Bérmunkás, 1939. január-június (27. évfolyam, 1040-1064. szám)

1939-01-07 / 1040. szám

6 oldal

BÉRMUNKÁS

1939 január 7.- nyílt tér Cigányromantika

Miskolc környékén feltűnően sok a cigánytábor. Ott állnak ezek a jeLegzetes sátoros karavánkocsik a határban. A zörgőcsontu lovak pányvára vetve ellegelésznek az árokpartokon. A vályogból, hulladékdeszkából, ócska bádogdarabokból összeeszkabált kunyhókban pedig ott él Fáraó népe. A borsodi cigányok abbahagyták a kóborlást és túlnyomó részben ősi iparukat — a teknővájást, a vályogvetést — űzik. Nem okoznak különösebb gondot a közigazgatási hatóságnak sem, mert — megcáfolva a cigányságról szállongó rossz híreket — szorgalmas munkával igyekeznek megkeresni mindennapi kenyerüket.

Azonban hiába minden változásuk, megőrizték különös szokásaikat. Településeikben megtaláljuk vezetőjüket, a vajdát, aki a maguk íratlan törvényei alapján kormányozza népét és mintegy a jegyző szerepkörét tölti be náluk.

Egyet nem bírnak el csak: a szabadságuk korlátozását. Ebben nem ismernek el semmiféle kényszert és ösztönös, korlátlan szabadságvágyuk miatt ütköznek össze néha-néha mégis a fennálló törvényes rendelkezésekkel.

Igen érdekes és a cigányfajtára jellemző eset történt a közelmúltban az egyik borsodi faluban. Az elemi iskola erélyes tanítónőjének feltűnt, hogy egyébként jó maga viseletű és szorgalmas tanítványa Pityke Sándi több nap óta nem jelenik meg az iskolában. A tizennégy- éves cigányfiu a második elemi nagyreményű tanulója. A bosszankodó tanítónő szigorú idézést küldött Pitykééknek, hogy a fiút visszakényszeritse az iskola padjaiba.

Pár nap múlva villogószemü cigányleány jelentkezett a tanítónőnél.

— Azért jöttem — mondta a cigányleány —, hogy ne tessék Sándit hivatni, mert úgyse jöhet el.

— Miért?

— Sándi házasodik — volt a rövid magyarázat.

— Megbolondultatok? — kérdezi a tanítónő. — Hiszen Sándi még csak tizennégyéves!

— Egy cseppet sem számit ez — legyintett fölényesen a villogószemü cigányleányka, kiről később kiderült, hogy a boldog menyasszony jelölt —, de rék fiú ez. Máskép én se mennék hozzá. Én ugyanis már tizenhatéves vagyok.

— Hát miért nem vártok?

— Nem lehet — mondta, negédesen megringatva párducderekát a menyasszony —, mert Sándi attól fél, hogy akkor mással állok össze.

A felháborodott tanítónő nem vette figyelembe Pityke Sándi családalapitó terveit és hatósági segédlettel kényszeri- tette arra, hogy továbbgyara- pitsa tudományát.

Fölkerestük a cigányvégen a másodikelemista férjjelöltet. Izmos, jól megtermett cigányfiu. Amikor megtudja, mi járatban

SZEKER

Kátyúba jutott a szekér.

A sár köriílfonta valamikor fehér szépengyalult négy kerekét. Áll.

Felnéz, az égre tekint.

Az kék. Mögötte a biblia szerint az angyalok és Isten. — Óh . . .

Ködös a horizont messze.

Lilával határos.

És kicsi hetyke domboldalakba vész,

Semmi azontúl. Néz.

Zömök testét nem feszíti Válla nem rándul Bordája sírni reccsenni már nem próbál. Áll Vár.

A sár mely imént még játékos kedvbe fortyogva tárta tágra szét fekete kezét; most rettentő szorosra zárta — jaj!

Relle Zsuzsi

vagyunk, legényesen megpödri pelyhező bajszának kékes-fekete halvány vonalát.

— Minek járjak iskolába'— vonja fel a vállát —, amikor már asszonyom van. Nem igaz az, hogy nem tudom eltartani. Cimbalmos vagyok a bandába’, minden éccaka dógozom s megkeresem a magamét.

Hallgat egy darabig.

— Hát hogy’ menjek iskolába —tör ki belőle a keserűség —, amikor nemsokára már pu- lyánk is lesz? Azt a szégyent csak mégse lehet elviselni, hogy a gyerek apja elemista. Aztán tudok én már annyit, ameny- nyi nekem kell.

— Számolni is? — kérdjük az elemista családalapitót.

— Hát hogyne tudnék —- vágja ki büszkén —, hiszen én tányérozok a bandának.

— Mennyi nyolc meg öt? — vizsgáztatjuk számtanból Sándi barátunkat.

— Tizenkettő.

— Mennyi?

— Tizennégy. Látja, hogy tudom — büszkélkedik tudásával, aztán kunyerálva hozzánk fordul —, tessék már elintézni hogy ne kelljen iskolába járnom. Az Isten is megáldja a nagyságos urat, ha ezt elintézi.

— De miért nem vártok — mondjuk —, hiszen még nem is vagy tizennégyéves.

— Nem lehet azt — ingatja feketefürtü bozontos fejét —, összeállna a Mari mással és akkor . . .

— Mi lenne akkor?

Elkomorodott arccal maga

elé néz, aztán hirtelen vad indulattal lobban ki belőle a szó:

— Halál.

Sok mindent megszoktunk már Fáraó temparamentumos fiaitól, de Pityke Sándi nagy problémájához még mi se tudunk hozzászólni. Nagy lehet a szerelem és úgy érezzük, hogy hiába itt minden iskolai törvény, a dolgoknak nem lehet elébevágni és talán jobb is volna, ha ezt az indulatos lobogó- vérü, fiatal apajelöltet nem szorítanák az elemi sikola padjába és Pityke Sándi, a másodikoszA Bérmunkás lapbizottságának szives engedelmével szabadjon néhány szót kockáztatnom ahoz a kellemetlen ügyhöz, amely itt New Brunswic- kon immár hónapok óta közszájon forog és amely egy Rezerv- ista aláírással már másodízben kapott több szempontból kifogásolható kifejezést. Többek közt — isten panasz néven ne vegye — Vas Károlynak az egyetemes munkásmozgalomból a közel múltban elvtársai által történt kiátkozásához néhány kárörvendő áment.

Nemcsak azért, mert az ügygyei kapcsolatosan az elvtársak egynéhányának tulszabad- ra eresztett nyelve igénytelen személyemben méltatlanul érin: de csapni valóan elfogulva és igazságtalanul kezelik a dolgot mind a két oldalon. Mindenei előtt azoknak akik még nem tudnák, hogy V.K.-nak Dee Tamás temetésével foglalkozó cik kének beajánlója én vagyok: íme ezennel bemutatkozom. Azzal a gyanúsítással szemben pedig ,hogy én V.K. befolyása alatt vagyok — kijelentem, hogy cseppet sem tartanám le- alázónak ha igy volna. A valóság ezzel szemben az, hogy V.K. kopogtat annak az iskolának az ajtaján ahova én is tartozom ,ami viszont nem jelenti azt, hogy ő van az én befolyásom alatt. Esetleges kívánatra megismételhetem, miben állott az a bizonyos beajánlás:

“A csatolt cikk tartalmát illetőleg nekem nincsenek konkrét bizonyítékaim, néhai Dee Tamás sztrájktörői mivoltáról. A kezelő orvos tényleg megjelent a temetésen, de nem beszélt, hogy miért az többünk számára találgatás tárgya volt. Továbbá, hogy Fehér 150,000 ember nevében búcsúzott az elhunyttól, az igaz. Ennyit a cikkhez ami a közlést illeti, az az ön dolga”.

Láthatják tehát, mennyire közömbös voltam a közlés iránt de beküldtem, mert aláírta,

tályos elemista tanuló, úgyis, mint vőlegény és úgyis, mint közeli családapa, kimaradna az iskola falai közül.

Távoztunkba mégegyszer végignézünk Pityke Sándin. Ott áll a kunyhó előtt, de már nem egyedül, karcsú, cigányleány simul hozzá. A jegenyék ágai finom csipkét szűrnek az októberi nap fénylő sugaraiból és a megvillanó fénynyalábok körülölelik a kunyhó előtt szerelmesen összeboruló két’ fiatal alakot.

A sajtónyaktilóval tömegesen kivégzett lapok elmaradása miatt a nyomdaipari munkásságnak 80 százaléka munkanélkül van. A fasizmus mely építésre képtelen a romboláshoz annál inkább ért, s mit számit nekik az, hogy fasizta célokból ezrével kerülnek munkások az uccá- ra és vesztik el munkahelyüket. Majd kapnak miként a felvidékiek nemzeti színekkel dekorált fekete kenyeret hetenként két kilót az eddigi életstandard helyett, mint könyöradományt . .

mint aki szavatol a tartalomért, no meg az előfizetés ígérete mellett amit már be is váltott, s ez — gondoltam, hogy a dolog tragikus oldalán kívül — mert ilyen is van — viccnek is megér annyit attól az egyéntől, aki még a közelmúltban is az IWW ellen kibocsájtott ukázoknak egyik iegbuzgóbb végrehajtója volt.

De ki az a Vas Károly, s mi a bűne, hogy ily engesztelhetetlen gyűlölettel veszik körül volt elvtársai ?

Vas Károly munkásmozgalmi viselkedése, s az itteni helyzet ismertetéséhez mérten szabadjon erre is megadnom a feleletet.

Mozgalmi aktivitásában mely némi pedantériával vegyül, személyisége is kifejeződni látszik, de emellett megvesztegethetetlenül hithü és áldozatkész közkatona. Igazi szabály filiszter. Szigorúan kritikus lélek, egészen a gyanakvásig minden irányban. A rendetlenségek és igazságtalanságok kérhetetlen korholója. Ebben rejlik magyarázata elvtársai által kifogásolt összeférhetetlenségének. Heves temparamentuma az agresszív forradálmárok közé inkasszálja. íme röviden, ezekből a lelkielemekből áll V.K. munkásmozgalmi portréja.

Hogy van ezekben forradalmi érték, vagy mind csak merő destruktivumok, annak az elbírálását a Bérmunkás azon olvasóira bízom, akik nem egy- szersmint V. K. ellenségei is.

Az már a helyzet tragikumához tartozik, hogy V.K. fent jelzett természetével nem passzolt bele abban a mozgalomba, amelynek BEVALLOTT célja- iránti őszinteségében immár ő is kételkedik. (Ez a legnagyobb bűne)

És ahol a szabad bírálat, a kritika, pártpolitikai tolvaj nyelven áskálódást jelent, aminek prakszisa büntetés terhe mellett tilos, még akkor is, ha netán az ásó nyomában valami bűzlik, sőt a büntetés szigora a bűz terjedésével fordított arányban növekedik.

A Bérmunkás néhány itteni olvasójának pedig — köztük a Rezervistának is ajánlom, hogy kissé általánosabb szempontokat használjanak az ügy megítélésében, ha az igazsághoz el- tkarnak jutni. Mert nem az eszközök s utak megválasztása dönti el, hogy ki a forradalmár, hanem a cél, “őszinte” akarása.

Hogy V.K. volt pártja által ön-ön magán és a munkásmozgalmon ejtetett sérelmek orvoslására az IWW-t találta illetékes fórumnak, azzal beismerte régi tévedéseit is az eszközök megválasztásában. S ha azokkal netán vétkezett, hát emézzel most vezekel is egy- szersmint.

Az elvtársakhoz még csak ennyit:

Egy percig se higyjék, hogy azzal ámítom magam, hogy \ .K. személyében — ha közénk jón — messiást kapunk, még kevésbbé azt, hogy olyan törököt fogtunk, amelyik “nem ereszt”.

B. Gellen.