Bérmunkás, 1940. január-június (28. évfolyam, 1092-1117. szám)

1940-02-24 / 1099. szám

2 oldal

BÉRMUNKÁS

1940 február 24.

EGYRŐL-MÁSRÓL

Elmondja: Z. J.

SZAKSZERVEZKEDÉS

KÁROSSAGA

Az ipari fejlődés már több mint három évtizeddel ezelőtt elérte azt a fokot, amellyel szemben a szakmánkénti szervezkedés csak káros a munkásságra nézve. A termelés összpontosítása azóta állandóan folyamatban van, úgy annyira, hogy ma már szinte elválaszthatatlanul összevonta a különböző “szakmákat” és alig lehet határvonalat vonni azok között.

A szakmai szervezkedés helyénvaló volt a céhrendszerben, vagy a kezdetleges gyáriparban, amikor az egyes munkatelepeken csak egy szakmáj u munkások voltak foglalkoztatva; amikor a termelés kicsiben ment és egynemű anyagból. Abban az időben pl. a kocsigyártás a következőkép történt: A kocsik legnagyobb része fából készült és ahol azt készítették, ott csak famunkások “kocsigyártók” voltak foglalkoztatva. Ami kevés “vasalás” kellett hozzá, azt elkészítették egy kovácsmühelyben, ahol szintén csak kovácsok voltak foglalkoztatva és amikor a kocsi elkészült, elvitték a festőhöz, ahol szintén csak festők voltak alkalmazva és igy készült el a kocsi.

Ezek a szakmák abban az időben mind külön műhelyt alkottak és az ott foglalkoztatott munkások érdekei ritkán ütköztek egymásba, annyira, hogy egymás harcát veszéllyel fenyegették volna. Abban az időben a szakszervezkedés megfelelő volt, mert ha egy műhelyben munkabeszüntetés volt, akkor abban a műhelyben teljesen szünetelt a munka.

Az ipari termelés fejlődése azonban ezen szakmai elkülönítéseket teljesen megszüntette- Bár ma itt Amerikában már nem sok kocsit gyártanak oly értelemben, mint fent vázoltuk, de annál több automobilt, amelyek elfoglalták a régi kocsik helyeit. A termelés menete azonban éppen úgy összpontosult ezen a téren, mint bármely más gyártmánynál.

Ma pl. egy automobil telepen sok különböző “szakmáju” munkást találunk szorosan ösz- szevonva, úgyszólván egy fedél alá. Vannak ott famunkások, bádogosok, lakatosok, kovácsok, vasöntők, szatlerok, festők és újabban már üvegcsinálókat és gumikészitőket is találunk ugyan azon a gyártelepen.

Ki ne látná meg a szakszervezkedés hátrányosságát a munkásságra, amikor annyi különböző “szakmáju” munkás dolgozik egy telepen és a szak- szervezetek szabályai szerint minden szakmai munkás más és más, egymástól teljesen elkülönített, egészen más vezetés alatt álló szakszervezetbe tartozik.

Vagy vizsgáljuk meg pl. az épület ipart, ahol több mint egy tucat különböző szakszervezet tagjai dolgoznak együtt és ahol nagyon gyakran előfordul, hogy nemcsak, hogy nem vállalnak a különböző szakmák szolidaritást egymással, hanem gyakran direkt egymás ellen sztrájkolnak. Különösen gyakori ez a szakmák közötti villongás a kőművesek a cement munkások között, amennyiben a tégla anyagot sok helyen cementtel helyettesítik, vagy a vasmunkások és ácsok között, mert az utóbbi időben különösen nagyobb épületeknél már az ablakok is és konyha szekrények vaslemezekből készülnek. Az ácsok még mindig az állítják, hogy az ablakokhoz és konyha szekrényekhez csak nekik szabad nyúlni, mig viszont a vasmunkások úgy vélekednek, hogy mivel azok vasból készülnek, tehát az ő hatáskörükbe tartoznak. Az ilyen nézeteltérések gyakran idéznek elő sztrájkokat, amely nem a munkáltatók, hanem a más szakmához tartozó munkások ellen folynak.

De az említetteken kívül bármely iparágat vehetnénk vizsgálat alá, ugyan ilyen viszonyokat találnánk, melyek kétségtelenül azt bizonyítják, hogy a szakmai határvonal csak kárára van a munkásságnak. Megszámlálhatatlan esetben történt már meg, hogy a munkásság harcának elbuktató ja egyenesen a szakmai szervezkedés volt. A hatalmas ipartelepeken a tömegtermelésnél a szakmai határvonalak úgyszólván teljesen eltűntek. A hatalmas autótelepeken már nem lehet a munkásokat megkülönböztetni a használt szerszámok, vagy a gépek szerint amelyeken dolgoznak, mert azok mind automobil ipari munkások és azok széttagoltsága szakmai szervezetekbe a legnagyobb őrültség. A sok ezer munkást foglalkoztató villanymü telepeken, mint a Western Electric, General Electric, vagy Westinghouse; a mezőgazdasági gépeket gyártó telepeken, mint az International Harvester Co., Caterpillar és más hasonló telepek; az óriási acéltelepeken, de még a kissebbT csak pár száz munkást foglalkoztató telepeken is hasonló helyzettel állunk szemben.

Nyilvánvaló tehát, hogy mai összpontosított termelési folyamat mellett a szakmai szervezkedés már nem szolgálhatja a munkásság érdekeit, hanem ellenkezőleg azok kárára vannak és a munkáltatók javára^ Ezen sarkalatos hibákat ma már a munkásság milliói tisztán látják; saját bőrükön érzik és általános az óhaj az Ipari Szervezet után, csak még a cselekvési készség hiányzik a munkásságból ezen hátrányos viszonyok megváltoztatására- A szak- szervezetek úgy vannak felépítve, hogy azokban a döntő szó a vezéreké és az általános tagság csak fizető alany.

Közel fél százada folyik a- “harc” a szekszervezetek átformálására “belülről fúrására” és minden erőfeszítés dacára a szakszervezetek ma is éppen oly reakciósak, éppen úgy ragaszkodnak az elavult szakmai szervezkedés módszeréhez, mint évtizedekkel ezelőtt. A tényekkel számoló és előrelátó munkások már 35 évvel ezelőtt rájöttek arra, hogy a szakszervezetek károsak, és azokat átformálni lehetetlen és ezen meglátásnak a következményeként alakult meg az “Industrial Workers of the World”. Az IWW szerkezete az ipari termelési folyamat alapján épült és az abban szervezett munkások úgy vannak csoportosítva, amint az ipartelepeken össze vannak vonva. Nem a használt szerszámok, hanem az ipari termékek szerint és ily módon lehetetlenné válik, hogy egyik csoport munkás a másik harcát verje le.

Az IWW azonban nemcsak abban különbözik a szakszervezetektől, hogy a modern termelési viszonyoknak megfelelően — nem szakmák szerint, hanem iparilag — szervezi a munkásságot, hanem olyan alapszabályai vannak, amely minden időben biztosítja az átlagos tagság jogainak érvényesülését és lehetetlenné teszi, hogy a vezérek a tagság nyakár nőjenek. Az IWW-ban nem a vezérek szabják meg, hogy a tagság mit te hét és mit nem, hanem a tag ság állapítja meg, hogy a tisztviselők mit tegyenek.

Amig a szakszervezetek a saját tagságukat úgyszólván elkülönítik a munkásosztály egészétől és sok esetben oly lépéseket tesznek, amelyek látszólag saját tagjaik javára van- j nak, de ugyanakkor az össz- munkásság érdekei ellen, addig az IWW minden időben a munkásságért, mint osztályért cselekszik. A szakszervezetek a bérrendszer védbástyái; annak örök időkre való megtartását óhajtják, addig az IWW felismerte azt, hogy a munkásosztály a bérrendszer keretein belül örökké szolga lesz és örök időkre rabja lesz a bérrendszer- j bői eredő munkanélküliségnek' és szenvedésnek, tehát a bérrendszer megdöntésével a munkásosztály felszabadítását tűzte ki célul. A szakszervezetek konzervativizmusával szemben az IWW célja forradalmi.

A szakmai szervezkedés nemcsak, hogy nem szolgálja többé a munkásság érdekeit, hanem határozottan káros az a munkásosztályra. A modern ipari termelési folyamat modern Ipari Szervezetet követel és pedig olyan alapon állót, mint az IWW. A munkásság tétovázhat, kísérletezhet továbbra is szakmai szervezkedéssel, ez azonban csak szenvedését mélyíti és hosszabbítja- Akik megunták e szenvedést, azok csatlakoznak az IWW-hoz.

LINCOLN ÉS A KAPITALIZMUS

A közelmut napokban ünnepelte az Egyesült Államok népe Lincoln Ábrahám születésének 131-ik évfordulóját. Lincoln születésének évfordulója “nemzeti ünnep”, melyet osztály, párt s rangra való tekintet nélkül ünnepel az ország lakossága. Liberálisok, konzervatívok és reakciósok egyaránt megegyeznek abban, hogy Lincoln Ábrahám bölcs volt, jó hazafi volt, harcos volt és ha a szabadságról, egyenlőségről esik

szó, azt rendesen Lincoln nevével hozzák összefüggésbe.

Lincoln Ábrahám földműves szülőktől származott és iskolázottsága állítólag csak egy elemi osztályra terjedt. De szomjazta a tudományt és saját erejéből olyan tudásra tett szert, hogy már ifjú korában magára vonta a figyelmet. A 20-as éveiben letette az ügyvédi vizsgát és 23 éves korában Illinois állam törvényhozó testületében foglalt helyet- Több mint két évtizedig felváltva a különböző állami és szövetségi törvényhozó testületekben működött, mig 1860-ban az Egyesült Államok elnökének választották meg.

Annak dacára, hogy Lincoln ma a szabadság, testvériség és egyenlőség lovagjának van elismerve, megválasztása idején nem igy vélekedett róla Amerika népe, vagy inkább kapitalista osztálya. Alig, hogy elfoglalta az elnöki poziciót, kezdetét vette a polgárháború, melyet a déli államok uralkodói indítottak meg.

Lincoln már képviselő korában harcolt a rabszolgaság eltörléséért és a déli rabszolgatartók ismerve a rabszolgaság elleni felfogását, megválasztásakor szakadást idéztek elő az unionba és fegyveresen támadták az északot. Elnökségének későbbi éveiben el is törölték a rabszolgaságot és öt évi hábu- ruskodás után a polgárháború is véget ért. Lincoln azonban nem menekült meg a bosszútól. Elnökségének második terminusában orozva meggyilkolták.

Tekintve, hogy Lincoln majdnem egy évszázaddal ezelőtt élt, kétségtelen, hogy — az akkori viszonyokat véve alapul — mélyen látó és bölcs ember volt. Hátrahagyott írásai és írásban foglalt elmondott beszédei arról tesznek bizonyságot. Ami megütközést vált ki belőlünk, az a kapitalista sajtó jelen viselkedése és képmutatása. Vájjon ha ma élne Lincoln a kapitalista sajtó nem-e úgy lámpavasra kívánná őt, mint 80 évvel ezelőtt tették. Mert ha őszinte volna az a dicsőítés, melyei Lincoln nevét körülövezik, akkor miért támadják Roosevelt elnököt, aki talán az első elnök Lincoln óta, aki annak nyomdokaiban halad.

Lincoln sem tett egyebet, mint amit a fejlődés kényszerűsége parancsolt. Nem volt Lincoln sem olyan nagy “forradalmár”, mint amilyennek ma minősitik. Hitt abban, hogy az amerikai kormány a nép által és a népért van. Hitt a politikai demokráciában és ennyi az egész.

A rabszolgaság megszüntetését abban az időben a már rohamosan fejlődő északi kapitalizmus tette szükségessé. Az eszközölte Lincoln megválasztását és Lincoln ezen szükségszerűségnek kívánt eleget tenni, amikor a rabszolgaságot eltörülte.

Ma ismét ily határkőhöz ért a kapitalista rendszer. A viszonyok változást követelnek, mert a termelési rendszer oly fejlett, a vagyon annyira összpontosult mindig kevesebb kézbe, hogy a saját súlya alatt fog összeomla- ni, ha valamit nem tesznek- A kapitalista osztály előbbre látói reformokat akarnak foganato-