Bérmunkás, 1939. január-június (27. évfolyam, 1040-1064. szám)

1939-02-04 / 1044. szám

1939 február 4. BÉRMUNKÁS 5 oldal GEORGES BERNANOS: NAGY TEMETŐK A HOLDFÉNYBEN — A Spanyolországban tobzódó fasizmus minden képzeletet felülmúló rémségeit leplezi le a kitűnő francia iró és publicis­ta müve, melyből az alábbi részleteket közöljük. Az olvasó­nak tudnia kell, hogy Bernanos nem forradalmár, nem radi­kális, nem balodali- Ellenkezőleg: royalista, legitimista, a jobboldali “felvilágosodott” reakció embere. De mert tisz­tességes ember és hazáját igazán szerető francia, nem tudja elhallgatni az igazságot. Bernanos eszme-menete tele van világnézete hibáival, de a spanyol rémségek kinyitották a szemét: a francia álarc mögött világosan látja a kapitalista osztálytársadalom gyilkos vigyorgását. — A szerkesztőség. Egy kis nyugodt sziget fek-^- szik előttünk, amely mandula­és olajfái, szőllői alatt bújik meg. Fővárosa alig nagyobb mint valamelyik francia vidéki városunk. A második főhely, Soller, jelentéktelen mezőváros. A faluk egymástól messze van­nak, hegyoldalra ragasztva vagy a síkságon elszórtan’ rossz utak, rozoga- ziháló motorú autók kötik össze őket. Mindegyik fa­lu külön, zárt világ, amely két részre oszlik, a “papos” részre és az “entellektuel” részre, amelyhez félénken csatlakoznak a munkások. Itt van még a kastély ura, akit, egyébként, csak szép na­pokon lehet látni, de aki isme­ri a népet’ s aki a “gonoszokat” komájával, a pappal együtt, már régen nyilvántartja. Na, mindegy. A spanyol erkölcsök simasága okozza, hogy ez a ke­verék békésen megvan egymás mellett, ünnepnapok estéin együtt táncol. Egyik napról a másikra mindegyik faluban tisz- togató”-bizottság jött létre, tit­kos, önkéntes törvényszék, mely rendesen igy volt összeállítva: a földesur vagy ispánja- a sek­restyés- a jóságos pap, néhány “megbízható” paraszt és az asz- szonyaik s végül néhány frissen verbuvált phalangista, legtöbb- nyire olyanok, akik csak tegnap óta tértek meg, akik bizonyíté­kát akarják adni uj meggyőző­désüknek s akik részegek attól a rettegéstől, melyet a kék ing és a vörös bóbitás sapka a sze­gény ördögökbe támaszt. Majorka megtisztításának három elég különböző fázisa s egy előkészítő periódusa volt. Az előkészítés ideje alatt már meg voltak ugyan a tömeges kivégzések, de mert otthon, a lakásokon történtek a privát bosszú jellegével bírtak, amit senki sem helyeselt s amiről csak suttogva beszéltek az em­berek. Ekkor megjelent a szi­geten Rossi gróf- a tábornok. Az uj ember persze, sem tá­bornok nem volt, sem gróf, sem Rossinak nem hívták, hanem egyszerűen az olasz fasizta párt funkcionáriusa volt. Egy szép reggelen egy skarlátpiros há- rommotóros repülőgépből lát­tuk kiszállni. Első vizitje a ka­tonai kormányzónak szólt. A kormányzó és tisztjei udvaria­san fogadták. Rossi gróf be­szédközben az asztalt öklözte s úgy jelentette ki, hogy ő az olasz fascio szellemét hozta ma­gával. Néhány nap múlva a kor­mányzó és táborkara börtönbe került és Rossi gróf átvette a Falanx parancsnokságát. Feke­te egyenruhája volt, mellén óri­ási fehér kereszt, úgy autózott faluról-falura, maga vezette verseny-kocsiját- amely után, porfellegben, más autók szá- guldtak, állig fölfegyverzett fa- langistákkal megrakva. A lapok minden reggel beszámoltak a gróf szónoki körútjáról, amely­nél Rossi, jobbról a falusi bíró­val, balról a pappal, valami ré­mes majorkai- olasz és spanyol keverék-nyelven, kihirdette a keresztes-hadjáratot. A pálmai olasz hatóság nyilván rendelke­zett kevésbé feltűnő munkástár­sakkal is, mint amilyen ez az óriási vadállat volt- aki egy pál­mai urinő asztalánál, az abrosz­ba törülve zsíros ujjait, kijelen­tett^, hogy ő naponként lega­lább “egy nőt fogyaszt”. De a külön misszió, amit rábíztak, teljesen megfelelet zsenialitásá­nak. Ez a misszió a terror meg­szervezése volt. Ettől fogva a különítmények, amiket összeállított- minden éj­szaka működtek a falvakban, sőt Palma külső negyedében is. Akárhol gyakorolták ezek az urak lelkes mesterségüket, a kép ugyanaz volt. Ugyanaz a diszkrét kopogás a kényelmes lakás vagy az egyszerű kunyhó ajtaján- ugyanaz a lábdobogás a sötét kertben, vagy ugyanaz a halált jelentő susogás a lép­csőházban, amelyet, túl a falon, valamely szerencsétlen elszorult szívvel hallgat, fülét a kulcs­lyukra szorítva. “Jöjjön velünk! . . .” Mindenütt ugyanazok a szavak vesznek búcsút a rémü­lettől tébolyult asszonytól, a kezek reszketve nyúlnak a né­hány órával előbb levetett ru­ha felé s lent az uccán kattog a motor. “Ne tessék a gyereke­ket fölverni minek? Ugy-e, szenyor, a börtönbe vitet?” “Perfectamente” — felel a gyil­kos- aki néha húsz éves sincsen. Aztán a delinkvens felkuszik a teherautóra, ahol már két—há­rom sorstársa várja, époly ko­moran, époly rezignáltan, époly üres pillantással ... A teher­autó csikorog, nekilódul. Még egy pillanatnyi remény, amig az autó le nem fordul az ország­úiról. De lefordul, lassít- vala­mi dülőut lyukain zötyög — “Kiszállni!” — kiszállnak, sor- ba-állnak- megcsókolnak egy medalliont vagy a hüvelykujjuk körmét. Bumm? bumm! bumm! — A hullákat az árokpartra fektetik, ahol a sirásó holnap reggel megtalálja őket, szétlőtt fejjel, amely aludt vér párná­ján nyugszik. Azért beszélek a sírásóról, mert vigyáznak rá, hogy a dolgukat ne messze a temetőtől végezzék. A biró majd beírja a lakosok jegyzé­kébe: X, Y- Z, — elhunyt agy- szélhüdésben.” A “tisztogatás” első fázisa négy hónapig tartott. E négy hónap alatt Rossi, az előkelő idegen -aki e mészárlásokért fe­lelős, minden vallásos ünnep al­kalmával a díszhelyen ült. Mel­lette, rendesen, egy pap állt, akit itt szegődtetett maga mel­lé, feketében, csizmában- fehér kereszttel a mellén, pisztolyok­kal övében. (Később ezt a pa­pot is agyonlőtték.) Senki sem merte kétségbevonni az olasz “tábornok” különleges megbízá­sát. Ismerek egy szegény falusi lelkészt, aki alázatosan könyör- gött Rossinak- kímélje három fiatal mexicoi származású nő­nek az életét, akikről, a gyóná­sukból tudta, hogy teljesen ár­tatlanok. “Jó” — mondta Rossi gróf, aki éppen ágyba készült — “megtanácskozom az ügyet a vánkosommal”. Másnap reg­gel a három nőt felkoncoltatta embereivel. így- decemberig, a temető kö­rüli utak árkai mindennap meg­kapták a maguk gyászos aratá­sát a “megbízhatatlanok” szál­lítmányából. Munkások, parasz­tok, de polgárok is, patikusok- jegyzők. Mikor egy orvos-isme­rősömtől a Röntgen-kép után tudakozódtam, amit néhány nap előtt egyik röntgenológus ba­rátja — egyébként az egyetlen röntgen-orvos Pálmában — föl­vett rólam »mosolyogva felelte: “Azt hiszem nem találjuk meg a képet . . . szegény Y-t tegnap vitték sétálni.” Ezeket a ténye­ket mindenki ismeri. Alighogy ez a tisztogatás be volt fejezve, a börtönökre kel­lett gondolni. Tessék elkézpelni, mennyire tele voltak. Tele vol­tak a koncentrációs táborok is. Tele a leszerelt hajók, az éjjel­nappal őrzött komor pontonok is- melyeken, túlzott óvatosság­ból, mihelyt leszált az éjszaka, végigsuhant egy reflektor fé­nyének ecsetje, amit éjszakán­ként az ágyamból láttam. Szó­val : megkezdődött a második fázis: a börtönök tisztogatása. A gyanúsak nagy részét, fér­fit és nőt, nem Ítélhette el a haditörvényszék, mert a leg­kisebb kimutatható bünük sem volt. Elkezdték őket csoporton­ként, lakóhelyük szerint- szaba­don bocsátani és hazaszállítani. Aztán, félúton, az autó-rako­mányokat a temető-árkokban adták le. Tudom, hogy ... Ne folytas­sam? Hogy hány halott? öt­ven? Száz? ötszáz? Én a szám­adatokat a pálmái különítmény­nek egyik vezetőjétől kaptam. De a nép más számokról tud. Mindegy. 1937 március elején, hét hónapi polgárháború után, a gyilkosságok számát három­ezerre tették. Hét hónap: két- száztiz nap- ez tizenöt kivégzést jelent naponként. Szabadjon ar­ra emlékeztetnem, hogy az egész sziget, egyik végétől a másikig, két óra járás. Egy ki­váncsi automobilista könnyen megnyerte volna a fogadást, hogy naponként végignézi tizen­öt megbízhatatlan fej szétlocs- csanását. Ezeket a számokat a pálmái püspök őexellenciája is ismeri. Nehéz ezt olvasni, nemde? De leírni is nehéz. S még nehe­zebb volt látni és hallani. Mi, a feleségem és én- keményén tartottuk magunkat, nem dac­ból, nem is azért, mert talán mégis azt reméltük, hogy segít­hetünk — hiszen nem segíthet­tünk —, hanem inkább mély szolidaritásból a derék emberek iránt, akiknek a száma napról- napra nőtt- akik ismerték remé­nyeinket, illúziónkat, s akik lé- pésről-lépésre hátráltak a bizo­nyoság elől s végül osztották aggodalmainkat. De ők nem voltak szabadok, mi szabadok voltunk. Fiatal falangistákra gondolok és öreg papokra: ezek közül egyik vigyázatlan szava­kat, ej tett el s ezért, nekiszeg- zett revolverrel, egy liter rici­nus olajat nyelettek vele. Ha balodali emberekkel érintkez­tem volna odalen, lehet hogy tiltakozásuk olyan reflexet vál­tott volna ki belőlem, amiket nem tudtam legyűrni. De a csa­lódás, a szomorúság, a szána­lom, a szégyen szorosabban fű­zik össze az embereket, mint a felháborodás vagy a gyülölség. Az ember reggel idegesen éb­red- kimegy és az uccán vagy a kávéházban, a templom küszö­bén találkozik valakivel, akiről azt hitte, hogy a mészárlók pártján áll s az hirtelen, köny- nyes szemmel mondja: “Nem bírom! Nem bírom tovább, amit müveinek!” Arra a polgármes­terre gondolok, egy városka polgármesterére akinek a kútba rendzetett be búvóhelyet a fe­lesége. A szerencsétlen minden kis zajra összehuzódott a fülké­je, mélyén, néhány méternyire a viz színétől. December közepe volt- mikor kihúzták onnan, láz­tól vacogva. A temetőbe vitték és golyót küldtek a hasába. S mert nem sietett meghalni, hó­hérai, kik onnan nem messze ittak, a pálinkás fiaskóval ke­zükben, már félig részegen visz- szamentek hozzá. Az üveg nya­kát a haldokló torkába nyom­ták s aztán az üres üveget szét­zúzták a koponyáján. Ismétlem, hogy ezekről a tényekről min­denki tud. Nem félek a cáfolat- ■19) (Folytatjuk) TÁNCMULATSÁG ÉS SZIN- ELŐADÁS NEW YORKBAN. Az IWW és a Modern Szín­kör február 11-én szombaton este fogja rendezni rendkí­vüli érdekesnek ígérkező MULATSÁGÁT a Bérmunkás Otthonban, 1351 Third Ave. Ez alkalom­mal színre kerül, DÁMÁKAFALUBAN Török Rezső nagysikerű vig- játéka, a legjobb műkedve­lőkkel. Vendégszerepelni fog­nak, Vámos Vilmos és Fisher Kálmán színművészek. Előa­dás után Lovász union zene­kara mellett TÁNC! Belépti jegy 35 c. Kezdete 8:30-kor. Ne maradjon magyar ház Bérmunkás Naptár nélkül

Next

/
Thumbnails
Contents