Bérmunkás, 1940. január-június (28. évfolyam, 1092-1117. szám)
1940-05-25 / 1112. szám
1940 március 25. BÉRMUNKÁS 3 oldal EGYRŐL-MÁSRÓL Elmondja: Z. J. VÉRöZöN Európa lakosságának mind- nagyobb rétegei esnek a háború gyilkos őrületének áldozatává. A semleges országok úgyszólván szempillantás alatt tűnnek el, vagy esnek feltartóztathatatlanul a náci lavina alá. Első volt Ausztria, későfbb Csehszlovákia, majd Lengyel- ország, aztán Norvégia és Dánia, most pedig Belgium és Hollandia. A balkán államok — közöttük Magyarország is — jelenleg még csak a náci védnökség áldozatai, végleges elfoglalásra majd talán csak akkor kerül a sor, ha már a többi országok a porban fognak heverni Hitler lábainál. A késői hirek szerint az öldöklés már francia földön folyik, ahová a német csapatok Belgiumon át jutottak. A villámszerű előnyomulás sokak előtt érthetetlen és azt a hitet keltik, hogy a náci banditák oly rettenetes erővel rendelkeznek, amely előtt nincs akadály. A dolog nem egészen igy áll, bár tagadhatatlan, hogy a nácik a megtámadásra kiszemelt országok ellen számításon felüli erőt vonultatnak fel. De a gyors előnyomulást mégsem ez teszi lehetővé. Kétségtelen az, hogy a megtámadott országok közül egy- magukban egyik sem volna képes huzamos ellentállásra a náci vadcsordával szemben. Egy ideig feltudnák tartóztatni, azonban megfelelő segítséget a “demokrácia” bajnokaitól nem várhatnak és a végeredményben mégis csak utat kellene engedni a támadóknak. Hogy a megtámadott országok megsem kísérlik az ellentállást, annak a borzalmas kegyetlenségtől való félelem az oka, amelyben részük volna, ha a támadók győznek. Amint a jelek mutatják, a szövetséges nagyhatalmak — Anglia és Franciaországok — csak beugratják a kis nemzeteket és amikor már segítségre volna szükség, akkor sorsukra hagyják őket. Az a felfogás nem oknélkül való a kis országgok lakossága között, hogy bár a náci uralom rossz, de sigetség nélkül annak ellentállni képtelenek, tehát még rájuk nézve mindig biztosabb ha utat engednek, mint az ellentállás, ami öngyilkossággal egyenlő. Tehát nem a nácizmus iránti óhaj, hanem a nácik bosszúja és kegyetlensége az, ami lehetővé teszi a gyors előnyomulást. A nácizmus előnyomulásának megakadályozásától Eur ó p a munkássága a jelek szerint már elkésett. Amig volt idő addig nem készült fel ezen kolera szerű járvány megakadályozására, most pedig már képtelenek feltartóztatni. Akár tetszik, akár nem a nácizmus végig söpör Európán és attól való megszabadulásra csak egy eshetősége lesz a munkásságnak; felkészülni annak megdöntésére. Hogy ez a helyzet bekövetkezett az nem egészen Hitler javára írandó.' Ebben meglehetősen nagy szerepe van az európai szocialista, kommunista pártoknak és szakszervezeteknek, de különösen azok vezéreinek, akik kölöncként csüngtek a munkásság nyakán, visszatartva azokat az ésszerű védelmi és támadó szervezetek kiépítésétől. Amig a munkásvezérek irányítása mellett az európai munkásság a politikai útvesztőkön botorkált, addig Hitler a sutba dobta a politikai eszközt és a nyers erőszakra támaszkodva kerítette a hálójába elsősorban a német munkásságot és aztán fokozatosan terjeszkedett úgy, hogy ma már csak idő kérdése, hogy egész Európa a lábai előtt heverjen. Európa munkássága borzalmas árat fizet hiszékenységéért és tudatlanságáért. Át kell szenvedniük nemcsak a háború borzalmait, hanem beláthatatlan időkre a barbár rabszolgaság jármát kényszerülnek viselni. De ezen sorstól a világ többi részén élő munkásság sem mentes. A több ezer mértföldes tenger nem képez akadályt a nácizmus előtt. A tizenkettedik óra rohamosan közeledik és Amerika munkásságának is határozni kell. Ma még van idő felkészülni, holnap talán már nem lesz. GOLDMAN EMMA EMLÉKÉRE A nemzetközi munkásmozgalomnak alig volt ismertebb egyénisége, mint Goldman Emma. Harcias, bátor, szókimondó, iró és szónok, mint összponto- sült ezen militáns asszonyban, akit Európa országaiban éppen oly előnyösen ismertek, mint Amerikában.. Golman Emma Oroszországban született és mint 15 éves gyermek leány vándorolt az Egyesült Államokba. Néhány évig mint gyári munkásleány dolgozott, mig 1887-ben férjhez ment egy Jakab Kersner nevű férfihez. Férjhez menetele egybeesett az örökké emlékezetes chicagói “Haymarketi tragédiával” amely oly hatást gyakorolt reá, hogy férjétől elvált és a munkásosztály felszabadulási harcának szentelte életét. Elvi felfogása az idealista anarchizmussal egyezett meg és mint ilyen vált ismeretessé az egész világon. Az 1914-18 évi világháború idején az Egyesült Államokban tartózkodott és szóval és írásban kérlelhetetlenül ostorozta a háborús uszi- tókat. Fáradhatatlanul dolgozott a háborús hisztéria következtében börtönbe kerültek védelme érdekében, mig végre mint az imperialista háború ellenzője ő maga is börtönbe került. Az amerikai osztálybiróság 1919-ben egyik társával — Berkmannal — háború ellenes magatartásukért deportálásra ítélte és még abban az évben át is hajóztak Oroszországba. A deportálás nem okozott neki aggodalmat, mert abban a meggyőződésben volt, hogy Szovjet Oroszországban tárt karokkal várják és képzettségével nagy segítségére lesz az orosz munkásságnak. Illúziói azonban hamar eloszlottak, öt évi tartózkodás után elhagyta Oroszországot és Angliába emigrált. 1934-ben átutazott Kanadába és többször tett kísérletet visz- szatérni az Egyesült Államokba, azonban csak egy esetben három hónapi tartózkodásra kapott engedélyt, amikor előadói körutat tett oroszországi tapasztalatait ismertetve. A spanyolországi polgárháború ideje alatt többször átutazott Spanyolországba és igyekezett a spanyol munkásság harcát elősegíteni. Szónoki és újságírói tevékenysége mellett több könyvnek is a szerkesztője, melyek között a legkimagaslóbb a “My Disilusionment in Russia”. Temetését az Egyesült Államokban levő Free Society csoportok intézték és e célból Chicagóba szállították, ahol május 17-én a német Walheim temetőben — a haymarketi mártírok sírhelye közelében — helyezték örök nyugalomra. Utolsó éveit Kanadában töltötte és hasznos munkába eltöltött élete után május 13-án tett pontot a halál Torontóban, 71 éves korában. Több mint fél évszázados militáns munkássága minden osztálytudatos munkástól elismerést parancsol. Bár elvi felfogásunk folytán más utón haladtunk, a munkásosztály felszabadítása érdekében kifejtett munkásságának elismerésére tisztelettel hajtjuk meg a forradalmi lobogót. AZ IGAZSÁG KEDVÉÉRT A “Bérmunkás” május 11-iki dátummal megjelent számában e rovatban beszámoltunk a Hearst chicagói lapjai ellen folytatott sztrájkról és többek között rámutattunk a nyomdász szakszervezet nem éppen elismerést érdemlő megatartására a sztrájkolókkal szemben. Ugyan ezen lapszám utolsó oldalán megjelent cikkben Donald Crocker a nyomdász szak- szervezettel foglalkozva, többek között elismeréssel méltatja a nyomdász szervezet cihacogi lokálját, amikor azt állítja, hogy “ . . . büszkeséggel tekinthetünk működésére, mert határozottan útját állotta annak, hogy berántsák egy minden tekintetben undorító rágalmi hadjáratba a hírlapírók egyesületének Hearst elleni sztrájkja alkalmával . . .”. Az igazság kedvéért szögezzük le a következőket: A nyomdász szervezet a sztrájk ideje alatt hosszú ideig még tagja volt az AFL-nek és csak az utolsó hónapokban függesztette fel Green elnök, amiért megtagadták a rendkívüli kivetés folyósítását a CIO elleni harcra. Tehát a nyomdászok hozzájárulásával jelentek meg a sztrájkolókat rágalmazó feliratok a Hearst lapokat kihordó kocsikon Green aláírásával. Továbbá: mint ismeretes a szerkesztőségi alkalmazót t a k száz százalékosan sztrájkoltak a nevezett lapoknál és a szerkesztőségben minden alkalmazott sztrájktörő volt. A szervezett gépszedők ezen sztrájktörők által leadott kéziratokat szedték, ugyancsak a szervezett törde- lők formába zárták és a szervezett gépmesterek kinyomták, ahonnan a szintén sztrájktörőkkel megtöltött kiadóhivatalba szállították és onnan pedig a szervezett gépkocsi vezetők hordták szét. Még az sem mentheti a szervezett nyomdászok ezen cselekedetét, hogy más szervezethez tartoznak, mert ugyanazon vállaltnál voltak alkalmazva. Ha az osztálytudatnak csak egy parányi kis része élt volna a nyomdászokban, semmi esetre sem segítették volna a lapvállalatot a sztrájkolókkal szemben. Az osztályszolidaritásnak első sorban a munkahelyen kell megnyilvánulni és a nyomdászok ezt mulasztották el. HÁTRALÉKBAN VAN? Ne várja, amig lapkezelőnk keresi fel, amikor pénze van, küldje el az előfizetési összeget, mert a Bérmunkást azokból a két dollárokból adjuk ki. A borítékot igy címezze: BÉRMUNKÁS, P. O. Box 3912 Sta. S.S. Cleveland, 0. — Clevelandon lakó olvasóink személyesen is megfizethetik tartozásukat a lap irodájában, 8618 Buckeye Rd. Az iroda nyitva van minden szerda este 5-től 9 óráig...... ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. iák, akikből a munkáltató osztály áll. E_ két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. ügy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és keve sebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért,” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül.
