Bérmunkás, 1940. január-június (28. évfolyam, 1092-1117. szám)

1940-06-01 / 1113. szám

1940 junius 1

BÉRMUNKÁS

5 oldal

Vissza Marxhoz!

Egy pillantás előre a materialista szemüvegen

(B-y) Marx az ő félelmetesen tömör stílusával igy irta le a . kapitalizmus fejlődését és hanyatlását a “Tőke” I. kötetében: “Mihelyt az átformálódás e folyamata fenékig és széléig felbomlasztotta a régi társadalmat, mihelyt a munkásokat proletárokká, a munkájuk föltételeit tőkévé átváltoztatta; mihelyt a kapitalista termelő mód a saját lábán áll, a munka további szocializálása és a föld és egyébb termelő eszközök további átváltoztatása társadalmilag kihasznált, tehát közös termelőeszközökké, a magántulajdon urainak további kisajátítása uj formát ölt. Amit még ki kell sajátítani, az többé nem a magának gazdálkodó munkás, hanem a sok munkást kizsákmányoló tőkés.

“Ezt a kisaj á t i t á s t elvégzi maga a kapitalista immanens (belső) törvényeinek játéka, a tőkék centralizációja utján. Egy-egy kapitalista sokat üt agyon. E centralizáció, vagyis a sok tőkésnek a kevés által való kisajátítása kapcsán fejlődik mind magasabb fokon a munkafolyamat kooperatív formája, a tudomány tudatos technikai alkalmazása, a föld tervszerű kihasználása, a munkaeszközök átváltoztatása csak közösen alkalmazható munkaeszközökké, az összes termelő- eszközök gazdaságosabb fel- használása a kombinált, társadalmi munka által, az összes népek bevonása a világpiac hálózatába és ezzel a kapitalista rezsim jellege.”

“A tőke mágnások számának állandó csökkenésével, akik ez átformálódás összes előnyeit bitorolják és monopolizálják, nő a nyomor, az elnyomás, a szolgaság, az elkorcsosodás, a kizsákmányolás tömege, de egyúttal a folyton gyarapodó és a kapitalista termelő folyamatban iskolázott, egyesitett és szervezett munkásosztály felháborodása. A tőke monopóliuma korlátjává válik a termelő módnak, amely vele és alatt virágzott föl. A termelőeszközök centralizációja és a munka szocializá- lódás odáig érnek, hogy a kapitalista burkukban nem férnek el. A burok szétreped. A kapitalista magántulajdon végórája ütött. A kisajátítókat kisajátítják.”

A nyelvezet magas, nehezen érthető nekünk egyszerű munkásoknak, de az egész folyamat a szemünk előtt játszódik le. A kis iparosok bérmunkások lettek ; az egyéni szerszámokat olyan termelőeszközökkel helyettesítették, amelyeket sok bérmunkásnak kell közösen használni, szóval a termelést és a termelőket megszervezték társadalmi alapon, — de a termelőeszközök és a föld magán- tulajdonban maradtak és ez a tény adja meg a tőkéseknek azt az alkalmat, hogy a bérmunkásokat kizsákmányolják.

A magánkapitalizmus belső ellentmondásainak egész; sorozata lehetetlenné teszi a fönmaradását. “A kapitalista magántulajdon órája ütött. A kisajátítókat kisajátítják.” Arra a kérdésre, hogy kik és hogyan sajátítják ki a “kisajátítókat” igy felel Marx a Kommunista Kiáltványban: “Az előbb már láttuk, hogy a munkás forradalom első lépése az, hogy a proletárságot uralkodó osztály- lyá emelje, a demokráciát kivívja.”

“A proletárság majd arra használja föl politikai uralmát, hogy a burzsoáziát fokról-fokra megfossza összes tőkéitől, hogy az összes termelési eszközöket az állam kezében, azaz az uralkodó osztállyá szervezett pro- letárság kezében központosítsa és a termelőerőket a lehető leggyorsabban szaporítsa.” És amint máshol irja: “Nem a magántulajdont állítják vissza, hanem igenis az egyéni tulajdont, a kapitalista korszak vívmányainak, a kooperációnak és a maga a munka által termelt termelőeszközök közös tulajdonának alapján.”

Ámde újabb kérdés merül föl: hogyan oszlik el a társadalmi munka eredménye a társadalom tagjai között? Marx erre is megadta a véleményét, önmagához híven a gazdasági fejlődés elemzése alapján alkotja meg a véleményét, amely szerint a magánkapitalizmus meg- bukása, illetve megdöntése után nem jöhet és nem jön az eszményi kommunista társadalom. Egy közbeeső fejlődési folyamatot a kommunista társadalom első fázisának nevez, amit csak későbben követhet egy magasabb fokú kommunizmus.

A lassaleánus, tudománytalan és utópisztikus “Gothai Programmot” körülbelül 1875- ben fogadta el a német szociáldemokrata párt. Marx ezt a programot kíméletlen kritika tárgyává tette, amit a pártvezérek csak 1891-ben hoztak a nyilvánosságra! Ebben a kritikában mesterien boncolja szét a programot. Különösen az első és harmadik paragrafust támadta meg, amely igy szólt:

“1. A munka minden gazdagságnak és kultúrának a kutfor- rása és minthogy hasznos munka csak a társadalom révén lehetséges : a munka eredménye a társadalom összes tagjait illeti, egyenlően, minden levonás nélkül.”

Ugyebár jól hangzik? A fölü- letes gondolkodók nem találnak hibát benne, de a marxista elemzés alatt ez nem állhat meg. Marx rámutatott arra, hogy nemcsak a munka, de “a természet is csak úgy kutfor- rása a használati értéknek mint a munka, amely maga is csak egy természeterőnek a megnyilvánulása: A munkaerőé.

Rámutatott arra, hogy a társadalomban nemcsak hasznos, hanem még közveszélyes munka is lehet “kereseti forrás”.

“És mi a hasznos munka?” — kérdi Marx “Csak az a munka, amely az akart hasznot meghozza. A vadember, — és

vadember az az ember, mikor majom formájából átfejlődött, — amikor kövei elejti az állatot, amikor gyümölcsöt szed, stb. stb. akkor hasznos punkát végez.”

És keményen megtámadta azt a frázist, hogy “ a munka eredménye a társadalom összes tagjait illeti, minden levonás nélkül.” Ezt a frázist a 3-ik paragrafus utolsó sora újra hangoz-, tatja.

“3. A munka fölszabadítása megköveteli a munkaeszközök a társadalom köztulajdonává fölemelését, az összmunkának szövetkezeti szabályozását és a munka hozadék igazságos megoszlását.”

Marx erre a következőket irja:

“Mi az igazságos megoszlás? Vájjon nem állitja-e a burzsoázia azt, hogy a mai megoszlás ‘igazságos’? És valójában a mai termelő módok alapján nem ez- e az egyetlen “igazságos” megoszlás? A gazdasági viszonyokat a jogi fogalmak szervezik-e, vagy inkább a gazdasági viszonyokból fakadnak a jogi viszonyok! Nincs-e meg a szocialista szektáknak is százféle eltérő fogalmuk az “igazságos” megoszlásról?”

Arra a tételre, hogy a munka hozadéka a “társadalom összes tagjait illeti, egyenlő jogon, minden levonás nélkül” ezt irja Marx:

“A társadalom összes tagjait ? A nemdolgozókat is ? Mi lesz akkor a teljes munkahozadék- kal ? A társadalomnak csak a dolgozó tagjait, Hová lesz akkor a társadalom tagjainak az egyenlő joga?”

“Ámde a társadalom minden tagja és az egyenlő jog nyilvánvalóan csak amolyan szólásmódok. A magjuk az, hogy ebben a kommunista társadalomban minden munkás Lasalle-féle teljes munkahozadékot kap.” Rámutat arra, hogy ha társadalmi összterméket jelent a teljes “munkahozadék”, akkor lekell vonni belőle az elhasznált termelőeszközök pótlására szükséges fedezetet; a termelés kibővítésére szükséges részt; a tartalék és biztosítási alapot; a közigazgatási költségeket; az iskolákra, kórházakra, stb. szükséges fedezetet; a munkaképtelen alapot, stb. stb. és csak azután jutunk az elosztáshoz.

“A ‘teljes munkahozadék’ igy kéz alatt csonkává változott, noha amit a termelő mint egyén elvesztett, azt mint a társadalom tagja közvetve vagy közvetlenül visszakapja.

“De szétfoszlik egyáltalán a ‘munkahozadék’ fogalma is, ahogy szétfoszlott a ‘teljes munkahozadék’ frázisa.”

Majd igy folytatja: “Nekünk most nem azzal van dolgunk, hogy a kommunista társadalom mint fejlődik tovább a maga alapján, hanem, ellenkezőleg, mint alakul ki a kapitalista társadalomból; amely tehát minden tekintetben, gazdaságban, erkölcsében, szellemében még magán hordja a régi társadalom anyajegyét, melynek méhében született. S igy az egyes termelő — a levonások után — pontosan annyit kap vissza, amennyit adott volt. Amit adott, az az egyéni munkája. Például: a társadalmi munkanap az egyéni munka órák összege; az egyéni munkaidő a társadalmi munkaidőnek az a része, amit az egyes termelő elvégzett, ami reája esett. A társadalomtól igazolványt kap arról, hogy ennyi meg ennyi munkát végzett (levonván a közös alap számára teljesített munkáját) : és ezzel az igazolvánnyal a fogyasztási cikkek társadalmi készletéből annyit kap ki ,amennyi ugyannyi munkába került. Amennyi munkát adott a társadalomnak egy formában, annyit kap vissza'más formában.

“Itt nyilván ugyanazok az elvek uralkodnak, amelyejk az áru cserét is kormányozzák, amennyiben az egyenértékek kicserélése. A tartalom s a forma megváltozott, mert a megváltozott viszonyok következtében senki munkáján kívül egyebet nem adhat el és mert, másfelől, az egyéni fogyasztás cikkein kívül semmi sem lehet magántulajdonná. Az utóbbinak az egyes termelők között való elosztásában ugyanazok az elvek uralkodnak, amelyek az áru egyenértékek kicserélsénél; kü- lömböző formájú, de egyenlő mennyiségű munkák cserélődnek ki egymással.

“E fejlődés ellenére az egyenlő jogot még mindég korlátozza a polgári keret. A termelő joga az elvégzett munkájával arányos; az egyenlőség abban van, hogy egyenlő mértékkel, a munkával mérik.”

Ezután még rámutat arra a tényre, hogy az egyik ember ügyesebb, erősebb, tehát többet tud termelni, mint a másik egy bizonyos idő alatt; az egyik nőtlen, a másik nos; egyiknek egy, a másiknak több gyermeke van. “Egyenlő munka elvégzésénél s a fogyasztási alapból való egyenlő részesedés mellett az egyik a valóságban többet kap tehát, mint a másik. Hogy mind e bajok elkerülhetők lehessenek, a jognak egyenlőtlennek kellene lennie, nem egyenlőnek.”

“Ám.,a bajok a kommunista társadalom első fázisában, közvetlenül, hogy a kapitalista társadalomból hosszú szülési fájdalmak után megszületett, elkerülhetetlenek. A jog sohasem lehet fejlettebb a gazdasági szervezetnél s a társadalomnak ez által meghatározott kultur fokánál.

“ÍA kommunista társadalom magasabb fokán, amikor az egyének kemény alárendeltsége a társadalmi munka megosztás alá megszűnt és ezzel a testi és szellemi munka ellentéte is; amikor a munka nemcsak az élet eszköze, hanem éppen elsőrendű szükséglete lett; amikor az egyének általános emelkedésével a termelőerők is kifejlődtek és a szövetkezeti gazdaság kutjai bővebben folynak — csak akkor lehet a szűk polgári jogi felfogást elhagyni, csak akkor Írhatja a társadalom zászlajára: Mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint!”

Vagyis csak a jövőben lehet az a helyzet, amelyben mindenkinek a saját lelkiismeretére lehet bízni, hogy termeljen a “képessége” vagy tetszése szerint és vegyen annyit a termelt javakból amennyire “szüksége” van — szintén a saját tetszése szerint. Csak akkor lehet ezt a “jogot” és “igazságot” gyako-