Bérmunkás, 1940. január-június (28. évfolyam, 1092-1117. szám)
1940-01-13 / 1093. szám
1940 január 13. BÉRMUNKÁS 7 oldal EGY FONTOS KÉRDÉS MELYET NAPIRENDEN KELL TARTANI A “Bérmunkás” egyik múltkori számában felemlítette a “javakor’’-beli munkásoknak a mai rendszerben beállott tragikus helyzetét, rámutatva, hogy a helyzet olyan súlyos arányokat öltött, miszerint az állami, valamint a szövetségi kormányzat is kényszerítve lett a problémával foglalkozni. Állítólag az Egyesült Államok munkaügyi*» minisztériuma most tette tanulmányozás tárgyává ezt az ügyet. A Bérmunkás — jogosan — kérdőjel alá állítja az ebből a vizsgálatból eredő javító törvények eredményét. Ugyanis sok kérdés merül föl ennek az ügynek a tanulmányozása körül: Először — meddig fog tartani ennek az ügynek a tanulmányozása? Másodszor — Mi lesz ennek a tanulmányozásnak az eredménye ? Harmadszor — tekintettel arra, hogy ennek az ügynek minden- képeni javítása nem az állami, sem a szövetségi kormányoktól függ, hanem az állam ügyeit intéző politikusoktól, akik a magántulajdon védelmére való tekintettel az ügynek valami- képeni elintézésénél tekintetbe kell venniök a munkaadónak hasznot hozó érdekét. Milyen megoldásra számíthat tehát a munkásság? A mai gép-korszakban nem annyira az erőt keresi a munkaadó, mint inkább a könnyű mozgékonyságot, több energiát és kitartást. Természetes tehát, hogy a munkaadó ezeket a szükséges kellékeket a fiatal munkásban véli megtalálni. Ki kötelezheti a Ford gyárat arra, hogy öreg munkásokat alkalmazzon? Van-e erre politikai hatalom ? A szakegyleteket ez az ügy egyáltalán nem érdekli, dacára, hogy közös egyetésben dolgoznak a politikusokkal, ezt az ügyet hatályon kívül hagyják. A “Bérmunkás” helyes megállapítása szerint ez a helyzet egész amerikai rétegeket a legsúlyosabban érinti, mert tekintetbe kell venin, hogy évente ezrekkel szaporodik a “java- kor”-beliek száma és azok családja. Már most, ha a hatóság megAKRONI BÉRMUNKÁS OLVASÓK! Az IWW akroni magyar csoportja, MOST SZOMBATON, január 13-án este DISZNÓTOROS VACSORÁT rendez a MAGYAR HÁZ kistermében, 112 E. Thornton Street. Mindenkit szívesen lát a Rendezőség. PÓTLÁS A clevelandi Bérmunkás Bazár kimutatásából kimaradt Kucher Lajosné N. S. Pittsburgh bazárajándékának nyugtázása. A Bazár-Bizottság. Cleveland east sidei magyar csoport MOST PÉNTEKEN este fontos ügyben gyűlést tart. Mindenki megjelenését kéri a titkár. állapítása csak oda fog irányulni, hogy a törvényhozó testület tiltsa meg a megkülönböztetést az idősebb emberek foglalkoztatása terén, úgy biztosak lehetünk benne, hogy nem sok, vagy egyáltalán semmi gyakorlati hasznát nem élvezik a 40 évtől idősebb munkások. A Világ Ipari Munkások Szervezete (IWW) azért igno- rálja a politikát, mert tisztában van azzal, hogy a politika nem képviselheti a munkásság érdekét. Minden osztálytudatos munkás tisztában van azzal, hogy a munkás érdeke homlok egyenest ellent áll a munkaadó érdekével szemben. Ugyanis, míg a munkaadó érdeke azt parancsolja, hogy minél alacsonyabb munkabér fejében minél több munkaerőt préseljen ki a munkásból, addig a munkás természetes életcélja az — a mai rendszerben — hogy minél magasabb munkabért kapjon munkaerejéért. Ez képezi az osztályharcot,-amivel minden osztálytudatos munkásnak tisztában kellene lennie. A Világ Ipari Munkások Szervezetének elvinyilatkozata világosan rámutat erre, amidőn azt mondja: “A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen”. Ez a tény igazolja, hogy a tőkés termelési rendszer keretében a “java- kor”-beli munkások helyzetének radikális megoldása teljesen lehetetlen. A tökéletes megoldás csak a bérrendszer megszüntetésével volna elérhető. A Világ Ipari Munkások Szervezetének elvinyilatkozata szerint: “A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert”. Szerintem lehetne a helyzeten némileg javítani, ha az államok és szövetségi kormányok ellenőrzése alatt álló vállalatokat, intézményeket mint pl. vasutak, posta, gáz és villany üzemek stb. olyan gyárak és intézmények kötelezve lennének az üzemeikben csakis harmincöt év és ezenfelüli munkásokat felvenni, vagyis alkalmazni. De létezik-e olyan politikai testület, mely az ilyen törvénynek érvényt szerezne? Vagy képesek- e a csepürágó politikai pártok, szocialista, kommunista párt vagy szakegyletek ennek az életbe léptetésére ? Ez a kis flastrom a mai rendszernek erre a nagy fekélyére is. csak a Világ Ipari Munkások Szervezete révén volna beszerezhető, ha a politikát vakon követő elvtársaknak szemeiről lehullana a hályog és meglátnák az orrukon csüngő, politikába mártott mézes madzagot, azt onnan el- távolitva, hátat fordítanának a politikai maszlaggal felépített minden néven nevezendő olyan szervezetnek, melyek a tőkés és ... munkások ellentétes érdekeit AZOK egyöntetűen igyekeznek elin- az olvasóink, akikhez lapke- tézni; és egy táborba sorakozva zelők nem kerülnek bevonulnának a Világ Ipari _ _ . Munkások Szervezetébe. 35 CdlTCT küldjenek/ Minden gondolkodni tudó és 10 cent posta költséget — munkás felfoghatja azt, ha a lehet bélyegben is — és meg- Világ Ipari Munkásainak had- küldjük a serege ezt a hatalmas várat r r felépiti, egy huszonnégy órás DFD A C sztrájk véget vet minden né- DCiMVITavIII ven nevezendő — izmusnak. A nagytőkét szívesen átengedi wm B m a m a tőkés osztálynak, megtartva ni 1% M I ll Be A I magának a munkát és a munka ■■ ■“ ™ “ ■“ ™ gyümölcsének felosztási jogát. P. 0. Box 3912 Station S. S. Newark, N. J. 1940 január Cleveland, Ohio Adler Lajos AZ IDEGENEK PRODLEMAI Kérdés: Egy canadai polgárt ismerek, aki törvénytelenül van itt. Nem intézhetné el ügyét azzal, hogy lefizeti a “fejadót”? Kiválthatná-e azután az első papirt ? Mi történik az ilyen egyénekkel háború esetén? Válasz: Ha az illető 1924 július elseje előtt érkezett, úgy törvényesítheti tartózkodását regisztrálás utján. Ha a jelzett dátum után érkezett, úgy deportálható és csak oly módon tisztázhatja a kérdést, ha előbb elhagyja az országot és mint szabályos bevándorló jön vissza az Egyesült Államokba. Mindaddig mig törvényesitését el nem intézte, polgárlevélért nem folyamodhat. Lehetséges, hogy Canada visszafogja hívni polgárait katonai szolgálatra, de ezideig ez nem történt meg. Ha erre sor kerülne, az illetőnek magának kell döntenie afelett, hogy visz- sza megy-e vagy sem. Kérdés: Hetvenedik évemet töltöttem be az idén. 1938 óta nem dolgozom, viszont 1937- ben egész éven át dolgoztam. Társadalom-biztosítási kártyám nincs, mivel 65 éves már elmúltam amikor a törvényt behozták; ennél fogva fizetésemből nem vontak le nyugdíj alapra. Kérdés most már, jogos vagyok-e társadalombiztosit á s i nyugdíjra? Válasz: Társadalombiztosítási nyugdíjra nem jogosult, hacsak újból dolgozni kezd, kiváltja a kártyát és felmutat bizonyos összegű keresetet. Ha önnek anyagi segítségre van szüksége, tudomásom szerint elnyerheti azt, ha aggkori nyugdíjért folyamodik. Leveléből kitűnik, hogy ön Michigan- ban él. Michigan államban idegennek (nem polgárnak) is adnak aggkori nyugdijat. Kérdés: 67. életévemet betöltöttem és aggnyugdijért folyamodtam. A hivatalban azt mondották, hogy koromat és lakhelyemet illetőleg bizonyítványokat kell felmutatnom. Több mint 20 éve lakom ugyanazon városban, de a lakásomat elég gyakran változtattam. Útlevelem és minden régi iratom elpusztult. Mit tegyek? Válasz: Korát igazolhatja, biztosítási kötvények, születési bizonyítvány, házassági levél, kórházi iktató adatok, hajtási engedély, vagy más hasonló okmányok utján. Ha mindez elpusztult és másolat nem szerezhető be, úgy megérkezésekor feljegyzett adatok segítségre szolgálhatnak. Lakhelyre vonatkozó bizonyítékra szolgálhatnak: gáz és villanyszámlák, nyugták, vagy postabélyegzett borítékok, amelyeket az ön címére küldtek. Kérdés: Egy New York államban lakó barátnőmnek törvénytelen gyermeke van. Szeretném tudni, hogy jogosult-e arra a nyugdíjra, amit “mothers pension” néven ismernek? Válasz: Igen, ha a Department of Social Welfare megvizsgálja az ügyet és úgy találja, hogy a gyermek érdekében továbbra is az anyának kell gondoznia a gyermeket. Kérdés: Amikor kiváltottam a társadalombiztosítási kártyámat, beadtam pontos adataimat, igazi koromra, házasviszonyomra vonatkozólag. Mindezekről munkaadóm nem tud, illetve nem tudja a valóságos tényeket ezzel kapcsolatban. Lehetséges, hogy munkaadóm tudomására kerüljenek ezek az adatok ? Válasz: Nem. A törvény szerint titokban kell tartania a korára, családi állapotára stb. vonatkozó információkat. A törvény annyira szigorú, hogy 1000 dollárig terjedő pénzbírságra vagy egy évi börtönre ítélhetik a tisztviselőt, aki ilyen adatokat nyilvánosságra hozna, vagy kívül álló személyekkel közölne. Kédés: Iowaban lakom és aggnyugdijban részesülök. Szeretném tudni, ha más megyébe, vagy esetleg egy más államba költöznék, továbbra is folyósitanák-e a nyugdijamat? Válasz: ön bizonyára azt óhajtja tudni, hogy elköltözése esetén Iowa állam hajlandó-e továbbra is fizetni a nyugdijat? Ezt fontos kijelölni abban az esetben, ha más államba költözne. A helyzet az, hogy Iowa csak addig folyósítja önnek a nyugdijat mig az állam területén lakik, mert csak az állambeliek jogosultak az ilyen nyugdíjra. Más a helyzet az állam területén belül történő lakáscserét illetőleg. Miután a helybeli törvényeket nem ismerjük, leghelyesebb, ha e kérdéssel a helybeli társadalom biztosítási hivatalhoz fordul. FLIS OLVASD AZ IndustrialWorkert