részekből — ami búzának vagy kukoricának nem volt alkalmas talaj, de krumplinak és veteménynek jó volt — 30-40 kát. holdat tavasszal felszántott és azt úgy felszántva 100-200-300 négyszögöles kis parcellákba négyszögölenként 1-2 krajcárért egy évre bérbe adta a falusiaknak. így azután, akinek volt 2-3 forint nélkülözhető pénze — vagy ha nem volt, kért kölcsön —, válthatott magának egy kis vetemény, vagy krumplifölde:. Nagynéném sohasem mulasztotta el a bérletet, de mindig csak száz négyszögölet bérelt, többre sohasem volt pénze. Abban az időben megfoghatatlan rejtély volt előttem, miért nincs nekünk elég krumplink sohasem? Mert hogy mindig kevés volt, azt abból következtettem, hogy ősszel, amikor a vete- ményföldeket már szántották, nekünk, Pirossal, mindig el kellett menni krumplit böngészni. De a szántó béresek is tisztában voltak az eke nyomán napfényre került ingyen élelem értékűvel, mert a legtöbbnek egy kisebb zsák vagy tarisznya volt a nyakába akasztva, amibe az értékesnek látszó szebb krumplit összeszedték előlünk, úgy, hogy nekünk csak a kettészelt darabok és az egészen kicsinyek maradtak. A böngészés eltartott néha egész héten is és az I időjárás bizony nem mindig volt szép és derűs, hanem az időszaknak megfelelő hüvö-, szeles, esős napok is voltak bőven. De nagynéném nem könyörült, azt mondta, akár esik, akár fuj, enni mindig kell. Következésképpen tehát dolgozni is kell. Én tehát, amint vékony, átázott ruhácskámban, gémbere- dő, sáros újakkal, sírva gj*i. - töttem az elázott szántáson a krumplit, elhatároztam, hogy ha megnövök, nem nyugszom addig, amig annyi pénzem nem lesz, hogy abból 300, vagy legalább 200 négyszögöl krumpliföldet nem veszek. Úgy gondoltam, hogy ha a nagynéni annyit bérelt volna, annak a termése biztosan elég lett volna arra, hogy soha többet ne kelljen krumplit böngészni. AMIKOR VISSZAGONDOLOK . . . A velem történt ez események óta már sok idő telt el. A “boldog” gyermekkort az ifjúság reményteljes évei követték. A 20-tol 24-ig terjedő életévei- im éppen az 1914—18-as évekre estek. Azok, akik ebben az időszakban velem megközelítően hasonló elétkorban voltak, tudják, hogy ezzel mindent megmondtam ifjúságunk éveiről. Keletgalicia és Vilhynia széles, lapos és termékeny dombtetőin nagy-nagy darab krum- liföldeket bejártam. Sokszor az eszembe jutott a böngészés és a gyerekkori elhatározás a 200 négyszögöl krumpliföldről. Azt ugyan már régen megértettem, hogy a megélhetés s egy család fenntartásához annyi fiáid édes kevés. De tény az is, hogy minden erős elhatározás, józan élet és takarékosság ellenére még azt a kis darab földet sem bírtam mai napig sem megvenni. És ma, amikor visszagondolok a régmúlt gyerekkori időkre, ott látom magamat az Árpád vezér szobra körüli ünnepségeken, — amit mi akkor búcsúnak neveztünk. Lelki szemeimmel látom a honfoglaló ősöket, mint kemény, harcos, de jóban-rosszban összetartó népet. Mert Árpád népe összetartott és az ősi primitiv összetartás és szervezett erő eredménye ez a szép és dúsan termő ország lett. Mi, késői utódok, vájjon miért nem követjük az ősi példát? A demokráciának a legnagyobb akadálya az, hogy a szegények azt hiszik, hogy már meg van és a gazdagok meg attól rettegnek, hogy meg jön. A gyalogsátán zsebrevágja a házasságszerzés salláriumát és az égre keni a házasságtörés ódiumát. Az egyetemi tanulás nagyon jó dolog, ha a világegyetemben, az életben való hideg tényekkel párosítják azt. Nagyon lyukasnak kell lenni annak a szitának, amelyen már a férjek is átlátnak. AZ OSZTÁLYHARC FOGLYAIÉRT Esztendők óta a magyar munkások, a Bérmunkás olvasói is kiveszik a részüket annak az alapnak a megteremtéséből, amellyel a Védelmi Bizottság különösen karácsony idejében anyagi segítséggel ellátja azokat, akik az osztályharc küzdelméből kifolyólag börtönben vannak. Ezt a célt szolgálja CLEVELANDON, november elsején, szombaton este 8 órakor az IFJÚSÁGI TEREMBEN, 11213 Buckeye Roadon tartandó TÁRSAS VACSORA, a Védelmi Bizottság rendezésében, melyre a belépő jegy 75 cent. A vacsorát a magyar munkástársnők készítik. Ne maradjon el erről a vacsoráról egyetlen clevelandi Bérmunkás olvasó sem. NEW YORKBAN, december 19-én, a hatalmas IRVING PLAZA nagy termében, 17 Irving Pl. tart a Védelmi Csoport BÁLT, amelyre minden munkást meghívnak. Belépő jegy 25 cent. A tánchoz a zenét elsőrendű zenekar szolgáltatja.