Bérmunkás, 1940. július-december (28. évfolyam, 1118-1143. szám)
1940-10-05 / 1131. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1940 október 5. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARAIN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ......................$2.00 ^ne Year .......................$2.00 Félévre .......................... 1-00 Six Months ................... 1.00 , Egyes szám ára ......... 5c Single Copy ................... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ............... 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye Rd., Cleveland, O. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March, 3, 1879. Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD <««©*»42 Aki többet Ígér (a—1) Alig néhány hét és a szavazó polgárok ismét felvonulnak, hogy politikai adminisztrációt válasszanak. A korteskedés már tetőfokát kezdi elérni. Mindenki Ígér, hiszen ez a politika csalétke. A szavazó polgárok felfigyelnek és ami a legnagyobb baj nálunk, hogy nagyon sok esetben készpénznek veszik az Ígérgetők kifundált talpraeső mondásait. Sohasem gondolnak a múltra, mert ha azt tennék, akkor bizonyára rájönnének arra, hogy minden választások előtt egyformán hangadók a politikai berkek. Mindegyik sokat igér és a sok ígéret után még mindig csak ott állunk, ahol a kezdet kezdetén. Úgy látszik a szavazó polgárok csak felejteni tudnak, de gondolkodni azt nem. Ha minden szavazó tényleg gondolkozó ember volna, akkor első sorban a dolgok lényegét keresné és akkor rájönne arra, hogy a választások csak esetleges személy változásokat hoznak létre, máskülönben minden marad a régi kerékvágásban. A politikai kampányok fő szócsövei a nagy napi lapok, amelyek előre megfizetett csengő aranyakért magasztalják a jelölteket. Az amerikai nagy napi lapok, amelyek maguk is nagy kapitalista vállalatok és fő üzleti alapjuk a nagykereskedők és iparvállalatok oldalas hirdetései. Naponként szembetűnő hirdetéseket láthatunk nagy department storoktól, automobil vállalatoktól, amelyek azután megkövetelik a lapoktól, hogy a fizetett hirdetések fejében a lapok az ő érdekeiket szolgálják. így van azután, hogy a nagy napi lapok is azért a jelöltért agitálnak, amelyek kizárólag a nagy tőkések érdekeit védik. A polgári lapok azt állítják magukról, hogy ők képviselik a közvéleményt, azt sohasem írják meg nyíltan, hogy közvéleménynek a kapitalista osztály véleményét tartják. TVáluk a nagytömegek véleménye nem jön számításba. Még talán soha a múltban nagytőke és annak uszályhodozó politikusai nem jöttek ki olyan nyíltan mint a jelenben, hogy a kormány gépezetét vissza kell helyezni a nagytőke gyámsága alá. A republikánusok elnökjelöltje kijelentette, hogy a “társadalmi reformok veszélyeztetik az üzlet fellendülését”. Szóval azok a csekély reformok, amelyeket a jelenlegi kormány életbe léptetett a mai rendszer további megvédésére, az által, hogy látszólag munkásvédelmi törvényeket léptettek életbe. A kapitalizmus úgy látszik még mindig ragaszkodik régi tradíciójához, mert úgy véli, hogy ő a társadalom teljhatalmú ura és nem hajlandó eltűrni semmiféle olyan intézkedést, ami esetleg ezen nemű hatalmát akarja megakadályozni. Az urak sohasem előrelátók, nem látják azt sem, hogy évszázados tradíciók hullanak porba. Királyok, császárok hatalma máról-holnapra semmisülnek meg, mert a társadalmi fejlődés utat tör magának és minden ósdi tradíciót el kell söpörni utjából, hogy tovább fejlődni tudjon. Ha az emberiség nagy tömege megtudná érteni a technika fejlődését, akkor nem ragaszkodna a régi szokásokhoz, hanem igyekezne magát a társadalmat hozzá formálni magához a technika fejlődéséhez. A sokat ígérőknek, de különösen azoknak, akik mindig azt hangoztatják, hogy vissza kell minden hatalmat adni azoknak, akik gazdaságilag a kiváltságos osztályhoz tartoznak, akiknek tulajdonképeni bűne a mai társadalmi zavar, azért hogy továbbra is üzérkedhessenek az emberiség millióinak kárára. A sokat ígérők nem törődnek a nép milliók nyomorával csak egy van szemük előtt, hogy teljhatalmú uralmukat továbbra megtarthassák a gazdaságilag kiváltságos osztály részére. Akár hogy fognak eldőlni a választások a munkásmilliók helyzete napról-napra mindig nyomasztóbb lesz, mind addig, amig egy igazságosabb gazdasági rendszert nem fog az emberiség megvalósítani. Ennek a rendszernek a megvalósítását sohasem várhatja az emberiség azoktól, akik a mai rendszert uralják, mert azoknak minden gondolatuk csak arra irányul, hogy a jelenlegit a maga egészében megtartsák. Ezt mindenki világosan láthatná abból, hogy a nagytőke még azon kicsinyes reformok ellen is vehemensen tiltakozik amit a jelenlegi kormány életbe léptetett. És tüzzel-vassal próbál a világon elnyomni minden olyan megmozdulást ami a kapitalista társadalmi rendszer ellen irányul. A mai magánkapitalizmus, ahol még van, görcsösen ragaszkodik eredeti alapjához. Ez a magánvállalatok versenyén alapszik, ezt azzal indokolja, hogy a mai háború kitörésére is ez adott okot, mert a magánkapitalizmus, nem tud elképzelni egy olyan rendszert ahol az állam őfelsége intézkedik. Ez az állapot pedig a diktatórikus fasizta államokban már megvan és a magánkapitalizmusnak a legfájóbb, ha az államhatalom esetleg őket is megrendszabályozza. Azzal ugyan sohasem törődnének, hogy a fasizmus mennyire békjóba szorítja a munkások millióit, mert ők a kormányrendszereket azért állították oda mint osztályintézményt, hogy a munkások ellen hozzanak drasztikus intézkedéseket. • Mi, ipari forradalmárok sohasem várhatunk gyökeres társadalmi változást egy politikai párttól sem, bármit is Ígérnek, mert tudatában vagyunk annak, hogy minden politikai párt csak uralkodni akar és ahol van egy uralkodó csoport, ott mindig vannak elnyomottak is és az elnyomottak első sorban a dolgozó munkások. Szabadság, egyenlőség, testvériség Most, mikor az angol lordok, a Wall Street-i bankárok is ezekről beszélgetnek, hogy ennek a nemes eszmének a védelmére kell mundérba kényszeríteni több millió amerikai fiút, időszerű szemle alá venni, a Franciaország történelmét, ahol először emelte a tömeg fel ezen magasztos jelszavakat. Tudjuk, hogy 150 évvel ezelőtt, a francia nép nagyon véres és történelmi forradalmat vívott meg, melynek a tüzelő jelszava a fentiek voltak. Mind azóta, minden francia politikus, ezeken a szép szavakon nyargalt be a kormány pozíciókba. De valóságban soha sem volt meg és éppen ezek a politikusok, meggazdagodott prostituált újságírók voltak azok, akik szövetkeztek a kiváltságosokkal, hogy soha ne legyen szabadság, testvériség, egyenlőség francia földön. Ez legjobban megnyilvánult a gazdasági harcok kiéleződésénél és emiatt a gazdasági szervezetek kifejlődése idején. Az utóbbi tiz év volt az, amikor Franciaországban nagy gazdasági harcok voltak, melyet a kiváltságosok, akik soha nem voltak testvérek és egyenlőek és nem is akartak azok lenni a nagy tömegekkel, legpiszkosabb megvesztegetésekkel, véres terrorral és szabotálással igyekeztek a munkásságot leverni. Ez által távoltartani attól a lehetőségtől is, hogy testvériséget és egyenlőséget teremtsenek, mely nélkül szabadság nem is lehet. így a Szabadság, Testvériség, Egyenlőség csak üres jelszavak voltak Franciaországban is, mint mendenütt. De ottan már annyira agyon csépelték, ezeket a jelszavakat az olcsó politikusok, hogy mikor Hitler hordái megtámadták Franciaországot, már semmi hordereje, lelkesítő’ hatása nem volt ezeknek az üres szavaknak, melynek a megvalósítását 150 évig sikerült a kiváltságos osztálynak megakadályozni. Amig ezek az üres szavak jók voltak, hogy egy egy politikus ünnepi beszédet szövegezzen, de arra már nem volt elég jó, hogy a francia munkásság nagy tömegei életüket feláldozzák érte. Mert ilyen megcsufolt jelszavakért, még szavazni esetleg hajlandók voltak, de meghalni nem igen. Ugyan ez a veszély fenyegeti a demokrácia üres frázisát is. Mi tudjuk, hogy ez nem demok- dácia ami nekünk van, és az angol urakházát sem lehetne annak elfogadni, mégis ezeknek a védelmére akarnak bennünket is harcba vinni. Itten is, mint Franciaországban, nagy munkanélküliség, bizonytalanság és üres ígéretek, jelszavak és nagymérvű politikai korrupció vegyüléke adja meg a politikai képet. Itten is, mint Francia és Angolországban a kiváltságosak, saját rendszerüket is csak úgy hajlandók védeni, ha legalább 15—20 százalékos hasznot csinálnak rajta. Amig a tömegeknek életét kellene odaadni, melynek ellenében csak még nagyobb nyomort, munkanélküliséget, bizonytalanságot és elnyomatást várhat jutalmul. Vi. < ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói kozott s az élet összes javait ama kevesek bir. iák, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: ‘Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért.” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemrsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom < «zerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül
