Bérmunkás, 1939. január-június (27. évfolyam, 1040-1064. szám)
1939-04-08 / 1053. szám
2 oMfil BÉRMUNKÁS 1939 április 8. Mi Újság Magyarországon? — Az IWW budapesti Hírszolgálati Irodájától — Már jelentettük, hogy a Dohány uccai zsidótemplomot elhagyó tömeg közé bombákat dobtak a nyilasok. Azt is jelentettük, hogy a cabinet noir (politikai titkosrendőrség) a radikális és forradalmi érzelmű munkásságra vetette magát, hogy közöttük igyekezzék Tom Mooney féle áldozatot keresni, akinek nyakába lehetne varrni e merényletet. Azt is jelentettük, hogy mindez azért történik igy, hogy kellő idő álljon rendelkezésére a szökéshez a főkolomposoknak. Több mint ezer munkást vegzált a cabinet noir 2 héten át. És hiába volt, a brutalizálás, kínzás stb., áldozat csak nem akart előkerülni közülük. Azután a nyilasok patrónusa Imrédy “váratlanul'’ megbukott és a cabinet noir mindjárt elfogta a nyilas merénylők közül azokat akik a tanácsuk ellenére nem “szöktek” Németországba át. A fővezér Hubay még itt van Pesten, de mint képviselőt “védi” a mentelmi jog. Az alvezér, aki a bombavetésnél parancsnokolt és intézkedett Jurisztovszki Miklós, akit egyébként Jókedvű Miklós néven ismertek a “lázas nyomozás” közben szép angolosan átsétált valamelyik gyorsvonattal a határon, ahol talán a határőrség disszázada is felsorakozott tiszteletére és jelenleg a cabinet noir jelentése szerint Bécsben sütkérezik. Hogy Imrédy megbukott és Jurisztovszki alias Jókedvű ur biztos helyen van jelenti a cabinet noir, hogy Jurisztovszki lopás miatt már ötször és legutóbb betörésért 5 évi fegyházra ítélte el a bíróság. Azaz a nyilasok alvezé- re még nem is oly rég a betörési szakmában “dolgozott” mint egyszerű bandatag. Ott nem birt még alvezérségig sem menni, azért átképeztette magát a nyilas szakmára, amelynél ime rövid idő alatt alvezérré avanzsálhatott. Csodálatos, hogy a cabinet noir Jurisztovszki ur portréját csak most ismeri és nem akarta addig megismerni legalább is kifelé, amig Jurisztovszki a gyakorlatban a “párt vezér” helyetteseként szerepelt, a hatóságoknál, rendőrségnél is igy járt el igen gyakran személyesen is. ő irta alá a nagyyszá- mu gyűlés bejelentéseket, plakátengedélyt kérő leveleket és az engedélyeket is ő vette át. ő szónokolt a nyilas gyűléseken, ő állapította meg a nyilas Hungarista párt uj egyenruhaszabályzatát is. Mi pedig jól tudjuk például azt is, hogy Jurisztovszki féle nyilasok eddig eljuthattak az Imrédyéknek és nem kevésbé a cabinet noirjá- nak is köszönhető, sőt ezek fegyverezték fel őket és látták el atyai tanácsokkal. Amint annak idején jelentettük a nyilasok több Munkás Otthont megtámadtak és romboltak össze. Az óbudai Munkás Otthon rombolóit most Ítélte el a bíróság. A rombolást végző csürhe vezérét Grób Lajos 28 éves tengerész kadettet, 3 havi és 7 napi fogházra, 1-et 10 napi, 1-et 9 napi fogházra ítélte el. A büntetéseket persze leülniök sem kell, mert a vizsgálati fogsággal ezt kitöltöttnek vette a bíróság. Bezzeg lett volna proletárokról szó, hogy elvertek volna pár nyilast, majd röpültek volna — és ezt gyakorlatból tudjuk — a 3, 4, 5, sőt több évi fegyház büntetések rájuk. Na de a Haynau féle fasizmus saját csemetéi a liblingekről volt szó. Az, hogy munkásvagyont romboltak össze és az értékes dolgokat eközben elrabolták igazán oly csekélység — persze Haynauék szemében —, hogy legszívesebben megveregették volna ezek vállait. Igaz, hogy ez az ítélet egyenértékű is azzal. Imrédy megbukott — Talán egyike volt a legdicstelenebb bukások közül az övé. Irgalom nélkül kiakarta irtani a zsidóságot. Soha nem látott mértékig szította az antiszemitizmust, hogy a nép elégedetlenségét ebbe vezesse le. Az már régebben bebizonyosodott róla, hogy ősei bevándorolt germánok voltak és a nevet is 1846-ban császári engedéllyel változtatta Imrédyre dédapja. De most tetejébe az is beigazolódott és pedig hitelesen, hogy e nemes ur egyik őse 140 évvel ezelőtt még az Izráel népének gyermeke volt. Emiatt bukott meg tehát e faj magyar, akinek addig senkisem volt elég magyar és keresztény. Persze most mindenki rajta röhög és viccek ezrei születtek meg bukása pillanatában róla. íme mutatóul ezekből egy “Hallotta? Stern Samu hitközségi elnök lemondott Imrédy javára és ennek örömére most pénteken este Imrédy fogja a dohány uccai zsidótemplomban a “lehódajdit” énekelni”. Tudvalevőleg Imrédy csütörtökön mondott le és ez a vicc órákkal később már közszájon forgott, persze mindenki rajta röhögött és adta tovább. Az újpesti bútorasztalos iparban, amely nemcsak Budapestre, de exportra is dolgozott 2000 munkást foglalkoztatott. Haynauék gazdaságpolitikájának kitűnő fasizta vonalvezetését igazolja az, hogy 1938 év első felében ez a szám 1700-ra, majd 1939 január végéig 500-ra csökkent. Pedig azóta az ország is megnagyobbodott csak . . . . éppen a bizonytalanság is óriássá nőtt meg. Az orosz tanácsköztársaság budapesti követségének elköltözésével együtt stornirozták a magyar iparban föladott megrendeléseket is. Az eredetileg itt elkészítésre megrendelt ipari termékeket, most Németországban fogják elkészíttetni. Több ezerrel szaporodott tehát a munkanélküliek száma ezáltal, viszont a Haynau-Horthy féle rezsimnek fontosabb volt a komintern ellenes egyezményhez való csatlakozásának demonstrativ kifejezésre juttatása mint a füstölgő gyárkémények látása. Pedig ez a csatlakozás reklámnál egyebet nem jelent úgy Német mint Olaszország számára. Viszont az orosz tanácsköztársaság semmit nem veszített, csak egyedül Magyar- ország . . . mint mindig! Már jelentettük, hogy a germánság megindította a szud;- ta vidékhez hasonlóan Magyar- ország svábok által lakott vidékén a szeparatista mozgalmat, hogy majdan és pedig rövidesen itt is jogcime legyen legalább is egyenlőre a Dunáig kiterjeszt eni Germánia határait. A dunán- tulon most rendezték meg első- izben amióta svábok élnek Magyarországon az u. n. körzeti sváb bált. A meghívók ezreire 150 sváb községből mintegy 3- 4 ezren jöttek össze Pécsen. A bál zárt bál volt, azon csak névre szóló meghívókkal lehetett részt venni. A bál termet Germániában ma divatos néptárs üdvözlő plakátok díszítették és a bált is mint a nagy német népcsaládhoz tartozók bálját nyitották meg. E megnyitó beszédben, melyet Basch Ferenc pángermán agitáció miatt már elitéit vezérigazgató mondott el hangoztatta, hogy “ . . . ez a bál jelentős esemény a svábság életében, mert ez az első “ Gau- ball”, amióta a svábok Magyar- országon élnek. Akik tagadják, hogy él ez a hajthatatlan német szellemiség, amely ha kell a harcot is fölveszi. A zenekar a Himnuszt játszotta amit szórványosan énkeltek vele egyiitt a megjelentek. Utánna Bleyer indulót játszotta, amit a tömeg együtt énekelt a zenekarral. Röviddel éjfél után 14 pécsi magyar egyetemi hallgató jelent meg a bálon, hogy megnézze a mulatozókat és maguk is táncoljanak. Alig érkeztek a terembe Gussmann Viktor pécsi ügyvédjelölt a bál egyik rendezője — természetesen ugyancsak német nyelven — hangszórókon át jelentette ki, hogy az összes pécsiek azonnal hagy1 ják el a helyiséget és aki erre nem hajlandó, azt a 200 főből álló rendező gárda német alapossággal szórja ki. Pár pillanattal később a rendezők nekiestek a 14 magyar egyetemi hallgatónak és durva szitkok közepette — amelyek közöt a legenyhébb “magyar disznók” “magyar kutyák” mars kifelé — voltak és utánna kiverték a teremből őket. Sopronban állandóan erősödik a pángermán agitáció. Február 19-ére virradó éjszaka teleszórták a város uccáit röpiratokkal. Az egyik szövege ez volt, Népszavazás svindli, Sopron a németeké!” — Egy másikon ez állott, “Sopron német volt és német marad!” Vasárnap a magyarok is kiadtak egy röpcédulát, amelyen ez állott, “Ha valaki nem érzi jól magát ebben az országban, vegye a batyuját és tűnjék el Magyarországról, senki sem tartja visz- sza. Hazaárulókra nincs szükségünk! Sopron magyar!” Sopronban például az utóbbi időben 1148 germán agitátor szivárgott be, akik ott el is helyezkedtek és ezzel 1148 soproni benszülöttet ütöttek el a kenyértől. Miként e két súlyosabb “incidensből” is látható, lassan bekövetkezik az a tragédia, amelyre mi mint hazátlan bitangok, gaz forradalmárok, már 1938- ban többször rámutattunk és miként annak idején a csehszlovák rendőrség és csendőrség nem bírta a szudéta vidéken megakadályozni a hasonlóképpen elindult pángermán akciót — amit a Haynau féle sajtó dicshimnuszokkal üdvözölt és a rendőrség föllépését a csehek — azonképpen a sokkal durvább és brutálisabb magyar rendőr és csendőrség sem lesz képes a pángermán agitációt letörni. A rendőrség nyomozást indított úgy Sopron, mint Pécsett többeket — éppen úgy mint annak idején a szudéta vidéken történt — letartóztatott és az agitáció folyik tovább, a határon át ömlik Németországból a röpirat folyam és mi csöppet sem leszünk meglepve, ha Csehszlovákia u.tán Magyarországnak a Dunántúli része egészen a duna- partjáig — egyébként a pángermán agitátorok is ezt hirdetik — Németországhoz lesz csatolva. így néz ki tehát az a helyzet, amit Haynau-Horthy kiéli hajószentelésen alapozott meg Hitlerrel a magyarság számára. A KIKÜLDÖTT GYÜJTÖIVEKET akár van rá jegyezve összeg, akár nincs, kérjük lapunk olvasóit, hogy április 30-ig okvetlenül küldjék vissza. A Bérmunkás, mint arról már irtunk több mint egy évtizede, hogy a lap javára országos gyűjtést rendezett. Akkor is, de különösen most, amikor annyi panaszt hallunk, hogy más lapra állandóan gyűjtenek, de tiszta elszámolást vagy kimutatást sohasem adnak — a Bérmunkás minden egyes gyüj- tőivről kimutatást akar adni. Ezért kérjük olvasóinkat, hogy a gyüj tőivet okvetlen küldjék vissza. A mu.lt héten a következő összegek jöttek be: 324. sz. ivén: A. Saytos, Detroit ........... 1.00 307. sz. ivén: E. Kümmel, Detroit ......... 1.00 636. sz. ivén: Ch. Sass, Cleveland ......... 2.00 Emali Sass ............................25 16. sz. ivén: J. Kish, Los Angeles ....... 3.00 614. sz. ivén: J. Mojzer, McMechen ..... .30 144. sz. ivén: F. Vizer, Brunswick ....... 1.00 266. sz. ivén: A. Heim, Buffalo ............. 1.00 331. sz. ivén: J S.chneider, Detroit ....... 3.00 Fred Weiner ..................... 1.00 300. sz. ivén: Sam. Ellis, Detroit ........... 2.00 790. sz. ivén: A. Wiener, Clev.................. 3.00