Bérmunkás, 1940. január-június (28. évfolyam, 1092-1117. szám)
1940-01-13 / 1093. szám
8 oldal BÉRMUNKÁS 1940 január 13. TUKACS - SIMONOVICS PROGRAMOT AD Irta: Kovács Ernő Nem vagyok, járatos az úgynevezett név elemzésben, amely az utód-államokban oly annyira divatos, de igy is meg állapíthatom, hogy a fenti két ur ősei nem Árpád apánkkal jöttek be Magyarországba. Bizonyos — hogy baka módra fejeznem ki magam — a magyar urak hozták be az őseiket, mikor a lázadó, legyilkolt magyar jobbágyak helyett birkatürelmű “cselák” csőcseléket hoztak. Bizonyára ez adja meg az egyik előfeltételét annak, hogy ez a két fajmagyar, mint magyar náci führerek, programot adjanak az amerikai, szükeb- ben a new yorki magyarságnak, abból az alkalomból, hogy Tu- kacs ur ( nem Takács, hanem Tukacs) lett Simonovits-Csong- rádi “Egyetértés” ciffiii lapjának a new yorki szerkesztője. Kétségtelen, hogy a “fajmagyar” mivoltához, még egy kis segéderő is van, hogy Tukacs ur führerkedjen. Csak a napokban Ítélték el a német führer Herr Kuhnt lopásért és sikkasztásért, ki most hosszabb ideig lesz a Sing-Sing lakója. De nem lesz sokáig egyedül, mert már letartóztatták az általa kinevezett helyettesét hamis tanuzásért. De ezen a téren a magyar náciknak nincs miért SZILVESZTER EST PHILADELPHIÁBAN Zsamár munkástársunk meghívására, néhányan az öreg IWW-isták összejöttünk, hogy az ó-esztendőt elhantoljuk és a nagy reményteljes uj év születésénél ott legyünk. Az ó-évet búcsúztatta és egyben az újat Pécsi munkástársunk üdvözölte az általa jól ismert humorral. Jókedvből, a jobbnál jobb ételekből és hűsítő italokból nem volt hiány. így mindnyájan jól' és otthon éreztük magunkat. De, hogy az uj év jól is kezdődjék, azt Rost munkástárs ügyesen oldotta meg, amelyben valamennyien osztoztunk. Ugyanis “önkéntes” adó formájában, mely adó összege a lapot a “Bérmunkást” illesse. Bécsi Pál (a szabó) és fivére Péter, akik minden ilyen alkalommal az elsők között vannak, kezdték meg, amig 9 dollárt gyűjtött össze a kis társaság Ruttkay munkástársnő ezt tiz dollárra kiegészítette, amelyet a rendeltetési helyére küldtük. Külön említést érdemel Mrs. Zsámár, aki fáradhatatlanul hordta a rendkívül ízletes ételeket, Zsámár munkástársunk pedig az ital körül végzett “speed up” munkát. Csupán az volt sajnálatos, hogy több öreg csont hiányzott az estélyről, de reméljük a legközelebb ők is ott lesznek. Az ipari szabadságért Tudósitó. szégyelniök a német kollegák , előtt magukat, mert az eddigi magyar náci vezérek közül az , egyik Finta ur rablógyilkosság- ; ért, a másik Balog de Almássy egyszerű gyilkosságért lakták a magyar fegyházakat, de nagyon beillik a gangbe a mi Tu- kacsuk is. Ezek előrebocsájtása után, azt hiszem, hogy senki sem fogja kétségbe vonni ennek a Tukacsnak azt az “erkölcsi” és “szellemi” képességét, hogy _ a magyar munkásokat ő irányítsa, még az is előnyére szolgál, hogy a piszkos cselekedeteit, annyira rühellette e refarmátus egyház, hogy Tukacsot kirázta a palástból, mint méltatlant a papi talárra. Ez a Tukacs programot ad, mert ő látja azt, hogy mi fáj az amerikai magyarnak. No mi? A munkanélküliség, a reliefen való nyomorgás, a szervezetlenség, a hosszú munkaidő, az alacsony bér, az idegenek elleni gyűlölet, az óhazai magyarság borzalmas nyomora, a feudális elnyomatásba való visszasüllyedése, a nagy csecsemő halandóság, a tüdővész borzalmas pusztítása, a dunántúli pusztító “egyke” sőt már “egyse”. Nem kérem amikor az amerikai és óhazai irányelvüket kifejtették, akkor nekik ezek a kérdések nem léteznek, nekik a szegény emberek jaj ja nem fontos, nekik csak egy a fontos, hogy hűségesen kiszolgálják az amerikai, a magyar, a német reakciót és ezért a programjukat úgy állították össze, hogy az alkalmas legyen a magyar tömegeknek, a további butaságban, tunyaságban tartására, hogy az általuk adott programmról eltereljék a figyelmüket a fenti kérdésekről, amelyek nap-nap után súlyosabban érintik, az elöregedő amerikai magyarságot. Az amerikai magyarságnak az a baja szerintük, hogy itt is nagy “a zsidó tultengés” mert szerintük más problémája itt nincs az amerikai munkásnak, csak az, hogy az amerikai sajtó általában zsidó befolyás alatt van, ez az oka annak, hogy az amerikai nép 90 százaléka Hitler ellenes, már pedig ők, már mint Tukacs-Simonovics urak határozottan Hitler barátok, mert csak Hitler-Mussol i n i akiktől várhatják a teljes revíziót, a boldog nagy Magyarország visszaállítását, óvatosan elhallgatva azt, hogy a revíziót mindgyárt ez a két fő gang- szter kezdheti meg, hisz Mussolini “rabolta” el Fiúmét és Hitler tartja a véres markában nemcsak Burgerlandot, de a “független” Slovákián keresztül a felvidék nagy részét is, persze arról nem szól a “prog- I ram”, hogy Mussolini garantálta a mai Jugoszlávia határait, amelyben nemcsak Bácska és I Bánát van benne, Szabadka Újvidék, Zombor stb. városok kai, hanem Bosznia és Hercegovina is, amely szintén része volt a Szent Koronának, terme szetesen arról is hallgatnak, hogy Hitler vezér, ugyan igy oda garantálta Romániának Magyarország gyöngyét Erdélyt, ha a románok hajlandók a náci hadigépezet részére olajat és élelmiszert, olcsón és lehetőleg szájhermonikáért cserébe szállítani. Mi jól tudjuk, hogy milyen aljas az angol imperializmus, milyen hazug a francia demokrácia, de amit a Tukacs ur a ro vásukra ir, “hogy ők uszították a háború után az oláh, cseh, rác katonaságot Magyarországra’ ’. Nem, minden gazságuk dacára ezt nem ők tették, hanem mint 1848-ban, úgy 1919-ben is a magyar arisztokrácia, a Bethlen, Horthy, Gömbös urak kilin cseltek az “oláh” generálisoknál, az antant missziónál, hogy szállják meg Magyarországot, Budapestet és tiporják el a forradalmat, mert nekik nem a haza a fontos hahem az, hogy a vagyon, a föld, a termelő eszközök a kezükbe maradjanak. Végeredményben, Tukacsék- nak csak egy programjuk van, a Hitleráj, a reakció szolgálatába állítani az amerikai magyarságot, ezt a programot ön- tik le azzal a generál szósszal, “zsidó, láh, plundrás cseh, ga- liciáner. stb.”-vel, de az a magyar akinek egy gyüszünyi esze van, az átlát ezen a nem is szitán, hanem rostán és meglátja azt, hogy a Tukacsék hazája a mágnások, püspökök és a kapitalisták részvénytársasága és, hogy a “baráti Németország” a kapitalizmus legaljasabb formája és nem dűl be ezeknek a náciknak az igájába, nem fogja hagyni a nyakába vetni a fasizmus lasszóját, hanem meglássák azt, hogy ez a háború az imperializmus természetes következménye és a munkásnak, let-légyen az bármely ország szülöttje, csak a Tukacsokkal szemben van a helye, csak ellenük és nem velük harcolhat. AZ ELNÖK BESZEL, A NÉP HALLGAT, A WALL STREET DÖNT (Folytatás az 1-ső oldalról) kiábrándulás felé azon tömegek, akik őszintén azt hitték, hogy a politikai fronton maradandó változás történt a részükre. Roosevelt elnök a múlt héten tartott uj programbeszédjében ismét elismerte az államrendszer gazdasági csődjét, amidőn kimutatta, hogy minden élőlénynek az Egyesült Államokban tehát a csecsemőtől a legmagasabb korú emberig 345 dollár államadóssága van az eddig felgyülemlett deficit alapján. Egy újabb bizonyíték arra, amit mi annyi sok évek óta hangoztatunk, hogy az állam csak egy parazita lény. Nem termel, csak kizárólag fogyaszt a munkások által termelt javakból. Mig maga az uralkodó parazita osztály is csak busásan fogyasztó, igy könnyen érthető, hogy miért maradnak csak a morzsák a munkásosztály részére. Hogy most már egy morzsával többet vagy kevesebbet kap a munkásosztály, ez nem fogja megoldani jövőjét. A munkás- osztály mint az egyetlen termelő erő mely a földi kincseknek a megteremtője át kell vegye a kormányzási hatalmat, a földi kincsek egyenlő termelésére és egyenlő elosztására. Ehhez nem fog alkotni törvényt egyetlen egy politikai bársonyszékben ülő liberális politikus, mint ahogyan nem fog alkalmat adni erre a kegyetlen diktátori székben ülő fasizta vagy álkommunista politikus sem. És itt következik be a munkásosztály történelmi hivatása, melynek végrehajtója csak kizárólag a munkásosztály lehet. Nincs megoldás a munkanélküliségre a mai kapitalista termelési rendszerben, mig az ipari demokrácia társadalmi rendszerében a munkanélküliség nem több nyomort és szenvedést fog eredményezni, hanem jólétet és boldogságot. És bármennyire is szomorúan mutatkoznak a közeljövő eseményei a világ dolgozóinak számára, mégis mutatkozik a reménycsillag, mert a rombadőlt kapitalista társadalmi rendszer helyén csakis az ipari demokrácia társadalmi rendszere épülhet fel! És ezért vannak a helyes és jó utón az ipari unionizmus hirdetői, mert munkájuknak maradandó eredménye lesz a jövőt illetőleg, mig a politikai handabandázók- nak le is ut, fel is ut! (f.) AMIT ELLEHET HINNI. Mostan az év zártával az amerikai bankok arról adnak kimutatást, hogy még soha Amerika történetében nem volt a bankokban annyi pénz, mint éppen mostan. Csak azt nem mutatják ki, hogy kié az mind és hogy mennyi abból a 12 millió munkanélkülié ? JAPÁN haderők elérték Indó-Kina határát — jelenti egy híradás. A francia határőrség parancsnoka ke- zetfogott a japán parancsnokkal stb. Szóval a mészárosok összeölelkeztek. Holnap pedig ha úgy kívánja uruk érdeke, esetleg egymás torkának esnek és a halálos ölelkezésnek az lesz a vége, hogy a gyöngébb majd a fiibe harap. A militarizmus áldásait ők is úgy élvezik majd, mint akiket már a föld alá küldtek. Még egyszer pfuj az ilyen civilizációra ! Ne maradjon magyar ház Bérmunkás Naptár nélkül