Bérmunkás, 1939. július-december (27. évfolyam, 1065-1091. szám)

1939-12-23 / 1090. szám

/

HUNGARIAN OFFICIAL ORGAN OF THE INDUSTRIAL WORKERS

OF THE WORLD

Entered as second-calss matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March, 3, 1879

VOL. XXVIII. ÉVFOLYAM.

CLEVELAND, 1939 DEC. 23

NUMBER 1090 SZÁM

A BÉRMUNKÁSOK A TERMELÉS SZÍNTERÉN VANNAK MEGRABOLVA. OTT KELL FELVENNI A HARCOT

Minden négy bérmunkás közül, három a tényleges termelésnél volt foglalkoztatva 1870-ben az Egyesült Államokban és csupán csak egy volt a négy közül közvetítő szolgálatban. Azonban már 1930-ban megváltozott a kép annyira, hogy négy munkás közül már csak kettő van foglalkoztatva tényleges termeléssel és kettő pedig közvetítő szolgá-f---------------------------------------latban

Jelenleg, a huszadik század alap bizottsága által (20th Century Fund’s Committee) a szétosztás terén végzett vizsgálata alapján “mintegy 50 cent a vásárló közönség minden dollárjából a szétosztás szolgálatára megy, mig csupán 41 cent a tényleges előállításért’’.

Még az ipari pangás kezdete előtti évben is, 1929-ben amikor nagyobb mennyiségű áru volt termelve és eladásra szétosztva és fel is használva, mint bármikor előtte és utána, mégis a vásárló közönség dollárja amit általánosságban elköltött a következő képet mutatja: A fizikai előállítás költsége 41 cent, a gyárosok szétküldési költsége 14 cent, szállítás 13 cent, nagybani eladás költsége 11 cent, kicsinybeni eladási költség 19 cent, vegyes szét- osztási költség kettő cent, ami a vásárlónak teljes dollárját emészti fel. Az egyre emelkedő szétosztási költség okául a modern ipari társadalom növekvő szövevényes módozatait jelölhetjük meg; tisztán a pazarlást és munkanélkül való élősködést.

Az Egyesült Államokban példátlanul gyorsan kifejlődött és megnőtt az ipar tömegtermelésre. Mégis a nép nagyon kevés előnyhöz jutott, az áru olcsób- bitása terén. Ez annak tulado- nitható, hogy nem csak a tényleges árut előállító nagy gyárosok vágnak zsebre óriási nagy hasznot, haliem mert nagy virágzásnak indult az élősködők kereskedelme és készáru szétosztási szolgálata.

A hirdetéssel járó nagy költség és általában az egész rendszer pazarlása már elégszer képezte vita és káromkodás tárgyát. Az a tény, hogy a fogyasztó minden dollárból kénytelen 30 centet elkölteni azért, hogy hirdetésekkel rávegyék, hogy inkább ezt az árut és nem amazt vásárolja meg, mindennél ékesebben bizonyítja ennek a rend- szertelen kapitalista ' társadalomnak rothadtságát és a munkások könnyelműségét, hogy ilyen rendszert még mindig megtűrnek.

Valóban megegyezünk a huszadik század bizottságával abban, hogy “tekintve a szétosztás terén általában, a módozat kétségtelenül túl sokba kerül’’. Azonban ne essünk abba a hibába, hogy feltételezzük, mintha a bérmunkásosztály megélhetési lehetőségét megkönnyíteni lehetne a szétosztási költségek leszállításával, vagy törvényes szabályozásával, vagy pedig fogyasztási szövetkezetekkel.

Lecsapni a középosztályra,

nagyjában annyit eredményez mint kapitalistáink gazdasági hülyesége mely szerint az emberi munkaerő redukálásával és több gépek használata utján remélik az árut olcsóbbá tenni. Minél több munkás kerül a munkanélküliek piacára, annál inkább többnek semmisül meg a fogyasztási képessége. Ezt nem akarják meglátni az iparok fejedelmei. Pedig nem kell valami nagy számtani feladat annak megértésére, hogy minél kevesebben lesznek képesek a termelt árut megvásárolni, annál kevesebbet fogyasztanak el. Tehát egyik vagy másik árcsökkentés sem vezet megoldáshoz.

A HELYES MEGOLDÁS

Minél kevesebb a munkaalkalom és minél többen vannak akik utána kutatnak, annál nehezebb a dolgozóknak megmaradni a nívós létalapon és még sokkal nehezebb azon javítani. Más szóval, a termelési költség csökkentése nem jelent közvetlen előnyt a dolgozóknak a kapitalista rendszer keretein belül. Közvetve azonban jelent annyi előnyt, hogy mivel minden lépés a termelési költség csökkentésének irányában, közelebb

(Folytatás az 5-ik oldalon)

"MAGYAR ÜGYEKBE

KOTNYELESKEDÜNK"

Irta: KOVÁCS ERNŐ

A fenti címmel Himler lapjaiban jelent meg egy nagy aláírás nélküli cikk, de az irányából és a szemérmetlen ferdítéseiből nyilvánvaló, hogy azt az öreg Gondos Sándor irta.

A cikk lényege az, hogy ne kotnyeleskedjünk a magyarországi ügyekbe, amelyet nem ismerünk, most majd ő a nagy Gondos megirja, hogy mi is az igazság az általunk hirdetett magyarországi nyomorról. ^

A számok nem hazudnak,

szokták mondani, de a számokat viszont úgy lehet beállítani, hogy azok a legnagyobb hazugsággá legyenek.

Ezt a műveletet hajtja végre Gondos tat, amikor számokkal bizonyítja, hogy az amerikai munkás összeverhetné a bokáját ha olyan olcsón és jól élne mint a magyar sorstársai.

Azt Írja Gondos, hogy Budapesten egy kiló rostélyosnak az ára 1.60-2.60 fillér, ez szerinte 24 cent, tehát “sokka lolcsóbb mint amit mi fizetünk érte itt Amerikában”. A tojás szerinte 2.30-2.50 fillér egy tucat, ami megint mérhetetlenül olcsóbb mint itt Amerikában. Hát még a burgonya, csak 11-12 fillér kilónként, valamint a kelkáposzta csak 2 centbe kerül otthon.

Hát nekem is a kezemben van a Nemzeti Újság cimü katholikus lap száma és megállapítom, hogy Gondos ur nem hazudik, még ki is egészítem ezt egy pár adattal, hogy tisztán lássuk a hazai árakat, mielőtt bemutatnám azt, amit Gondos ur elhallgat. Borjú comb 2.80-3.40 fillér hasonló az ára a sertéskarajnak és a zsír kilója hivatalosan megállapított ára 1.68 fillér. Amint Gondos úgy én sem találtam a vaj áráról adatokat, valósznüleg azért mert az olyan lukszus cikk, amit nyílt piacon nem is árulnak.

Tehát átlag a rostélyos kilója 2.10 fillér, ami nem 24 hanem 36 centnek felel meg. A tojás tucatja a hivatalos átszámítás szerint bizony 38-40 centnek

felel meg, mig a többi húsok is 30-40 centbe kerülnek kilónként, vagyis 15-20 centbe fontonként, eltekintve a tojástól, vajtól és a baromfitól, Magyar- országon tényleg olcsóbb az élelmiszer mint Amerikában, eddig igaza van Gondos urnák, de — és itt jön az amit Gondos elhallgat — hogy hány kiló “porkcsapszot” tud venni egy magyar munkás a napi keresetéért és mennyit az amerikai.

Nemcsak egy csomó élelmiszernek van megállapítva az ára, de amint már a Himler lapok arról ismételten eldicsekedtek, a munka legkisebb ára is. A kormány által megállapított legkisebb órabér a napszámosnál 38 fillér, a legjobban fizetett építőipari munkásnál 84 fillér az órabér. Vagyis a napszámos keres naponta 3.04 fillért, az ács segéd 6.72 fillért. Most tessék számolni Gondos ur. Egy állandóan dolgozó napszámos egy napi munkájáért vehet, egy kiló rostélyost, negyed kiló zsírt és 5 kiló burgonyát, hát ebből nagyszerű vacsorát lehet csinálni, amelyből jól lakhatik egy 4-5 tagú proli család ha — ha nem kellene csak naponta egyszer enni, ha ehhez nem kellene kenyér, ha nem volna lakbér, fűtés, világítás, ha nem szakadna le a ruha, ha nem kellenének könyvek, irkák a gyerekeknek, nem is beszélve arról, hogy az orvosok azt állítják, hogy a rostélyoson kívül még tejre, vajra, cukorra, gyümölcsre is szüksége van a gyermekeknek.

Bizony Gondos ur, a budapesti, ön szerint jól élő napszámost nem érdekli a rostélyos ára, mert ő legjobb esetben csak gül- baba burgonyát ehet — vaj nélkül — a fizetéséből, mikor a házi ur, meg a szenes levette a maga részét a fizetéséből.

Csak sátoros ünnepen gondolhat arra, hogy nem rostélyost, hanem pacalt, vagy ló- hust tehessen az asztalra.

De nem jobb a helyzete a “jól” fizetett ácsmunkásnak sem, mert tekintve azt, hogy szezon munka legfeljebb ha 3 pengő átlagos keresetet vehetünk alapul, ő sem jut tovább a pacalnál és a gülbaba krumplinál.

Végül azt írja, hogy az újságba alig hall a faluról, de előzőleg megállapítja, hogy a vidéken még olcsóbb az élet mint Pesten.

Hát, hogy informálva lehessen a falusiak mennyi rostélyost ehetnek egy nap, arra vo- notkozólag Bethlen István gróf parlamenti beszédéből idézem a következőket:

“A magyar földnélküli pa(Folytatás az 5-ik oldalon)

a

■■