Bérmunkás, 1941. július-december (29. évfolyam, 1170-1195. szám)
1941-10-11 / 1184. szám
1941 október 11. BÉRMUNKÁS 7 oldal Munka közben A MŰVÉSZET ELEMEI Valóban dicsekedhetünk a technika fejlődésével, vívmányaival, mert igazán bámulatra méltó dolgokat tudunk előállítani. , Hangsúllyal mondom, hogy dicsekedhetünk és tudunk igy többes számban beszélve, mert az individuális munkás, mint alkotó, mint teremtő elveszett, felszívódott a nagy közösségbe. A mai modern gyárüzemben dolgozó munkás . sokszor nem is látja a kész terméket, gyakran azt sem tudja, hogy min dolgozik. Magam is csaknem ilyen formán vagy ok. Azt mondják, hogy repülőgépnek bizonyos része az a valami, amit napról-napra a kezemben forgatok. És repülőgép-részeken dolgoznak körülöttem százan meg százan, de röpülőgépet egyáltalán nem látunk. Az öntött vagy préselt alkatrészeket úgy szállítják ide s itt csak bedolgozzák, tisztítják, fúrják, faragják, csavarmeneteket vágnak rá, simítják, stb. Minden egyes darabnak száma ván és minden műveletet szintén számoznak. Én jelenleg a 32,425-ös számú darabon a 14-és számú operációt végzem. És valóban operáció még orvosi értelemben is. Itt-ott kiállnak róla, oda nem tartozó részecskék, azokat kell levágni, az éles sarkokat lereszelni, az egészet kisimítani, stb. Tőlem aztán megy a következő munkáshoz, aki a csavarmeneteket vágja rá. Ez a 15-ös számú operáció. Aztán megint megy tovább. így hát nem valami nagyon dicsekedhetem, hogy röpülőgép készítő vagyok. Nem nézhetek végig a kész munkámon az alkotó büszkeségével: ime ezt én csináltam. Még csak az az érzésem sincs, mint a földmivelő- nek, aki napról-napra nézi, mint fejlődik a vetemény és elérkezik egy nap, amikor a szó szoros értelmében “élvezheti” munkája gyümölcsét. Itt egyik darab ki a gépből, vagy a satuból, a másik be, reggéltől estig szüntelenül. De amig igy egyedül vajmi keveset számítunk, együttesen elkészítjük az emberi elme egyik legcsodálatosabb szülöttjét, a repülőgépet. A mai fejlett civilizáció olya|n komplikált tárgyakat (árukat) hozott létre hogy azok előállításához száz meg száz, sőt sokszor ezer meg ezer embernek a harmonikus nekkel festi, többek között, a nép borzalmas nyomorúságát és zolai realizmussal, riportszerü- en részletező. A “nagyidai cigányokéban a nemzeti jellem sajátságos ferdeségeit ostorozza, amelyek a szabadságharc tönk- rejutásának is okozói voltak. Ezért a munkájáért, amely keserű kacagása volt, nagyon sok szemrehányást kapott, védekeznie kellett és amikor elült a lárma, a politikától többé távol tartotta magát és tisztán az irodalomnak élt. Korának egyik legműveltebb emberé volt, akinek verstani, esztétikai és irodalomtörténeti tanú lmányai mintaszerűek. munkája szükséges. Ebben a nagy tömegben az egyén elveszett. Akármelyik egészen könnyen kicserélhető. A munka tehát valóban társadalmi jelleget nyert. A fejlődés következő lépése a szerszámok társadal- mositása, amelynek már szintén olyan összetettek, hogy individuális használatuk csak korlátozza a termelést. Csinos kis valami ez a 32,425- ös. Úgy néz ki, mint a dupla szárnyú szitakötő, amelynek fejét valami vásott gyerek széthasította. A szárnyakon erek és lyukak vannak. Amig az első pár darabon dolgoztam, érdekkel nézegettem a formás vonalakat. Vigyázva eresztettem neki a reszelőt, nehogy erősen felhorzsoljam gyönge testét. Ez a gyöngédségi érzésem valamit engedett a tizedik darabnál. A huszadiknál már csaknem eler- nyedt. A harmincadiknál már 'közömbösen vettem a kezembe. Most, a 943-ik darabon dolgozom. Ugy-e jobb lesz, ha nem irom le, hogy a gyöngéd érzés helyét, milyen érzelmek foglalták el? Rakom a satuba egymásután, fásultan. A kezeim már megszokták a gépszerü mozgást, alig figyelek oda. Nem is tudom az eszemet sokáig itt fogni, minduntalan elkalandozik. A szememet persze a munkán kell tartani. Nézem, nézem ezt a 32,425-öst, (szelep-hid a becsületes neve) szép formát adtak neki a tervezői. Az erősítést szolgáló erek éles vonalai lágyan hajlanak szét, mint a nádnak a levelei: egyik oldalon szimetrikusan, a másikon szabálytalanul szétterülve. Az ivek harmóniáját kiemelik a villanyfény mellett képződő árnyékok. Vonalak.... ivek..„ árnyék.... ellentét.... Ejnye, hol is jönnek ezek igy egybe? Persze, persze, most jön eszembe. John Ruskin angol iró tárgyalja ezeket “A művészet elemei” cimü hires munkájában. Mert a művész is, mint a mesterember, alkotó elemekből állítja össze a müvét. A képzőművészetek terén ilyen alkotó elemek a vonal, a fény, az árnyék. Az ám, de amig ezen igy elgondolkodom a szitakötőt már harmadszor dolgozom keresztül, pedig számonkérik, hogy mennyit csinálunk óránként. “No öcsém” — szólok, vagy inkább csak gondolom úgy magamhoz, — “vagy repülőgépet csinálsz, vagy a művészet elemein elmélkedsz, a kettő nem megy együtt.” Erélyes mozdulattal ragadom nyakon a következő 32,425-öst. Szerencse, hogy nincs benne élet, gyilkosság miatt vád alá helyeznének. (gb) Minden nőnek a nőtársa a csúnya és mégis mind magamagát reparálgatja. Mindjárt eleve két ut volt a gyarló ember előtt. Bűnben fogantaim, vagy sehogy. NEW YORKBAN, december 19-én, a hatalmas IRVING PLAZA nagy termében, 17 Irving Pl. tart a Védelmi Csoport BÁLT, amelyre minden munkást meghívnak. Belépő jegy 25 cent. A tánchoz a zenét elsőrendű zenekar szolgáltatja. "Basky Bácsi" (B-y) Majdnem mindenki “bácsi”-nak hívta. Még az amerikai szomszédjai is megtanulták úgy szólítani: “Basky Bácsi” Az amerikai magyar munkásmozgalomban, talán mindenki ismerte, akik New Yorkban laktak. Ha nem az első vagy második úgy bizonyos, hogy a harmadik találkozásra már “Basky bácsi” volt minden munkástársnak. Nem volt tagja egyik csoportnak sem, de alig volt konvenció, gyűlés, előadás, vagy mulatság, ahol ő nem volt jelen eleitől a végéig. Széles karimáj u “Lassalle” kalapja és a pipája, majdnem olyan ismertető jele volt, mint szakálla és bajusza, amelynek egyik ága állandóan kajla volt. Körülbelül ötven évvel ezelőtt rögzött a gyerek agyamban az az első kép róla, amire még ma is úgy emlékszem,-mint ha tegnap lett volna. Már akkor bajuszos, szakállas ember volt. De nemcsak a szakálla, bajsza és az állandó töprengést, gondolkozást kifejező összevont szemöldöke nyerte meg számára a bizalommal és szeretettel vegyült tiszteletet jelentő “bácsi” nevet, hanem az egész magatartása és lényege. Kemény és harcos fajból származott, a kis-kunok voltak az ősei, valamint a felesége ősei is. Kis-Kun Lacházáról. “Vastag nyakú kálomisták” voltak a családjának már az elődjei. Makacs emberek. Félelmet nem ismerők. Utálták az alázkodást. Ilyennek ismertem meg, ahogy fölcseperedtem. A legtöbb gyerek kiábrándul abból a fölfogásból, amelyet apjáról alkot egészen fiatal korában, hogy például az ő apja a legerősebb és legokosabb és igy tovább. Én csak egy dologban ismertem félre 14 éves koromig. Addig azt hittem, hogy szigorú és kőszivüségig kemény. Bizonyos, hogy kordában tudott valamennyiünket tartani. Szegény anyánk majd mindennap dorgált valamelyikünket, vagy mindnyájunkat. Lacházia- san úgy mondtuk, hogy ‘porolt.’ De nemcsak porolt, hanem püfölt is minket — nagy hiába. De ha az “ő” jelenléte esetleg nem lett volna elég, egy tekintete vagy egy szava elég volt arra, hogy a szilajságunkból engedjünk. Nem volt szüksége a veréshez folyamodni. 14 éves voltam, amikor először láttam sírni. Sirt, mások keservét látva. Most már persze tudom, hogy érzékeny volt, mit ő rostéit és takart, mint egy nagy fogyatékosságot. Még mielőtt tudta volna,hogy mi a társadalmi forradálom lényege, vagy mi a szocializmus, már arra nevelt, hogy “ha igazad van akkor nemhogy embertől, de még az istentől se félj.”* Tisztelettevésre tanított, de ilyen formán: “Vedd le a kalapodat, de emeld föl a fejedet és nézz- a szemébe mégha olyan nagy úrral beszélsz is.” Mióta emlékezetem bírom, ; mindég hadakozott a följebb í valókkal vagy a hivatalos közegekkel. Szívósan és meg nem alkuvóan. Amikor a pesti Ganz-gyárban a munkáért tülekedtek az emberek, ő ott hagyta, semhogy valamilyen csekély büntetést fizetett volna, bizonyos “kihágásért.” És ez végig igy volt. vele. Megvetette a gyávaságot.Kö- zel járt a 70 évhez, amikor két alak megállította a sötétben és az egyik a mellényét megragadva a pénzét követelte. Erre ő az illető kezét kapta meg és alaposan beleharapott. Nem ő szaladt el, hanem a két alak. Azt kérdeztem tőle, amikor ezt elmondta, hogy mennyi pénz volt nála: “Nem volt nálam egy cent sem” — volt a válasz. De még jóval idősebb volt, amikor a Sztálinisták vagy öt- venen megtámadták a Trots- kyistákat egy előadáson, ahol a tizenegy személy között ő is ott volt. Őt hátulról fejbevágta egy fiatal ember. A vér elborította, később három öltést kapott. A Sztálinisták közül ez az egy fiatal ember nem tudott meglógni. (Mert a többiek hamarosan meglógtak, néhány percen belül, bár ez hihetetlennek hangzik) Ez pedig azért nem tudott elmenni, mert “Basky bácsi”, akit az ütés leteritett, elkapta a lábát és el nem eresztette, bár a gazember több mint harminclábra vonszolta az öreget. Mi, (de különösen Fülöpné) mentette meg a Sztálinistát az öregtől. Elmondta, hogy mi történt. (Ugyanis egyikőnk sem tudta, hogy mi történt a másikkal, mert mindegyikőnk körül volt fogva.) “Leütött” — mondta — “és én elkaptam a lábát és bele akartam harapni, de az anyja istenét, ahányszor hozzákaptam, mindég tovább lépett, mig végtére einem gáncsoltam.” Ami a bátorságot illeti tehát, nem kellett revidiálnom a róla alkotdtt képet. Rendkívüli természetes tehetség volt. És szeretett tanulni. Az iskola hiánya és a megélhetésért folytatott küzdelme elfojtotta a tehetségének a megnyilvánulását. A szegény sorsának köszönhető, hogy nagyon takarékos volt és nagyon kevéssel meg volt elégedve. Senkire sem volt rászorulva. Még a fiainak is ő adott. Az utolsó években is. Anyánk öngyilkossága megrendítette, de kiheverte és még 33 évvel túlélte ugyan abban a házban. Oda szokott, oda nőtt. Örült, hogy Lajos fia vele lakott néhány évig, hogy én vele laktam néhány évig, de egyik fiához sem ment lakni városi bérházakba. Sokszor lakott nála jóakarója. De sokszor teljesen egyedül volt. Ha kérdezték tőle, hogy nem unatkozik-e, azt mondta “nincs, aki untasson.” Dolgozott, olvasott, meg-meg látogatta a fiait. Végtére utolérte a részleges megbénulás. De még ebből is kigázolt egy bizonyos mértékben. Hol az egyik, hol a másik fiával volt. Három héttel előbb láttam utoljára élve. Még mindég élénk gondolkodású volt és
