Bérmunkás, 1940. július-december (28. évfolyam, 1118-1143. szám)
1940-10-12 / 1132. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1940 október 12. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNG ARAIN ORGAN OF THE I. W. W. / Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ......................$2.00 One Year ........................$2.00 Félévre .......................... 1-00 Six Months .................... 1.00 Egyes szám ára ......... 5c Single Copy ................*.. 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders .............. 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye Rd., Cleveland, O. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March, 3, 1879. Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD Tényleges Ipari Szervezet (a—1) Sokszor felvetődött már a kérdés, hogy van-e az IWW-nak létjogosultsága akkor, amikor már van egy másik “ipari” szervezet? Alapjában vizsgálva meg azt a feltevést, hogy a CIO ipari szervezet és tényleg, valójában a munkásosztály célkitűzését van hivatva szolgálni? A CIO megalakulása óta néhány millió tagot számol anélkül, hogy az amerikai munkásság osztálytudata rohamos emelkedést mutatna. Maga az a tény, hogy a CIO nagv részt — vagyis az alapja — magából az AFL-ből szakadt ki, de nem azért mintha azt a tagság maga kényszeritette ki, hanem mert a hivatásos “munkás” vezérek nem tudtak egymás között megegyezni. így bontakozott ki az az “ipari” szervezet, amelyet ma CIO néven ismerünk. A lavina módjára megindult szervezet a kezdet kezdetén nagy ipari harcokat vívott különösen az autó és vasiparban. Nagy volt a lelkesedés a politikai berkekben, de különösen a magukat kommunistáknak nevező elemek között. Azért volt a lelkesedés oly hangos, mert néhányan jólfizetett szervezői munkához jutottak az elvtársak és azért mindjárt száz százalékig jó volt a CIO, mint “forradalmi ipari szervezet”. Amikor azután a nagy ipari harcok alábbhagytak, amint békésebb helyzet kezdett uralkodni a szervezet belsejében és a jólfizetett szervezői állásokból sokakat menesztettek, akkor már bizony azokba az elvtársakba is alább szállott a lelkesedés a CIO- val szemben, akik lekerültek a fizetési lisztáról. Mert úgy a CIO- ban, mint az AFL-ben nem a tagság maga választja meg a saját szervezőit, hanem a főbasáktól van függővé téve, hogy kimaradjon a húsos fazéknál. így aztán magában a CIO belsejében megkezdődött a “job”-ért való harc és azok, akik ebben a harcban alulmaradtak, bizony nem átalkodtak, attól sem, hogy a CIO szervezetét ahol lehet visszatereljék az AFL táborába. Itt azután kitűnt, hogy a “job” hajhászoknak nem is az volt sok esetben a céljuk, hogy a munkásokat iparilag szervezzék, hanem, bármilyen munkásárulás révén jólfizetett állásukat megtarthassák. Magának a CIO-nak mint szervezetnek minden célja odairányult, hogy mennél több tagsági dijra tegye^szert. Ezáltal azután a nagy garral megindult “forradalmi ipari szervezet” éppen úgy, mint maga az AFL harcokat folytattak, de a legtöbb esetben nem a munkások helyzetének megjavítására, hanem a munkáltatók által a szervezet elismerését tartották a legfontosabbnak és sok esetben olyan követeléseket állították fel, melynek értelmében a munkáltatók kötelesek munkásaiktól minden hónapban a szervezet tagsági diját lehúzni. Ilyen, és ehez hasonló körülmények bizonyítják, hogy a CIO éppen úgy, mint maga az AFL nem a munkásoknak a szervezetei, hanem csak a hozzátartozó munkások az ilyen fajta szervezeteknek áldozatai. A CIO kialakulásakor akadtak az IWW-nak is olyan tagjai, akik azt gondolták, hogy a CIO tényleg egy “forradalmi ipari szervezetté” növi ki magát. Mindig voltak és lesznek a munkásmozgalomban olyan elemek, akik A TELJES MEGGYŐZŐDÉS HIÁNYÁBAN, vagy más egyéni érdekek folytán felülnek a hangzatos lármának, de öntudatos kiforrott forradalmárok, nem olyan köny- nyen hagyják el posztjukat még akkor sem, ha az uj alakulat esetleg jó színnel van mázolva. A kiforrott és tényleg meggyőződött ipari unionisták a CIO kibontakozásakor is ugyan azon a véleményen voltak amin ma vannak, hogy a CIO sem nem tényleges ipari szervezet, sem pedig nem a tagság által irányított forradalmi szervezet, amely a munkásosztály felszabadítását volna hivatva szolgálni. Most is azt mondhatjuk amit mondtunk a CIO kialakulásakor “Ha még nem is volna a munkásosztálynak egy forradalmi ipari szervezete olyan mint az IWW, akkor mostan kellene megalakítani”. Ez volt a véleménye azoknak az IWW-istáknak AKIK KIZÁRÓLAG MEGGYŐZŐDÉSBŐL VÁLTAK TAGOKKÁ ÉS MA IS EZZEL A MEGGYŐZŐDÉSSEL igyekeznek az amerikai munkásosztály egyetlen forradalmi ipari szervezetét az IWW-t minden áldozatok árán fenntartani. A munkásmozgalom állandóan kristályosodik, soha a számaránytól nem függ a for- radalmisága, sem pedig attól, ho^ hány külömböző politikai párt próbálja kortestanyának kihasználni, mint azt éppen most teszik a CIO-nál. A forradalmi ipari szervezetnek “elnevezett” CIO ma mindenfelé arról ad tanúságot, hogy teljesen megfeledkezett arról, hogy egy gazdasági szervezet, amelynek minden ténykedése oda kellene irányulnia, hogy megszervezett gazdasági erejét vesse latba a munkásosztály életszínvonalának megjavítására. Ez volna hivatása a CIO-nak, de inkább a vezérei azon kapnak hajba, hogy melyik politikai párt elnökjelöltjét indorszálják. Itt aztán a komi elvtársak hallgatnak, mert rendeletük van Sztalinéktól Roosevelt ellenes propagandát folytatni, igy hát nem tehetnek mást, mivel nekik mindegy csak ellenzék legyen, hát a Wall Street százszázalékos elnökjelöltjét támogatják a CIO összejöveteleken, náluk a lárma a fontos, nem az, hogy mi lappang a háttérben. Azoknak az elemeknek, akiknek soha nem a munkásosztály tényleges felszabadulása volt a fontos, azoknak nem is lehet érdeke az, hogy egy tényleges forradalmi ipari szervezet kiépüljön, mint az IWW. Az IWW mint tényleges ipari szervezet a termeltetés és a szétosztás formáját van hivatva megváltoztatni. Ennek a hivatásnak a betöltésére szervezi a bérmunkásokat iparilag és Egy Nagy Szervezetbe, amelyben összpontosított erejüket használhatják a fenti célok elérésére. Ml VOLNA ROSSZABB? Most, hogy ismét sok külömböző nemzet imádkozik az istenhez győzelemért, mi történne, ha az isten maghallgatná mindenkinek az imáját és olyan fényes győzelmet adna minden nemzetnek, hogy magja sem maradna az ellenségnek? Ehez csak az lenne hasonlatos, ha Noé, az akkori kornak a legjobb embere, a bárka építése előtt I rúgott volna be, nem a vízözön után. A világ legrosszabb “könyvmolyai” azok az intelligenciák, akik Marxból a Marsba fúrnak be. Bizonyságul, hogy a kényszersorozás legbiztosabb ut a győzelemhez, tanuul k^ll hívnunk Napóleont, Miklós orosz cárt, Vilmos császárt. Ha még nincs is közlekedés azzal a bizonyos meleg hellyel, ahol Napoleon és Miklós bűnhődik, Vilmos címét még megtudjuk adni, aki a fát aprózza Hollandiában. igy készíti magát elő. hogy jobban elviselhető legyen majd a másvilágon a sorsa címeres társai mellett. Amikor a végelszámolás meg lesz Amerika nem találná költségesebbnek, ha a legfinomabb vadpecsenyét tálalták volna fel a múlt nyáron az angol királynak a virsli helyett. Nem lettünk volna ennyire lekötelezve. President Roosevelt kijelentette, hogy tiz évig nem hozhatja nyilvánosságra az angolamerikai egyezséget, mely a csatahajók, hadibázisok kicserélésé); illeti. Nagy kérdés, mi volna rosszabb, mint most megmondani az igazat, vagy csak tiz év múlva, jóval a választások után ? A szentkereszt és Megváltó középiskolák vitatkozói azt fogják megvitatni, hogy melyik keresztényibb cselekedet: gáz- j zal megölni, vagy agyon bombázni az ellenséget? Hely: a nemzetőrség gyakorlatozó terme. Idő: Nagypéntek d. u. 3 órakor. Vitavezető: tisztelendő O. Flannagan, a vegyészeti hadtest lelkésze. Áldást ad: tisztelendő Mars, a repülőosztag lelkésze. Londonból jelentik, hogy a “Bank of England” intéző bizottsága, a bank földalatti helyiségében tartotta a gyűlését, félve a náci bombáktól, és 6 százalékos osztalék kifizetését határozta el. Montague Norman aki ide is átszokott rándulni álnév alatt, sajnálattal jelentette ki, hogy nem a fényes teremben tarthatják a gyűlést. Még a végelszámqlást, majd a munkásságnak kell elintézni. Vi. ELVINYILA TKOZ AT A munkásosztály es a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet beke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozo emberek milliói kozott s az élet összes javait ama kevesek bir. jak, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, míg a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyek a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak amelv lehetoye teszi hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport ellen uszitsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annák valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért.” ezt a forradalmi jelszót rjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL r A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikot a bérrendszer már elpusztult. Az ipart szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építőik a régi társadalom keretein belül
