Bérmunkás, 1940. július-december (28. évfolyam, 1118-1143. szám)

1940-11-16 / 1137. szám

8 oldal BÉRMUNKÁS 1940 november 16. Ágyrajárók Irta: PALOTAI BORIS Ott ismerkedtem meg velük Kati néni szállásán. Mert az öreg nem hagyott békét, hogy nézzem meg már a háztartását. Nagyon büszke rá, hogy főbér­leti lakása van, saját bútora, melyet a naccságától vett meg, aki szegényházba költözött. (A szegényházat úgy emlegeti, mint valami elegáns hotelt.) Minek oda bútor, ellátják ott az embert mindennel, még vil­lanylámpát is adnak neki — mondja tájékozottan. Amikor beléptem a konyhá­ba, egy macska meg egy kis gyerek ugrott el a küszöbről. Bent viszont két hatalmas talp meredt felém, szinte farkassze­met nézett velem. — Rusz Lajos — mutatta be Kati néni a sárga talpakat. — Munkanélküli mázoló, hát be­fekszik az ágyba, minek kop­tassa a cipőjét? Úgy látszik, Rusz Lajos ta­vaszt szimatolt a levegőben, mert egy képeslapot nézegetett, melyen ezüst hold alatt^ buza- kék szerelmespár csókolódzott. Varjuarcu töppedt kis vén­asszony sietett elénk. — Jó, hogy jöttél — hadar­ja Kati néni felé — kidobtam a divánról a házaspárt, mert nem akarták megfizetni a há­rom pengőt. Hogy majd holnap . . . ezt már hallottam szerda óta. Kapunk mi erre a divánra még háromötvenes lakót is. Fel is vettem egyet. — Ő itt a ház­vezetőnő, vagy ha úgy tetszik, hitelportás. Sepreget, tisztogat, mig Kati néni munkában van, csereberéli az ágyraj árókat és vigyáz a házra ... Tüzetesen körülnézek, hogy hát mire vi­gyáz itt vájjon, mert ágyon, díványon, rozoga hokerlin kívül nemigen látok mást, még pok­róc sincs a földön, ujságpapi- rost teregetnek egymás melléj Kati néni elérti a vizsgáló­dásomat. — Ha nem vettem volna magamhoz ezt az asszony­kát, már a fejemet is lelopták volna. Tavaly a tollat szedték ki a párnából. Csak akkor vet­tem észre, mikor már olyan la­pos volt a vánkosom, mint a gutaütés. Hej, sok baj van ez­zel a szedett-vedett népséggel! Pedig mikor kivettem ezt a szo- bakonyhás lakást, oszt szerez­tem bele hat divánt, azt hittem, valóságos aranybánya. • Hogy öregségemre egyéb dolgom se lesz, csak szalmazsákba dugni a pénzt. Dehát sokat veszkő- döm velük! — Nekem van csak bajom, nem neked! — Nyelvel a kis vénasszony. — Engem vesznek elő mindenér . . . Hogy igy La- tyakné, úgy Latyakné, csikor- gott az ágy. Milka horkol, Lum­pinger holdkóros, a sánta Jós­ka meg részegen jár haza.-T- Hát mér’ tartalak, ha még ezt se tudod eligazítani ? — mél­tatlankodik Kati néni. Én felém fordulva —: Olyan dolga van, hogy kívánni sem lehet jobbat. A népkonyhán kosztol s még nyolc pengő segélyt is kap min­den elsején. Én nem kérdem mi­re költi, tőlem akár az egészet is elpucolhatja. Latyakné szerénykedve áll mellettünk, mint akinek nincs is már hozzátennivalója ehhez a nagy bőséghez. Az egyik hokerlin kávébarna öltöny hever. — Igaz a . . . uj lakó gyött a díványra. Egy iga­zi ur! Pengő előleget is adott. — Eriggy már! — nevetgél Kati néni s közelről vizsgálja az öltönyt. — Hisze ez Csám- pay ur, a cigányprímás. Megis­merem a ruhájáról, öt évvel azelőtt lakott nálam, mikor el- lóversenyezte a pénzét . . . Ak­kor is ezt a tükrösfenékü bar­nát hordta. A szoba ajtaja nagy dérrel- durral kinyílik és egy félig fel­öltözött férfi biceg be rajta, a sánta Józsi. — Az aranyláncom! Ekkora aranyláncom volt, ni! És ilyen vastag! Megcsapták az aranyláncomat! — De nem itt, hallja-e! Ki tudja, hol kapcsolták le az éc- caka — förmedt rá Kati néni. —Az én házamban még egy tü sem vész el! Mit gondol maga, hol van! No, nézd csak! Hogy nálam az aranyláncát . . . — Nem is volt neki aranylán­ca — vág közbe egy veresorru öregasszony, aki nem tudni, honnét csöppent ide. — Ha lett volna, már rég a torkán csú­szott volna le! — Maga beszél, aki vénségé- re is férfiak után mászkál? — Én mászkálok? Nem ők csámborognak az ablak alatt Nem megkérte a kezemet a Schulteisz is ? Csakhogy én nem megyek uccaseprőhöz! — Mars, a szobába! — ren­delkezik Kati néni. — Nálam nem fogtok nagyvásárt csinál­ni! Ha nem tetszik menjetek más divánra! Elég tágas a vi­lág! — Az aranyláncom ... — si­ránkozik a nagy borzas ember. — Fityegő is volt rajta! Rusz Lajos is előkerül, meg Csámpay ur . . . — Motozza­nak meg mindenkit — ajánlja a cigányprímás és máris föle­meli a két kezét. A sánta Jóska végigtapogat­ja. — Engem is — kiáltja a veresorru Milka és csiklandó- san sikoltozik. — — Ez nem fér a bőribe — súgja Kati néni. — Krepp-pa- pirral festi a képit és minden nadrághoz eltáncol. — Kinek kell ilyen öregasz- szony? — fitymál Latyakné. — Nem öreg az, két évvel fi­atalabb nálam. Én is csak most töltöttem be a hatvanadik esz­tendőt — mondja Kati néni és lehuzigálja elől a blúzát, hogy lássam, asszonyi formája van még neki is. — Igaz, hogy gyat­ra szegény, annyi husika sincs rajta, mint egy sovány csirkén — teszi hozzá és úgy méregeti Milkát, mintha vásárra vinné. — Dehát a moslék is oltja a tüzet! —- fejezi be nagybölcsen és már rázza is le az ágyról Pe- tánovicsot, a tönkrement kör- hintást. — Magát is megvizitálják, álljon csak ide. — Nincs énnekem semmi ba­jom, a hátam szók’ viszketni, egyszer meg a zsiráf a kezemre esett. A hintája volt a zsiráf arról beszél — nyugtatgat Kati néni. — Szinarany volt, becsüle­temre,. nem akartam megválni tőle! — jajong a sánta Józsi, miközben lázasan kotorász Pe- tánovics zsebében. — Pedig, ha zálogba csapom, két ágyat is vehetek érte, oszt keresztbe is fekhetek rajta! — A sikertelen motozástól feldühödik, akkorát csap az asztalra, hogy csakúgy reng az ökle alatt. — Minek jö­vök ilyen piszok helyre?! Ezt már nem hagyja annyi­ban Kati néni. — Ez piszok hely magának? Nálam már önálló iparosok is laktak! Nem ilyen bugrisok! — A tollat is kilopják a pár­nájából, maga mondta! — Én adtam Simonkánénak, mert férjhez ment a lánya — replikázott Kati néni. — De magát most már akkor se tar­tanám, ha gyémántból lenne! Prosztó! — Fogja az ágynemű­jét, rázza, püföli, olyan mozdu­lattal, amely azonnali felmon­dást jelent. E percben bemászik a gye­rek meg a macska s Latyakné varjuarca felragyog. — ’Sz’ a gyereknél van! Mutasd csak, te akasztófára való! — S már fe­szíti szét a maszatos ujjakat, melyek görcsösen tartanak va­lami fényes sárgát. — Ez az? — Ez hát — ismer rá a sán­ta Jóska s elvigyorodik. — Tegnap este játszottunk a kapu alatt, hát nem kiszedi a zsebem­ből ez a kis kölyök! Azt mon­dom neki, hopp Béluska, hopp! a térdemen lógáztam, hát ő ez­alatt megcsapja — és nevet hozzá, a combját ütögeti jóked­vében. — Nem is arany, állapítja meg Kati néni. — Még dublé sem. Milka krepp-papirral mázok arcán szétfutnak a ráncok. — Fess embernek nem kell smukk! Csámpay ur gavallérosai meghajlik. — Bocsánat a há­borgatásért. Mindenki feküd­jön a helyére. — De hogy ez a gyerek mi­lyen okos! — lelkendezett Jós­ka. — Ki se látszik belőle! Fo­gadjunk, hogy maguk közül egy se merte volna leakasztani. — Ennyi mélák ember, oszt egyik maflább, mint a másik. Megvetően sercint egyet s hasán a vastag óralánccal, be­fordul aludni. ! Most Szombaton ! A BÉRMUNKÁS 29-IK ÉVFORDULÓJA alkalmából, Cleveland west sideon a HENRY HALLBAN, 3930 Lorain Ave. NOVEM­BER 16-án, szombaton este 8 órai kezdettel TÁRSASVACSORA LESZ, amelyen kitűnő sült csirke lesz felszolgálva. Vacsora 75c. Vacsora után tánc. CHICAGO FIGYELMÉBE! Az IWW összes csoportjai 1940 november 16-án, szombat este TUDOMÁNYOS ELŐA­DÁS bekapcsolásával, egy őszi mulatságot tartanak a 333 West North Ave. alatti helyiségben. A mulatság tiszta jövedelme az angol nyelvű lapunk az “Indust­rial Worker” javára lesz fordít­va. ’NE HARCOLJATOK!’ Az ember vértől megrészegült fasizta uralom által legújabban megtámadott Görögország mun­kaügyi minisztere a görög föld­re benyomuló olasz katonákhoz az alábbiakban szólt: “Olasz katonák! A tébolyult imperia­lizmus újra és újra idegen or­szágokra zudit benneket, hogy mások otthonait dúljátok fel. Mit tett ellenetek Albánia? Mit vétett ellenetek Görögor­szág? — Ne harcoljatok!” Majd a világ munkásságához szólva, közvetiti a görög munkás uniók üzenetét “Munkások követeljé­tek, hogy hazátok tiltsa el az egész kivitelt Olaszország és minden támadó ország felé . .” Az IWW harmincöt esztende­je ösztökéli a munkásságot ar­ra, hogy építse fel azt a forra­dalmi ipari szervezetet, amely egynek a sérelmét valamennyi sérelmének tekintheti. New Yorkban magyar muzeum épül Az amerikai magyar életnek nagy eseménye lesz a new yorki magyar muzeum megnyitása. E múzeumban fog kiállításra ke­rülni az amerikai magyar életre vonatkozó sok emlék, Kossuth amerikai útjára vonatkozó ér­tékes gyűjtemény, rengeteg sok magyar festmény, szobor, por­cellán, ezüst és más művészi ér­tékű tárgy. A new yorki magyar muzeum létesítése a mindenfelé jól is­mert Hungarian Reference Lib- rarynak kezdeményezése. A Hungarian Reference Library megvásárolta a világkiállítás magyar pavilonjában kiállító cégektől az ottlevő színes meny- nyezetet, kiállítási szekrénye­ket és sok más egyéb tárgyat és igy azt lehet mondani, hogy a new yorki világkiállítás ma­gyar pavilonja tulajdonképpen tovább fog élni a Hungarian Re­ference Library által létesített magyar múzeumban. Természe­tesen az a kiállítási anyag, me­lyet a világkiállításon láthat­nunk ki lesz egészítve az ame­rikai magyar történelem és a magyar kultúra gazdag anya­gával. A new yorki magyar mu­zeum ilyenformán az amerikai magyarság és az óhaza életét teljes egészében fogja bemutat­ni. A new yorki magyar muzeum berendezése és felszerelése több mint 3.000 dollárba kerül. Ezt az összeget teljesen itt Ameri­kában kell előteremteni tagsági­dijakból és adományokból. Úgy halljuk a muzeum helyisége né­hány héten belül készen lesz és átfogják adni a nagy közösség­nek. Aki a new yorki magyar muzeum iránt érdeklődik az lépjen összeköttetésbe a Magyar Könyvtárral: Hungarian Refe­rence Library, 19 West 44 St., New York City — Tel: MUrray Hill 112-6171. (zz) FIGYELEM CHICAGO ÉS KÖRNYÉKE! Az IWW chicagói magyar tagjai, 1940 november 30-án szombaton este tánccal egy­bekötött nagyszabású “DISZNÓTOROS VACSORÁT” rendeznek, a 333 W. North Ave. helyiségben (a North Ave. és Sedgwick St. sarkán.) Házilag készült hurka-kol­bász és finom sütemények. Kardos Pista zenekara. Tart­sa e napot emlékezetében. Hozza el ismerőseit is.

Next

/
Thumbnails
Contents