Bérmunkás, 1941. január-június (29. évfolyam, 1144-1169. szám)

1941-05-17 / 1163. szám

1941, május 17. BÉRMUNKÁS 7 oldal Munkástehetségek sorsa vidéken “A tehetség eget kér” — igy oktat bennünket a kurta- és tö- mörforgalmazásu szállóige. Ám azt az utat, melyet a tehetsé­ges ember az első elismerésig végigküzd, nehéz volna ilyen röviden meghatározni. A fővá­rosban is egyre keservesebb azoknak a fiataloknak a helyze­te, akik protekció híján, tiszta emberi ideálokkal merészkednek a nyilvánosság elé lépni. Vidé­ken ez a jelenség természétsze- rüen még fokozottabban nyilvá­nul meg, úgyhogy az az egy­néhány “vállalkozó szellem”, aki a szinte elképesztő érdeklő­déshiány ellenére is hivatásul fogadja ezt a háládatlan szere­pet, mindenképpen megérdemli, hogy létezéséről tudomást sze­rezzenek a rokongondolkozásu emberek. Ecset és súrolókefe Itt van mindjárt a festőmü- vésznő. Néhányhónapos buda­pesti tanulmányi tartózkodás után most érkezett haza. Csinos kellemesmodoru fiatal nő, sely­mesen omló, fekete hajsátorral és mélytüzü, fekete szemekkel. Évek hosszú sora óta figyelem küzdelmét a legelemibb létszük­ségletek megszerzéséért. Amint idős szülei sorsán töpreng, vagy szép számú apróbb testvéreit gyámolitja. Szinte megható, ahogy ezernyi akadállyal vias­kodva, megőrizte üde, mosoly­gós lényét és a művészet iránti határtalan lelkesedését. A leg­szélső perifériáról jött, arról a vidékről, ahol városi gondozot­takon és cigányokon kívül más ember nemigen bérel lakást. Emlékszem vágyakozásaira me­lyek tisztább, értelmesebb kör­nyezet felé ösztökölték. Akkor képei is ezt az állandó délibáb- kergetést tükrözték vissza. Vi­rágokat festett, rózsát, magnó­liát szép világos színekkel. Még­sem jutott el oda, hogy környe­zetével azonosítsa magát, ke­serveiket, tragédiájukat vászon­ra rögzítse. Csak most, amidőn a kezdet nehézségein jórészt túljutott — tágas, emberi hajlékra tett szert s a mindennapi élelem elő­teremtése körüli gondok sem sulyosulnak úgy a vállaira —, tért vissza az emlékezés szo­morú ösvényein elhagyott tár­saihoz. Uj képeiben sorra föl­bukkannak. a “töprengés”, a “kétségbeesés” vánszorgó alak­jai, amelyekkel immár annyira együvétartozónak érzi magát, hogy legtöbbször nemcsak kife­jezője, hanem megszemélyesítő­je is müveinek. Tizenkétesztendős kora óta festeget. Az ecset kezelését ala­posan elsajátította, a kilincsét azonban nem. Ennek eredmé­nyeként állapítható meg az a szomorú tény, hogy egy-két ki­sebb ,nyilvánosságu lapon kivül nemigen figyeltek föl rá. Jelenleg 26 éves, főfoglalko­zása a képzőművészet. Ezenkí­vül jól ért a súroláshoz, mosás­hoz, vasaláshoz. Szerepeltetését illetőleg egyetlen kérése van: hallgassam el a nevét, mert, amint mondja, a fővárosba szán dékozik visszautazni és ott “nem nagyon kedvelik a nyo­morgó művészekét.” Figaró verset ir Szirti Sándort, a költőt már jóval kevésbé izgatják a társa­dalmi konvenciók. Cinikus, lu- ciferarca maga az örök ellenve­tés. A körülötte élő emberek csak annyira érdeklik, ameny- nyire a mindennapi érintkezés megkívánja. Ettől függetlenül irányukban is mély megvetést érez. Lehet, hogy ez az érzés félszegségből, vagy túltengő ki­sebbrendűségi érzésből adódik, de sokkal valószínűbb, hogy mély megbántottsága készteti a széles tömegektől való elru­gaszkodásra, abból a helytelen föltevésből eredően, hogy csak igy védheti meg magát az elal- jasodástól. Szirti Sándor igazi “csavar­gó”. Még akkor is, ha a végte­len országutak taposása köz­ben egyetlen cipőtalpat sem koptatott el, a júliusi mezők dús kalászait is csak képzeletből is­meri. “A munkával nem vesző­döm; belehalt már sok elődöm” — irja cinikusan egyik versé­ben és noha családi körülményei “elődei sorsáról” megfeledkez­ve mégis csak rászorítják a munkára, legmélyebb bensejé- ben oltha'tatlanul lobog a sza­badságutáni vágy, a mindenne­mű uniformizálástól való irtó­zás és az igazi csavargóknak du­haj féktelensége, mely arra készteti, hogy más választási lehetőség híján, szellemi sikon induljon újabb és újabb utakra. Egyik városszéli fodrászmü- helyben dolgozik, olyan helyen, ahova leginkább napszámosok járnak. M u nkaközben velük cseréli ki gondolatait és ez a kapcsolat megóvja a hasonló- koruak álcsillogásu, megfertő- zöttromantikáju élete utáni vá­gyakozásoktól. Inkább Villon felé fordul. Tetszik neki a rab­lóbandavezér friss, szájaskodó őszintesége és egyik este, ami­kor leteszi az ecsetet és a bo­rotválókést, ő maga is megkí­sérli, hogy beszéljen a világ dolgairól. Nem szocialista! Ismeri a társadalmi rend belső összefüg­géseit, a megoldást azonban még nem találta meg. De tud­ja, hogy kell jönnie egy uj vi­lágnak, amelyben a munkásság lerázza magáról az elnyomatás sok kinját-keservét és büszkén vonul a baldogabb jövő felé: Nem verten, mint bus, száműzött, Vagy asszonyregiment, Dallal megyünk, vig lázadók, Mellünkben nap kereng, A vád, gyalázat, vad szitok Talpunk alatt kopog, Megyünk mi feltámadt erők, Mi uj, szent harcosok. A fodrászsegéd versei megér­demlik a papirt és a nyomda- festéket. Bizonyára sokan emlékeznek még az első budapesti villamo­sokra. Ezek a múlt évtizedek technikai arculatát őrző alkot­mányok ide kerültek a vidékre, hogy rokkantságukban a kevés­bé igényes vidéki lakosság köz­lekedési céljait szolgálják. A külvárosból indulnak, egyetlen sínpáron haladva s az ellenté­tes irányú közlekedést, pár mé- terhosszuságu, a rendes sín­párhoz odabiggyesztett kis “ke- rülő-sinek” segitik elő. Döcögve botladozva érkeznek a kocsik az első megállóig és ott kény­telenek bevárni az ellenkező irányból jövő társat, hogy út­jukat folytathassák. Ilyen a munkástehetségek sorsa vidéken. Elindulnak a perifériákról, a gyárakból, mű­helyekből, hogy tudásukkal, lel­kesedésükkel meghódítsák a vi­lágot. Döcögve, botladozva el­jutnak az első kisebb állomásig s ott 'túlzsúfolt terhűktől meg- bénultan várják a társat, aki tiszta szivvel és őszinte bátor­sággal melléjük áll, hogy a megkezdett utón továbbhalad­hassanak. Ez a társ azonban nem jelentkezik. (X) Magyarországi Tükör Az IWW Hírszolgálati irodájától Budapest. 1919 ÁPRILIS 20-án Szatmár- cseke községben ellenforra­dalom volt, aminek leverésére vörös különítmény érkezett a községbe. Az ellenforradalmár csendőrség és a vörösök között harc fejlődött ki, a csendőrlak­tanya megostromlása alkalmá­val több csendőr is életét vesz­tette. A “fölszabadulás” foly­tán a vörös-különitményben résztvett és az ostromban köz­reműködött vöröskatonák közül múlt évben letartóztatták Roz- ner József, Varjú András, Wolf Zoltán és Disznósi Józsefet. A kúria a négy volt vöröskatonára 52 évi fegyház büntetést sza­bott most ki 1940-ben. 21 évvel később. Ez mindenesetre pre­cedens arra, ha a rendszerválto­zás bekövetkezik, hogy az 1919- es ellenforradalom résztvevőit is hasonló elbánásba ha részesí­tik, panaszra okuk ne legyen. A proletariátus evidenciába tart­ja ezeket az eseteket, s semmit sem felejt el fehér urak! MÁR IRTUNK arról, hogy a tavaszi árviz károsultjai javára ugyancsak jó néhány millió pengőt vasaltak be gyűj­tés utján. Hogy ezt javarész­ben miként használták föl a gyűjtésnél hangoztatott össze- dült kisemberek viskóinak új­jáépítésére, álljon itt a követ­kező eset példának: Leányfa­luban sok házat rongált meg a tavaszi jeges árviz, de összedül- ni, csak egy dűlt össze, bizo­nyos Csapó Sándor nevű kisipa­rosé. Mint szokás, kiszállt a bi­zottság Csapó Sándor kárát is, hogy fölbecsülje s meg is álla­pított 560 pengős kárt. Minden Leányfalui árvízkárosult (jobb­ára jómódú gozdálkodók) ka­pott is pár pengős segélyt, csu­pán Csapó Sándor nem kapott egy vasat sem. Az ő javára megállapított 560 pengőt meg­kapta Klein Árpád dúsgazdag gyáros, mert nyaralóvillájának kerítését az árviz megrongálta, íme a fasizta Horthy rezsim ügynökei ha bármilyen haza­fias célból, vagy trükkel gyűj­tenek, jusson mindenki eszébe az, hogy adományával csakis a fasizsa rendszeren s nem má­son segítenek. A ZSIDÓ munkásszázadok fe- gyencei, mint már jelentet­tük épitik az utakat, vasutakat, végzik a folyószabályozásokat, mocsarak lecsapolását stb. stb. főleg kubikusoknak “megélhe­tést” jelentő munkálatokat. Hogy milyen megélhetést jelen­tett számukra, ha véletlen sze­rencse folytán munkához jut­hattak, tudnunk kell azt, hogy tiz köbméter földet kellett megmozgatniok, hogy 5 p. 40 fillért bírjanak keresni. Hogy milyen hatalmad mennyiségű föld ez azt elképzelhetjük. S a kubikusok ínég ezt sem keres­hetik most meg. Munkanélkül lődörögnek, s a nemlétező zsidó munkásszázadok kubikolnak a valóságban. VAN EGY a prolik között köz­utálatnak örvendő s álla­milag favorizált, sztrájktörő szervezet Magyarországon. Ez a hírhedt fasizta szervezet a Nemzeti Munka Központ. Er­dély “fölszabadulása”-kor az erdélyi prolikat ebbe az állami munkásszervezetbe akarták be­legyömöszölni miután a csonka­országi és felvidékieket nem si­került. Az erőszakszervezet az állami közigazgatás, csendőrség rendőrség s katonaság tömegé­vel veszi őrizetbe, veti interná­lásra, s utasítja ki a “felszaba­dult” területről azokat, akik nem hajlandók vagy tiltakozni mernek a NMK-ba való belépés­re vagy erőszak miatt. így néz ki Horthyék “fölszabadítása” — mint az uj regátiaké. MEGINDULT az özönlés Pest felé Erdélyből. 1940 no­vember 7-én egyetlen nap alatt 1200 vegyes foglalkozású mun­kás érkezett Budapestre mun­kát kehesni. Elhelyezésük ak­ként történik, hogy eddigi ott dolgozott anyaországiakat bo- csájtják el a gyárak és helyük­ben az erdélyből érkezetteket állítják be munkára. így azután Erdélyben úgy tudják valójában errefelé sok munkásra van szükség még. Ravasz megoldás annyi bizonyos. Igazi fasizta módszer, annyi bizonyos. ÜZENET Meghalok, elmúlok, én sem maradok meg. De hire s nyoma lesz küzdő betűimnek. De hire s nyoma lesz igaz szavaimnak. Fekete, sikoltó, könnyes dalaimnak. Meghalok — kimúlok —, pedig nem is éltem. ......... Kenyérhez, munkához alig-alig értem. Kenyérhez, munkához, csókhoz nem jutottam. Rokkanva, döcögve pokolba futottam. De a földi pokol még nem az igazi: szegények jelszavát onnan kihallani.... Szegények könnyeit letörlik a bátrak, — hivő magvetői egy szent aratásnak! Kacsmári Imre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents