Bérmunkás, 1939. július-december (27. évfolyam, 1065-1091. szám)
1939-07-08 / 1066. szám
1939 julius 8. BÉRMUNKÁS 3 oldal EGYRŐL-MÁSRÓL Elmondja: Z. J. A munkanélküliség megoldása Az utóbbi tiz évben egy nagyon fontos probléma foglalkoztatja kapitalista osztály hires nemzetgazdászait: az ipar fellendítése, vagy a depresszió megszüntetése. Dacára ezen kérdés egyszerű megoldási lehetőségének, a nemzet “legjobbjai” foglalkoztak a megoldással, de az elmúlt tiz év alatt semmi értékeset nem tudtak kifundálni. De, hogy a kudarcot eltakarják, kimondták a jelszót, hogy a munkanélküliséget csak egy módon lehet megszüntetni: “a munkáltatók és munkások testvéries ko-operqciójá- val”. Ezt a jelszót a nagy és kis politikusok mint papagályok majmolják szerte az országban és minden igyekezetük oda irányul, hogy minket, munkásokat megnyerjenek a ko-operálásra. Ezen politikusok szerint a munkáltatók már hajlandók megszüntetni a munkanélküliséget, de, hogy ezt megtehes- ség szükséges a munkások hozzájárulása. Vessünk hát egy pillantást a munkanélküliség okaira és a munkásság helyzevezkedett és szervezett erővel igyekezett az 1929 és 1933 közötti rabszolgasorson javítani, így az évek során át sikerült a dolgozók helyzetét a “normális” színvonalra emelni. Mindez azonban nem ment simán. Hogy ezen előnyöket elérhesse a munkásság nagyméretű munkabeszüntetésekre volt kényszerítve számos esetben. És mindennek dacára csak oly élet standardot volt képes elérni, amely nem jelent jólétet, hanem éppen csak a mérsékelt megélhetés és nélkülözés között lebeg. A kapitalista osztály szemében ez azonban több, mint ame- nyit ők engedélyezni akarnak és azt hozzák fel a “fellendülés” akadályának, hogy a munkásság túlságos “jólétben” van. Ha azokat az előnyöket, melyeket az utóbbi években elért a munkásság drasztikus eszközökkel akarják elvenni, a munkásság harccal fog felelni. Megkísérlik tehát szépszóval rászedni a munkásságot és “kooperációra” hivatkoznak. Minden nemzetgazdászati vélemény dacára a munkanélküliség megszüntetése csak egy egyszerű alapon nyugszik. Ezt pedig mindenki megértheti minden nyakatekert okoskodás nélkül. Ha tudjuk azt, hogy a munkanélküliség a gyors termelőeszközök és a hosszú munkaidő, valamint az alacsony munkabér következménye, akkor az orvoslás is ezek arányosításában leledzik. Nincs más megoldás, csak ez. Le kell szállítani a munkaidőt annyira, hogy az összes munkások munkához jussanak. Fel kell emelni a béreket, hogy a fogyasztók többsége — tehát a munkásság — megvásárolhassa amire szüksége van. Ha ehhez kérik a munkásság ko-operációját, erre minden egyes munkás hajlandó. A kapitalista osztály azonban nem ezt akarja, mert az ilyen megoldás a profitot nyirbálná meg. ők pedig mindennek ellenségei, ami a profit rovására menne. Amit ők akarnak az éppen az ellenkezője mindannak, amiért a munkásság harcol. Olyan viszonyokat akarnak ők visszaállítani, hogy a munkásságot mint rabszolgákat kezelhessék. Látómtól, vakulásig dolgoztassák és ezért csak annyit fizetni, hogy éhen ne pusztuljanak. Ehhez akarják megnyerni a munkásság ko-operáciját. “Boomerang” téré. A munkanélküliség eredetileg is onnan eredt, hogy a termelt eszközök folyton tökéletesedtek, a termelés folyton gyorsult és ezzel szemben a munkások munkaideje nem lett rövidebb, a munkabérek nem emelkedtek, ennek következtében a fogyasztók vásárló képessége nem volt arányban a termelt javakkal és a raktárak megteltek árukkal, amelyekre nem volt vevő. Ne értsük félre a dolgot. Nem azért teltek meg a raktárak árukkal mert nem lett volna azokra szükség, hanem mert nem tudtuk megvásárolni. A telt raktárak mellett a munkásokat még nagyobb arányban szórták az uccára, ami még kevesebb fogyasztót jelentett és bekövetkezett az a nemkívánatos helyzet, hogy minden szükségleti cikkből felesleges volt, a lakosság milliói pedig nyomorogtak. A kapitalista rendszer ily körülmények között az örvény szélén libegett 1929-től 1933-ig, minden percben várható volt a mélységbe zuhanása. 1933-ban aztán a “new deal” adminisztráció nagy erőfeszítések árán — a közsegély kiszélesítésével és az inségmunkák megkezdésével — némi fellendülést teremtett. A Roosevelt adminisztráció tisztába volt azzal, hogy a kapitalista rendszer válaszúihoz ért. Két eshetőség volt csak. Vagy összeomlik, vagy drasztikus operációval ameny- nyire az már lehetséges segítenek rajta. Ezen felismeréstől vezérelve amellett, hogy azonnal kiszélesítették a segélyt és szerte az országban mesterséges munka- alkalmat teremtettek, az iparokat is megrendszabályozták. A legtöbb ipartelepen a munkaidőt redukálták és a béreket emelték a kormány közbenjárásával. A munkásság is ébredezni kezdett aléltságából, szerAz ausztráliaiaknak van egy fegyverük amely lapos fából készült és körbe van hajlítva és ezt az eszközt “boomerang”- nak nevezik. Az a sajátossága ennek a boomerangnak, hogy ha hozzáértő kezeli, hogy ha eldobják az vissza megy oda, ahonnan eldobták. Viszont van egy hátránya, ha ügyetlen személy próbálkozik az eldobással, mert úgy repül vissza, hogy az eldobót üti le. A Munkás Betegsegélyző Szövetség központi diktátorai azok közé az ügyetlen boomerang dobók közé tartoznak, akik rajtavesztettek a játékon. Amint az amerikai magyarság széles rétegei értesültek a “Bérmunkáson” keresztül, ezek a diktátorok kizártak több tagot azért, mert azok Somló Lipót fő-titkárról, Hirsch Lipót al-titkárról és Gross Henry fő-elnökről nekik nemtetsző módon nyilatkoztak. Persze a tagságnak nem azt mondták, hogy ezeknek a szókimondó tagoknak azért kellett pusztulni a Szövetségből mert az ő személyeiket nem tisztelték, hanem mert “erkölcsileg” megkárosították a Szövetséget. A kizártak között volt aki 32 éve fizető tagja a betegsegély - zőnek, egy másik 18 éve, mig a többiek több évig voltak tagjai. A kizárt tagok megkísérelték az alapszabályokra hivatkozva osztályuknál elintézni az ügyet, a központ azonban az alapszabály minden pontját felrúgva, terrorizálta az osztály tagságát, amikor rendőri karhatalom igénybevételével és Gross elnök személyes közbenjárásával kitiltották a kizárt tagokat még az osztályuk gyűléséről is. A M. B. Szövetség mint ilyen minden államban a létező biztosítási törvényeknek van alárendelve, amely törvények afelől is rendelkeznek, hogy milyen okokból lehet valakit kizárni. Azért pl. mert valaki a központi titkárról annak nemtetsző módon nyilatkozik, senkit sem lehet kizárni. Azért sem lehet sekint kizárni, mert a központi tisztviselők működését kritizálni merik. De ezek az urak az ő személyeiket oly sérthetetlennek tartották és működésűket oly hibátlannak hitték, hogy ahhoz szó sem férhet. Annyira elvoltak bizakodva hatalmukban, hogy minden tiltakozó szót eltudnak némitani, hogy elfelejtették a tagságnak a törvények által is védett jogait. Amikor a kizárások nyilvánosságra kerültek a tiltakozások moraja zúgott végig az ország különböző városaiban levő osztályok tagságától. A tagság jelentős százaléka követelte a kizártak visszahelyezését, de a hatalomtól megittasult tisztviselők figyelembe sem vették a tagság tiltakozását. Nem maradt tehát más hátra a jogaiktól szabályellenesen megfosztott tagoknak, mint az állami biztosítási osztályhoz fordulni orvoslásért. Amint szintén a “Bérmunkásból” értesültünk az Ohio Állami Insurance Department a közelmúlt napokban hozott határozatot az ügyben, még pedig a központi diktátorok rovására. Megállapította az Insurance Department, hogy a kizárások minden tekintetben úgy a Szövetség alapszabályaiba, mint az állami idevonatkozó törvényekbe ütköznek, tehát a központi tisztviselők olyan jogokat vindikáltak önmaguknak, melyek őket nem illetik meg. így történt meg, hogy az a bizonyos “boomerang” az ügyetlen amatőröket vágta fejbe, akik azt eldobták. Igen ám, de az amatőröknek ez a vakvilágba való dobálódzá- sa nemcsak kiszámíthatatlan “erkölcsi” károkat okozott a Szövetségnek, hanem tekintélyes számokat kitevő anyagiakat is felemésztett, ami a mi pénzünk, a tagság pénze volt. Mi nem adtunk felhatalmazást a központi tisztviselőknek, hogy a mi pénzünkkel ily könnyelműen bánjanak. Mi csak arra adtunk jogot, hogy az alapszabály által előirt módon kezeljék azt. Mivel az Insurance Department megállapította, — de előzőleg már a tagság jelentős része is — hogy a kizárások jogtalanul és alapszabály ellenesen történtek — következetesen az erre elköltött összegek is az alapszabályban elő nem irt módon történt, melyért a központi tisztviselők, mint egyének felelősek. A GMC PANASZKODIK Az automobil iparban beállott uborka szezont úgy akarja a General Motors Corporation kihasználni, hogy mindkét szervezetet, — az AFL-t is a CIO-t is bepanaszolta a Labor Boardnál. A világ legnagyobb autógyártó vállalata igy az első lett, amely a National Labor Relations Board segítségét saját maga kéri annak meghatározásához, hogy melyik szervezet képviselje a munkásait. Általánosan tudott dolog, hogy Homer Martinnak az UAW-CIO szervezetből való eltávolítása nem ment simán és nem ment minden következmény nélkül. Martin ketté szakította az autó munkások szervezetét és az őt követőket visszavitte az American Federation of Laborbe. Most mindkét szervezet arról beszél, hogy az autóipar robo- tosainak többsége fölött rendelkezik. Martin két sztrájkot rendelt el, amelyek közül egyik sem hozta meg a várt sikert. A munkások nem reagáltak a sztrájkhivásra. A nyeregbe maradt CIO-isták viszont többhetes sztrájkot vívtak a Briggs- nél, ami által a termelést megbénították és nagyrészben hátráltatták, még Fordnál is. Ebből a heccből könnyű megállapítani, hogy az autőmunká- soknak két szervezete is van és egy sincs. SZERKESZTŐI ÜZENET A TENGERENTÚLRA Testvér! A dolgozataid rendesen befutnak. Hálásak vagyunk irányotokban, hogy csodálatos bátorságotok eredményeként, elsőkézből jövő információkkal láttok el bennünket és lapunk olvasóit. Gondolatban és érzésben veletek vagyunk. Erőt és kitartást kívánunk nektek, de nem utolsó sorban olyan biztonságot, hogy a sötét reakciótól elérhetetlenek maradjatok, munkátok tovább folytatása érdekében. Bátorság!
