Bérmunkás, 1940. január-június (28. évfolyam, 1092-1117. szám)
1940-01-20 / 1094. szám
1940 január 20. BÉRMUNKÁS 3 oldal Kuzine Népkormánya A szovjet sajtó és hir irodák, valamint a kommunista pártoknak nevezett szovjet ügynökségek sajtói, azt hangoztatják, hogy Finnországban tulajdonképen nincs is háború, mert a szovjet kormány szerződést kötött a “finn” nép kormánnyal, amelynek a kérésére folytat büntető expedíciót a “lázadó” diktatórikus finn burzsoá kormány el-^ len. Ahány szó, annyi hazugság, amellyel azért kell foglalkoznunk, mert még a sorainkban is akadnak jóhiszemű munkástársak, akik felülnek ennek a dajkamesének, amely nem is eredeti kitalálás, hanem szolgai utánzata a japán és német imperializmus taktikájának. Japán is “megalakított” egy kínaiakból álló kormányt Mandzsúriában, sőt még egy “császárt” is kreált, aki azután “segítségül” hívta a japán hadsereget és ezt a taktikát vette át Hitler Ausztriában, Szlovákiában, Csehországban és végül Danzigba való bevonulásoknál. Természetesen a kommunista sajtó volt az, amely legjobban tüzelt annak idején ezek ellen a báb-kormányok ellen és megtagadta azok elismerését, mint ahogy az Egyesült Államok sem ismerték még el ezeket a kreációkat, amint az emrikai kommunista sajtó kitörő lelkesedéssel üdvözölte annak idején. Kuzinen kormánya a háború kitörése, illetve a vöröshadsereg támadása után “alakult” meg, nem a nép választotta — hisz akkor mégcsak pár négyzet mérföldet szállott meg a vörös hadsereg — hanem Stalin nevezte ki, nem a már megszállt terület lakosaiból, hanem a szovjet és a komintern bürokratáiból, maga Kuzinen is már 20 éve ül a komintern titkárságában. Mint érdekességet irom meg azt, hogy majdnem az egész “nép-kormány” az 1918. felkelés vezetőiből alakult meg, amelyek nagy tömegben menekültek a finn szovjet leverése után Moszkvába. De még egy kormány nem tellene ki az akkori emigráció vezetőiből, mert annak idején a finn vezérek egyik moszkvai gyűlésére behatoltak, a vezetőket árulással vádolva revolverekkel halomra lőtték és csak egy kis részük mentette meg a bőrét, amelyből alakította meg Stalin most a “népkormányt”. A merényletet elkövető ifjú kommunisták — miután a vizsgálat az áldozatokra volt kompromitáló — nagyon enyhe büntetéssel uszták meg a tömegkivégzést. Nevetséges az is, hogy a finn rezsimet “diktatúrának” nevezik, mely van annyira “demokrata” mint az Egyesült Államok kormányzata. Amint már megírtuk az 1918-19-es rezsi met a nép-frontos kommunisták nagy örömére, megbuktatták az 1937. választásokon, utána a szoc. demokratákból, liberálisokból és a paraszt pártból alakult kormány, mely rögtön tárgyalásokat kezdett a Szovjettel és számos szerződést kötöttek amelyek felölelték a meg nem támadást, határ megállapítást, valamint a kereskedelmi megállapodásokat. Éppen a Szovjet volt az, aki a “demokratikus békefront” tárgyalásokon, követelte az északi kis demokráciák biztonságának a garanciáját. Állítólag ennek a megtagadása akadályozta meg a szerződés megkötését. Igaz, hogy a finn burzsoázia gyalázatos bosszút állt a.finn forradalmárokon, de az is igaz, hogy a Szovjet azóta folyton összeköttetésben állt a finn burzsoáziával, úgy diplomáciaiig, mint gazdaságilag. És kétségtelen az is, ha a finn kormány hajlandó lett volna miként a másik három balkán állam vállalni a Szovjet protektorátust, ezt a “tömeggyilkos” burzsoá kormányt éppen úgy ünnepelte és bankettezte volna mint a lett, litván és észt kormányokat. De a Szovjet juzsuitizmusá- ra jellemző az, amig olyan nagyon háborog a “finn tömeggyilkos” kormány ellen, addig melegen szorongassa Hitler baráti kezét, amely kiirtotta a német, cseh proletáriátus legjobbjait, világgá üldözött és koncentrációs táborokba tart még ma is százezreket a német munkásokból. Ez az oka annak, hogy a finn munkások nem reagálnak a Szovjet repülők által ledobált röpiratokra, amely lázadásra, a “nép”-kormányhoz való csatlakozásra hívja föl őket. Ez az oka annak, hogy a nemzetközi munkásság, vagy közönyösen vagy ellenszenvvel nézi a szovjet vöröshadsereg harcait, amit igazol az is, hogy a svéd munkások félmillió svéd korona segélyt küldtek a szakszervezetek utján a finn szakszervezeteknek, a tagjaik segélyzésére. Valójában a háború, amit a Szovjet visel, nem különb attól, amit a japán, német, olasz, vagy akár az angol imperializmus folytat és a kis nemzeteket védő Szovjetekből a kis nemzeteket felfaló imperialista hatalom lett, amely azért támadta meg most Finnországot “mert erre most legalkalmasabb az idő” mint ahogy azt a kommunázik legújabb teoriti- kusa, a nemrég darutollas Horthy legény Szebenyei Jóska megírta a “Magyar Jövő”-ben. Ezt a Szovjet imperializmust, ma már tisztán lássa a nemzetközi proletáriátus legnagyobb része, csak éppen a Stalinék, évek óta folytatott “nevelése” következtében még ma sem lássa azt az utat, amelyet a felszabadulás felé követnie kell. cső. NÉPSZERŰ GAZDASÁGTAN Irta: MARY E. MARCY Fordította: GOLDBERGER L. A füzet megjelent a Bérmunkás kiadásában. Ára 10c. 440-ES IPARI SZERVEZET CLEVELANDI AKCIÓI (Folytatás az 1-ső oldalról) tásnak, elég szégyene az a munkásságnak, hogy nincs olyan erősen megszervezve, hogy meg tudná tagadni a háborús anyagok készítését, amivel más országokban élő munkástársainkat gyilkolják halomra a haza- szeretet leple alatt”. (Folytatás) F. A munkáshiány nem tarthat sokáig, mert amint tapasztalhatjuk, a magasabb munkabér oda csábítja a többi városok munkanélküli vagy rosszabbul fizetett munkásait. K. A keresletnek és kínálatnak van valami befolyása azon árra, amelyen eladjuk a munkaerőnket? F. Van. A munkaerő éppen olyan szabályoknak van alávet- , ve, mint a többi áru: ha több a munkaerő, mint a kereslet, akkor esnek a bérek; ha nagyobb a kereslet, mint a kínálkozó munkaerő, akkor emelkednek a bérek. Ez azonban csak ideiglenes, mert a jobb fizetésre oda özönlő munkások versengése leszorítja a béreket. AZ ÁRU ÉRTÉKE. Az előbbi szakaszban megállapítottuk, hogy a bérmunkás viszonya a munkáltatójával szemben nem más, mint egy áru eladójának a viszonya. Dolgozzunk bár a gyárban, bányában, malomban, vagy földmunkán, amikor munkát kapunk, eladjuk a munkára való erőnket, a munkaerőnket, a munkáltatónak. Tudjuk, hogy a munkaerő éppen úgy áru, mint a cipő, kalap, kályha vagy búza. Minden árut, a munka állit elő. Soha sem volt még olyan áru, amelyet nem munkás férfiak vagy asszonyok fizikai vagy szellemi munkája állított volna elő. Munkások csinálják a cipőt, sütik a kenyeret; a házak, villanyosok, vasutak, búza, paloták, hidak és kályhák mind, mind a dolgozó emberiség által állíttatok elő. Minden áru a munka terméke. Az összes áruk egy közös tulajdonsággal bírnak: munka foglaltatik valamennyiben. Az árunak csak annyiban van értéke (csere értéke), amennyiben emberi munkát foglal magában. A lovak árut képeznek, amint árut képez a bornyu és a bárány is. Emberi munkát fordítottak valamennyi táplálására, nevelésére. A munkaerő is áru, amennyiben előbbi emberi munka eredménye. Munkás férfiak és asszonyok munkát fordítottak nevelésükre. Valaki kenyeret sütött, cipőt és ruhát varrt és házat épített a számukra. Mindazt, amit megettünk, ittunk, viseltünk és használtunk, munkálkodó férfiak és asszonyok állították elő. Ezek munkája, hasznos munka volt. Anélkül soha sem nőttünk volna elég naggyá, vagy erőssé, hogy eladni való munkaerőnk legyen. Munkaerőt fordítottak a nevelésünkre mindaddig, ameddig magunk is nem voltunk képesek dolgozni. Az áru értékét az előállítására fordított társadalmi munkaerő szabja meg. Az “Érték, ár és haszonéban azt mondja Marx: “Feltételezhető volna, hogyha valamely áru értékét az előállítására fordított munkaidő szabja meg mennél lustább, vagy hanyagabb egy ember, annál értékesebb az áruja, mert hosszabb idejű munkát igényel az elkészítése. Ez azonban igen komoly tévedés. Emlékezzünk rá, hogy a társadalmi munka kefejezést használtam és ebben a megállapításban sokan foglaltatnak. “Amikor azt mondjuk, hogy valamely áru értékét az előállítására fordított munkaidő szabja meg, az alatt annyi munkát értünk, amennyi szükséges az előállítására egy adott társadalmi viszonyban, bizonyos átlagos társadalmi termelésben, az adott társadalmi törekvéssel és a foglalkoztatott munkások társadalmi képzettségével.” Ha három hónapot töltünk el, ameddig egy szálfából kivá- 'gunk egy konyhaszéket, végeredményben nem lesz a szék értékesebb, mint a nagy gyárból kikerült konyhaszékek, ahol sok munkás dolgozik a hatalmas gépeken és a székek százait állítják elő naponta. Amint tudjuk, a gépek minden újabb javítása megrövidíti az áru előállitására szükséges munkaidőt. Az olaj nem olyan értékes ma, mint tiz év előtt volt, mert kevesebb munkaerő szükséges az előállításához. Minden újabb gép feltalásával, amely feleslegessé teszen egy bizonyos mennyiségű munkaerőt az áru előállításánál, esik az áru értéke, mert kevesebb munkaerőt foglal magában. Tegyük fel, hogy az ország minden cipőgyára állandóan működne, hogy kielégítsék a cipő-szükségletet. Az elavult gépekkel dolgozó cipőgyáraknak több munkásra volna szükségük, mint az újabb gépekkel dolgozó gyáraknak, mig a legújabb gépekkel dolgozó hatalmas nagy gyáraknak aránytalanul kevesebb emberi munkaerőre volna szükségük a cipők előállításánál. A cipők értékét, az előállításukra fordított átlagos (társadalmi) munkaidő szabja meg, vagyis az összes cipőkben levő társadalmilag szükséges munkaidő. Ugyanez áll a földműves termékekre is. Az arany és ezüst értékére is vonatkozik ez. Az arany előállitására szükséges társadalmi munka adja meg annak az értékét. Az arany értéke éppen úgy esik és emelkedik, mint a többi áruk értéke. Ma sokkal alacsonyabb az arany értéke, mint húsz év előtt volt, mert a termelés javított formája körülbelül félannyi munkaerőt igényel az arany előállitására. Ha van húsz dollárunk annak csak félannyi az értéke, mint a húsz év előtti húsz dollárosnak. Csak félannyi munkát tartalmaz. (Folytatjuk)
