Bérmunkás, 1940. július-december (28. évfolyam, 1118-1143. szám)

1940-09-21 / 1129. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1940 szeptember 21. Nem elég a halottak sorfala, AZ ÉLETBEN MARADOTTAK BŐRÉT EGYFORMÁN KÍVÁN­JA A BÁNYATÁRSULAT A LOKÁL TISZTIKARÁVAL Hírrel voltunk, hogy a penn­sylvaniai Sonman városban levő Sonman Coal Company telepén Julius 15-én hatalmas bánya­robbanás volt, amely sok bá­nyász életet követelt. A vizsgá­lat most megállapította, hogy a robbanás oka a hibás szellőzte­tés volt. Már az építésnél tör­tént a hiba, hogy a tárnákba vezető friss levegő útközben el­keveredett a tárnában levő szénporral és azt vitte tovább a mélyebb helyekre. A vizsgálat végeztével a bá­nyafelügyelőség elrendelte azt, hogy a tárnák mélyén a szenet vagy vegyszerekkel vagy vízzel kell teljesen pormentessé ten­né, hogy robbanás a jövőben ne fordulhasson elő. Hogy a társulatot nem tette felelőssé a vizsgálat a szellőz­tető rosszul építéséért és hogy a bányefelügyelőség sem vette a hibát észre, mutatja az a kö­rülmény, hogy a vizsgálat el­rendelése után a társaság be­szerezte a szükséges vegysze­reket a pormentesitésre, leküld- te a bányába és utasította a bá­nyászokat, hogy a szenet ezen­túl állandóan locsolják. Mivel ez az eljárás külön munkát igényel a bányászok kérdést intéztek a társulathoz, hogy ki fizeti nekik a locsolási időt, amire azt a választ kap­ták, hogy senki, mert hiszen a saját biztonságukra cselekszik azt. Ennek az értesítésnek a vé­tele után a bányászok, számsze- rint nyolcszázan gyűlést tartot­tak és ötszázan úgy szavaztak, hogy ilyen körülmények mellett nem dolgoznak. Háromszázan ellene szavaztak a munkabe­szüntetésnek. A bányatársulat a bérszerző­dés értelmében, közbeeső sztrájknál nem köteles a bá­nyászokkal szóba állni és ehez tartotta magát a bűnös Sonraa- ni Coal Company vezetősége is. A munkások helyzetét súlyos­bítja, hogy nem velük, de nyíl­tan a társulat mellett van a lo­kál elnöke és tisztviselő kara is, akik utasították a munkáso­kat, hogy menjenek vissza a munkába, oda ahonnan csak pár héttel ezelőtt bányásztársa­ik élettelen testével takarták el a bánya bejáratát. A bányászok, illetve a sztráj­kot kimondottak erre újabb ta­nácskozást tartottak és minden fenyegetés ellenére megmarad­tak követelésük mellett, hogy addig nem mennek vissza a bá­nyába, amig a társulat nem al­kalmaz munkásokat a vegyisze­rek kezelésére, vagy nekik nem fizetik meg az igy elmulasztott időt. Az egész eset hü tükre an­nak, hogy az United Mine Workers of America bányász unió. ,amely valamikor “radiká­lis” szervezet néven volt isme­retes, John L. Lewis elnöksége alatt, aki néhány évvel ezelőtt a kommunistáknak is bálvá­nyuk volt — olyan mélyre sü- lyedt le, hogy a még halottsza- gu bányákban újból a munká­sok terhére kívánja a védelmet felépíteni, hogy a társulat va­gyona még hatalmasabbra emel­kedjen, a munkás meg lehet szegényebb, hiszen az unió ille­téket nem használhatja fel ke­nyér vagy cipő vásárlására, mert azt a bánya irodában, a bányabárók által fizetett alkal­mazottak vonják le és juttat­ják a local kezébe. Hogyan is haragíthatnák ezek a tisztvise­lők magukra a bányatársulat vezetőségét. A munkások, az más. Azok örüljenek, hogy dol­goznak és nem a charity után járnak. Ezeken a hasábokon nem egy­szer kihangsúlyoztuk, hogy az amerikai munkásfrontnak nem kell sem Oroszországba, sem Olaszországba, de még Hitler országába sem menni, hogy lec­két vegyen a diktátorságból, ér­tik és gyakorolják azt itt nap- ról-napra és fogják gyakorolni nagyobb mérvben is, ha a mun­kások meg nem szabadítják magukat az ilyen tisztviselők­től. HÁBORÚS ŐRÜLET fánt fölorditott: “Micsoda bol­sevik disznóság ez! Hiszen ez szovjetizmus! Ha a tőkésektől ily egyszerűen elveszik a tulaj­donukat, akkor mi értelme van az egész védelmi komédiának! Abban az esetben nincs mit vé­deni! Bravó Willkie! Encore! En­core! Ennék a fölfrissitő őszin­teségnek van értelme. Ezt ta­lán a legbutább munkás is meg­érti. Szeretnők hinni, hogy a többi politikusok is követni fogják a példáját. Utóirat: Az őszinteség eme magasztos kitörése után össze- röffentek a republikánus párt HIVATALOS politikusai és ki­oktatták Willkiet, hogy most nem szabad igy beszélni, mint­ha a Wall Sterret-i korporáció­jának az irodájában volna. Hi­szen “mi néked fáj, nekünk is fáj, könnyünket takarni ba­jos” — de a választás előtt MUSZÁJ! Következő alkalommal figyel­je a hivatásos politikusokat mielőtt a száját kinyitja. íme mostan is tudnod illett volna, hogy a republikánus képviselők többsége a javaslat mellett sza­vazott, tudva azt, hogy a vá­lasztás előtt igy kell beszélni és hogy a választás után más­kép lehet csinálni. Pedig nem volna szabad rossznéven venni Willkie ön­kéntelen fölhorkanását. Elvég­re a tulajdonjog legcsekélyebb megsértése az elevenébe vág és soha nem lévén hivatásos i poli­tikus, még nem tud ilyesmihez jó képet vágni. Viszont a mun­kásoktól elvárja, hogy életük veszélyeztetésével is védjék, amit ő egyedül védeni valónak tart. Bárcsak a munkások is oly szentnek tartanák életüket, mint Willkie a tőkések tulajdo­nát. Ki próbálkozott már részeg­gel okosan beszélni, vagy egy megcsalt nőt meggyőzni, hogy a másik nő is tisztességes volt? Vagy a Atlantic óceánt keresz­tezni a lyukas mosódézsában? Ha azt mint meg is tette már valaki, még az sem volna képes józan ésszel megbirni ezzel a háborús őrülettel, mely az egész világot lángba borította. Mert amikor a háború megérkezik, a felebaráti szeretet, öngyikosság. Mindezek dacára, minden időkben akadtak emberek, akik azt hirdették, hogy a gyilkos­ság, a háború a legelitélendőbb emberi cselekvés és amig hábo­rúk vannak, addig az ember nem koronája, hanem komédiá­sa a nagy természetnek. Krisz­tus és az első keresztények ilye­nek voltak. Azóta nagyon sok egyén kisebb-nagyobb csoport­ban hirdette már ezt. De ne légy elbizakodva, hogy ezen kereszténynek csúfolt világban az ilyen “béke apostolokat” ér­demjelekkel tüntetik ki, vagy dicsőséggel megkoronáznak. Sőt ellenkezőleg, ha adnak koronát, az most is tövisből van, de a megköveztetés és korbácsolás mellett, ma még forró kátrány és tollal fedik be a korbács és bot által okozott sebeket, a krisztusi szeretet még nagyobb megcsúfolására. Az őskereszté­nyeket vadállatokkal szagatták széjjel, mig a mai békeaposto­lokat maguk a vademeberek, akiket mundérba bujtatnak és hősöknek neveznek szaggatják széjjeh Vadállatokról beszélve, meg kell említenünk, hogy az őske­resztényeket is csak úgy tudták velük széjjelmarcangoltatni, ha nagyon kiéheztették őket. De ma ellenkezőleg van, legjobban étkeznek azok a keresztények akiknek kereszténytársaik széj- jelroncsolása a főhivatás. Nem csak a földi jókkal látják el őket, hanem egyenesen a hete­dik mennyországot helyezik ne­kik kilátásba, a békeszeret«) Krisztus nevével kereskedő pap­ság, amig a mai béke apostol­nak a földi életet is pokollá igyekeznek tenni, melyhez a forrókátrány sebekhez való al­kalmazása nagyban hozzájárul. De ne légy elcsüggedve, hit még mindég remélsz valamit a kereszténység lelkipásztoratitól. Egyszer egy héten még mindég kikiáltják, hogy “boldogok a békességet keresők” amig a hétköznapokon áldásaikat osz­togatják azokra, akik keresz­ténytársaik szétroncsolására a hadba mennek. Igaz, hogy a krisztusi hitet és szeretetet minden ünnepi kikiáltás után újból lepakolják, hogy a követ­kező vasárnapra, vagy ünnepre ismét elővehessék mutogatni. És ne hogy zavarólag hasson a hét többi napján haza, király, civilizáció és kulturmentési ak­cióknál, melyeknek legtanulsá­gosabb mutatványai, a lerom­bolt városok, gyermekek, asz- szonyok szétroncsolt holttestei. No még sok, sok keresztényt megnyugtathat az a tudat, hogy végre bosszút állnak a zsidókon, amiért Krisztust ha­lálra kívánták, dacára, hogy hittestvérük volt, sőt faji kap­csolata sem volt kétséges. Mi­ért ne tapsolna most a keresz­ténység a zsidók üldözésén, mi­kor kétezer éven keresztül őket okolhattuk a Krisztus megfe­szítéséért. Vagy nem-e Kaja­fás főpap csatlósai fogták el, akik elvitték a főpap otthonába, hol a papi fejedelmek, köve­telték Pilátustól, Barabás he­lyett Jézust feszitesse meg. No de most mind ezért bosszút áll­hatnak a jó keresztények és még azokat sem fogják megkí­mélni, akik állva keresztelked- tek mint Jézus. (Himler ur fi­gyelmébe.) Szép is ez a keresztény civi­lizáció, kultúra, demokrácia, modern gépek halmaza, mely olyan gyors és tökéletes rom­bolást végez az emberi állatok között. Vi. JELSZAVAKBAN NINCS HIÁNY Ébredj fel Amerika! ébredj fel! Ébredj fel mielőtt késő! A japánok jönnek. Az oroszok jönnek, a németek jönnek, az olaszok jönnek, az indiánok, az eszkimók, a senegálok jönnek. Európa, Ázsia, Afrika, Ausztrá­lia, Észak és Dél-Amerika, a Csendes és Atlantic óceán szi­getei meg vannak támadva. A MI határainkat is keresztezik. Csechoslovákia, Spanyolor­szág, Belgium és legújabban Franciaország is elárultak ben­nünket. A lengyelek, finneK, magyarok, románok, szerbek, svédek, norvégok, törökök, gö- rögög, mindenki ellenünk for­dult. Mexico, Argentina, Chile, Bolivia, Peru, Patagonia, nem megbízhatók. A nácik itt vannak. A fasiz- ták, kommunisták, pacifisták, a Jehova tanúi. Negyedik, ötö- di, hatodik kolumnisták. Min­den uccasarkon kém, minden ágy alatt kommunista. Minden unióban vörösek. Soha nem volt olyan nagy a veszély mint mos­tan. Csak egy barátunk maradt az egész világon, Anglia. Ked­ves öreg Anglia. És őfelsége György király. Csak is az őfel­sége hajóraja az egyedüli ön­zetlen védőbástyánk, máskép­pen vereség, romok és megbecs- telenités érne bennünket. Mindenkinek az a kötelessé­ge, hogy feláldozza magát, le­gyen az economic milliomos, vagy vándor munkás. Sokáig éljen a MI országunk és véd­nökünk György király. Ébredj Amerika! Ébredj! (“American Guardian”-ból) UJ FOLYÓIRAT A COMMON COUNCIL KIADÁSÁBAN Common Ground címen egy uj magazin jelent meg, amelyet a Common Council for Ameri­can Unity (azelőtt FLIS) kez­deményezett. A folyóirat fog­lalkozik mintegy hatvan külön­böző nemzetiséghez és fajhoz, valamint vallásfelekezethez tar­tozó hatalmas néptömeggel, amely Amerikában keresett ha­zát és amely most tartja igazi nagy találkozóját az amerikai néppel. A folyóirat szerkesztője Louis Adamic, országszerte is­mert iró és előadó. A Common Ground negyedévenként megje­lenő kiadvány. Az első szám szeptemberben került ki a nyomdából. Az uj magazin szerkesztője szerint: “A világkrizis e pillanatában nem elegendő, hogy megőrizzük azt ami van, hanem tovább kell fejleszteni a dolgokat mig vég­re is egy szélesebb értelmű de­mokráciát nyerünk.” A Common Ground évi előfi­zetése $2. Egyes szám ára 50 cent. A folyóirat, valamint a Council címe: 222 Fourth Ave­nue, New York City.

Next

/
Thumbnails
Contents