Bérmunkás, 1941. január-június (29. évfolyam, 1144-1169. szám)
1941-01-25 / 1147. szám
1941 január 25. BÉRMUNKÁS 5 oldal Elmélet és gyakorlat az osztályharcban — XI — A MUNKÁT MEGTAGADÓK SORSA (Ky) Miután a dolgozók ipari egységei termelik az élet javait, nehezen tételezhető fel, hogy akár egyének, vagy az iparok egységétől különálló csoportok, megtagadhatnák ,a munka teljesítését annak a veszélye nélkül, hogy a dolgozó egységek viszont ne tagadnák meg tőlük az életszükségleteket. A mai rendszerben is találunk példát arra, hogy a munkabeszüntetésre kényszerülő valamely csoport, mindenkor megsínyli az ilyen cselekedetet. Azonban ma kényszerülve vagyunk bizonyos alkalmakkor megtagadni a munkavégzését, tekintet nélkül az abból hárulható nélkülözésekre, mert csak az ilyen közvetlen cselekvéssel tudunk a termelt javakból, a maguk részére is többet megtartani. Tehát mi célja lehetne a munkamegtagadásnak, egy olyan rendszer változás esetén, ahol a termelést a közösség javára végeznék az ipari egységek termelő erői? Arnint az IWW felállította az uj társadalom vázát, tekintettel volt az ipari egységek túlsúlyára mint olyanra, amely I a társadalom fenntartásáról minden más beavatkozás nélkül is képes gondoskodni és eme feladatát teljesiti is. A nagy- kereskedők és viszontelárusi- tók stb., azért vannak figyelmen kívül hagyva az IWW programjában, mert a munka javaiban részesülnek, de annak előállításához nem járulnak. Szóval haszontalanul felesleges munkát teljesítenek. Ezek esetleg elégedetlenkedni fognak a közösség rendszerében, azonban semmi kihatással nem járna elégedetlenségük az ipari egységekre. Előbb- utóbb hasznos munkára kényszerülnének, mielőtt erőszakos beavatkozás késztetné arra, mert hiszen a köztermelés javaiból csak azok részesedhetnének, akik munkaerejükkel, vagy hasznos társadalmi szolgál- mánnyal annak előállításához járulnak. Az IWW a lehetőségekhez mérten, tartózkodik és kikerülni akarja a terroriszti- kus eljárásokat. Ugyanakkor nem célja jogi engedményekkel és reform kedvezményekkel megelégedni, hanem a termelés és szétosztás feltétlen társadalmositásával kívánja a közszükségleteket kielégiteni. Ennek a tervnek vannak s lesznek ellenzői akkor is, miután már gyakorlati működésbe kerül. Most meghatározni, hogy mi történjen ezekkel, nagyon meddő kísérlet volna. Előbb jussunk el odáig, hogy a termelőerők ipari egységei az Egy Nagy Szervezetbe tömörüljenek és egyesülésük hatalmával a forradalmi változást kikényszerit- sék. A társadalomban élő egyének, fajra, nemre és nemzetiségre való külömbség nélkül és az állami beavatkozás ellenére is a jobblétre és annak teljesülésével nagyobb boldogságra törekszenek. Miután a bérrendszerben képtelenség a társadalom minden tagjának vágyait és igényeit, valamint |ltalánosságban a mutatkozó és létező szükségleleteket közmegelégedésre kielégiteni, szükségessé válik előbb- utóbb egy olyan társadalmi rendszer megvalósítása, amelyben a hiányok pótolhatók. Azonban ahhoz, hogy a társadalomban élők legnagyobb többsége, amelyet a termelő munkásosztály alkot, elérhesse a szükségleteinek hiányából fakadó vágyai teljesülését, nem jogi és politikai változásra van szüksége, hanem gazdasági átszervezésre kollektív alapokon. Ilyen alapokon szorgalmazza az IWW az átszervezés műveletét, már a létező társadalom keretein belül. Tehát nem kell tartanunk azon eshetőségtől, hogy akár egyének, vagy szervezett csoportok munka megtagadása, a közösségre érezhető hatást gyakorolhatna akkor, midőn a változás a közösségnek többségi akaratából származik. Mint ismerjük, a politikai demokráciában nincsen jog, kötelezettség nélkül. Sőt az utóbbi évtizedben tapasztalhatjuk, különösen ebben az országban, hogy minél több politikai jogokkal halmozzák el a dolgozókat, annál több kötelességre szorítják. Az adóterhek nagyobb részét a termelőkre hárítják. Katonai kötelességre szorítják. Utóbb már kötelezőnek nyilvánították az önmegtagadást, a tűrés-szenvedést és nélkülözést-nyomort, amint mondják a nemzeti védelem érdekében. A politikai jogok ellenében, kötelességének tekintik, gazdasági sztrájk jogának mellőzését stb. Ezzel ellentétben az IWW a kötelességeket, a társadalmilag hasznos és a közszükségleteket kielégítő termelés teljesítésében határozza meg. Azt végezni a szükséghez mérten és minőségben minden munkabíró egyénnek kötelessége. Hasznos szolgálmánynak jutalmául, emberi jogaiban részesül és boldogságának elérésében semmi és senki nem akadályozhatja. Joga van emberhez méltóan tágas és levegős lakásban lakni. Elégséges és jóminőségü eledelt fogyasztani és ruhát hordani. Gyermekeiket a hajlaimaiknak megfelelően iskoláztatni. Joga van a munkaidőt a szükségletek kielégítése arányában úgy szabályozni, hogy több szünidőhöz jusson testedzésre és szórakozásra. Tehát az ipari demokráciában, a javak termelői hozzá jutnának minden emberi jogaikhoz, a nagyon kevés kötelezettség teljesítése ellenében. Ilyen változást remélünk és szándékozunk létrehozni, az IWW uj társadalmat építő terveinek alapján szervezkedve. AKIK TÖBBET AKARNAK Valószínűleg lesznek olyanok is, akik a termékekből többet követelnének, mint ami az önmaguk szükségletei kielégítésére szükséges. Ezek abból a felfogásból indokolnák eljárásukat, hogy nagyobb előképzettségük és több termelésre való képességük, többre jogosítja őket, mint például a műhely, sepregetőket. Ezzel szemben vi- I szont könnyen bizonyíthatjuk, hogy az életszükségleti javak termelésénél olyan helyzet nem létesülhetne, ahol alacsonyabb, vagy felsőbbrendü dolgozóig volnának. Mert például ha nem volna műhely sepregetéssel megbízva munkás, akkor a rajzmérnökre hárulna munkahelyének tisztán tartása, vagy pedig piszokhalmaz között végezhetné munkáját. Vagy ha nem volnának műhely munkások, hogy a mérnöki tervezetet gyakorlatba vigyék, akkor kinek a részére készítené a tervrajzot és mi célból? Hiszen rajzot nem lehet enni és nem lehet ruha helyett hordani, de lakni sem lehetne benne. Vagy talán a munkavezetéssel megbízott munkás, többet érdemel, mint a felügyelete alatt dolgozó munkások? Mélyebb gondolkodás után érthetővé válik, hogy ilyen helyzet nem merülhet fel egy olyan termelési rendszerben, ahol az általános szükségletek kielégítésén alapul a termelés. A mai kapitalista árutermelés rendszerében, valóban igy osztályozzák a dolgozókat, habár nyilvánvaló, hogy minden egyes, a másiknak csak kiegé- szitő részét képezi és valameny- nyi együttvéve az egészet, az ipari egységet. Tehát egyiknek az értéke, kiegészíti a másikét és igy egyforma részesedést igényelhet a termelt javakból. Sokan közülünk fenn is tartjuk igénylésünket, amelyek csak szükségleteink kielégítésével szűnnek meg. Tehát abban a rendszerben ahol a szükségletek kielégítést nyernének a legáltalánosabban, nem hangozhatna el senki részéről sem az, hogy többet érdemel mint a másik. Vegyünk egy közelebbi hasonlatot. Vannak mozgalmunkban emberek, akik hófúvásban, csikorgó hidegben, eső- ben-fagyban egyaránt járják a házakat a Bérmunkás Naptárral, az IWW agitációs irodalmával és a Bérmunkással. Terjesztik az eszmét, gyűjtik az előfizetéseket és anyagiakat a mozgalom fenntartása és fejlesztése érdekében. Gyakorlati harcosokat toboroznak az elméleteik mellé és azoknak kiegészítésére. Vannak, akik jó meleg szobában leírják gondolataikat, mint teszem én is. A Bérmunkás szerkesztője, kellemesen fütött műhelyben állítja össze a lapot és mérgelődik ha kéziratom lekésik vagy elmarad. Az utóbbi esetben persze az olló érzi meg leginkább haragjának közvetlenségét. Azonban mindez nem változtat azon a tényen, hogy egyikünk sem értékesebb a másiknál. Ha például, Kucser munkástárs s a többiek nem szaggatnák a lábbelit előfi-1 zetések szerzésével, akkor én hiába koptatnám nadrágom fenekét az Írásnál, bizony nem volna alkalom annak közlésére, mert nem volnának előfizetők és előfizetők hiányában megszűnne a Bérmunkás. Viszont ebben az esetben, nem adódna alkalom a szerkesztőnek, hogy jól kimérgelődje magát néha. Ebből következik tehát, hogy a szerkesztő nem követelhet többet magának a külön mérgelő- désért, mint amennyit a háziagitátorok kapnak a lábbeli szaggatásért és fordítva. Most nem emlékszem, hogy kitől hallottam, vagy olvastam, hogy “nincs oly értékes egyén, akit nélkülözni ne lehetne”. Ez valóban úgy van. Mert az idő végtelenségében voltak értékes és nagy emberek, de azoknak kimúlásával nem következett, az emberiség kimúlása is. Az idő kereke, a maga természetességével tovább forgott és forog. Egyedül a nap és a föld méhé- ben található szükségleti kincsek nélkülözhetetlenek. A mai elnépesedett társadalom, a föld méhében található értékek hiányában menthetetlenül elpusztulna. Nos tehát, mivel a termelőerők egységére van szükség, hogy a nap heve által megtermékenyülő földből és a természet változása folytán a föld méhébe rekedt nyersanyag feldolgozásával, az életszükségletek használható alakot öltsenek, észszerűen és elfogadhatóan következik az egyének egyforma értéklése. Ha tehát ezen az alapon egyforma értéket, csak a termelőerők egysége ad az egyénnek, akkor sem többet nem követelhet, sem többet eltulajdonítani a termelt javakból büntetlenül a társadalom egy tagja sem eszközölhet. Mert mindenkinek csak annyi jut és jár, amennyi szükségleteinek megfelel. AKIK TÁRSADALMI VAGYONT RONGÁLNAK . . . Ezekre a részlet kérdésekre, majd az ipari közösség adja meg a választ annak idején. A magam részéről azzal büntetném a társadalmi vagyon ron- gálóit, hogy különórázásra szorítanám őket, a megrongált tárgyak pótlására. Ezzel az eljárással nemcsak megrendszabá- lyozhatók az összeférhetetlen természetűek, de tanulságul is szolgálna arra, hogy büntetlenül a közösség: vagyonát senki sem rongálhatja meg. Képzeljük el, hogy milyen érzést keltene, midőn a műhely összes munkásai a napi teljesitmény után hazatérnek és a bűnözők további teljesítményre vannak szorítva. Ha pedig ismételten visszaesnének és további károkat okoznának, azzal csak jelét adnák, hogy az előbbi eljárás nem volt reájuk hatással és orvosi vizsgálatra van szükségük, amelynek megejtése után esetleg elmegyógyintézetbe helyeztetnének, mivel hihetetlen az, hogy épeszű ember rávetemedne a közösség megkárosítására. A tolvajlásokat és verekedéseket ilyen, vagy ehez hasonló eljárással lehetne csökkenteni, vagy teljesen kiküszöbölni. A gyilkolást szintén az uralkodó erkölcsi viszonyok szerint büntetnék. Szerintem, az életet- életért való elv, lassan feledésbe kerül és valami más módszer is megfelelne büntetésnek, de főként a gyilkolások alapokainak megszüntetésére. Ezt is bizzuk a jövő társadalom közösségének ítélő képességére. (Következőleg a közjóléti kérdéseket vesszük tárgyalásba és utánna esetleg külön fejezetben konkludálunk.) PHILADELPHIA ÉS KÖRNYÉKE olvasóink szives tudomására hozzuk, hogy a közeli hetek szombat és vasárnapján William Munkácsy munkástárs a Bérmunkás képviseletében fel fogja óltet keresni. — Szives támogatásukat kéri a Lapbizottság.
