Bérmunkás, 1939. július-december (27. évfolyam, 1065-1091. szám)

1939-08-12 / 1071. szám

1939 augusztus 19.

BÉRMUNKÁS

3 oldal

EGYRŐL-MÁSRÓL

Elmondja: Z. J.

ORSZÁGOS ÉRTEKEZLET

A magyarajku IWW-isták, 1939 szeptember 3-án vasárnap d. e. 9 órai kezdettel tartják szokásos évi országos értekezletüket Clevelandon, a Bérmunkás Otthonban, 2759 E. 79 St.

Az országos helyzet, valamint lapunk súlyos állapota megkívánja, hogy mindazok, akik a forradalmi ipari unionizmus magyar propagandájában az évtizedek folyamán kivették részüket — megjelenjenek az értekezleten.

Felszólítjuk tehát munkástársainkat, hogy tegyék meg a szükséges előkészületeket úgy, hogy egysem hiányozzék azok közül, akiknek megjelenése fontossággal bir ügyeink megtár- gyallásánál.

Országos szervező és lapbizottság.

A názizmus gyilkos keze ma már nemcsak Németországban Ausztriában, Csehországban, Magyarországban, Slovákiában pusztítja az femberiséget, hanem a világ minden országában, ahová az említett országokból az üldözöttek' elszéled- tek. Sok ezren a menekültek ideiglenes vízummal száltak partra az egyes országokban és a megszabott hatáirdő leteltével el kell hagyniok az országot, ahol azt hitték menedékre találtak.

Elképzelehető azoknak a menekülteknek a lelkiállapota, akik az egyes országokban, ahová menekültek nem tudták megszerezni az állandó tartózkodási engedélyt. Ma már mind- gyakrabban fordulnak elő esetek, hogy az ideiglenes útlevéllel rendelkezőknek el kell hagyniok a rövid ideig menedéket nyújtó országot és uj menedéket keresni vagy pedig visz- szatérni azon országba, ahonnan elmenekült az üldözős elől.

Nem kell nagyon kutatni, hogy ily eseteket fedezzünk fel, de hogy a sokból csak egyet említsünk, amely a napokban történt és közvetlen közelünkben, úgyszólván a szemünk előtt játszódott le. Egy négy tagú család pár héttel ezelőtt menekült el Prágából, hogy elkerüljék azt az embertelen üldözést amelyet a német názik elkövetnek ott. Chicagóban telepedtek le, bár az engedélyük csak hat hónapra szólt és ez a bizonytalanság annyira gyötörte az anyát, hogy beleőrült. Ilyen állapotban szobát bérelt egy chicagói szálloda 13-ik emeletén és két kis — négy és hat éves — gyermekeivel őrizetlen pillanatban leugrott az'uccára.

Ez az eset — és mások is — egy-két napig szenzáció számba megy. A napilapok egész oldalakon át tárgyalják az esetet, felcsigázzák a “közvélemény” kíváncsiságát, akik ezrével vonultak ki az áldozatok temetésére és aztán feledésbe ment minden, amig egy másik hasonló eset előnem fordul. Céltudatos cselekvésről szó sem lehet az ilyen tragédiáknak elejét venni. A felháborodás csak addig tart, amig az áldozatok a szemeink előtt vannak, aztán visszaesnek az átkozott letargiába. Hogy az ilyen tragédiáknak az okait kutatnák, ez már több, mint amennyit az elnyomottaktól el lehet várni.

A tragédia szenzációra éhes tömegeknek sokkal több alkalma volt az utóbbi években a tobzódásra itt az Egyesült Államokban is, mint bármikor a múltban. A statisztikai kimutatások szerint az utóbbi tiz évben sokkal több volt az öngyilkosságok száma, mint bármely előző tiz évben, pedig itt nincs Hitler, aki előmozdítsa az ily tragédiákat.

A depresszió beálta óta csaknem napi esemény számba megy, hogy: “Egy családapa a munka elvesztése feletti elmezavarában legyilkolta családját”. Vagy: “A hosszú munka- nélküliség következtében az anya képtelen volt kenyeret adni gyermekeinek, nem bírta nézni a lassú éhhalál küzdelmet, megfojtotta gyermekeit, és öngyilkosságot követett el”.

Az elnyomottak élete az ily tragédiák láncolata. Vannak, akik felismerték ezen tragédiák okait és okozóit és felvették a harcot ezek megszüntetésére. A nagy tömegek azonban a tudatlanság bódulatában fetren- genek és amint a jelek mutatják, lehetetlenség azokat felébreszteni.

A kapitalista rendszer áldozatainak hullahegyei mind magasabbra tornyosulnak. A gazdasági elnyomatás, amely a tragédiákat előidézi állandóan fokozódik és ezt sopánkodással, vagy könyörgéssel nem lehet megszüntetni. Ennek megszüntetésére céltudatos cselekvésre van szükség amely csak akkor vállhat valóra, ha az elnyomottak, mint osztály szervezkednek és birtokukba veszik a termelő eszközöket. A gazdasági egyenlőtlenségeket csakis a bérrendszer eltörlésével szüntethetjük meg. Ezen cél eléréséért pedig kizárólag az IWW harcol.

ÉLETFOGYTIGLAN DIKTÁTOR.

A spanyol hirek arról számolnak be, hogy Francó tömeggyilkos életfogytiglan diktátornak kiálltotta ki magát Spanyolországban.

Semmi kételyük az irányban nincsen, hogy a diktátorok életfogytiglan akarnak uralkodni. Ez minden diktátornak az álma.

Azonban az élet hosszát nem egyforma mértékkel osztotta ki az atya isten ... és tudunk a történelemben esetekről, amikor az életmécs sokkal hamarább kialudt, mint azt a javas- asszonyok bejósolták.

Ha már ig£ történt, hogy a diktátorok életfogytiglan akarnak uralkodni, jobbszeretnénk, ha fiatalon halnának meg. Hogy őszinték legyünk ... mi nem szeretjük az eleven diktátorokat.

A Ló NEM TUD SZERVEZKEDNI — A GAZDÁJA MEG NEM AKAR.

Clarabella annak a lónak a neve, mely Richard H. Smith gazdájával együttesen egyik Springfield, Mass.-i WPA munkán van alkalmazva. Smith a maltert keveri és a téglákat rakja az emelő daruba, a ló pedig kötelek segítségével felhúzza.

Egy tagsági kártya ellenőrzésnél kitűnt, hogy sem Smith- nek, sem Clarabella kancájának nincsen tagsági könyve.

A lónak megbocsátották az ellenőrök, de Smithet elitélték és a szervezetbe való belépésre utasították, amire ő nem mutatkozott hajlandónak. Erre a gépkezelők besztrájkoltak.

Clarabella — a ló — valószínűleg örül az igy nyert vakációnak és annak, hogy Smith gazdájának még annyi esze sincs, hogy egy munkásnak szervezetben a helye.

CHICAGO ÉS KÖRNYÉKI OLVASÓINK FIGYELMÉBE!

James P. Thompson az amerikai munkásmozgalom veteránja és legjobb népszónoka országos kőrútjában augusztus 18-án pénteken és 19-én szombaton lesz Chicagóban. Pénteken este fél nyolckor a Newberry Squaren Boghouse Square) a Clark és Walton St. sarkán fog beszélni, szombaton pedig az IWW chicagói csoportjai által rendezendő pikniken.

Ezúton is felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy jelenjenek meg az IWW fent említett összejövetelein és halgassák meg az élvezetes és tanulságos előadásokat.

Csak akarni kell

Beszámoló Triadelphiából.

Cleveland, aug. 14. — Még fülünkbe duruzsol a motorzu- gás, az elég hosszú autó úttól, ami azonban nem bir elhomályosító befolyással és nem gátol bennünket abban, hogy néhány szóban megemlékezzünk, arról a sikeres nyári mulatságról, melyet Triadel-ben, a Martins Ferryben lakó munkástársak közreműködésével tegnap lerendeztek.

Maroknyian, tanúbizonyságot szolgáltattak munkástársaink arról, hogy az erős akarat nem ismer akadályt. Mások és önmaguk előtt is bebizonyították azt, hogy az akaraterő és tettrekészség, már fél sikert, sok esetben, még annál is többet jelent.

Nekünk Clevelandból jövőknek — bizony kellemes volt a találkozó. Jól esett megismerkedni a bányavidéki sok régi olvasóinkkal, jól esett megszorítani a munkában edzett kérges kezeket.

A szórakozásra és találkozóra összesereglett munkásnők és férfiak ünnepi hangulatából, mi azt is kiolvasni bírtuk, hogy idegmorzsoló, évtizedes munkánk és a vele járó fáradtság nem volt hiába való. Mert bátran állíthatjuk, hogy a Bérmunkás Piknik közönsége, az értelmiség, az osztálytudat olyan magaslatán van, hogy az ilyesmivel kérkedő nagyobb ipari városok proletárságának is dicséretére válna.

Lehet, hogy az “öreg szaká- las”, vagy a vihart gyártó Luciferek ezt irigyelték meg . . . és ezért zúdítottak egy hatalmas záport a fejünkre. De még ez sem birt olyan befolyással, hogy a találkozót széjjel mossa.

Utána — beletapostunk West Virginia sárga agyagába és folytattuk ott ahol abba hagytuk.

Valószínű, hogy az eső miatt sokan lemaradtak, akik utraké- szen voltak és az is tagadhatatlan, hogy többen elmentek idő előtt: de mégis maradtak sokan. Mikor a második clevelandi kocsi útnak indult, még — mint mondották — csak akkor kezdődött a mulatság.

Ennek a §zép munkának erkölcsi eredménye felülmúlni fogja a biztosított anyagiakat is. Amikor a rendezőség nevében, úgy a vendégeknek mint a funkciósoknak mindent megköszönünk, gratulálunk a bátraknak a sikeresen elvégzett jó munkához.

Wiener.

ELVINYILATKOZAT

A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll.

E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert.

Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra. hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak.

E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti.

E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért.” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!”

A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét épitjük a régi társadalom keretein belül-