Bérmunkás, 1939. július-december (27. évfolyam, 1065-1091. szám)
1939-07-01 / 1065. szám
6 Oictai üÉKMUNKÁtí 1939 julius 1. Minden fékerek összefogása az IWW ellen (Folytatás az 1-ső oldalról) sem jelentett részére, hogy egyetlen hivatalos iratát az óra fölé, vagy a gyárfalára kifüggeszthette volna — az IWW megjelenéséig. A CIO alantas szolgaszerepében és gazdái fölényes viselkedésében észlelhető változás csak az IWW térhódítása után következett be. Ez utolsó héten, már a gyár minden falán ott díszelgett a CIO felhívása és üzenete, a Burner department kivételével — melyben a munkások magatartása oly szigorú, hogy megkockáztatni sem merték a felhívások kifüggesztését. Ez a department a kulcsmü- helye a gyárnak. Szive és vérkeringésének központja is egyben. Itt 100 percentben az IWW mellett vannak a dolgozók és innen indult ki az a folyamat is, mely mint a jelek mutatják uj szakaszához elérkezett. AZ IWW DöRGő HANGJA — A SZOLIDARITÁS Junius 21-én egy órával a K. P. Hallban összehívott gyűlés megkezdése előtt, telegram érkezett a SWOC mühelybizal- mijaitól és az IWW kötelékébe tartozó vasbányászok szervezetétől a Massaba Irone Range vidékéről. A sürgönyökben felajánlották a szolidaritásukat, nemcsak az IWW kötelékébe tartozók, de azok a loraini kályhagyári munkások is, akik szívesen alávetik magukat az olyan döntésnek, amelyet az IWW, a munkások akaratának megnyilatkozásában józan Ítéletükre és a gyárban megejtendő szavazásra biz rá. ELKÉSZÜLTEK A KÖVETELÉSEK Junius 19-én az IWW mü- helybizalmiak gyűlésén, már megszerkesztették és összeállították azon követeléseket, amelyeket a társulat elé készülnek terjeszteni, a szavazás után, ha azt az IWW megnyeri. Az össz- tagság junius 21-én tartott gyűlése szentesítette és elfogadta a 14 pontban összefoglalt azonnali követeléseket, amelyeket előterjeszteni kíván a junius 26-ára esedékes nagytakarítás kapcsán, Ízelítőjéül annak, hogy mit is akarnak az IWW- ban szervezkedett loraini kályhagyári munkások. 1. Stingalt és Glick azonnali visszahelyezése. 2. Béremelések és általános javítások olyan departmentek- ben, amelyekben elégtelenek: Creating, Japan és Enameling departmentek. 3. Zárt mühelyrendszer. 4. Rendet teremteni az előjogok körül. 5. órabérek szerinti bérgarancia, az eddig divó heti megállapítások helyett. 6. A darabszámos munkák körüli bajok egyenlítése. 7. A munkamegosztások és bérek körül a munkás előjogainak figyelembe vétele. 8. A mühelybizalmiak előjogának feltételnélküli elismerése és betartása. 9. Általános bér javítás a nők részére. 10. A nők respektálása és a vezetőség által használt trágár szavak használatának eltiltása. 11. A senority lajstrom ösz- szeállitása és a departmentek- ben való kifüggesztése. 12. 8 órás munkanap, negyvenórás munkahét és órázás esetén másfeles idő bevezetése az egész gyár területén. 13. Minden olyan mühelytár- gyalás alkalmából, amelyet a gyárvezetőség kér, vagy hivat össze, a mühelybizalmiak a gyártól húzzák teljes fizetésüket az elvesztett időtartamára. 14. Egy heti vakáció, teljes fizetéssel. Más apróbb ügyek elintézése, amint azok felmerülnek. Ezen követelésekből érthető mindenkinek a részére, hogy miért a nagy felhajtás és miért szövetkezett össze a gyárvezetőség a CIO-val és mindazokkal, akik a bajba került munkásfékerek segélykiálltásá- ra összeverődtek. FRANK CEDERVALL MEGJELENIK A KÜZDŐTÉREN Mint fentebb már említettük, az IWW vasárnap d. e. 10 órára összehívott (tegnapi) népgyü- lésére, a clevelandi és loraini munkások sürgönyhivására, vá- leszként személyesen megjelent és háromnegyedórán át egy olyan beszédet tartott, amely örökké emlékezetes marad a kályhagyári munkásoknak. A zsúfolásig megtöltött K. P. Hallban lélegzetvisszafojtva hallgatták és a beszéd végeztével eggyéforrva kitörő lelkesedéssel szinte ünnepelték azt a forradalmárt, akit néhány évvel ezelőtt, a rendőrség erőszakkal hurcolt ki a város határába. Cedervall Frank zárószavaiban a következőket mondotta: “Nekünk hivatásunk az, hogy a társulat helyzetét változtassuk pokolivá a mi pokoli helyzetünk helyett. Nekünk kötelességünk, hogy annyit erőszakoljunk ki tőlük, amennyit szervezett erőnkkel csak bírunk. A mi kötelességünk egy olyan szervezetnek a felépítése amely a munkásosztály szolidaritásán nyugszik és elűzni képes azokat, akik a társulatot kiszolgálták és a superok eszközévé váltak. Azonnali munkánk a SWOC kiseprüzése kell legyen, amely szervezet, mint a CIO egy része elárulta és eladta a Lorain telep munkásságát. Ha mindezeknek már eleget tettetek, akkor olyan helyzetbe kerültök, hogy megmondhatjátok az öreg Sourbacknek is amit akartok. Vigyétek be a telepre maradandó véglegességgel az IWW-t és azonnal megszabadultok a CIO SWOC-jától azokkal a tarthatatlan állapotokkal egyetemben, amelyeknek létezéséért az a szervezet is felelős, amely megérett arra, hogy elűzzétek.” A “NÉPSZAVA” JUBILÁLT A New Yorkban megjelenő magyar napilap, az “Amerikai Magyar Népszava” az elmúlt héten töltötte be negyven éves pályafutásának évfordulóját. Az amerikai magyar lapok, csaknem kivétel nélkül megemlékeztek e magyar eseményről, de valamennyien elfelejtették megemlíteni az évforduló kapcsán azt a történelmi tényt, hogy a lengyel tulajdonban megjelenő reakciós, Horthyt kiszolgáló sajtó cseléd, munkáslapként indult el negyven évvel ezelőtt és akkori nyomdásza, Berkovits Dávid — a későbbi kikeresztelkedés után Berkó Géza néven ismert kiadója, eltulajdonította a munkásoktól. Negyven éves pályafutása annak a lapnak, Magyar Amerika történetének szégyenkönyve. NINCSEN PÉNZ A clevelandi polgári lapok öles betűkkel közük azt a csiklandozó hirt, hogy e hó végével 6000 embert kell elbocsátani a WPA-ról amiatt, hogy a Szövetségi adminisztrátorok megtagadták a parkszépitési munkálatokra kért összegek kiutalását. Szép “jövőnek” néznek elébe azok az ezrek, családjaikkal egyetemben, akiknek kizárólagos jövedelmük csak az a havi hatvan dollár volt, melyet az inségmunkákon kerestek. A hir szerint is van lendülés ... de ez a lendülés, mélyebbre zuhantatja azokat a munkásokat, akiknek a privát vállalatoknál való elhelyezkedés és munkaalkalom már régen fagypontra jutott és minden erőfeszítéssel sem, még a nagy melegekkel sem lehet felolvasztani. HUSZONÖT ÉVVEL EZELŐTT CSAK ÚGY MINT MA . . . Negyedszázaddal ezelőtt, pontosan junius 28-án múlott huszonöt éve, hogy Gavrilo Prin- cip diánknak kezében eldördült kétszer egy fegyver Sarajevo uccáján. Az állig felfegyverzett európai tőkések mint megadott jelre egymás torkának estek. Mikor már a tarthatatlan állapotok miatt a népek elseprő forradalma fenyegette a hatalmasokat, hivatalosan beszüntették a mészárlásokat, hogy újabbakra felkészüljenek. Sarajevo után huszonöt évvel újra szeretnének egy Gavriló Principet, hogy ürügyük lenne egy újabb mészárlásra. AKRONBAN Az IWW magyar csoportja CSALÁDI PIKNIKET rendez julius 4-én a közismert FÜLÖP FARMON a Wingfoot Lake-kel szemben. Reggel szalonna sütés, később társasjátékok fiatalok és felnőttek részére. Jó ételek és italok. Fedett táncterem van és igy nem kell félni az esőtől. Útirány: A 224 számú utón (az airport mellett) a Wingfoot Lake melletti vasutig, a vasúton innen jobbra fordulni. Innen már csak 1 és fél milera van a Piknik hely. Az utón jelző táblák lesznek. A velünk érző és szórakozni vágyó munkások megjelenését kéri és elvárja a Bizottság. CLEVELAND EAST most pénteken este rendkívüli gyűlést tart a csoport a Bérmunkás Otthonban. Tárgy: picnic elszámolás és az augusztus 5-iki kerületi mulatság előzetes megbeszélése. A west sideiak megjelenését is elvárjuk. DETROITBAN julius 9-én vasárnap, a finn IWW-isták nagyszerű nyaraló telepén a GORDON ROADON (Harper és E. Jefferson uccák között) a Vas és Fémmunkások angol csoportja pikniket rendez. Jó zenéről és mindenkit kielégítő szórakozásról gondoskodik a rendezőség. Minden nyelvű ipari forradalmároknak megjelenését kérik. CLEVELAND EAST. Munkálat alá került a Bérmunkás Otthon kerthelyiségének olyanná tétele, hogy a késő ősz beálltáig, kellemes szórakozást nyújtson mindazoknak, akik az ilyesmit kedvelik. Terv alatt van, hogy minden szombaton este társas összejöveteleket rendez a kertben a csoport. Kertnyitás julius 8-án lesz, de már most szombaton is megtekinteni lehet. AKRONBAN a magyar IW- W-isták julius 4-én rendezik kirándulásukat. Mivel az elsőt elmosta az eső, a lapfentartást szolgáló összejövetelen szívesen látnának clevelandi vedégeket is, az anyagi siker biztosítására. SZERKESZTŐI ÜZENET MINDENKINEK: Lorain Ohioban, oly példás és nagyszerű küzdelmet viv az IWW, hogy annak hozzávetőleges méltatása, lapunk terjedelmes részét leköti. Feczkó Béla munkástársunk oly nagyszerű riportokat ir angol nyelven erről a küzdelemről, hogy ellentálhatatlan erővel kívánkozik magyar hetükbe. E küzdelem csúcspontjaként, mikor e sorokat Írjuk folyik a szavazás a kályhagyárban. De a szavazást megelőzően annyi minden történt, hogy megörökítése ismét sok helyet kíván lapunkban. Közlését tehát ne úgy vegyék az olvasók, mintha egy helyi ügyet felfújni akarnánk. Lorainban ami folyik az nem helyi ügy, hanem az IWW tagjainak egy nagy küzdelme, hogy a kályhagyártási iparban szerte tagolt munkásokat egyetlen szervezetbe tömörítse. Reméljük, hogy ez sikerülni fog a most folyó szavazással és utána munka alá bírjuk venni a másik két telepet is. Mert ami késik az nem múlik. Hol?Mikor?Milesz?