Bérmunkás, 1941. január-június (29. évfolyam, 1144-1169. szám)

1941-05-17 / 1163. szám

1941, május 17. BÉRMUNKÁS 3 oldal NON PLUS ULTRA (NE TOVÁBB) Emlékeim fájó bus tanyáján Sikolt, zokog a tépő fájdalom.... Milliók véres kálváriáján Felsír a szó remegő ajkamon: Mért vérzik el annyi ifjú élet? Mért szúrja keblük át éles szurony? Mért nem lázad fel bennük a lélek, Hogy megszűnjön a nyomor, siralom? Meddig tűröd, hogy családod kesereg, Nem ismerve örömet, kacajt? Te ősátokkal vert rabszolga sereg Miért tűröd az éhséget, kint, a jajt? * * * Mert gyáva vagy!.... Bár lázong lelkedbe Titkolt borzalmak, átkoknak éje ... Ne várj csodára, nézve az egekbe, Ébredj fel végre lelkemnek testvére! Ébredj végre bódult álmaidból! Gázolj le mindent, mi utadban áll!.... Elég volt már a könnyből, nyomorból, Ne tartson vissza millió halál!.... * * * S ha ledőlnek a bástyái a zsarnok önkénynek A Halált megvető proletárok harcán, Szálljon az egekbe a győzedelmes ének A szabad munkásság diadalmas ajkán! GLÜCK JENŐ német paktum azonban eldön­tötte mindezen országok sorsát Hitler javára. A náci győzelem nem telje­sen a fegyvereken múlott az el­foglalt országokban. A fegyve­res hadsereget lóval megelőzte a propaganda hadsereg, amely előkészítette a talajt a bevonu­ló fegyveres erő részére. Ez a propaganda hadsereg a legtöbb országban oly sikeres munkát végzett, hogy a fegyveres had­erő úgyszólván lövés nélkül vo­nulhatott be. így történt Ausztriában, Magyarországon, Bulgáriában, Norvégiában, Dá­niában, Hollandiában. Belgium­ban, Franciaországban és Ju­goszláviában ugyan volt ellent- állás, de a megerősödött náci propaganda ezt hamarosan megsemmisítette. A fent nevezett országok — Franciaország * kivételével — egyike sem elég erős a sikeres ellentállásra, még akkor sem, ha az összlakosság egységes lett volna és a fegyveres ellent- állás egyenes öngyilkosságot je­lentett részükre. Bár a harc mindenesetre hosszabb ideig tartott volna, de a túlerő a vég­eredményben mégis győzött vol­na. Sikeres ellenállást mind­ezen országok csak együttesen tudtak volna kifejteni, ez azon­ban a nemzetiségi villongások következtében lehetettlennek bizonyult. Ezen nemzetiségi ellenszenv keltést nagyban elősegítették a náci ügynökök, akik ezrével lep­ték el ezen országokat és min­dent elkövettek, hogy a lakos­ság között ellentéteket szítsa­nak. És e propaganda következ­ménye, hogy ma egész Európa Hitler lábai előtt hever. Anglia csökönyös ellenszegü­lése sok álmatlan éjszakát szer­zett Hitlernek és valószínű, hogy a “dicsőségen” esett csor­ba kiküszöbölésére más irányba veszi útját, még pedig Szovjet Oroszország irányába. Európá­ban több lehengerelni való or­szág nincsen, Afrikát pedig viz választja el Európától, igy a legbiztosabb sikert Oroszor­szág nyújtja. Mert dacára a két ország között fennálló “sem­legességig’ szerződésnek, Hitler ennek dacára sem veszítette szem elől az ukrán búzatermő földeket, a kaukázusi olajat és a felmérhetetlen mennyiségű ér­cet, szenet és egyéb ásványokat amelyek az orosz hegyekben találhatók. A két ország között létrejött “barátsági” szerződés megkö­tése után a német nácik ezrei vagy talán százezrei előtt nyílt meg az ut Oroszország felé. És ezt az alkalmat nem szalasz­tották el a nácik. Az orosz ipa­rokban, bányákban, olajforrá­soknál és mindenhol, ahol a szükségleteket termelik, a náci mérnökök az irányítók és az al­kalmas pillanatban hivatásuk magaslatára emelkednek. A náci propaganda meglehetősen be van fészkelődve Oroszországban és a döntő óra közeleg. Két eshetőség áll Oroszor­szág részére; vagy szabad utat enged Hitlernek és ellentállás- nélkül náci vazulussá válik, vagy ha ellent áll a fegyveres erő kivülről, a propaganda had­sereg pedig belülről megy akci­óba. Ez lesz az ára a Hitler- Sztalin paktumnak, amelyet sajnos az orosz munkásság fog vérrel fizetni. Százhúsz estendeje volt már­ciusban, hogy “hivatalosan” megindult a görög független­ségi harc. “Hivatalosan”, mert a valóságban már jóval régeb­biek voltak a görög független­ségi törekvések és a független­ségi harc kerek tizenegy eszten­deig tartott, amig végül teljes sikert hozott. Maga a függetlenségi moz­galom már a 18. század közepén újjáéledő görög irodalommal párhuzamosan kezdett kibonta­kozni. A török uralom alatt élő görög lakosság különböző réte­geiben alakultak irodalmi kö­rök, amelyekben nagy lelkese­déssel olvasták, adták elő az akkori uj görög költők, elsősor­ban Rhigas verseit, de tulajdon­képpen főcéljuk nem az irodal­mi tevékenység volt, hanem a függetlenségi törekvések élesz­tőse. Rövidesen azután az iro­dalmi körök mellett egyre na­gyobb szerep jutott azoknak a nemzeti társaságoknak, ame­lyek illegálisan működ tek ugyan, de a legkisebb titkot sem csinálták abból, hogy cél­juk Görögország fölszabadítása a török uralom alól. A leghíre­sebb társaság a Hetairia-szer- vezet volt, amelyet a külföldön élő görögök is támogattak. Ez a szervezet adta ki 1821 márci­us 7-én a romániai Jassiban a görög függetlenségi nyilatkoza­tot. A kiáltvány kibocsátásával egyidőben megindult a felsza­badító háború is. Ypsilanti Sán­dor, korábbi orosz tábornok ve­zetésével a görögök “szent csa­pata” betört Törökországba. A midössze 800 főből álló csapa­tot azonban a törökök könnyű­szerrel szétverték, magának Ypsilantinak is menekülnie kel­lett. Magyarországra ment és ott a Metternich-rendszer Mun- I kács várába internáltatta. A vállalkozás tehát kudarcot vallott katonai szempontból, de teljes sikerrel járt abban a te­kintetben, hogy megindította a görög szabadságharcot. Hiába akasztották a konstantinápolyi székesegyház kapujára a pát­riárkát, hiába pusztították el szultáni parancsra Khiosz szi­getét, a görögöket nem lehetett megfélemlíteni. A fölkelő gö­rög csapatok kiverték a pelepo- nézoszi félszigetről a törököket és a piadai nemzetgyűlés 1822 újév napján ismét proklamálta Görögország függetlenségét. A küzdelem azonban ezzel korántsem dőlt el. Rendkívül hosszú harc kezdődött, amely­ben törökök és görögök kölcsö­nösen szörnyű vérengzésekkel pusztították egymást. Az euró­pai közvélemény mindenütt a görögöket támogatta, önkénte­sek siettek a szabadságharco­sok segítségére és a külföldi ön­kéntesek között olyan nevek­kel is találkozunk, mint Byroné, aki ott is lelte halálát a küzde­lemben. A kormányok azonban nem nyújtottak segítséget a görögöknek, noha azok nem egyszer kérték. Anglia és Fran­ciaország Törökország szövet­ségese volt. Ausztria és Orosz­ország a Szent Szövetség poli­tikáját folytatta, amely a legi­timitás ellen elkövetett merény­letnek tartotta a görög szabad­ságharcot. A reménytelennek látszó küz­delemben azonban a görögök mégsem adták föl a hitüket és kiderült, hogy nekik volt iga­zuk, mert sikerült addig foly- tatniok a küzdelmet, amig az európai nagyhatalmak politiká­ja nem változott. I. Sándor cár utódja, II. Miklós ellen szőt de­kabrista összeesküvés világot vetett arra, hogy milyen hatal­mas forradalmi erők feszülnek Oroszországban és ezeknek az erőknek az ellensúlyozására a cár a vallásos és nacionalista imperializmus fölkeltését tar­totta a legalkalmasabbnak. Ezért tehát szakított addigi bal­káni politikájával és a görögök védelmezőjeként lépett föl. Anglia és Franciaország eb­ben azt a veszedelmet látta, hogy Oroszország tulnágy be­folyásra tehet szert a Balkánon, ami mindenképpen ellenkezett a két nyugati nagyhatalom ér­dekeivel. Hasonló okból ellen­kezett érdekükkel az is, hogy Törökország, amely akkoriban természetes ellensége volt Orosz országnak,túlságosan meggyen­güljön Márpedig az egyre hosz- szabb ideig elhúzódó görög-tö­rök harcok feltétlenül ezt ered­ményezték volna. Anglia és Franciaország politikai vezető köreiben tehát végül is az a meggyőződés lett úrrá, hogy Törökország szempontjából is előnyösebb, ha bármilyen áron, de véget vet az állandó viszály­kodásnak. így tehát az a külö­nös, de a történelemben példát­lan, eset adódott, hogy egyrészt Oroszország, másrészt Anglia és Franciaország két homlok- egyenest ellenkező cél érdeké­ben azonos eszközökhöz folya­modott és együttesen sietett a görögök segítségére. Az egye­sült francia-angol-orosz flotta Navarinónál elpusztította Ibra­himnak, az egyiptomi kedive fiának háromszor akkora flot­táját, majd Oroszország száraz­földön is háborút indított Török ország ellen és az 1829 szeptem­ber 14-én kötött drinápolyi bé­ke kimondotta, hogy Görögor­szágra vonatkozólag a nagyha­talmak határoznak majd. Ennek alapján a londoni jegyzőkönyv úgy döntött, hogy Görögország független királyság. (—n) A RENDSZER HALDOKLIK I ______ Ezt ugyan mi már számta­lanszor megírtuk, de mostan csak azért elevenítjük fel, hogy azokat a lapolvasókat is meg­győzzük, akik nekünk ezt nem hitték még el. Közöljük, hogy bizony Washingtonban is na­gyon sokan vannak és nagyon is fontos pozíciókban, akik ezt nemcsak meglátták, de nyíltan be is ismerik. Ezek között a Federal Reserv Bank egyik igazgatója tette azt a kijelentést, melyet kivé­telesen le is közöltek egy wash­ingtoni lapban és amely igy hangzik “senki se engedje ma­gát azon tévhitbe ringatni, hogy a régi ügyek rendszere, a régi keretek között fog vissza állni ebben az országban.” Persze ezt a figyelmeztetést, mint a többi ilyen beismerést, nem azért teszik a bankigazga­tók, hogy a munkásokat éb­resszék fel, hogy azok olyan rendszerre készüljenek fel, amilyet ők akarnak megterem­teni maguknak, hanem a többi bankigazgatóknak szól, hogy azok legyenek készen a válto­zásra, hogy az olyan legyen, mely az ilyen bankárok, igaz­gatók érdekeit fogja szolgálni. Mert ha már a változás kikerül­hetetlen, miért ne ők irányítsák ezt a változást, hogy tovább is felül maradhassanak. Bár a munkásságnak volna olyan előrelátása és a változás­ra felkészülve, a saját érdeké­ben irányítaná, vezetné azt. Százhúsz évvel ezelőtt tört ki a görög függetlenségi harc

Next

/
Thumbnails
Contents