Bérmunkás, 1939. január-június (27. évfolyam, 1040-1064. szám)

1939-02-11 / 1045. szám

1939 február 11. BÉRMUNKÁS 3 oldal EGYRŐL-MÁSROL Elmondja: Z. J. Hat éves szégyenfolt A közelmúlt napokban volt a hat éves évfordulója annak a szomorú és szégyenletes ese­ménynek, hogy Hitler elfoglal­ta a fő-hóhér szerepét Német­országban. Mint szomorú ese­ményről kell megemlékeznünk, mert uralkodása alatt oly ke­gyetlen, gyilkos rendszert lép­tetett életbe az uralma alá ke­rült népek felett, amely példát­lanul áll a történelemben. Szé­gyenletes pedig azért ez az eset, mert a világ “legcivilázltabb” népe engedett szabad utat ezen barbár korszakot is megszé­gyenítő rendszernek, amely alatt ma több mint 80 millió lé­lek szenved. Ebből az alkalomból a führer beszédet intézett a reichstag 855 tagjához, de beszédét az egész világ hallgatta. Beszédé­nek tárgya most is — mint a múltban — a nyelvöltögetés azok felé, akik nem értenek egyet vele és mentegetődzés, hogy miért teszi azt amit tesz. A “képviselők” akikhez köz­vetlen intézte beszédét vad él­jenzésbe részesítették a vezért, de a lakosság nagytöbbsége ma már nem lelkesedik úgy mint a múltban. Bár a rendelet sze­rint, mikor a führer beszél min­denkinek hallgatni kell, mu­száj, azonban a lakosság na­gyobb százalékát hidegen hagy­ta a lelkesítésre szánt beszéd. A német nép nagytöbbsége is kezdi már belátni, hogy vezé­rük, akit istennek hittek, nem egyéb szájhősnél, aki csak ígér, mint az égi pilóták, de adni nem tud. A német nép is kezdi meg­elégelni az ígéretet, mert belát­ja, hogy azzal nem lehet jóllak­ni. Hitler ígérete is annyit ér, mint a papoké, akik a tulvilági boldosággal hitegetik a hívőket. Az első öt éves tervét még lelkesedéssel fogadták a német alattvalók, mert azt hitték, hogy ha azzal elkészülnek, el­érnek az ígéret földjére. Az öt év letelt, de a német nép nem jutott több kenyérhez, vajhoz, tojáshoz pedig egyáltalán nem jutottak hozzá. Hús még “ün­nepen” sem kerül a lakosság túlnyomó százalékának aszta­lára, ruhát csak a legalsóbb ren­dűt képesek megvásárolni, vagy egyáltalán nem képesek vásá­rolni. És igy tovább az életszük­ségleti cikkek ott is csak a ki­váltságosaknak jut, mint min­den más kapitalista országban. A rezsim elején azzal biztat­ták az éhezőket, hogy ha a zsi­dókat kiüldözik az országból, minden jóra fordul. Ezt végre­hajtották, de a helyzet nem ja­vult. Később Ausztria bekebe­lezésétől várták a javulást, de az sem hozta meg. Majd ismét Csehszlovákia volt a csalétek, de változást az sem hozott. És igy a német elnyomottak ér­zik, hogy nem a zsidók, nem az osztrákok, nem a csehek okozták a nyomorukat, hanem a rendszer amelyben élnek. Feltűnést keltett, hogy Hit­ler bészédéből hiányzott Orosz­ország támadása, amely a múlt­ban fő témája volt. A beava­tottak ennek okát úgy magya­rázzák, hogy a kommunista kor­mány és a náci kormány tár­gyalásokba vannak, hogy a két ország között helyre állítsák a kereskedelmi összeköttetést. És ezen magyarázás nem is tűnik valótlanságnak. Mert Oroszor­szágnak nagymennyiségű nyers­anyaga van amit képtelen fel­dolgozni az ipar fogyatékossága folytán, viszont Németország­nak megvan az ipara, de hiány­zik a nyersanyag. így egymást támogatva egész szépen kiegé­szítenék egymást. Hogy a két ország elvi felfo­gása különbözik, az egyáltalán szóra sem érdemes. A munkás­ság elnyomásában a kommu­nista Oroszország éppen olyan szakavatott, mint a náci Né­metország. Végeredményben egy cél felé és egyforma eszkö­zökkel dolgoznak mindkét or­szágban és az elnyomottaknak nagyon mindegy, hogy a vörös vagy náci terror tizedeli sora­ikat. Amilyen keveset foglalkozott Hitler Oroszországgal a fenti érthető ok következtében, annál jobban támadta az Egyesült Államokat. Ezt is könnyen meg­érthetjük, ha tudjuk azt, hogy a náci Németország nagymérvű kereskedelmi összeköttetésben van Közép és Dél Amerikával, amelyek az Egyesült Államok piacai voltak a háború alatti és utáni években. Ezt természete­sen nem a legjobb szemmel né- z|k az itteni kapitalisták és a közelmúltban megtartott latin amerikai és észak amerikai “bé­ke konferencia” nagyban hozzá járult ahhoz, hogy Hitler ha- hagját kiváltsák. A nevezett “béke konferenciának” ugyanis az volt a titkolt, de fő célja, hogy az Egyesült Államok visz- sza szerezze közép és dél-ameri­kai országokat vevőknek. Ha ez megtörténik súlyos helyzetbe kerül Hitler országa, mert el­engedhetetlenül szükségük van azon élelmiszerekre és nyers­anyagokra, melyeket a latin or­szágokból kapnak és amelyek­ért Németország kész árut szál­lít ezen országoknak. Tehát Németország és az Egyesült Államok kapitalistái között jelentős gazdasági érdek- ellentétek merültek fel — ver­seny a piacért — és ezért érde­melte ki Roosevelt, Hitler tá­madását és viszont, Hitler Roosevelt támadását. Ilyen ok­ból voltak “halálos ellenségek” Hitler és Stalin is, ami most megszűnőben van, amennyiben barátságos kereskedelmi vi­szonyra készülnek lépni. De egy kicsit elkalandoztunk az eredeti témától, azonban nem hisszük, hogy zavart okoz­na a különböző országok között fennálló viszonyra való kitéré­sünk. Ezek elmondása után könnyebben megérthetjük, hogy mi okozza a kormányok közöt­ti ellentéteket, amelyek követ­kezményei a háborúk. Az el­nyomottaknak kevés különbsé­get tesz, hogy “diktatúra” vagy “demokrácia” néven tisztelik a kormányt, mert a kapitalizmus érdeke mindkét rendszerben egyforma. Azt bizonyítja ez, hogy a hiba nem a kormányfor­mában, hanem magában a tár­sadalmi rendszerben — a kapi­talista rendszerben — van. Amíg a kapitalista rendszer lé­tezik; amig lesznek alárendel­tek és parancsolok, amig a dol- dozók bérért dolgoznak, addig akár Hitler, Mussolini, vagy Daladier, vagy akár Sztálinnak hívják a kapitalizmus paran­csának végrehajtóit, a dolgozók az elnyomottak egyforma elbá­násban részesülnek. A munkás­ságnak csak egy ut van a fel- szabaduláshoz és ez a forradal­mi Ipari Szervezeten keresztül vezet. A politikusok nem váltják be Ígéretüket Nagyon ritkán történik meg, hogy a “nép képviselői” bevált­ják Ígéretüket, melyeket a vá­lasztó polgároknak tesznek a megválasztásuk előtt. Mi soha­sem ajándékoztuk meg bizal­munkat a politikusokat, akár milyen színben tündököltek is és nem is ért bennünket csaló­dás. Nem is azért íródnak e so­rok, mintha most csalódtunk volna, hanem mert a munkás­ság soraiban van egynéhány millió, akik még mindig hisznek a politikusoknak; még mindig azoktól várják sorsuk javulását és ismét becsapódnak. A elmúlt őszi választásoknál a “reakció” és “liberálizmus” állt szembe egymással, mond­ták sokan. Kormányzókat, sze­nátorokat és képviselőket vá­lasztottak a polgárok. Ahol az elmúlt rezsimben a “liberáli­sok” uralkodtak, ott kicserél­ték őket “reakciósokkal” és vi­szont. Illinois államban is sze­nátor választás volt és a válasz­tás után megelégedetten kons­tatálták még az “elvtársak” is, hogy már minden jó lesz, mert az általuk támogatott jelölt ke­rült ki győztesen a választások­ból. A szenátor nem más mint Scott Lucas, aki a “new deal” program alapján nyerte el a győzelmet. És ez a Lucas az el­ső próbánál cserben hagyta a szavazókat és szavazatát a sze­nátusban a “reakció” mellett adta le. Mint ismeretes Roosevelt el­nök 875 millió dollár költség- vetést terjesztett be a kong­resszushoz az ínség (WPA) munkák további fentartására. Az ország kapitalistái kézzel- lábbal tiltakoznak a WPA mun­kák ellen és a megválasztott képviselőket azzal az utasítás­sal menesztették a kongresz- szusba, hogy fojtsák meg a “new dealt”. Lucas, mint new- dealista nyerte el a győzelmet és a választó polgárok nagy­többségének fájdalmára azv el­ső szavazásnál a reakciósokhoz szegődött. A reakciósok ajánla­ta volt, hogy 150 millió dollárt levágjanak a költségvetésből és Lucas a levágás mellett szava­zott. Annál bosszantóbb a beállt helyzet, hogy ezen az egy sza­vazaton mullott a költségvetés sorsa. A “reakció” csak egyet­len szavazat többséggel győzött. Ha a demokraták, liberálisok és kommunisták által támogatott Lucas a levágás ellen szavazott volna, akkor a liberálisok győz­tek volna. Ezen az égy szavaza­ton mullott, hogy már szerte az országban elbocsátottak a WPA, munkákról több mint egy millió munkást. Minket nem lepett meg ami történt és nem is bosszanko­dunk azért. De sokan akik hit­tek a jolitikusoknak,. szomorú­an állapítják meg, hogy “már megint becsaptak”. Pedig ez igy van jól. Mert ha a munkás­ság máskép nem tanul, a saját kárán kell megtanulnia, hogy sorsának intézése csak akkor kerül a helyes mederbe, ha ma­ga a munkásság veszi kezébe annak intézését. Amig mások­ra bízza, mindig ilyen eredmé­nyekre számíthat. SOROZATOS TUDOMÁNYOS ELŐADÁSOK NEW YORKBAN Az IWW new yorki magyar tagjai, február és máricus hó­napokban, minden vasárnap dé­lután 3 órai kezdettel, TUDO­MÁNYOS ELŐADÁST tartanak a Bérmunkás Otthonban, 1351 Third Ave. FEBRUÁR 12-én vasárnap dálután 3-kor Vlasits M. mun­kástárs tart előadást. Az előa­dás tárgya később lesz jelentve. FEBRUÁR 19-én vasárnap d. u. 3-kor Basky Ferencz tart előadást. Tárgy: Az orosz-né­met szövetség lehetőségei. Kérjük munkástársainkat, hogy agitáljanak ismerőseik körében és minél számosabban jelenjenek meg. Belépti dij nincs! Munkástársi üdvözlettel, az IWW csoportja TÁNCMULATSÁG ÉS SZIN- ELŐADÁS NEW YORKBAN. Az IWW és a Modern Szín­kör február 11-én szombaton este fogja rendezni rendkí­vüli érdekesnek ígérkező MULATSÁGÁT a Bérmunkás Otthonban, 1351 Third Ave. Ez alkalom­mal színre kerül, DÁMÁKAFALUBAN Török Rezső nagysikerű vig- játéka, a legjobb műkedve­lőkkel. Vendégszerepelni fog­nak, Vámos Vilmos és Fisher Kálmán színművészek. Előa­dás után Lovász union zene­kara mellett TÁNC! Belépti jegy 35 c. Kezdete 8:30-kor. STUDA, Pa. és környéke ma­gyarságát ezúton is tudatjuk, hogy BÚMBA M. lapunk tel­jes jogú megbízottja, aki a Bérmunkás-ra felvett előfize­téseket hivatalosan nyugtáz­za. Kérjük olvasóinkat vala­mint a magyarságot, hogy ebben a munkában támogas­sák Búmba munkástársat. A Lapbizottság. Az IWW uj new yorki helyi­sége, 98 Third Ave. közel a 13- uccához. Az olvasóterem hétfő­től péntekig mindennap nyitva van d. e. 10-től d. u. 5:30-ig. Ugyan itt van a központja az ifjúsági mozgalomnak. Minden ifjúmunkást és felnöt munkást szívesen látunk.

Next

/
Thumbnails
Contents