Bérmunkás, 1940. január-június (28. évfolyam, 1092-1117. szám)
1940-02-10 / 1097. szám
1940 február 10. BÉRMUNKÁS 3 oldal EGYRŐL-MÁSRÓL Elmondja: Z. J. “SZERVEZETT” MUNKÁSOK A POLITIKUSOK HÁLÓJÁBAN Bár az ez év novemberében esedékes elnök választástól még 10 hónap választ el, de a politikusok már most is fülsiketítő lármával ütik a dobot pártjaik és jelöltjeik mellett. Mindenik túlszárnyalja az ellenfelét az Ígéretekkel és alaposan kiteregetik egymás szennyesét közszemlére. Érdekes az, hogy nemcsak az ellenpárt jelöltjeiről szedik le a “szentelt” vizet, hanem ugyanazon párthoz tartozó ellenjelöltről isHa ezen jelölést elnyerni igyekvő, vagy jelöltek “program” beszédeit hallgatjuk és az ellenfélről tett kijelentéseket felül is vizsgáljuk, száz eset közül 99-ben azt fogjuk találni, hogy azok valóban igazak. Mind az a szenny, sár, amit egymásra dobálnak a politikusok, nem rágalom, hanem azokat elkövették vagy mint egyének, vagy pártemberek és bár nyíltan bevallják egymás hibáit, a szavazók mindezek felett szemet hunynak és sorsukat továbbra is rábízzák a politikusokra. Nyilvánvaló az, hogy ahol politikai pártok vannak, ott a graft, az árulás, lekenyerezés, a megvásárlás elkerülhete 11 e n A politikai pártok alapja a korrupció és az megmételyez mindent, ami azzal vonatkozásba jön. Természetes az, hogy a politikai pártok irányitói az uralkodó osztály tagjai, vagy azok megbízottai és minden tevékenységük a kizsákmányoló osztály érdekében történik. Az elnök választással kapcsolatban az amerikai szakszervezetek fő moguljai is megszólaltak és áruba bocsátották a vezetésük alatt álló tagságot a legtöbbet ígérőnek. Mint ismeretes William Green, az American Federation of Labor elnöke már évek óta tépázza a jelen “new deal” kormányt, azzal vádolva, hogy ellenfele John L. Lewis vezetése alatt álló Congress for Industrial Organization szervezetet favorizálja. Green ezért minden aljasságra készen volt, hogy bosszút álljon. Ahol bármily akció alakult ki, a kormány, vagy a CIO ellen, Green mindnek részese volt és most a választás közeledtével mind- hangosabban licitálja a vezetése alatt álló 4 millió tag szavazatát a többet Ígérőnek. De John L. Lewis, a CIO főmogulja sem rejti suba alá a véleményét. A nagy ágyút a United Mine Workers of America bányászszervezet konvencióján sütötte el és pedig Roosevelt elnök ellen. Szerinte Roosevelt nem váltotta be Ígéretét és a “munkásság nem kapott ellenértéket” azért a 600,000 dollárért, melyet a UMWofA pénztárából kiemelt és azzal Roosevelt újraválasztását elősegít ette. Ilyen hatalmas összeg ellenében elvárta, hogy Roosevelt őt, már mint Lewist legalább is munkaügyi államtitkárnak nevezi ki, de mert ez nem történt meg, azt állítja, hogy a munkásság “nem kapott képviseletet” a new deal kormányban. Szóval, Lewis csalódott és bizonyos, hogy a következő elnök választásnál másnak — a többet ígérőnek — fogja szállítani a UMWofA bányász tagjainak ezreseit és a CIO több milliós tagságának szavazatait. Lewis hajlandó a bányászok pénzét számolatlanul szórni, de ennek ellenében legalább is egy miniszteri tárcát akar kapni. De, hogy ezzel mit nyerne a munkásság, azt is érdemes megvizsgálni. A kapitalista társadalmi rendszer úgy van berendezve, hogy a hatalom a föld, az ipartelepek és termelő eszközök tulajdonosainak kezében van- Minden úgy történik, ahogy az uralkodó osztály érdeke megkívánja. Ezen hatalom biztosítására segéderőket alkalmaznak, mint a kormány, parlament és egyébb közegek. Ezek kötelessége oly törvényeket hozni és végrehajtani, melyek az uralkodó osztály érdekeit védelmezik. Tévedés azt hinni, hogy a parlamentben más törvényeket is lehet hozni, pl. amely az elnyomottak érdekét szolgálná. Mert sokan úgy vélekednek, hogy ha olyan képviselőket küldenénk oda, akkor azok hoznának ily törvényeket. Hát nem hoznának. Először is olyan képviselők nincsennek és nem is lesznek, akik a munkásság érdekeit képviselik. És ha ilyen megválasztható volna is, még akkor sem hozhatnának oly törvényeket a kapitalisták parlamentjében. Még ha szocialista, vagy mondjuk kommunista elnököt és törvényhozó testületet választanának, azok sem tehetnének egyebet, mint amit a kapitalisták szövetsége a Wall Street diktál Mint ahogy nem tehetett Németországban, Spanyolországban, Ausztriában és Franciaországban, éppen úgy nem lehetne itt az Egyesült Államokban sem. Mert amikor a törvényhozó és végrehajtó testületek megtagadják az engedelmességet a kapitalista osztálynak, akkor azokat fegyveres erőszakkal oszlatják fel. De a jelen kormány kézzel fogható bizonyítékot szolgáltat arra, hogy mit lehet és mit nem lehet. Feltételezzük, hogy Roosevelt elnököt a legjobb szándék vezette — no, nem a bérrendszer eltörlésére, hanem — oly reformok bevezetésére, amely ideig-óráig megszüntetné a munkanélküliséget és az ezzel járó nyomort. Több ízben hangoztatta, hogy a munkaidőt le kell szállítani oly alacsonyra, hogy minden munkás munkához juthasson. A munkabéreket pedig emelni kell, hogy a vásárló képesség arányban legyen a termelt javakkal, hogy a szükségleti cikkek ne halmozódjanak fel. Na, és mit ért el ezen kitűzött célból hét év alatt ? Semmit. A kapitalista osztály a legenyhébb kísérletezést is ez irányban a legvemhesebb ellenzéssel verte vissza, mert annak bevezetése a profit hátrányára lett volna. Mivel a jelen események kézzelfogható bizonyítékot szolgáltattak, hogy a kapitalisták törvényhozó testületé nem szolgálhatja az elnyomottak érdekét, mit akarhatnak tehát a szak- szervezetek főmoguljai a parlamenttől, vagy a kormánytól? Ha tényleg a munkásság érdekeit tartják szem előtt, akkor a munkásság sérelmeire ne a parlamenttől várjanak orvoslást, hanem ott az ipartelepeken kell azokat végrehajtani, ahol a sérelmek felmerülnek. A két szakszervezetben — az AF- ofL és a CIO — állítólag hét millió munkás van beszervezve, amely hét millió szervezett munkás még Amerikában és az elavult szakszervezetekben is sokat számit- Nem kell, hogy a vezér urak egy lépést is tegyenek a munkásság érdekében, csak álljanak félre és engedjék ezt a hét millió munkást a legjobb belátásuk szerint, szervezetten cselekedni. Még széttagoltságuk és konzervativizmusuk dacára is, meglepő teljesítményt volnának képesek létrehozni. A szakszervezetek minden jel szerint más célt szolgálnak, mint sokan feltételeznek róluk. Éppen úgy mint a politikai pártokat, a szakszervezeteket is felülről diktálják és azok vezérei a kapitalista osztály uszályhordozói. Ahelyett, hogy a munkások érdekeivel törődnének és a sérelmeket az iparokban, a termelés szinterén igyekeznének orvosolni, a szakszervezeti tagságot a politikusok hálójába terelik, ők a legnagyobb ellenségei annak, hogy a szervezett munkásság a helyes utón és helyes módszerrel lásson sorsa intézéséhez. “IDEÁL A HÁBORÚ MEGSEMMISÍTÉSÉRE” A közelmúlt napokban tartotta konvencióját a “National Conference on the Cause and Cure of War” Washingtonban és mint a neve után lehet ítélni, ezen testületnek az volna a célja, hogy megtalálja az okait és orvosságát a háborúnak. Ily konvenciókon sokan vesznek részt és sokan beszélnek, de a tettrekészség rendesen hiányzik a résztvevőknél. Többek között egy asszonyság azt mondotta, hogy: “ha volna hátgerincünk, intelligenciánk és lelki erőnk, a háborút lehetetlenné tehetnénk egy ide- által. Feszóllitom a hallgatóságot, hogy hózzanak ilyen ideált- Az ár, melyet ellenértékűi kap a hallhatatlanság.” Semmi kétség aziránt, hogy a háború az emberiség legnagyobb átka. Talán semmisem okoz borzalmasabb pusztítást az emberiség soraiban, mint a háború. Férfiak az élet virágjában kell áldozzák életüket. Anyák, feleségek, gyermekek, aggok és csecsemők pusztulnak el és a megmaradtakat a nyomor tizedeli meg. És mind ez miért? A háború lehetetlenné tétele a legégetőbb kérdése az emberiségnek. Annak lehetetlenné tétele a megváltás. És ha azt ideálokkal meglehetne szüntetni, akkor már nem is volna háború. Mert ideálokban nincs hiány. Bár nem minden ideál alkalmas, de van ideál amely alkalmas volna, ha megvolna az erő azt a gyakorlatba végrehajtani. Minden ideál csak akkor ér valamit, ha a gyakorlatban érvényre jut. A háború megsemmisítésére is megvan az ideál. Ismerjük a háború okozóit és megvan az orvosság is annak kigyógyitására. Éppen csak az erő hiányzik amely azt a gyakorlatba érvényesítse. Minden ellenkező állítás dacára, a háború a kapitalizmus szüleménye. Felcicomázhatják azt akármilyen szinü sallangokkal, a tény mégis csak az marad, hogy a háborút a nyersanyag források birtoklása és a termelt áruk elhelyezése uj piacok szerzése okozza. Erre pedig a kapitalizmusnak van szüksége. Következetesen: amig kapitalizmus van, addig profit is létezni fog; amig profit lesz, addig a háborúra is megvan az eshetőség, sőt szükségszerűség. A háború okozója tehát a kapitalizmus. Az egyetlen orvosság: a kapitalizmus megdöntése- Ezt azonban sem sóhajtozás- sal, sem imádsággal nem lehet végrehajtani. Ennek teljesítésére szervezkedni kell mindazoknak, akiknek átok a háború, forradalmi Egy Nagy Szervezetbe és ennek segítségével oly rendszert felépíteni, amelyben nem lesz kapitalizmus, nem lesz profit, hanem a termelt javakat azok fogyasztják el, akik azokat termelik, vagyis: a Munkások. SZINELŐADÁS és táncmulatság NEW YORKBAN MOST SZOMBATON, február 10-én este 8 órakor az IWW és Modern Színkör fog- - ja tartani nagyszabású — MULATSÁGÁT — a Bérmunkás Otthonban, 1351 Third Ave. (77 St-). Ez alkalommal két egyfel- vonásos színdarab kerül bemutatásra több mint tiz szereplővel, köztük olyan színművészekkel, mint VÁMOS VILMOS és FISHER KÁLMÁN. Az előadás után tánc lesz Lovász Pali zenekara mellett. A belépő jegy ára 35 cent. Saját érdekében cselekszik ha ezen a mulatságon megjelenik. Olvasd a Bérmunkást! AZOK az olvasóink, akikhez lapkezelők nem kerülnek 35 centet küldjenek, és 10 cent posta költséget — lehet bélyegben is — és megküldjük a BÉRMUNKÁS NAPTÁRÁT P. O. Box 3912 Station S. S. Cleveland, Ohio
