Bérmunkás, 1941. január-június (29. évfolyam, 1144-1169. szám)
1941-01-11 / 1145. szám
1941 január 11. BÉRMUNKÁS 7 oldal A gyújtóid aprító napszámos beszél — PESTI ÉLETKÉP — Nagy-nagy életgondjaim közepette, amikor éppen a hatósági munkaközvetítőbe igyekeztem, hogy mint szerződésnélküli újságíró legalább gyárimunkásként vagy napszámosként elhelyezkedhessem, egy tábla ötlött a szemembe az uccában, amelyben valamikor mint ösztöndíjas tanuló egyike voltam az iskola legnagyobb reményeinek. GYUJTÓFAAPRÍTÓ AZONNAL FELVÉTETIK — figyelmeztetett az egyik né- metuccai “gyujtófaüzem” bejáratára függesztett táblácska. Minden különösebb töprengés nélkül lementem tehát az előttem eddig még ismeretlen munkáltató pinceüzemébe, annál is inkább, mert nemcsak magamról, de az immár második elemibe járó anyátlan, árva kisfiámról is gondoskodnom kell. (Kellene!) A tulajdonos arra a kijelentésre, hogy valamikor, évekkel ezelőtt vagonokból lapátoltam ki a szenet és hordtam ki a fahasábokat, eképpen örvendezett : — Akkor, azt hiszem maga a mi szakmánkba való . . . Csakhogy itt filléres munka folyik. Akkordban kell dolgozni. Ki-ki mennyi gyujtófát aprít naponta, aszerint keres. De nemcsak aprítani, hanem kötegelni is kell. Dróttal vagy pléh- abronccsal. Én is csak kisember vagyok, úgy veszem a puhafát használt állapotban. Épületbontásból származik. Fűrészelni is tud? — Hogyne tudnék ... — értesítettem. — Mindenhez értek, ami a tüzelőkereskedelemhez, a tüzelőmegmunkáláshoz, tartozik. Kokszhordás, faszénrostálás, brikettlapátolás, — nálam egyre megy. Csak egy baj van most . . . Hogy, nincs saját baltám . . . De ez mégsem bizonyult bajnak. Azonnal kaptam baltát. S már aprítottam is a többé-ke- vésbé korhadt falemezeket. Mert valóságosan lemezkékhez hasonlítanak az apróra elfüré- szelt gerenda és deszkadarabok. Hatvanon felüli idős asszony az egyik munkástársam, ő — kötegel. A fölapritott puhafát ő kötegeti egy, két, öt és tiz- kilós kötegekbe. Hamar összebarátkozunk. S talán még hamarabb megered a közlékenysége: — Bizony — mondja — ez a munka, ez a kereset ment meg a koldulástól. Pedig valamikor másként volt. — Mi volt a néném valamikor? — érdeklődöm őszinte tűzzel. — Jobb napokat látott talán? — Hogy mi voltam? Hát éppen nem nagyságos asszony — mondja. — Csak mosónő. De szépen kerestem. Persze, akkor még béke volt. Háború előtt volt az. Csak az uramat ne vitte volna el az a puskagolyó. Most itt vagyok. Húsz fillért fizetek naponta az ágyamért, marad nyolcvan fillérem. Pengőnél több&t nemigen tudok én már keresni. Öreg vagyok. Jól esnék már a pihenés inkább . . — Hogy ráférne-e a pihenés? De még mennyire — töprengek magamban a szavain. — No, de majd a temetőben ... Jól ismerem én már az ilyen munkáskarriereket. Amelyek mosó- teknő mellett kezdődnek, vagy másutt — s a temetőben fejeződnek be. * — Hát maga? — szólok másik társamhoz, egy negyven év körüli, nagybajuszu férfihez, aki valamikor minden bizonnyal valahol a Kárpátok között született. A Csorba-Csenyenek föld-, jén. — Maga mennyit tud keresni egy nap, a gyujtófaapri- tással? — Volt már olyan nap, amikor három pengőt is megkerestem — feleli furcsa-büszkeséggel. — Ha nincsen szeg és csomó a fában, akkor többet. Ha van, kevesebbet. Az első nap én is csak másfél pengőt kerestem. Pedig régi favágó vagyok. Az apám is fürészes volt Zboro- van. Tudja, hogy hol van Zbo- rov? — Tudom kedves bátyám, tudom — sietek a válasszal. — Most Szlovákiában. Azelőtt Sáros vármegyében. És Zboró-nak hívták. Az én nagyapám éppen ott született. Tanító volt a nagyapám ... Erre a kijelentésemre gyanakodva pillant rám az öreg gyuj- tófaapritó. S szól: — Talán csak nem valami bé- listás az ur? Hiszen olyan vékony dongája van, akárcsak a De megnyugtatom. Azzal állok neki elő, hogy nemrégiben súlyos operáción estem át. Hogy abból vagyok még mindig oly sovány. Persze, hogy ez az operáció több mint tiz . évvel ezelőtt történt, az titokban marad. Eljutunk az estéhez .... Nyolc óra van, a villany amugy- is drága, az “üzemtulajdonos” kijelenti, hogy vége a munkának. Hogy hazamehetünk. Délelőtt kilenckor kezdtem a munkát. A gyujtófaapritást. Az ebédidő mindössze félóra volt, mivelhogy nem is nagyon volt mit elfogyasztanom. Mindössze negyedkiló barna kenyér és öt deka füstöltszalonna. Általános a meglepetés. És a megelégedés — velem. — Egy pengő nyolcvan fillért keresett maga — adja tudtomra a tulajdonos, a munkaadó. — János bácsi három pengőt. Bözsi néni pedig egy pengő húszat. Ma mindenki szépen keresett. Dehogyisne! Miértisne?! Talán egy szeg és egy csomó sem volt a fákban aznap. Az ilyen “anyaggal” pedig lehet keresni. És a puhafa-fürészes is két pengő nyolcvanat keresett aznap! És dalra gyújt a puhafa-fürészes : A bűntől is a munka őriz, a dolgos ember a béréből él, börtönrács nem feszül előtte, öleli szent tavasz, zenélő tél. Saját dalomra tanítottam őt meg még a délután folyamán. Együtt énekelgettünk szép pattogó, biztató munkásénekeket. HAZAFISÁG ELMÉLETBEN ÉS GYAKORLATBAN Shenandoah, Pa.-ból jelentik, hogy egy fiatalember, aki egyetemi iskoláztatást nyert, mivel egy írási versenyben legjobban letudta írni, hogy mik “Polgári jogai és kötelességei az Egyesült Államok alaptörvényei szerint”. Olyan nagyszerűen irta le ezt a jogokat-kötelességeket, a 21 éves Sturge Steinert, hogy a több ezer versenyző között ő kapta meg az első dijat, mely az egyetemen felmerülő összes költségeket fedezte volna. Most ezt a dijat, az American Legion visszavonta, mivel Steinert nagyon jól ismerve az alkotmányra alapított jogait és kötelességeit, nem akart-re- gisztrálni katonai szolgálatra, mivel a kényszer sorozást, alkotmány ellenesnek gondolta. így szemléltethető leckét kapott arról, hogy milyen is az az alkotmány elméletben és gyakorlatban. A VESZTEGETÉS Ezt maga a mi kedves elnökünk csinálja olyan formán, hogy mindenkit kitudjon elégíteni. Egyik oldalról megadja a magas haszon lehetőségét az iparbáróknak, hogy azok is lelkesedjenek a háborús felkészülésért. De ugyan akkor elég ügyesen nem hanyagolja el a munkásoknak sem olyan Ígéreteket tenni, hogy azokat is megnyerje a tervének, a demokráciának elkeresztelt kapitalizmus védelmére. Nagyszerű politikusi körültekintéssel megígéri, hogy az eddig kivívott előnyöket nem fogja visszavenni a munkásoktól. Az old age penziót, munkanélküli biztosítást, a Wagner törvényt nem fogja elseperni, csak egy kicsit módosítani, hogy a kecske is jóllakjon meg a káposzta is megmaradjon. Amint a kedves elnökünk az iparfejedelmeknek mondta ezen törekvésének a mentegetéséül, szükséges a munkásoknak is adni, (vagy csak Ígérni?) hogy legyen miért nekik lelkesedni és harcolni. AZ A BIZONYOS IPARI FEL- LENDÜLÉS Buffalo, N. Y. mellett Tona- wandán egy két millió dolláros vegyészeti gyárat építettek a Durez Plastic és Chemical Co. részére, ahol az olcsó Niagara vízesésből szerzett villany használattal évente 15 millió font “Phenol”-t fognak termelni. Ez a világnak ilyen legnagyobb telepe, mely a hadianyagokhoz és minden más iparhoz olyan szükséges Carbolic savat termeli. így elvárhattuk volna, hogy több száz embernek megélhetést adott volna, de csak hat ember, illetve egyén és egy főnök kezeli ezt a óriási ipartelepet, majdnem minden automatikus. Mivel nemcsak legnagyobb, de legmodernebb is ez a telep, melynek a megnyitását újabb ipari fellendülésnek nevezték és hiszik a hívők és a hipokraták. OK A GONDOLKOZÁSRA A napokban nagy betűkkel adták nekünk tudtul, hogy a hires angol nagyherceg Duke of Windsor amerikát meglátogatta a “Souther Cross” nevű privát hajón. Persze^ a demokráciát védő lapok és szerkesztők nem Írták meg, hogy kié is az a privát “Souther Cross”. Mert ismerik azt a közmondást, hogy a madarat tolláról, az embert barátjáról lehet megismerni. Hát mi megírjuk, hogy az a nagyszerű hajó Wenner Gren, svéd iparbáróé, aki a svéd Krupp telepnek az elnöke, egy- szermint Goeringnek a sógora, vagyis a Goering feleségének bátyja. Ezt a nagy barátságot, mely Wenner Grentet a nagyherceghez köti, nem nagyon merik a lapok megírni, mert bizony nagyon komikusnak tűnne fel ez a demokráciáért, az angol birodalomért folyó harc, ha a nép megtudná, hogy a király után legnagyobb angol herceg, olyan nagy barátságban áll a náci és a Krupp üzem gazdáival. Svédország No. 1 fasiztájával. A HŐSIESSÉG JUTALMA Paul Raynold Scott, aki egy német repülőgépet lelőtt Angliában és ezért a királytól érdemjelt kapott és később a hadseregtől elbocsátották, amig egy canadai kikötőből pénz nélkül útnak indult, hogy apjának a farmjára haza menjen, British Columbiába, útközben egy vasúti kocsiban agyonfagyott. A hir szerint 35 ezer kanadai katonát elbocsátottak az angol hadseregből, akiknek legnagyobb része beteg, nyomorék vagy súlyosan sérült, minden pénz és segitség nélkül küldték őket haza, akiknek legnagyobb része magukkal is tehetetlen. AZ ÚJABB ADÓ NEVE Robert Champs Clark, missouri szenátor, a múlt héten azt ajánlotta, hogy az uj adót, mely most javasolva van, nevezzék el “őfelsége hűség adó, az angol császárság védelmére”. Ez amit a Roosevelt adminisztráció ajánl, hogy csináljunk. Megadóztatni az amerikai népet, hogy a császárságot alátámasszuk. Az ajánlatba azt is bele foglalta Clark szenátor, hogy ezt a királysági hűség adót két részletben szedjék be, az egyiket junius 15-én, a másik részletet december 15-én, mivel ezek nagyon nevezetes napok az angol-amerikai társas viszonynál. Junius 15, mely napon Anglia megtagadta a kölcsön törlesztését, melyet az első világháború .alkalmával adott nekik Amerika. Dec. 15. meg a Boston Tea partynak az évfordulója, amikor az angol királyság által Amerikára kényszeritett adó elleni tiltakozásul «gy hajórakomány teát megsemmisítettek a bostoni hűtlen alattvalók. A mi uraink olcsóbb módot is találhattak volna a fasizmust ránkerőszakolni, mint 15 billió dollárt költeni a megszerzésére.
