Bérmunkás, 1940. július-december (28. évfolyam, 1118-1143. szám)
1940-10-05 / 1131. szám
8 oldal BÉRMUNKÁS 1940 szeptember 28. A kényszersorozás ésDél-amerika | TÁRCA | GÁLYÓCZI Irta: VÁRNAI DÁNIEL Amint a neve után sejthető, Gályóczi macska volt. De milyen macska! Abban az időben bizonyosan ő volt Európa legszebb macskája. A San folyótól nem messze, Medykán született, Cyków községben volt az illetőségi helye s amikor megismerkedtem vele, a nagy vár külső erődövezete mögött, Jacksma- nicén tartózkodott. Az csak természetes, hogy Gályóczi egyáltalában nem vette tudomásul, hogy háború van, még azt sem, hogy a községet, amelyben uj otthont talált, döngette legjobban az ellenséges tüzérség. Mi közöm hozzá, hogy az emberek megbolondultak! — ez a gondolat derült Gályóczi rózsaszínű orrán és aranyos, édes, fehér pofáján, amikor, mint minden más macska, ő is egyedül sétálgatott a napon, a romba- dőlt házak udvarán és szájába büszkén hordozta az egeret, amit az elárvult éléskamrákban fogott. Gályóczi angoramacska volt, előkelő és büszke családból származott, az egeret nem ette meg, csak pusztította, sőt, a lóhuspecsenyét is otthagyta a tányéron, nem is tudtuk, hogy mivel táplálkozik hát Galgóczi s mi az, amitől oly szép kerekre hízik. Kövér volt Gályóczi, de nem elhízott, karcsúságának nem ártott a dús táplálkozás, amelynek forrása titokban maradt előttünk. Sokszor leskelőd- tünk utána, de sohasem tudtuk meg, hová jár és hol mit eszik. Nagy sétákat tett, mindig egyedül. Fölsétált az erődökbe, ellátogatott az ütegállásokba s megtörtént nem egyszer, hogy amig az ütegek dolgoztak és iszonyatos zenebonával köpködték magukból a nehéz gránátokat, azalatt Gályóczi nyugodtan szundikált valamelyik védett sarokban, mondom nem vette tudomásul mi történik körülötte, élte nyugodt és közömbös macskaéletét, nem tartozik rám, mondta az orra, hogy az emberek mit csinálnak . . . Gályóczinak Jablonsky ur volt a gazdája. Erős, inas ukrán paraszt volt ez a Jablonsky, belül kell értesítsék címük változásáról a következő hivatalt: Imigration and Naturalization Service, Department of Justice, Washington, D.C. Erre a célra szolgáló kártyákat bármely postahivatalban kapni.” ‘A második csopotba tartoznak az ideiglenesen tartózkodó idegenek, mint turisták, tanulók stb. Az ilyen egyénnek há- rom-havonta, tehát egyszer három hónapban kell bejelentenie, hogy az eredetileg bejegyzett cim megváltozott-e. Jelentést kell adni, tekintet nélkül arra, hogy történt-e címváltozás, avagy sem. Az üzleti cim változtatását nem szükséges bejelenteni.” Mr Harrison ismét arra utat, hogy akinek regisztrálnia kell, mindenek előtt szerezzen be egy regisztrálási mintaformát, amit bármely postahivatalban megkaphat. Töltse ki otthon ezt a minta-űrlapot és azután vigye magával a postára regisztrálása alkalmával. vagy legalább is annak látszott, ő volt az erőd fuvarosa, ott élt közöttünk a faluban, az erődben, a dombhajlatok tüzérségi állásaiban és fuvarozta szorgalmasan a töltényes rákászokat, a gránátot meg az ennivalót. Igen szives, ‘ szolgálatkész ember volt Jablonsky. Ugrott, tettvett, sürgölődött és mindig mosolygott. Ha fölverték hajnalban, hogy upré Jablonsky, gyerünk munícióért, perc alatt talpon volt, perc alatt befödött, azután a karjába emelte Gályó- czit és máris a bakon ült, indulhattunk. Gályóczit mindig magával vitte. Nagy ragaszkodással, mondhatni, szenvedélyes szerelemmel ostromolta e felséges macskaszépség flegmáját s megtörtént, hogy napokon át eltűnt bajusza alól a mosoly repkedése, ha ez a flegma sem törleszkedésben, sem barátságos dorombolásban nem akart feloldódni. Azonban . . . bár mennyire is csak előttünk jelt ez a Jablonsky meg ez a Gályóczi, mindkettőt körüllengte valami titokzatosságnak a homálya. Jablonsky olykor félnapokra eltűnt az erődből vagy az alatt lapuló faluból. Hol voltál Jablonsky? — reccsentünk rá, mikor megint előkerült. Mosolygott és csak a fejével intett a szomszéd falu, Siedliska felé. Hogy hát csak otthon, fehérne. müt váltott s egy kicsit megnézni az asszonyt. Igaz ez, te Jablonsky? Igaz. Esküdj meg. Megesküdött. Olyan szolgálat- késznek, olyan butának mutatta magát, hogy hittünk neki, elaltatott minden felszüremke- dő gyanút. Gályóczival meg többször megesett, hogy a cywó- wi táborőrs hozta vissza. És mindannyiszor hajnalban . . . . Egyedül, lomhán sétált vissza abból a faluból, amelynek ösz- szelőtt házai között az ellenséges előőrsök lappangtak. Szidták Gályóczit, elnevezték csavargó, lump betyárnak, de a szépsége minden haragot le- fegyverzett, ölbekapták, cirógatták, jóllakatták tejkonzerv- vel, aztán odalökték Jablonsky- nak, ne, csujes, de vigyázz rá, mert ha mégegyszer tilosba kapjuk, golyót eresztünk az oldalába. Egy hajnalon aztán Jablonsky végkép eltűnt körünkből. Búcsút mondott nemcsak a fuvaroséletnek, hanem az életnek is. Gályóczi után halt meg. A látszat ezt mutatta . . . Bennem nem tudott elszen- deredni a gyanú, hogy ez a Jablonsky az ellenség kémje. Orosz katonatiszt. Talán ezredes is, gyanítottam sokszor. Azon a hajnalon az ellenség mintha végkép megveszett volna. Amit a nagy támadás óta egyszer sem tett, a hajnali sötétben nagy gránátokkal lőtte az erődhöz vezető utat. Mi éppen ott kocogtunk, 'a gyalogsági tölténnyel megrakott szekérrel. Jablonsky a lovakat vezette, én meg a szekér után baktattam. A nagy gránátok a völgyben robbantak, egyik sem találta el az utat. Egyszer csak Jablonsky rágyújtott . . . Gyufája nagyot lobbant, de abban a pillanatban hozzáugrottam és kivertem a kezéből, a pipát meg a szájából. — ó te hülye, most jut eszedbe rágyújtani? Motyogott valamit. Ezután vágtába fogtuk a lovakat s öt perc múlva benn voltunk az erődben. Ott karonragadtam és Amikor a nemeztőrség rendes katonasági szolgálatra való berendelését szorgalmazták, valamint, mikor a kényszer sorozás megszavazását akarták és nagy ellenzékre találtak, megígérték, hogy ezeket a fiukat nem viszik ki a “Western Hemisphere” vagyis Amerika földjéről. Ezen a kijelentésen annyira megörvendtek sokan, hogy nem látták meg azt a kis sokat jelentő szót, “csak megtámadás esetén”, melyet majd az elnök és egy néhány angol barát, generális és miniszter ur fog eldönteni. De annyit biztosra vehetünk, hogy Délamerikában minden Wall Street ellenes megmozdulást ezek a nemzetőrök és besorozott fiuk fognak leverni, melyet nagyban elősegítenek a lélektani előzmények. Csak azt kell mondani, hogy a délamerikai csoport, mely ellen harcba küldik a fiainkat, az ötödik hadtest, vagy Hitler csatlósok. Ezt nem is lesz szabad kérdésessé tenni, mert ha valaki nem fogja elhinni, hogy a gazdag Guggenheim bányák, vagy a hires Standard Oil Co. olajme- zők kisajátítása a délamerikai országok népe, vagy kormánya által, nem pedig az ötödik hadtest müve, azokat itten is be- börtönzik, mint ezen misztikus hadtest amerikai tagjait. Ezt nem csak mi mondjuk, de bár nem ilyen nyíltan az “Associated Press” financiális ügyek szekesztője, Claude A. Jagger is Írja a következőkben: a pislákoló petróleumlámpa alá cipeltem. — Mutasd a tenyeredet. Elém tartotta mind a kettőt. Kidolgozott, kemény, bütykös paraszttenyér volt. De balkezének középujján kis brilliáns csillogott. — Ezt a gyémántot miért fordítottad befelé? Mi? Hozzám hajolt és sertelkedve súgta: — Loptam. — Loptad? —Igen. Már régen. Befelé fordítottam, hogy ne végyék észre . . . így jegygyűrűnek látszik . . . A szeme közé néztem. Állta erősen. — Vigyázz Jablonsky. Any- nyit mondok, nagyon vigyázz! Mosolygott. Mint mindig, most is csak mosolygott. Föl- szabadultan fordult be az erőd födszinti folyosójára és Gályóczit hívta. Éjfélkor, amikor a faluba mentünk, elfelejtette magával vinni. A hangja édeskésen, hivogatóan zengett. Gályóczi ... De a macska nem jött. Jablonsky beszaladozta a zegzugos folyosót, benyitott a szobákba. Gályóczi nem volt sehol. Egy óra múlva, amikor már világos reggel volt, a konyha küszöbén láttam Jablonsky!. A szeme tele volt könnyel, arcát egészen eltorzította a bánat. Serpenyőt és nagy konyhakést tartott a kezében. A kést a serpenyőhöz fente, nagy izgalommal, nagy nekifelejtke- zéssel, mint amikor a háziasz- szonyok halpucolás előtt a kést élesítik. Ezekre a hangokra Gályóczi addig mindig előkerült meghallotta, bárhol is volt, szá- guldva jött s farka lengett utána, mint az öröm zászlója. Per“Ezek ‘után minden forradalomba beleszünk vonva, úgy Dél mint Középamerikában, mert mi úgy fogjuk magyarázni, hogy azokat befolyásolja a náci vagy más külföldi kormány.” “Hogy folyamodhatnának a déli szomszédainkhoz? Nem igen azon a módon, hogy segítsenek megvédeni a MI demokratikus élet vonalunkat. Amikor Hitler beszél hozzájuk, a nagy diktátor beszél a kisebb diktátorokhoz. Van egy kivétel, de megbízható hivatalos egyének mondják, hogy meglehet számlálni egy kéznek az ujjain, azokat a latin amerikai országokat, ahol igazi demokrácia létezik.” Ez nagyban igaz és talán éppen azok az országok lesznek, a háborús rombolás színhelyei, ahol legnagyobb demokrácia létezik. Mert éppen ottan van legnagyobb veszedelem a nagytőke részére. Brazilba, ahol Vargas, vagy Cuba, ahol Batista diktátoroskodik jónéhány éve, legszívesebben látott szomszédoknak vannak elismerve. Mexicot ahol talán legnagyobb mértékben létezik még demokrácia a latin országokban, legnagyobb ellenségnek igyekszenek feltüntetni. Ezért ígérhette meg Roosevelt és a többi politikus, hogy a nemzetőrséget és a besorozott fiukat, nem igen fogják más, mint amerikai országokba vinni harcolni. Tudják, lesz elég harcolni való, dél és középamerikai országok sakkban tartása és esetleges Wall Street részére való megmentése terén. sze ilyenkor mindig azt hitte, hogy halpecsenyét kap és Gályóczi is, mint minden macska, vérében és bendőjében érezte a nyers hal után reszkető ősi izgalmas mohóságot. Azonban Gályóczi nem került elő. Eltűnt. Jablonsky hangos, jajgató kiáltásokkal rohant ki az erdőből: — Gályóczi, ó krászvij Gályóczi, koska mója, Gályóczi. Messze az erődvonal előtt, a Maruska erdő szélén, alkonyati hományban talált rá a cykówi őrségváltás. Arcra borulva feküdt, már halott volt. A fejét lőtték keresztül, amikor ordítozva rohant macskája után az ellenséges állások felé. De Gályóczi azért mégis megkerült. Agyonlőtt gazdája hóna alá fészkelődve nyugodtan szende- redett. Nem tudom megfejteni, mije volt ez a Gályóczi Jablonsky- nak? Emléke valakije után? Vigasztaló társa nagy magánosságában? Csak azt tudom, hogy mindenikünk életében van valami, ami másnak semmi, nekünk magunknak azonban annyira minden, hogy meghalni is tudunk miatta. Gályóczit magamhoz vettem és azon túl én lettem a gazdája. Én azonban nem babusgattam, nem kényeztettem, sokszor a hátuljába is rúgtam . . talán ezért ragaszkodott hozzám oly nagyon, mondhatnám, szeretett a nem viszonzott szerelem egyre nagyobb vak szenvedélyével. Egy hónappal később, a kievi vasútállomáson váltam meg tőle. Odaadtam egy dobozka aszpirinért. Keservesen nyávogott utánam. Szegény szépséges Gályóczi! Talán még most is él, ha meg nem halt.
