Bérmunkás, 1939. január-június (27. évfolyam, 1040-1064. szám)

1939-03-18 / 1050. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1939 március 18. Dalverseny, melyen nem a dal számit (Folytatás az 1-ső oldalról) dés, nem egy “botlása” volt a dalárdák vezetőségeinek, hanem tervszerű igyekezet a polgári társadalomba való olvadáshoz. Azóta, a Clevelandi Magyar Munkás Dalárda, közönséges korcsmává züllesztette le, a west sidei Munkás Otthont (kommunistáknak hívták vala­mikor nagyon régen magukat) és nemcsak azért nem adtak a new yorki fővezérek újabb moz­galmaira, mert tőlük csömörlöt- tek meg, hanem azért sem, mert elzüllöttek! De a belőle kiszakadt Általá­nos Munkás Dalkör sem sokkal különb viselkedést mutatott az elmúlt esztendők alatt. A nem­zeti szinü kokárda felfűzése előtt, uj életre segített támasz­tani Cleveland west side legre- akciósabb magyar egyletét, az Önképző Kört és a közös Otthon vadházasságában, kitolta a már akkor bukásra érett hazafias egyesület életét. Ebből a vadhá­zasságból azért és csak akkor lett vállás, amikor a Magyar Otthont eladta a Real Estate társulat a fejük fölül. Az East Sidei Magyar Dalár­da (szintén kommi) minden te­kintetben magán viseli és rá­szolgál mindazon jelzőkre, me­lyet a másik kettőre alkalmaz­hatunk. Nem finyásak ők sem. Nem is válogatósak. Korcsmá­vá züllesztették le a Munkás Otthont és csak ott nem szere­pelnek, ahová nem hívják őket. Ha van eszem-iszom, dinom-dá- nom — és nincsen munkásmoz­galom, benne vannak ők is. Ez a három dalárda kapott tegnap olyan szerepet a cleve­landi magyar társadalomban, melynek betöltésével méltatla­nokká lettek a nevükben foglalt MUNKÁS jelzőkre. Az eset rövid összefogalása a következő: Magyar Amerika, legnagyobb református egyhá­za, saját termében, az összes helyi dalárdák egybevonásával, daiárdaversenyt hirdetett és a legjobb dalárdának egy vándor­díját Ígért, melyet az egyház papja Hercegh tiszteletes ur ajándékozott. A dalárverseny dátuma, szán­dékosan, vagy anélkül — mind­egy — de közel esett Mácius Idusához, és ezt a versenyzők, akik sohasem csináltak titkot hazafias érzelmeikből, diszkré­ten ugyan, de mégis kihasznál­ták. A verseny egyébként egész­séges és kifizetődő ötlet. Mert közönsége minden dalárdának van és az öt dalárda (kettő egy­házi) ilyen versengése elég tö­meget hozott össze, hogy a belé­pő dijak és a BÁR kellőképen kárpótolja a Református egyhá­zat, fáradságáért. A versenyt mindegyik “Mun­kás” Dalárda elfogadta. Mint ilyenkor szokás a dalbizottság — valószínűleg — összejött, hogy a dalokat a versenyhez ki­válassza. Az Általános Munkás Dalkör férfikara, az ilyen alka­lomhoz illő dalokat választott, de homály fedi előttünk azt, hogy kik felelősek Huber Ká­roly — Fohász-ának (munkás dal) az “Imádkozzunk”-ra való felcseréléséért ? És kik felelősek azért? hogy az Általános “Munkás” Dalkör vegyeskara ez alkalomra a leg­alkalmasabb dalt a “Talpra Ma­gyaréban lelte fel? A Magyar Munkás Dalárda (ezek meg komik, vagy mik?) szintén nem volt rest — mint mondja a példaszó — és beta­nulta a “Rákóczi Indulót”. A három “Munkás” dalárdá­ból minden gerinctelenségük és szégyenteljes szereplésük mel­lett is, a Cleveland East Sidei Magyar Dalkör vegyeskara az egyedüli volt, amely következe­tes maradt önmagához és a munkásdalok szegreakasztásánál legalább magmaradt a népdalok mellett. A másik kettő azonban, túl­licitálni akarta az egyházi da­lárdákat is, melyek mint a mű­sor igazolja, nem HAZAFIAS hanem népdalokkal vettek részt a versenyben! A Bethlen terem zsúfolásig megtelt közönséggel és ami ma­gyar összejöveteleken ritkaság már fél kilnc órakor kezdetét vette a műsor. A rendezőség — mint hirdette is — hattagú bi­zottságra bízta eldöntését an­nak, hogy kit illet meg a bronz- lira vándordíj. Személyükben a bizottság tagjait nem ismerjük és igy az egyoldalúság vádjával nem is illethetjük meg őket. De, hogy előitéletüknél csak az el­fogultságuk nagyobb, azt dön­tésükkel igazolták be. A bizottság nem a fülével bí­rálta a dalokat, hanem a szemé­vel! Ugyanis, a Gör. Kath. Da­lárda, mely a bejelentés szerini is, csak három hónapja műkö­dik, felvonultatott egy sereg szép magyar nőt, diszmagyar ruhában és a magyar szinek, a “dalszakértők” bizottsági több­ségét megvakitotta, illetve sü­ketekké, vagy botfülükké tet­ték. Ez lehet a kizárólagos oka annak, hogy a rutinérozott és határozottan szép összhangban daloló, East Sidei és Wet Sidei Dalköröket a Gör. Kath. széplá­nyok fodrosszoknyáitól nem lát­ták, illetve nem hallották meg! Elzenegett a verseny, a “Talpra Magyar — meg a Rá- kózci induló” is! Mi pedig a szé- gyenpir és düh vegyes érzelmei­től áthatva, szédülten hagytuk el a zsúfolt termet. Emlékek és gondolatok garmadái kalimpál­tak agyunkban. Szép, dicsőség­teljes szocialista öntudattól fü- tött múlt; harcok és küzdelmek, ó hová, mivé is lettetek, azok­kal a megőszült, kopaszodott és megöregedett proletár okkal együtt, akiket ilyen gerinctelen- ségbe lehett sodorni?! A kommunistáknak csúfolt dalosokat még valahogyan meg­értjük ... ők a vonalakat köve­tik .. . és mert a vonalak, ha azokat az alkohol teszi kacska- ringóssá — ugykivánják, hát rázendítenek ők még a Rákóczi indulóra is. De hogyan vehetett részt ebben a gyülekezetben a “Talpra Magyarral” a Dalkör? Erre azoknak a munkástársak­nak kell megadni a feletet, akik IWW-istáknak vallják magukat. Mert dalosok énekelhetnek és dalolhatnak, ami nekik tetszik, de ha nekik a “Talpra Magya r” meg a nemzeti szinü kokárda a munkásöntudattal egyeztethető össze pofák pirulása nélkül, ak­kor meg kell ismerkedjenek és béküljenek azzal a tudattal, hogy az öntudatos munkások megvetése és kiválása nélkül ilyesmit tovább nem tehetnek! Az Általános Munkás Dalkör vezetőségéről bátran állapíthat­juk meg, hogy NEHEZEN ta­nul és HAMAR felejt. Mert ha jól emlékszünk, már egyszer el­halászták az orruk elől, mint Cleveland legjobbak kiegyensú­lyozott és legméltóbb magyar dalárdája elől, a megérdemelt dijat. Ez a vezetőség, melynek a proletár kezekkel való parolázás helyett sokkal jobban imponált az “Önképzőék” hazafias barát­sága, bizonyára azt gondolta, hogy a múltban rendezett ha­sonló versenyben azért győzött a Szent István Dalárda, mert azok hazafias dalt énekeltek . . Hát igaz, hogy nem igaz! Nem győzött bizony most sem a Rá­kóczi, de még a Talpramagyar sem! Nem, mert MUNKÁS DA­LÁRDÁNAK gondolnak benne­teket és nem hisznek a forra­dalmi munkásmozgalomnak! De még azoknak sem, akik valaha valamelyes közösséget vállaltak vele. Ám se’ baj. Kísérletezzetek tovább, ha nektek úgy tetszik dalosok! És ha nem sül ki a szemetek az elmúlt vasárnapi szereplésetekért? Akkor a jövő évi dalárversenyre készüljetek valamilyen Bethlehemi nótával és öltözzetek diszgatyába! Hát­ha észrevesz benneteket az a bizottság, mely a szoknyákat nézte ahelyett, hogy a fülét nyi­totta volna ki? És ha jövőre sem nyeritek meg a bronzot? . . Akkor törüljétek ki a MUNKÁS szót a nevetekből. Méltók úgy­sem vagytok hozzá. A varjú nem vájja ki a csóka szemét! (Folytatás az 1-ső oldalról) inger Ferenc detroiti magyar újságíró is, egy gyulai kőműves fia. Kiss Győrbe akart men­ni, de Prattinger hivó szavára eljöttek ők is Gyulára. A hazatért amerikások nagy elevenséget vittek az egyhangú gyulai életbe. Nemsokára min­denki ismerte az öreg amerikai hatalmas piros túraautóját. A piros autó gyakran járta Gyula és Budapest között az országu­tat és vitte egyik szórakozásból a másikba a jókedvű amerikai­akat. Hamarosan hire kereke­dett annak is, hogy Prattinger Ferenc vőlegénye lett Kiss Sa­roltának. Ugyanakkor Kiss Mi­hály 1932 végén megvásárolta a bukófélben levő gyulai Kultú­ra rt. részvénytöbbségét s ezzel együtt tulajdonosa lett egy nyomdának, könyvkereskedés­nek és a Békésmegyei Hírlap napilapnak. A lapnak most már Prattin­ger Ferenc lett a szerkesztője, mig a részvénytársaság vezeté­sét Kiss Sarolta vette át, aki­nek az öreg átadta a megvásá­rolt részvényeket. így folytak a dolgok 1933 tavaszáig. Ekkor Prattinger megbetegedett és szanatóriumban üdült, minden megváltozott a “Kultúra” kö­rül. Prattinger nevét levették az újságról és Kiss Saroltáé ke­rült a helyébe. Mire pedig kike­rült a szanatóriumból, megtud­ta, hogy volt jegyese Benkő Ist­ván kórházi gondnoknak lett a menyasszonya. Benkő nős ember volt. Hogy Kiss Saroltát nőül vehesse, előbb el kellett válnia feleségé­től. Bajza Lenkétől. Ez a lehe­tő legrövidebb idő alatt meg is történt, Kiss Saroltából Benkő Istvánná lett. Benkő elvált fele­sége pedig megkapta fájdalom- dijul a “Kultúra Rt.” részvény- pakettjét. És amikor az uj Ben- kőné, mint újdonsült feleség be­vonult a gyulai közkórház laká­sába, ugyanakkor lekerült neve a “Békésmegyei Hírlapról”, aki elődje volt a házasélet terén, az lett utódja az elárvult “Kultúra részvénytársaságnál“, Bajza Lenke, a volt Benkő Istvánná lett a “Békésmegyei Hírlap” fe­lelős szerkesztője. Prattinger Ferenc a volt vőle­gény és szerkesztő bosszút for­ralt. Leült Amerikából hozott írógépe mellé és értesítette a történtekről Kiss Mihály ameri- | kai hitelezőit. Ennek nyomán I személyesen megjelent Gyulán dr. Földi Károly, a detroiti “Magyar Újság” szerkesztője s mint Hámborsky H. Aladár teljhatalmú megbízottja, meg­tette a bűnvádi feljelentést Kiss Mihály ellen. Feljelentésé­hez később egy másik hitelező Laczó József detroiti lakos is csatlakozott. így indult meg a bűnvádi eljárás Kiss Mihály és Kiss Sarolta ellen. A feljelentés szerint Kiss Mihály hitelsértést követett el azzal, hogy a Ford- t ól kapott kártérítési összeget és részvényeket vásárolt rajta, elvonta eredeti rendeltetésétől melyeket jogosulatlanul leányá­lak ajándékozott, ilymódon el­vonván a kielégítési alapot hi- elezőitől, akik azzal a feltétel- mi adtak neki pénzt kölcsön, hogy azt a Fordtól befolyó pénzből fogja visszafizetni. Miközben a bonyolult bűnvá­di eljárás lassan haladt a ma­ga utján, az avatatlan kezekbe került Kultúra teljesen tönk­rement, a vállalat csődbe jutott és koldus lett az amerikai Kiss Mihályból is. Leányával is, Baj­za Lenkével is meghasonlott, mindenki cserben hagyta a te­hetetlen öregembert, aki a leg­nagyobb nélkülözések közt, éhezve tengette napjait, mig végre 1935 nyarán Amerikában élő fia segítségével visszahajó­zott Amerikába. Detroitba ván­dorolt vissza balsikerei után Prattinger Ferenc is, Benkő Ist­ván pedig, akit hamarosan nyugdíjba küldtek, feleségével együtt elköltözött Gyuláról. Még egyszer kérdezzük hát a “Sazabadságot”, hogy miért

Next

/
Thumbnails
Contents