Bérmunkás, 1940. július-december (28. évfolyam, 1118-1143. szám)

1940-09-28 / 1130. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1940 szeptember 28. KULACSOSOK (B-y) A diplomatának lega­lább két kulacsának kell lenni. A modern esőköpenyeg és felöl­tő kombináció föltalálása előtt már régen olyan köpenyege volt, amelyik vemhes vagy nem vemhes volt a helyzet szerint. Az angol diplomaták, nem külömben a náci diplomaták jól értik a köpönyegforgatást és a kétkulacsosságot. De ezen a té­ren a Sztálin diplomácia sokkal szerencsésebb helyzetben van és igy ügyesebbnek látszik, mint bármelyik a kettő közül. AZ ANGOL KAPITALISTA DIPLOMÁCIA VAGY CHAM­BERLAIN ÉS CHURCHILL A kapitalista diplomáciát leg- tökéletebben az angol államfér­fiak képviselték. Amig csak ka­pitalista államokkal szemben kellett folytatni a ravasz diplo­máciát, addig aránylag véve elég egyszerű volt a dolguk. Azonban az orosz szovjet ál­lam és azután az olasz és a né­met fasizta államok kialakulá­sa nagyon bonyolulttá tette a helyzetet. Nemcsak nemzeti érdekek, hanem bizonyos mértékben osz­tályérdekek is összeütköztek és a kettőt nem mindég lehetett különválasztani az utóbbi évek­ben. Enélfogva a hires és hír­hedt angol diplomácia kellemet­len kutyaszorítóba került. A sok nemzetközi tényezők közül kettő volt a legfontosabb: Oroszország és Németország. Oroszországban a bolsevik for­radalom eltörölte a kapitaliz­must és igy a külföldi befekte­tések lehetőségét. Ez a tény nagy rést ütött a világkapita­lizmusban. Ez a sztálini paktu­mok dacára, még ma is rés ma­rad. Igaz, hogy a Lenin-Trotsky nemzetközi forradalmi harcát a Sztálini nemzeti államszocia­lizmus váltotta föl, de viszont veszélyt jelentene Oroszország, mint egyszerű imperialista tő­kés állam is, akárcsak Japán vagy Németország. Tehát Ang­liának és a diplomatáinak ké­szülni kellett eme dupla ve­szélynek a letörésére úgy nem­zeti, mint osztályszempontból. Németország — Anglia leg­veszélyesebb vetélytársa — le volt verve, tönkre volt téve. Azonban épp ezért a proletár­forradalom veszélye fenyegette a német kapitalizmust és követ­kezésképpen az angol kapitaliz­must is. Tehát ezt meg kell aka­dályozni. Erre a legmegfelelőbb eszköznek egy német fasizta mozgalom győzelmét tartották. Természetes volt, hogy a német tőkéseket segítették egy ilyen mozgalom megteremtésében. A helyzet megtalálta a maga em­berét: Hitlert. Hitler és pártja győzött az­zal a jelszóval, hogy a marxiz­mus Németországban és a bol­sevik Oroszország a nemzetközi arénán a világ legnagyobb át­ka és ellensége. Ezt a kettőt össze kell törni. És valóban a német munkásszervezeteket — a nem marxistákat csak úgy, mint a marxistákat — összetör­te. (Közbevetőleg jegyezzük azt meg, hogy minden komolyabb ellentállás nélkül törte össze, ami miatt jogosan vonhatjuk kétségbe a marxi voltjukat úgy a kommunista mint a szoci­áldemokrata pártnak.) Németországban uralomra jutva a tőkések aktív segítségé­vel és “marxisták” összetörését tényleg elvégezve német ala­possággal, tovább haladt és külföldi segítséget keresett ál­lítólag az orosz bolsevik veszély ellen. Mi sem természetesebb, hogy az angol uralkodó osztály diplomatái, Chamberlain veze­tése alatt hathatós segítséget adott Hitlernek. Óriási össze­geket fektettek be a német iparba az angol tőkések. Magá­tól értetődik, hogy a diploma­táik megengedték az angol tő­ke “pártnersége” alatt a német ipar ujáépitését, sőt a háborús ipar kifejlesztését is. Tovább mentek, a hitlerék kezére ját­szották Ausztriát és Csehorszá­got is. Mindezt abban a remény­ben tették, hogy Hitler nem­csak a német munkásmozgal­mat, hanem majd hasonló mó­don Oroszországot is össze fog­ja törni. Azonban Hitler sokkal éle­sebb szemű volt, mint Cham­berlain, akit erős osztályérdeke elvakitott. Hitlernek tudomá­sul adták Sztalinék és Hitler helyesen látta, hogy ők hajlan­dók józan realpolitikát játszani a német kommunisták lemé- szárlójával, ha viszont Hitler­ék szíveskednek abbahagyni a támadást Oroszország ellen. így lett Sztalinék politikájá­ban a köpönyeg fordítás és a fasizmus, amit odáig nagyobb veszélynek tartottak, mint a kapitalizmust maga, egyszerre csak “ízlés dolga” lett. Erről bővebben lesz szó későbben. Mostan térjünk vissza az angol diplomáciára. A Sztalin-Hitler paktum nyilvánvalóan váratla­nul találta őket. Elkábultan kérdezték egymástól az angol politikusok, hqgy lehetséges-e ez a kettős Pálfordulás. Lehet­séges-e ilyen hálátlanság? Szó­val, lehetséges-e, hogy ezek a nem született diplomaták na­gyobb képmutatók és meré­szebb hazugok mint ők, a kép­zett diplomaták? Idáig csak a hivatásos diplo­maták voltak kétkulacsosok. Hát most már mindenki az ? Hol az igazság? Ám nem adta meg magát az angol diplomácia. Fölkötötte a gatyáját, azaz megerősítette a kamasliját. Majd meglátni, hogy ki a jobb diplomata. És az egyik kulacsot hátrább tették a homályba és a másikat vet­ték elő. Chamberlaint, a Hitler- épitőt a háttérbe szorították, esetleges későbbi használatra és elővették Churchillt a “demok­rácia bajnokát”. Ezt a kulacsot fölcifrázták a Labor Party szal- laggal, hogy még tetszetősebb legyen. És ebből a kulacsból itatgatják a világot, és főleg az angol munkásokat. Amig a német náci mozga­lom a német munkások szabad­ságát “demokráciáját” és szer­vezeteit pusztította el és Orosz­ország ellen készült, addig az angol kapitalizmusnak jó volt Chamberlain. Sajnos a munká­sok nagy többségének is. Most, hogy Hitler a német tőkések lábára is lép és az an­gol befektetéseket sem tartja sérthetetlennek, sőt magát az angol uralkodó osztály hatal­mát is veszélyezteti, most egy­szerre rájöttek, hogy Hitler a “demokrácia” ellensége. Lehet-e bízni azokban, akik úgy Chamberlain mint Church- hill háta mögött vannak. Ki nem látja az angol diplomácia kétkulacsosságát ? A NÁCI DIPLOMÁCIA VAGY HITLER ÉS HITLER Hitler egy uj fajta diplomá­ciát teremtett meg. Neki nincs szüksége két kulacsra, ő egy kulacsból tud akár bort, akár vizet önteni. Csak egyet csa­var a fején. És miután ő a feje, ez könnyen megy. Hitler igy is, meg úgy is. A hazugságot nyíl­tan erénynek vallja. Fölfrissi- tő őszinteséggel hazudik. Az ember bizhat benne, amennyi­ben tudhatja, hogy hazudik. És igy nem lepődik meg az ember, ha ma a “kapitalizmus védel­mére a marxi bolsevik veszélyt” támadja, viszont holnap a “nemzeti szocializmus érdeké­ben a plutokratikus kapitaliz­must” döngeti. Egy kulacsos ő, csak amint mondtuk, nagyobb művész, az egy kulacsból két féle italt tud önteni. Tehát nem bizhat ben­ne az angol diplomácia. De nem bizhat benne az orosz dip­lomácia sem. És igy a németek­kel szemben az angol politika jelszava az volt, hogy “üsd agyon, de ne nagyon”. Az orosz politika jelszava pedig az, hogy “támogasd, de ne nagyon”. Szóval Hitler diplomáciájá­ban, kevesebb a képmutatás, nyíltabb a hazugság. Nem ha­bozik például azt mondani, hogy ezt vagy azt a területet nem akarja elfoglalni, de nyíltan mondja, hogy csak hülyék hi­hetik el. És el nem titkolt meg­vetéssel viseltetik a hiszékeny vagy gyáva ellenfeleivel. Nem vallja a polgári vagy a proletár demokrácia elvét, ha­nem nyíltan a “nagy ember” diktatúráját dicsőíti. Erőszak, kíméletlenség stb. a dicső fegy­verek. Mindezt nyíltan hirdette a győzelme előtt és gyakorolta is. A külföldi hóditó politikáját sem tartotta véka alatt. Csak éppen a napi taktikáját nem árulta el. Amint az angol diplomácia a német népet forradalomra biz­tatja, a “demokrácia és a sza­badság” visszaállítására, épp úgy a Hitler diplomácia forra­dalomra hívja az angol népet, hogy az “arany és a plutokrá- cia” uralma helyett a “nemzeti szocializmust” teremtse meg. De vájjon ki nem látja, hogy Hitler milyen “szocializmust” akar megteremteni? A SZTÁLIN DIPLOMÁCIA VAGY LITVINOFF, VAGY MOLOTOFF ÉS DIMITROFF A három ember csak két do­logban képvisel egyet és ugyan­azt. Az első az, hogy mind a három egyformán Sztálin bá­buja. A másik, hogy mindegyik neve “off”-fal végződik. An­golban az “off” azt jelenti, : hogy “el veié”. A Sztálini dip­lomácia nyelvén is azt jelenti, legalább e három embert illető­leg. De gyerünk vissza a kula­csokra. Amig, az angol uralko­dó osztálynak két kulacs kell, Hitlernek pedig elég egy — Sztálinnak három kell. Olyan szerencsés körülmények között van, hogy hármat használhat. Litvinoff, Molotoff, Dimit- , roff. Litvinoff volt az első kulacs, amiből Sztálin bőven öntötte az áradózását a “nagy demokráci­ák” iránt. Anglia, Franciaor­szág és Amerika — ha csak egyesülnének kereskedelmi és szövetséges alapon! Dehogy ke­verte volna ezt az áradozást, azzal a kíméletlen támadással ezeknek az imperializmusa el­len, amivel Lenin harcolt elle­nük. Oroszország belépett a Nem­zetek Ligájába, amit Lenin a rablók szövetségének nevezett. Politikai egyezséget kötött kapitalista országok kormánya­ival, a lenini osztályharc föla­dása árán. Akik emlegetni merték, hogy elvégre Lenin ezeket az orszá­gokat imperialista államoknak tartotta, amelyek ellen harcol­ni kell, azokat “fasiztáknak” nevezték, mert — ahogy Litvi­noff mondotta — “ma a kérdés nem a szocializmus és a kapita­lizmus közötti harc, hanem a fasizmus és a demokrácia kö­zötti küzdelem”. Ebben a hely­zetben pedig Oroszországnak és híveinek a demokratikus nem­zetek oldalán kell harcolni szo­ros szövetségben. Litvinoff ezt szorgalmazta. Ez volt Sztálin külügyi politikája. Ennek meg­felelően a külömböző országok Sztálinistái félretették az osz­tályharcot és különösen a Le- nin-féle osztályharcot és osz- tályközötti működést végeztek a “Nép-front”-ban, amit ők szerveztek meg. Ámde Sztálin a másik kula­csot sem hagyta egészen kiszá­radni. Amig nyilvánosan és hangosan a fasizmus és különö­sen a német fajtája ellen har­colt, titokban, de annál szorgal­masabban kereste Hitler barát­ságát. Jobb szemű emberek lát­ták ennek a jeleit és egyesek kielemezték, hogy egy Sztalin- Hitler fegyverszünet vagy ta­lán barátság létrejöhet. Ezeket a Sztálinisták megtá­madták dühösen, mint Sztálin­nak, Szovjet Oroszországnak és általában a Sztálinistáknak a becsületébe gázolókat. A sze­rencsétlen vakok még akkor sem látták a Pálfordulás köze­iét, amikor Sztálin azt mondta, hogy “egyesek megakarják mérgezni a viszonyt Orosz és Németország között, amire pe­dig nincs ok”. Sőt még akkor sem látták, amikor Sztálin már kulacsot váltott, amikor Litvi- noffot elmozdította és helyébe Molotoffot állította külügyi biz­tosnak. Sőt a pártvezérek, mint az angol Gallagher és a francia Thorez, még a paktum megkö­tése után sem látták vagy hit­ték, hogy Pálfordulás történt. Ezek a “nagy” marxisták és “kitűnő taktikusok”, a munkás- osztály elitgárdájának a vezé­rei még mindég a Litvinoff pártvonalát követték, amig uta­sítást nem kaptak Sztálintól vagy Molotofftól. Az utasítás után látták csak, hogy a “hely­zet megváltozott”. Szegény Browder és az ame­rikai Sztálinisták is izzadva igazgatták a pártvonalat az uj kulacs tartalma szerint. (Min­derről bővebben lesz szó a párt­lapokat idézve. Érdekes olvas­mány lesz!) Az uj kulacs tartalma pedig a következő: Miután Hitler egy tekintélyes összegű kölcsönt adott Sztalinéknak és Oroszor­szágnak békét hagy tiz évig, viszont Sztalinék nem támad­ják meg Németországot tiz évig sőt a “demokráciák” elleni har­cában a legszükségesebb anya-

Next

/
Thumbnails
Contents