Bérmunkás, 1939. július-december (27. évfolyam, 1065-1091. szám)
1939-11-04 / 1083. szám
1939 november 4. BÉRMUNKÁS 3 oldal IDŐSZERŰ KÉRDÉSEK tézik. A bér és a munkaidő, a vakáció és sok egyéb dolgok, ha színvonalban magasabbak is az átlagos gyárakénál, nagy különbség bennük még azért nem lehet, mert a tőkés rendszeri standardot egyes helyeken teljesen elütően képtelenek a munkások felemelni. Összegezve a dolgot, az IWW, a társadalmi munka teljes és egyenlő elosztásának hive, már a kapitalista rendszeren belül is. Annyit valósítunk meg ebbl, amennyire képesek vagyunk és örök éberséggel vezetgetjük be a gyárakban, amennyire csak tudjuk. És lehet, hogy már nem is olyan távoli az az idő mint sokan gondolják, hogy valamennyi egészséges, épkézláb férfi és nő között arányosan osszuk fel a társadalmi munkát, amit mi bizony a gyárakban törekszünk megvalósítani, nem pedig a City Hallókban! Ennyi talán válasznak > egyenlőre elég. Szerk. P A N-A Z S I A Amióta az országos értekezlet, a lap anyagi ügyeit elintézte, mi is nagy megelégedéssel látjuk, akik távol vagyunk a központi adminisztrációtól, hogy az anyagi ügyek megoldása mellett, jó és erős kezekbe került az adminisztráció. Közel harminc éve vagyok a Bérmunkásnak olvasója és állítom, hogy tartalma ma is olyan amilyennek lennie kell. De van egy néhány kérdésem, amellyel magam is egészen tisztába akarok lenni a gyári agitációhoz, amelynek elvégzésére mindegyikünknek felvértezve és jólfelszerelve kell lennünk a munka szinterén. Mert ha egy IWW-ista hallja manapság a munkán a munkások elégedetlenségét, nemcsak a vezérek elleni lázongást kell helyben hagyni, hanem megmutatni kell tudnunk az IWW helyességét, amely szervezetben, a szerkezeti összetétel és a szervezkedés terén szerzett hosszú gyakorlat folytán, az ily zúgolódásra nincsen ok és alkalom. Amikor a CIO-ban szervezkedtünk, eleinte ' hozzáértéssel kezelték a munka szinterén az ügyeket. Ha csökkent a munka a gyárban, aszerint osztották be, hogy mindenkinek egyformán jusson. A munkások nagytöbbsége megelégedéssel fogadta az ilyen beosztásokat. Csupán azok zúgolódtak, akik a szervezetlen állapotok között 16 órákat is dolgozhattak. Ma már azonban ez nem igy van, mint volt a kezdetben. Az öregebb munkásoknak a szeni- oriti jogát érvényesítik és akik kevesebb ideje dolgoznak, kevesebb munkaalkalmat és kereseti lehetőséget, vagy semmit sem kapnak. Emiatt nagy a zúgolódás. Már most tudni szeretném, hogy az IWW-nak ez irányban, mi a határozott álláspontja és a gyakorlati programja. Réfi Antal. VÁLASZ: A gyakorlati for- radadalmi ipari unionizmus, az arányos munkamegosztás elvét hirdeti és gyakorolja. A CIO- nál is ezt kellett először bevezetni, részben azért, hogy kézzelfoghatóan is igazolják azt a hazug állítást, amellyel gyakran és sokszor éltek, különösen a komunáci szervezőik. — Mint mondani szokták, a CIO ugyanazt akarja amit az IWW — másrészt viszont azért is megvalósíthatták, mert a térfoglalás első szakaszában, akadtak sokan olyan munkásmozgalmi gyakorlattal biró őszinte’ munkások az élre, akik valóban azt gondolták, hogy egy komoly munkásmozgalmi alakulatról van szó és vállaltak szerepeket, amelyeket hozzáértéssel töltöttek be. 1 Csakúgy mint a politikai pártoknál tapasztalható, a megalakulás után, amikor több már a vadász mint a fóka, az önzetlen és becsületes elemek háttérbe szorulnak és helyüket a részrehajlók, megalkuvók, a bószok- kai trafikálók és a fővezéreket koncért kiszolgálók kerülnek. Ezért történt és történhetett meg az, hogy a munkamegosztás és az arányos elosztás helyett, az időhöz kötött szeniori- tit tekintik mérvadónak. Jobb hiányában, az IWW is kénytelen egyenlőre elfogadni az időhöz kötött szenioritit, ami tulajdonképpen az Egyesült Államok egyik munkatörvénye is. De minden igyekezetünkkel azon munkálkodunk, hogy az arányos munkamegosztást megértessük és fogadtassuk el azokkal a munkásokkal, akik még nem válnak azonnal IWW-isták- ká, midőn a kártyájukat kiváltják! Egyik clevelandi gyárunkban például olyan határozatot hoztak a munkástársaink a nevelés hatásának kapcsán, hogy havi negyven óra munkalehetőségig senkit letenni nem engedtek. Másszóval csak akkor lehetett valakit a gyár kötelékéből ideiglenesen elbocsájtani — természetesen a lisztán a legfiatalabb munkást — ha az ösz- szes munkásnak már nem jutott havonként 40 óra munka. Az igy elbocsájtott munkás nevét az irodában nyilvántartási lisztára tették és sorrendben vissza kellett volna őket hívni, amint már negyven óránál többet dolgoztak a gyárban. Igen ám! De a lisztát a gyári irodában megoperálták és a nekik nem tetszőket elfelejtették visszahívni, s itt jön a szolidaritás, a forradalmi öntudat, amelyet az IWW beleplántál a tagjaiba! A gyárbani viselkedés miatt nem kedvelt munkás elfelejtése azonnali vizsgálatra ösztökélte a, bent dolgozókat. Kitudódott, hogy hazudott a gyárvezetőség, mert nem is hívta az illetőt. Rájöttek a munkások, hogy agresszív embereket akarják ritkítani soraikból. Erre az volt a válaszuk, amit cselekvés is követett, hogy a lisztát kivették a gyáriroda alkalmazottainak kezei közül és a UNIÓ, az IWW főhadiszállásán a titkár kezére bízták, amit kéthetenként a bizalmiak is szintén ellenőriznek, hogy. a favoritizmust lehetetlenné tér gyék és a kellemetlenségtől megőrizzék az irodai alkalma- zottainkat és ugyanakkor a tagság kezébe maradjon a megfellebbezhetetlen ejlenőrzés. Ez a mi gyakorlati működésűnk. És, hogy még ez sem tökéletes, nemcsak elismerjük, de állítjuk is! Mert amíg az IWW szervezet nem hódit nagyobb teret: amig az IWW eszméje nem ver. olyan széles rétegeiben a munkásságnak gyökeret, hogy befolyásunkat kiszélesíthessük, addig ritkaság számba fog menni hogy a gyárban szervezett munkások, műhely, vagy az unió hallban hozott gyűléseiken hozzák és szabják meg a munkatörvényeket. Hálálkodás helyett, joggal dicsekszünk, hogy bizony már vannak olyan gyáraink, amelyekben a mühelyviszonyok, a felvételek, az elbocsájtások és minden sérelmek ügyét a mü- helybizottságok és a megfellebbezhetetlen gyári gyűlések inA japán imperializmus évekig tartó rendszeres munkával készítette elő hóditó terveit s mint a jelek mutatják, a terv kivitelében nem kevésbé rendszeres. Amikor a japán diplomácia el- sőizben röpítette fel hirhedt szállóigéjét: (“Ázsia, az ázsiaiaké!”), akkor már kétségtelen volt, hogy Japán eltökélte magát Ázsia meghódítására. Azóta a japán propaganda minden eszközt megragad Pán-Ázsia gondolatának népszerűsítésére, ami lényebében azt jelenti, hogy Japán kizárólagos ura akar lenni az ázsiai nyersanyaglelőhelyeknek, munkaerő- és árupiacnak. A japán tőke rendkívül magas szerves össztételü, ami egymagában is imperialista politikára kényszerítené. Ezenfelül azonban egész sereg “mellékszempont” játszik közre, súlyos gazdasági problémák, amelyeknek megoldása másként teljességgel lehetetlen. Alig van olyan imperialista ország, amelynek termelése nagyobb belső ellentmondásokat rejtegetne, mint a japán. Az angol és amerikai tőke az 1850- es években erőszakkal benyomult Japánba és a legteljesebb mértékben szétrombolta az ott divó feudális mezőgazdasági termelést. Japán ettől az időponttól kezdve hatalmas tőkés fejlődést mutat ki. A tőkeakkumuláció rendkívüli méreteket öltött és a fejlődést — a szabad verseny viszonylagos szabadsága mellett — nem gátolta semmi. A japán áru versenyképesen jelent meg a világpiacokon. A tőkés termelés három alapvető előföltétele (olcsó munkaerő, bőséges nyersanyagforrás, fölvevőképes piac) közül Japán már elindulása pillanatában is nélkülözte az egyiket. Olcsó munkaerő fölött fölös számban rendelkezett és márv a kezdet kezdetén jókora ipari tartaléksereget teremtett magának. A “szabad kereskedelem” angol elve a világpiacokról sem zárta ki. Hiányzott azonban a biztosított, megfelelő mennyiségű és olcsó termelőáru nyersanyaga. A japán szigetbirodalom nyersanyagok szempontjából a földkerekség legszegényebb területe. Az ipari termeléshez szükséges nyers- és üzemanyagok közül úgyszólván teljes a hiány. Ez a magyarázata annak, hogy a japán behozatal 80 százaléka (1935-ös adat) nyersanyag. A gyapjú, gyapot, vasérc, szén, olaj (tehát az ipari termelés legfontosabb és legszükségesebb nyers- és üzem anyagai) óriási tételekben szerepel a japán importban. Japán a következő országokból (imperialista területekről) a következő százalékarányban szerezte be nyersanyagszükségletét : Angolország ...................31.4% Amerika _____ 33.7% Hollandia........................... 3.4% Franciaország................... 1.5% Mandzsúria .......................8.8% Kína ................................... 5.4% Egyéb országok ___ 15.8% Ebből a statisztikából az uralmon lévő imperialista országok egymaguk 70 százalék erejéig vesznek részt. Ha azonban ideszámítjuk a még angol és amerikai befolyás alatt álló kínai és mandzsu területeket is, ez a szám 84.2 százalékra emelkedik. Mit jelent ez a gyakorlatban Japán szempontjából? Egyrészt azt, hogy ezek az imperialista országok a Japánban termelt értéktöbbletnek hatalmas részét vágják zsebre, másrészt pedig azt, hogy a japán ipar csak addig élhet, amig ezek az államok ellátják nyersanyaggal. Még teljesebbé válik azonban a japán kapitalizmus helyzete, ha megvizsgáljuk kivitelének irányát és adatait. Japán a következő országokba (imperialista területekre) a következő százalékarányban vitt ki készárut: Angol ...................r..........28.4% Amerika ..........„...............23.6% Hollandia ........................... 6.5% Franciaország................... 3.2% Mandzsúria .......................17.1% Kina .... 6.0% Egyéb országok ___ 15.5% Az imperialista hatalmak tehát 61.4 százalékban vették át a japán árut. Ha (mint előbb tettük) Kínát és Mandzsúriát is ideszámitjuk, ez a szám is 84.5 százalékra emelkedik. A japán kivitel és behozatal végeredményben csaknem azonos és mindenekfelett túlságos mértékben éppen versenytársaitól függ. Ez a magyarázata annak, hogy a tőkés verseny kiélesedésével Japánnak változtatnia kell helyzetén. Terjeszkedésének irányát elsősorban a földrajzi adottságok (az ázsiai kontinenshez való rendkívüli közelsége) másodsorban a “legkisebb ellenállás” elve szabja meg. Ha Japánnak sikerül meghódítania Kínát, akkor sokat javított helyzetén. A kínai piac monopolizálása függetlenítheti kivitelét és különösen szénből, valamint vasércből biztosíthatja nyersanyag- szükségletét.
