Bérmunkás, 1940. január-június (28. évfolyam, 1092-1117. szám)
1940-01-27 / 1095. szám
6 oldal ' BÉRMUNKÁS 1940 január 27. A KÖZVÉLEMÉNY... Különösen napjainkban hallhatjuk lépten nyomon, olvashatjuk a lapokban például: “A magyar közvélemény egyhangúlag áll a kormány mögött”, “Az olasz közvélemény elkeseredése a finn-orosz konfliktusban uccai tüntetésekben robbant ki, “A svéd közvélemény követeli, hogy Svédország segítséget nyújtson Finnországnak” stb. cimü *>~ és tartalmú cikkeket. De ezt bömbölik a rádió hangszórói és a többi propaganda eszközök is. Kaparjuk meg a “közvélemény” mázát kissé amivel behúzva szédítenek bennünket és mindjárt megállapíthatjuk mit is neveznek tulajdonképpen napjainkban közvéleménynek. Vegyük például a magyarországi “közvélemény” tuljadon- képpen mit jelent? A közvélemény szavát a sajtó, rádió volna hivatva hallatni, ha ezek valóságban egy-egy ország lakóinak adna hangot. De vegyük a rádiót. A rádió R. T. ugyan, de állam az államban mikrofonján keresztül csak az hangozhat el, ami a papság, az uralmon levők közvéleményének, azaz egy szűk kis érdek- csoport hangja. A nem az ő szolgálatukban állók számára, a munkások és parasztok számára a rádió hozzáférhetetlen. Pedig az ország valódi közvéleményének 98 százalékát ezek adnák akik némaságra vannak ítélve. A sajtó: Tudvalevőleg a lapok egy-egy csoport vagy felfogású emberek tömörülésére alapozva jönnek létre, azok célkitűzéseit szolgálják és az egy- egy lap köré tömörülök azaz ennek a csoportnak közvéleményét jelentik. Lapalapitáshoz pénzen, mégpedig minél több pénzen kívül különféle engedélyek is szükségesék, mely engedély diszkrecionális jog révén nem mindenki számára jár jog szerint, hanem annak adják meg és vonják meg, akinek a kormányzat jónak látja. Eddigi gyakorlat szerint csakis szalon és számukra megbízhatók részére adják és adták meg. Igaz, hogy régebben baloldali érzelmű emberek számára is adtak ki lapengedélyt, de ezek is a nagytőkéjükre támaszkodva természetszerűleg tőkés érdekeltség szolgálatában állottak. A nagy tömeg, a lakosság nagyobb rétegéből kikerülő kisemberek anyagiak és engedélyt mivel nem fémjelzett megbízható márkák közül kerültek ki egyébként sem kaptak. Az igy hang és vélemény nyilvánításból ezáltal kizártak azután válogathattak a papság, a födbirtokosok és a tőkések érdekeit védő és azok szolgálatában álló sajtóorgánumok közül, melyik mákonyával hagyják magukat elhódítani. A hivatkozott sajtó és “közvélemény” tehát semmi esetre sem a valódi, hanem mindig azon kis csoport véleményét fejezi ki, akik kezében a sajtó van. Hogy ezt közvéleménynek nevezik az nem egyéb szédités- nél. De például Magyarországon a “közvélemény”, hogy egységes legyen tovább mentek. Majdnem 100 százalékig a kormányzat saját kezelésébe vette át a sajtót. A bár tőkés kezekben levő, de a haladást is néha szóhoz engedő u- n. “baloldali” sajtót hatalmi szóval kisajátította és egyszerűen elnémította. így a még gyenge kritikai hangot is elfojtotta. így megteremtették az u. n. “magyar közvélemény és sajtó egyhangúságát”. És persze más államok, kik nem tudnak disz- tingválni mi a “közvélemény és közvélemény” között a különbség, ha az egy szájíz szerint szerkesztett magyarországi lapok közül 8-10-et kezébe vesz és a különböző címeken megjelenő lapokban azonos “véleményeket” olvas ki, megállapíthatja azt például “A magyar közvélemény egyhangúlag áll a kormány mögött”. Hogy el ne feledjük azt sietve írjuk ide e pillanatban Magyarországon egyetlen egy szál munkás vagy paraszt lap sem jelenhetik meg. És igy a valódi közvélemény 2 százalékát, amig a nagy sajtóaparátus, rádió és szószék üvöltve fejezi ki, a 98 százalék némán elnyomva kénytelen tűrni, hogy írásaikban napról-napra lekicsinyeljék a 2 százalékosok és nevükben mint “közvélemény” üvölthessenek. Óvatosan tehát azzal a bizonyos közvélemény megítélésével. Más államokban sem jobb a helyzet és a világ, vagy egy- egy országbani közvélemény hangját csakis azok a lapok juttathatják kifejezésre, amelyek az elnyomott és némaságra ítélt 98 százalékot szólaltatják meg. Éppen ezért erősíteni kell azt a sajtót, amelyet nem tőkések és papok hoztak létre, és nem azok tömött pénztárcája szolgálatába^ állanak. Hanem azok tartják fenn, akik a valódi közvéleményt jelentik: a pro- letáriátus. Budapest, 1939 dec. 7. Gippert Mária GRÓF ESZTERHÁZY JÁNOS felsőházi tag, a felsőház dec. 12-én tartott ülésén felszólalásában többek között kijelentette, hogy: “Az egyházak vagyonát féltem a megsemmisüléstől”. Elhisszük ezt a gróf urnák de mi nem féltsük! Sőt niinél előbb, hogy bekövetkezzék elősegítjük! AZOK az olvasóink, akikhez lapke- zeló'k nem kerülnek 35 centet küldjenek/ és 10 cent posta költséget — lehet bélyegben is — és megküldjük a BÉRMUNKÁS NAPTÁRÁT P. O. Box 3912 Station S. S. Cleveland, Ohio NÉPSZERŰ GAZDASÁGTAN Irta: MARY E. MARCY Fordította: GOLDBERGER L. A füzet megjelent a Bérmunkás kiadásában. Ára 10c. (Folytatás) Ugyanígy állapíthatjuk meg a munkaerő értékét is. Mint minden más árunál az előállítására forditott munka mennyisége (vagy idő) szabja meg az értékét. “Egy ember munkálkodó ereje csupán az egyéni életére terjed ki. Bizonyos mennyisége kell az embernek elfogyasztania, hogy felnőj jön és fenntarthassa az életét. De az ember elkopik akárcsak a gép és más emberrel kell azt pótolni. A saját fenntartására szükséges mennyiség elfogyasztása mellett még egy bizonyos mennyiségre van szüksége, hogy adott számú gyermeket neveljen fel, akik helyettesítsék a munkás-piacon és fenntartsák a munkálkodók fajtáját . . Látható, hogy a munkaerő értékét az előállítására, fejlesztésére, fenntartására és szaporodására forditott szükségletek szabják meg.” (Érték, ár és haszon). Marx szerint — amint a fenti idézetből láthatjuk — egy ember munkaerejének az értékét az előállítására forditott társadalmi munka szabja meg. Ez alatt élelmet, ruhát, lakást (az élet szükségleteit) értünk és azon kívül fiuk vagy leányok nevelését értjük, akik elfoglaljál: a helyünket a gyárakban, ha a munkáltató szerint már kiöregedtünk a megszabott munka gyorsaságából. Amennyiből megélünk és újabb munkásokat nevelünk, hogy elfoglalják a helyüket, — annyi a munkaerőnk értéke, ha munkások vagyunk. A második fejezet tanulságaira vonatkozó kérdések és feleletek. K. Mi egy áru és mit ad el a munkás a munkáltatójának? F. Ami nem használatra, hanem eladásra készült, az áru. A munkás, az egyedüli áruját, a munkaerejét adja el. K. Mi határozza meg az áru értékét? F. Az áru értékét az előállítására forditott társadalmilag szükséges munkaidő szabja meg. K. Mit értünk társadalmi munkaerő alatt? F. Az adott áru előállításánál foglalkoztatott összes munkások munkaerejét. K. A gyufa értéktelenebb ma, mint tiz év előtt volt? Ha igen, miért? F. Értéktelenebb, mert a gyufagyárakban használt modern gépek kevesebb társadalmi munkaerőt igényelnek a gyufa előállításához, mint tiz év előtt. K. Általában esett az áruk értéke az utolsó tiz évben? Ha ■igen, miért? F. A legtöbb áru értéke esett, mert a gépek fejlődésével kevesebb társadalmi munkaerőt kell fordítani az előállításukra. Ne feledjük, hogy bizonyos áruknál előforduló hiány esetében bekövetkezhet az, hogy értékükön felül vagy alól cseréltetnek ki (adatnak el), de ez nem változtatja az értéküket. K. Ha az arany értéke 50 százalékkal esett volna tiz év alatt és a búza értéke is 50 százalékkal esett volna ugyanannyi idő alatt, változna ezen áruk ára, ha azokat az értékükön adnák el? F. Nem változna, mert mind a kettő értéke egyformán esett, igy az értékük aránya megmaradna. ÁRAK. Az áruk értékét az előállitásukra forditott munkaidő szabja meg. Ha valaki azt mondaná, hogy egy télikabát és az öltözet ruha azért azonos értékűek, mert mind a kettőben azonos meny- nyiségü munkaerő foglaltatik, akkor tudnám, hogy azét azonos értékűek, mert mind a kettőben azonos mennyiségű munka foglaltatik. Általánosságban azt mondják, hogy négy nadrág azonos értékű egy kabáttal. Miért értékesebb a kabát, mint a nadrág? És mi állapítja meg az érték mennyiségét, amikor kicserélésre kerül a sor? A munkaerőnket kicseréljük a munkáltatóval — mondjuk — napi négy dollárért, amit viszont az életszükségletekért cserélünk ki. U. m. élelem, ruha és lakás. Miért cserélhetők ki ezen áruk egymással? Amint előbb láttuk, a munka az érték mérője. A fentebb említett kabát azért ér négyszer annyit, mint egy nadrág, mert négyszer annyi társadalmi munakerőt foglal magában. Az áruba forditott szükséges társadalmi munkaerő (cipő- ben, búzában, aranyban, kenyérben, a munkaerőnkben, avagy bármi is legyen az) szabja meg azt az értéket, amelyért kicserélhető. Az egyenlő értékű áruk természetes sajátosága, hogy egymással kicserélhetők, vagy más hasonló értékű árukkal. .... Például: tiz órai szükséges társadalmi munkaerő által előállított búza, annyi ruhával, cipővel, székkel, arannyal vagy bármily más áruval cserélhető ki, amennyit tiz órai szükséges társadalmi munkaerővel termelnek. Az áruk értéke állandóan /áltozik, amint az előállításukhoz szükséges társadalmi munkaerő mennyisége változik. Egy mal- ter-keverő gépről hallottunk, amely annyit termel egy fiú segítségével, amennyit négy munkás termel naponta. Ezen malter értéké óriásilag csökkent (azokon a helyeken, ahol használatban (Folytatjuk)
