Bérmunkás, 1941. július-december (29. évfolyam, 1170-1195. szám)
1941-10-18 / 1185. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1941. október 18. EGY LEVÉL, amelyet Rabindranath Tagore a* nagy hindu költő irt a halálos ágyán, Miss Eleanor Rathbone- hoz. Miss Rathbone egy fölhívásban, amelyet Jawaharlal Nehru hindu forradalmárhoz intézett ostorozza a hindu népet hálátlanságáért Angliával szemben, mert a hinduk nem segítik eléggé Angliát a jelen háborúban. A levél a “Tribune” cimü Angolországban megjelenő munkás hetilapban jelent meg, augusztus 15-én. A LEVÉL TARTALMA Mélyen meghatott Miss Rathbone nyílt levele a hindu néphez. Nem ismerem a levélírót, de fölteszem róla, hogy az átlagos angolnak, jószándékát és vele a szellemi beállítottságát is képviseli. Fölhívását Jawaharlal Nehru-hoz intézte. Semmi kétségem sincs afelől, hogy Nehru barátom megadná neki az illő választ, ha Miss Rathbone földijei az angol uralkodó osztály nem vitték volna őt vasrácsok- mögé a börtönbe. De mert Nehru hallgatásra van Ítélve, úgy én vagyok kénytelen helyette egy illő választ küldeni Miss Rathbone kenetteljes levelére betegágyamról. A levélíró hölgy nem tett jó szolgálatot az ügynek amelyet képvisel amikor neveletlen módon apellál a mi lelkiismeretünkre. Megbotránkozik a hálátlanságunkon ! “Bár kiélveztük az angol kultúra forrásait” írja Miss Rathbone, elfeledjük Angolországot a küzdelmében. Angol gondolkodás amennyiben a nyugati fölvilágosodást képviseli, tényleg sokra megtanított minket, de hozzáteszem, hogy azok a hinduk, akik ehhez jutottak, a hivatalos angol törekvések ellen tették, akik mindent elkövettek, hogy bennünket tudatlanságban tartsanak. “Az angol nyelv utján érintkeztünk a nyugati műveltséggel”. Azt kérdem, hogy minden népek az angolokra vártak, a nyugattal való összeköttetésre? Arroganciának nevezem a mi angol úgynevezett barátaink állítását, hogy az angol nyelv tudása nélkül még mindig a sötétségben volnánk. Az a tanítás amelyben a mi gyermekeink a hivatalos angol csatornák utján részesülnek csak salak, amely később akadályozza őket a saját népkulturájuk élvezésében. De fogadjuk el azt az állítást, hogy mélyen élveztük az angol fölvilágosodottság forrásait. Az ur 1931. évében 250 éves angol uralom után, a hindu népnek csak nagyon kevéssel több mint egy százaléka ismerte az angol irodalmi nyelvet. Az 1932-ben közölt statisztika szerint a gyermekek 98 százaléka írni, olvasni tudó volt, 17 éves soviet rendszer után. A számokat a Statesman’s Year Book cimü Angolországban megjelenő könyvből vettem. A fövilágosodottság előfeltételei, a legszükségesebb emberi igényeken, a táplálkozáson nyugodnak. De még ezt is megtagadja tőlünk a Nagy Británia uralkodó osztálya, kezében tartva országunk élelmiszerforrásait immár két évszázad óta. Körülnézek és kiéhezett testeket látok, kenyeret kéregetve. Asszonyokat látok, akik körmeikkel ássák a földet egy-két ital vizet keresnek, mert a hindu falvakban kevesebb kút van mint iskola. Tudom, hogy Anglia népe veszélyben van és éhezik, a rokonszenvem velük van. De tudom azt is mert láttam, hogy Anglia hadiflottája menynyire igyekszik a tengeren át ennivalót szerezni az angol népnek. Ezzel szemben visszaem- lékszem arra is, amikor a mi népünk pusztult az éhség miatt, de a hatalmon levők még egy kocsirakomány rizst sem szállitattak a közelfekvő, bőségesen termő rizskerületből. Mindezt összevéve nem segíthetek magamon rámutatni arra, hogy külömbség van Angolország és az uralma alatt levő India között. Legyünk hálásak az angol uralommal szemben, mert megvonják tőlünk a legelemibb táplálékot, vagy azért mert nem őrzik meg az emberi törvényt és tisztességet? Körülnézek e széles országban és éhségzavargásokat látok. Ha esetleg félszáz hindu ember az életét veszíti, amink még megmaradt, elrabolják, ha leányainkat és asszonyainkat megbecstele- nitik, a hatalmas angol haderő nem véd meg bennünket, legföljebb a tengeren túlról hallunk hangokat, hogy nem tudjuk a házunkat rendben tartani. Sok példa van a történelemben arra, hogy teljesen fölfegyverzett harcosokat egy másik ugyanolyan csoport legyőzött. A mostani háborúban is volt arra példa, hogy a vitézül harcoló angol, francia, vagy görög harcosok kényszerültek menekülni egy jobban fölszerelt ellenség elől, de ha a mi szegény fegyvertelen, tehetetlen, jajve- székelő csecsemőikkel terhelt hindu parasztjaink menekülnek a kunyhóikból az álig fölfegyverzett rablóbandáktól, az angol tisztviselők megvetéssel mosolyognak gyávaságunk fölött. Minden angol polgár fegyverben áll ma, hogy megvédje otthonát az ellenségtől. Nálunk még a léczdarabokkal való vi-« vás is tiltva van törvényesen. Népünket rendszeresen megfosztották minden emberi öntudattól, nem említve a szigorúan megtiltott fegyverviselést, csak azért, hogy kilegyenek szolgáltatva örökre fölfegyverzett rabszolgatartóiknak. Az angolok gyűlölik a nácikat mert ezentúl ők akarják a tömlöc- tartóságot tőlük elcsikarni éá Miss Rathbone elvárja tőlünk, hogy kezet csókoljunk az angoloknak, mert megkovácsolták a lánczainkat. A kormányzatot nem a saját megbízottjainak kimagyarázása után, hanem az- szerint kell megítélni, hogy tetteivel hozzájárult-e a nép jóléthez. Nem azért vagyunk az angolok ellen és nem azért nem tudjuk szivünkbe fogadni mert idegenek, hanem azért mert, jólétünk őrei akarván lenni visszaéltek hatalmukkal, elárulván a bizalmat, mely beléjük lett helyezve, föláldozták India milliónyi népeit csak azért, hogy még jobban megtömhessék az angol kapitalisták pénzeszsákEckhardt Tibor és a State Department Schultz Ignác a “Nation ’ szeptember 27-én megjelent számában hosszas cikk keretében számolt be Eckhardt Tibor demokráciáját illetve. Ha az idézett cikket végig olvastuk, a maga mezítelen valóságában áll előttünk ez az átved- lett jobbanmondva izig-vérig minden hájjal megkent fasizta. antiszemita ébredő, embergyilkoló magyar hazafi. Eckhard: nem egyéb mint Horthy amerikai salesman ja. Persze, hogy most mindenképen bizonyítani akarja pálfordulását. Göndör ugylá zik büszke az uj cégtársára. étvágyat kívánok neki. De lé k csak, hogy vélekedik a “N m” szerkesztősége erről az u nsült honmentő demok- ratá: .. (Fordítás) ECKHARDT ÉS AZ AMERIKAI KÜLÜGYI HIVATAL. Tobar de Eckhardt a magyar feudális nagybirtok utazó salesman.] e, kinek a fasizta jellemét a múlt héten I. Schultz volt csehszlovák képviselő és a csehszlovák S. P. volt magyar titkára a “Nation”-ban karakterizál- ta kitárta áruit “a független Magyarország Manifesztumá- ban”. Mondván: hogy a magyar nemzet nem felelős kormánya taktikájáért és cselekedeteiért akinek határozatait a náci kénszer befolyásolja. Ez a talmi demokrata a volt fehér terrorista ébredő vezér a külföldi magyarság vezérének ajánljla fel magát. Eckhardt Tibor a Magyar Messiás szerepére akar vállalkozni, hogy a háború befejezése után a kis nemzetek együttműködése révén a valóságos örök békét megteremtse a Duna medencéjében. Az Egyesült Államok területén élő szép számú liberális-demokraták közül eddig egy sem indorszálta ezt a Manifesztumot. Csak természetes és magától érthető, hogy ezek a férfiak gyanakodnak a hirtelen lelkesülő és még tegnap a magyar kiváltságosok parlamentjében a nácik Nüren- 'berg-i törvényeit- a magyar népre oktrojáló Tibor de Eck- hardtra. És akinek nem volt még annyi brigandi becsületessége sem, hogy fasizta múltját — mielőtt magát mint a magyar nép megváltójaként feltolta — 'visszavonná. De ha Mr. Eckhardtnak nem sikerült a számottevő magyar menekült demokratákat céljainak megnyerni, sikerrel adta el személyét az Egyesült Államok külügyi hivatalának. A State Departmentnek és a nagy lapoknak ismerniök kellene Eckhardt uraságot. Bár nem kapta meg a hivatal áldását, de elérjait. Elvártam volna, minden tisztességes angol hallgatását ezen számtalan igazságtalanság tudatában, tudomásul véve semmitevésünket a háború ügyében. De, hogy még tetejébe vérig sértsen és sót hintsen vérző sebeinkre, valóban túl megy minden tisztesség határán. Angolból fordította Vlastis Márton te azt, hogy Donován ezredest megnyerte, hogy publicitást kapjon. Megfoghatatlan, hogy a State Department ne ismerné Eckhardt reputációját, ha a budapesti legáció elég könnyelmű volt a hivatalt értesíteni. Van elég megbízható menekült, sőt polgár is, aki megadhatja a kellő felvilágosítást. Mi azonban oda konkludáltunk, hogy a Külügyi Hivatal a régi kettős szerepet folytatja, balkezével megáldja a demokráciát és a jobbkezét rezerválja a reakció háta simogatására. Szomorúan jelentjük, hogy két olyan jól informált lap, mint a New York Times és a New York Herald Tribune bedőljön Eckhardt olcsó demagógiájának. A Herald Tribune vezércikkbe értékesítette “Kiáltványát”, sőt mi több Kossuth Lajossal iparkodott ezt a sötét múltú himpellért összehasonlítani. A Times-ban Ann O’Hara McCormik elég naivan tapsolta Eckhardt “Kiáltványát” mint oly jelenséget, mely ellentáll a hitlerizmusnak Európában. “A Free Hungary Proklamation” az Egyesült Államokban, mondja a Times és Károlyi londoni szuggessziója, a két férfiú együttes akarata. A tény azonban az, hogy Károlyi demokrata hite miatt több mint 20 éve hánykolódik az emigrációban. Eckhardtal soha sem vállalhat közös ügyet. Eckhardt ugyanabban az időközben a sötét, sőt a legbarbárabb reakciót támogatta Hungáriában. Történetesen Washington és London á távírón keresztezte a tárgyalást ebben az ügyben. A Károlyi bizottság — ha nem is hivatalosan — megkapta a Downing Street zöld világosságát. Az Eckhardtnak juttatott biztatás annál is inkább megbocsáthatatlan, mert alig egy héttel annekelőtte megjelent a sajtóban a “Federation of Democratic Hungarian’s” kiáltványa Vámbéry Rusztem elnökle- téyel, aki elég ismert a “Nation” olvasói előtt. Cleveland- ban megtartott értekezlet napirendje volt ez a dokumentum amely egyenest a magyar nép szivéhez lett címezve: “Magyarország és az elnyomott lakossága, csak úgy menthető meg, ha ódon alkotmánya modern demokráciába változik és ha valójában a magyar nép helyzetét alapjában átformálja. Az első és fő ténykedést a feudális birtokrendszer eltörlése és a földnek igazságos elosztása a birtok/talan nép között képezi.” Ezt a fontos tényt Eckhardt a nagybirtok képviselője elfelejti kiáltványában kihangsúlyozni. A clevelandi konferencián ugyancsak követelte közép és kelet Európa reorganizációját a demokrata szövetség szeF- lemebében. Ez az együttműködés csak a dunamenti államok összmüködése által érhető el. Lehetséges-e, hogy a csehszlovákok, kik évtizedeken át szenvedtek Eckhardt Tibor intrikái folytán, elismernék őt, mint felelős demokratát? Lehetséges-e bogy Jugoszlávia képviselete helyet foglalna annál a tárgya-
