Bérmunkás, 1941. január-június (29. évfolyam, 1144-1169. szám)
1941-04-26 / 1160. szám
1941 április 26. BÉRMUNKÁS 3 oldal EGYRŐL-MÁSRÓL Elmondja: Z. J. Demokrácia — rabszolgaság KOMMUNISTÁK ÉS A SZTRÁJKOK A mesterséges gyűlölet keltés a munkásság jobb életstan- dartért folyó harcai ellen mind szélesebb méreteket ölt az egész országban. Néhány államban a sztrájk tilalmi törvények már életbe léptek, más államokban, sőt a szövetségi kongresszusban is, a munkáltatók csatlósai nagy erőfeszítésekkel igyekeznek oly törvényeket életbe léptetni, a m e 1 y ek törvényteleniltik a sztrájkjogot, vagy eltiltják a picketelést. A jelen háborús hisztériás viszonyok egyébként is nagyon alkalmasak a munkásság láncainak megszorítására, amikor a “haza védelmének” leple alatt a legjélérttéktelenebb munkásmegmozdulásra is rá lehet sütni a “haza elleni támadás” bélyegét. Az utóbbi években, bárhol a munkabeszüntetés fegyveréhez kényszerültek nyúlni a munkások, a kitartott politikusok és sajtó rögtön készen volt az ítélettel, hogy “kommunista izgatás” idézte elő a sztrájkot. Ahol ilyen mozgalom volt készülőben, vagy folyamatban, a kapitalista osztály kopókutyái rögtön ott termettek és megállapították, hogy a munkabeszüntetés a “kommunisták izgatásának” az eredménye és nem a tarthatatlan munkaviszonyok és éhbéreknek. Kétségtelen az, hogy az utóbbi időben a kommunisták viselkedése minden más — kivéve názi-fasizta — szemszögből elitélendő. Nyilvánvaló az, hogy cselekvéseiket nem osztálytudatuk diktálja, mert ilyesmi (osztálytudat) a kommunistáknál ismeretlen fogalom és azért történhet meg, hogy ma éppen az ellenkezőjét hirdetik annak, amit két évvel ezelőtt hirdettek. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy az ipari munkásság megmozdulásai a “kommunisták izgat ásának” volnának a kövétkezményei. Közelebb áll a valósághoz az, hogy munkásság elleni gyűlölettől eltelt politikusok és sajtó mindenkit “kommunistának” bélyegez, aki nincs megelégedve a rabszolga sorssal, amelybe a munkásosztály részesül. Megszoktuk már, hogy a kapitalista osztály hangadói minden törekvést, amely a munkásság életviszonyainak emelését célozza, -“vörösnek” “radikálisnak” “k o m m u nistának” minősít, hogy ezáltal a közvéleményt a harcoló munkásság ellen uszítsa. Valószínű az is, hogy az ipartelepeken a többi munkások között vannak kommunisták is —- mert hiszen a kommunisták túlnyomó többségét munkások alkotják — és sztrájk, vagy kizárás esetén, mint minden más felfogású és meggyőződésű munkás a kommunista felfogású munkások is a harcvonalba esnek — sőt legtöbb esetben az első sorokban harcolnak — ez azonban még nem jelentheti azt, hogy a munkabeszüntetés azért történt, mivel egy bizonyos ipartelepen kommunisták is vannak a többi munkások között. Akik résztvesznek a gyakor- I lati munkásmozgalomban jóltudják, hogy a munkásság milyen rettenetes közömbös saját sorsa iránit. A közömbösség, párosulva a gyávasággal szinte ledönthetetlen akadálya a munkásosztály előhaladásának és ez minden ipartelepen megtalálható. Ezen rossz tulajdonságok mellett, csak a roszakarat és elfogultság állíthatja, hogy a munkásság tömegeit rálehetne bírni a munkabeszüntetésre, bármily “istáknak” hacsak az érdekelt munkásság életérdekeibe mélyen belevágó ok nincsen a munkabeszüntetésre. A munkásság ipari harcai minden esetben az ipartelepeken uralkodó rabszolga viszonyoknak a következményei. Mennél nagyobb arányú a kizsákmányolás, annál gyakoribbak és nagyobb arányúak a sztrájkok. Azokat sem törvénynyel, sem erőszakkal nem lehet elnyomni. A sztrájkok csak akkor fognak megszűnni, amikor a kizsákmányolás megszűnik. MIT REJTEGET AZ OROSZJAPÁN PAKTUM? A japán külügyminiszter Yo- suka Matsouka a közelmúlt hetekben gyakori látogatást tett Moszkvában és amint a hírszolgálat világgá röpítette, a látogatás eredménye egy orosz-ja- pán paktumban csúcsosodik ki. A paktum szövege ugyan ismeretlen a külvilág előtt és ma még csak találgatni lehet annak lényegét és kihatását. Egy bizonyos, hogy a két ország között “semlegességi”, vagy “barátsági” szerződés jött létre, de hogy ennek a “barátságnak” melyik harmadik ország lett az áldozata, egyelőre bizonytalan. Mint ismeretes az, hogy japán sikereit nagyban korlátozta Oroszország kinának nyújtott támogatása. Nemcsak azáltal ártott japánnak, hogy ki- nát támogatta minden tekintetben, hanem lévén a két ország között ellenséges viszony, japánnak jelentékeny hadsereget kellett állandóan tartani az orosz határon az esetleges orosz támadás megakadályozására. Amint a kiszivárgó hírekből következtetni lehet, ez a veszély most megszűnt. Alig tételezhető fel, hogy japán csak azért vonta vissza az orosz határról a hadseregét, merit a szerződést alá Írták. Minden bizonnyal valami koncot kapott annak ellenében és nincs kizárva, hogy ennek az ára, nem-e a szabad ut kinába? A jelenben még nem lehet tudni, hogy melyik országnak volt nagyobb szüksége a paktumra? Nyilvánvaló az, hogy Oroszország nem jó szemmel nézi -Hitler terjeszkedését a balkánon. Jugoszlávia és Görögország elesése a túlerővel szemben csak napok kérdése. Vájjon Sztálin látja-e a veszélyt, amelyet a balkánon ösz- pontositott názi hadsereg jelent Oroszországra és a japánnal kötött paktum ezért jött létre, hogy szükség esetén minden haderőt az európa felől fenyegető veszély feltartóztatására fordíthassa? Vagy pedig a tenHogy a két útirány között vonalat tudjunk huzni, nfe hogy rabszolgaságért harcoljunk, mikor azt hisszük, hogy demokráciáért szállunk síkra, szükséges, hogy megvizsgáljuk jól mindkettőt és minden külső propaganda, befolyás hatása nélkül a tényeket vegyük csak mérvadónak. A 19-ik században dúló polgár és nemzetekközötti háborúk következtében, megszüntették a jobbágyrendszert — itt Amerikában a rabszolga rendszert. — A jobbágy-rabszolga rendszerben a tulajdonos korbáccsal kényszeritette a munkást munkára, ma ezt felcserélték és az éhséggel teszik azt, de sokkal sikeresebben. Amig a rabszolga és jobbágy a földhöz volt kötve, ahoz tartozott, ma még Amerikában is erőszakkal távolitják el a földtől, mivel nincs már rájuk szükség, felszabadítják őket, hogy szabadon csavarogják be az egész országot, újabb gazdát keresni, aki ideig-óráig megengedi nekik a földjén való munkálkodást, ha elég jámborak és elégedettek a nekik dobott munkabérnek nevezett alamizsnával. Amig a szakmunkás is régebben saját szerszámaival dolgozott, ma azok is már komplikált szerszámgépekhez szegődtek be, amig azokon busás hasznot tudnak felmutatni. Ha nem, akkor őket is kidobják a munkanélküliek táborába, éhségbe, nyomorba, bizonytalanságba. Mehetnek munkát, uj gazdát keresni. Egyforma jogaik lettek a felszabadított jobbágyrabszolgával. így a földnélkülivé vált földmunkás, szerszámnélkülivé lett szakmunkás, minden országban az éhség félelme által hajtva elfogad minden munkát és men- tülnagyobb a munkanélküliség, annál nagyobb a félelem, annál jobban rettegnek a szabadnak csúfolt munkások a szabadságitól és igyekeznek magukat lekötni a gyárhoz, a földhöz. Ámbár mikor munkához jutnak, rendesebben esznek egy ideig, igyekeznek helyzetükön javítani, szervezkednek. A szervezkedés egyik főcélja itten Amerikában is, a munkához való jog kivívása. A “seniority” rendszer, mely szerint a munkáltató vagy magukat kiskirályoknak képzelő hajcsárjai ne tudják akkor kirúgni a gyárból, a földről eltávolítani a munkást, amikor nekik úgy tetszik és esetleg jámborabb, elégedettebb munkásokkal helye ttesiteni őket. Viszont a gyárak, földek tulajdonosainak a munkához kötött rabszolgaság újabb formája nem tetszik, nekik jobban megfelelt a régi demokratikus forma, mely szerint akkor rúghatták ki a lázadó, elégedetlenkedő munkásokat, amikor kémjeik őket bejelentétték. ők úgy tapasztalták, hogy egy-két éven gely hatalmak törekvéseinek elősegítésére ? Bizonysággal ma semmit sem lehet megállapítani. A kü- lömböző országok közötti szerződések csak addig érvényesek, amig azokat az egyik, vagy másik fél megnem szegi. Ez pedig ma napi esemény. keresztül a koplaló kúrán levő munkás nagyon is alázatossá válik és fog a szájára vigyázni, a munkán lázadó szavakat, cselekvést nem mer elkövetni. Erre legvéresebb, legborzasztóbb példáit szolgáltat Henry Ford és sok más ilyen demokrata munkáltató, akik késhegyig ragaszkodnak azon demokratikus jogaikhoz, hogy a saját gyáraikban önállólag rendelkezzenek Azokat és olyankor tartsanak a munkán, akiket és amikor nekik tetszik. Ezt a magántulajdont, demokratikusnak csúfolt jogaiknál fogva méltán követelhetik és gyakorolják. így ma is száz és száz sztrájk harc van. Hogy a munkás magát a gyárhoz köthesse, a legtöbb ilyen harcban a fő követelés az elsőbbségi jog, “seniority”, Tehát ma harcokkal követelik munkás milliók ugyan azt a helyhez, munkához való kötöttséget, ami alól állítólag felszabadultunk a demokrácia alatt. A munkához való jog, kö^- tötítség, biztonság nélkül, élet sem lehet, nemcsak, hogy demokrácia, de még rabszolgaság sem létezhet a magántulajdon rendszere alatt. A szép fogalmak és rideg valóság közötti külömbség óriási, mégis milliók bedülnek a fogalmakért való harc lelkesedésébe, amig a valóságot nemképesek, nem hajlandók megérteni, így hajlandók olyan rendszerért is harcolni, mely idejét múlta, mely csak hajszállal különbözik a másik rendszertől, mellyel ma harcba szállt. Igaz, a fa- sizta államformák vissza állították a rabszolgaságot, az ipari jobbágyságot, a munkást lekötötték a munkához, a szabad mozgást, munkacserélést eltiltották. De az a nagy tömeg, mely éveken keresztül munka- nélkül, bizonytalanságban, nélkülözésben, benső családi háborúkban szenvedett, örömmel fogadta el ezt a munkához kötöttséget, melyért itten még ma véres harcok is folynak. Amerikában, a demokráciák mintaországában is van még tiz millió olyan munkanélküli nagyon is szabad munkás, akik örömmel vetnék magukat alá egy olyan kormánynak, mely munkához juttatná és ahoz kötné őket. Megmentené őket mindannyiunk által legjobban gyűlölt munkakereséstől, bizonytalanságtól. A hajcsárok által bármelyik nap való elbocsátástól a munkából.. Attól, hogy újból a munkanélküliek táborába, nyomorúságba, bizonytalanságba dobják, esetleg csak azért, mert a hajcsárnak vissza^ szólt, vagy nem hívogatta ebédre, nem ment neki szabad idejében dolgozgatni ingyen, amint a “seniority” rendszer behozatala előtt legtöbb gyárban az egész demokratikus Amerikában napirenden volt. Meg kell látnunk, hogy még az uniók által követelt, sok harcai elért “seniority” rendszer is a munkást leköti a gyárhoz, egy munkáltatóhoz, melyet ma milliók örömmel fogadnak sőt harcolnak érte, mert ez a munkához való kötöttség, jobbágyság, vagy ha tetszik rabszolgaság is jobb gazdaságilag, mint a munkanélküliség bizonytalansága.
