Bérmunkás, 1939. január-június (27. évfolyam, 1040-1064. szám)
1939-04-08 / 1053. szám
1939 április S. BÉRMUNKÁS 3 oldal AMIT NEM HAGYHATUNK SZÓNÉLKÜL ___CS. . ő MEGJEGYZÉSEI Az elmúlt és az elkövetkező hetekben, Magyar-Amerika, nagyon mozgalmas képet mutat. Az európai eseményekre mint egy érzékeny műszer úgy reagál Magyar-Amerika, már ami a látható részt, a magyar lapokat illeti. Amig a közel múltban, a legtöbb magyar amerikai lapot, beleértve a “demokratikus” orgánumokat is, a felvidéki revízió hatása alatt, elfogta a hazafias láz és felejtve Horthyék minden gazságát, kezdve a zsidótörvényen, végig az összes szabadság jogok elkobzásán, szívvel, lélekkel ünnepelték a felvidék egy részének a visszacsatolását. És nem a komikon mullott az, hogy ők nem vettek részt ezekben az “öröm” és ’’győzelmi” ünnepélyeken, hanem egyszerűen azért, mert nem vették be őket. Azóta újabb “győzelmet” arattak Horthyék elfoglalták Ruszinszkót. Megtámadták a Hitler protektorátusa alatt levő “önálló” Szlovenszkót s kétszázezer magyar katona áll fegyverben Erdély határán, hogy visszavegye a Románia által elvett területeket. Amig az elmúlt hónapokban úgyszólván egyedül álltunk a magyar sajtó dzsungelben, akik nem lelkesedtünk a hódítások felett, hanem nyíltan és határozottan megmondottuk azt, hogy ezek a Hitler és Mussolini által engedélyezett “győzelmek”-nek igen nagy ára van, és pedig: Magyarország függetlensége és nér met gyarmattá, háború esetén hadfelvonulási területté válik Magyarország. A magyar nép pedig a náci imperializmus vá- góhidján fog elvérezni. Ma már nem állunk egyedül ezzel a nézetünkkel. Az amerikai angol sajtón kívül, nemcsak a demokratikus magyar lapok, ,találták meg a hangjukat, hanem az úgynevezett magyar hazafias lapok egyrésze — az amerikai közvélemény nyomása alatt —- szintén úgy látja a dolgokat, hogy Magyarországnak a német nácik által való megszállása csak idő kérdése és Hitler a “nagy barát” csak eszköznek használja fel Magyarországot a hóditási céljaira. Szlovenszkói “függetlenségi forradalmat” a Magyarországról beszökött “szabad csapatok” (Héjjasék) irányították, de a gyümölcsöt, Szlovákiát, Cseh és Morvaországot, Hitler kaparintotta meg, kiszakítva azt az “1000 éves Magyarország testéből”. Megírják azt is, hogy a 200.000 magyar hadsereg, csak azért lett oda rendelve Hitler által a román határra, hogy a revízióval való fenyegetéssel kényszerítse a román királyt a behódolásra, aminek a megtörténte után, garantálta a mai román határt. Legjobb esetben is egy kis földsávval jutalmazza a magyar szolgálatot, aminek ellenében Magyarországnak le kell mondania mindennemű revíziós törekvésről. A Himler lapok, a buffalói, akroni, trentoni, toledoi stb. magyar lapokon kívül még a közelmúltban olyan intrazin- gens náci lapok is mint a Ver- hovayak lapja és a Szabadság napi lap is, nemcsak látja de meg is Írja, hogy a magyar függetlenségnek befellegzett. Csak a három kimondottan náci lap, a bridgeporti, pitts- burghi és a chicagói gyujsa továbbra is az örömtüzeket és rakja a babér koszorút, Hitler és a szolgája Horthyt fejére, nem véve tudomást az eseményekről. És csak egy szélhámos akad aki felakarja venni a harcot “az amerikai közvéleményt megmérgező cseh propaganda” ellen. Aki be akarja bizonyítani, hogy Magyarország független és szabad ország, amely csak egyenlő baráti szövetségese Hitlernek. Ez a páncélos lovag, az újabban a gerinctelen zsidók hivatalos lapjának az “Újság” cimü lapjának szerkesztője, Tárcái Lajos. Harcot hirdet midenki ellen, aki kételkedni mer Magyárország függetlensége és szabadságában. Már szervezi is ez a lókötő azt a “bizottságot” amely a harcot irányítani fogja. Csak egyre akarom figyelmeztetni ezeket a harcos faj és 6 percentes magyarokat, hogy a harcot először is Roosevelt elnök ellen vegyék fel, aki a 25 százalékos büntető vámot Magyarországhoz tartozó Ruthén- földre is kiterjesztette és annak államtitkára Welles ellen, aki a Hitlerhez küldött jegyzékében Magyarországot egyvonalba helyezi a náci kormánnyal. Végül pedig vegyék fel a harcot, egy Tárcái nevű köpönyegforgatóval szemben is aki csak pár év előtt, Magyarország legnagyobb ellenségét, a magyarság elleni propaganda mesterét Jorga professzort “mélységes tisztelettel és szeretettel” üdvözölte egy magyar küldöttség élén, itt Clevelandon. Vigyázzunk! A fenti figyelmeztetést a bridgeporti náci heti szemétben Dr. Birinyi Kossuth? Lajos adta le az amerikai magyarsághoz, hogy az ne tiltakozzon az óhazai kormányzat zsidógyilkolása ellen. Ezt a Birinyit csak a múlt héten részesítette a herélőbicskás lovas matróz Horthy kormányzó legfelsőbb elismerésbe, azért a könyvért, amelynél hazugabb és ostobább történelem hamisítást még el nem követtek. Ez a jó üzleti szimattal rendelkező tyuk prókátor, most hamisítással és hazugsággal akarja a Hitler által rendelt zsidótörvényt megindikolni. g Azt irja ez fiskális, hogy a “zsidótörvény földhöz juttassa a föld nélküli parasztot és munkához a munkanélküli munkást”. Ennél nagyobb hazugságot csak ott ir le, amikor azt irja, hogy 3 mázsa aranyat csempészet ki egy tucat zsidó Magyarországból. Én ezt elhiszem, de Birinyi ur mégis magyarázza azt ,hogy mennyi is az a 3 mázsa szinarany, azt irja “Egy ounce arany értéke 35 dollár, egy fontban 16 ounce van, egy mázsában viszont kétezer font három mázsában háromszor két ezer font ...” Én nem tudom, hogy ennek a kitüntett ökörnek a butasága vagy pedig a gonoszsága e nagyobb. Mert azt minden elemista geyrek tudja, hogy egy tonnában 2000 font van, de azt is tudja minden dedóba járó is, hogy egy mázsában száz kiló, tehát körülbelül 225 font van, de ezt “történelem iró” vagy azért, hogy az olvasót félrevezesse, vagy mert olyan buta, hogy 2000 fontot ir le egy mázsába, nem is egyszer, hanem háromszor is. Jellemző a bridgeporti szerkesztő intelligenciájára és a becsületességére, hogy ilyen zöldségeket lehoz. Természetesen a cikke végén, nem mulassza el Birinyi tata, hogy fel ne hívja az olvasót, hogy sürgősen rendelje meg a könyvét, amelyet készséggel szállít bár hová $2.50-ért. Na ja a hazafiasság az a fő, de az üzlet se kutya. Azért még arra is vállalkozik ez a náci, hogy a nevébe becsempéssze a Kossuth nevet is. Nagyon szeretném látni az ügyvéd ur születési bizonyítványát, hogy abban is benne van-e a ’’Kossuth” név, vagy csak a kiárusítás tartamára vette fel a reklám kedvéért. Hagyják abba. A new yorkiaknak gyakori szenzációja az, hogy az egyik református náci papot ismételten megpofozzák. A verés általában nem nevelő eszköz és amint a tények mutatják ennél a megkergült hecc káplánnál is hatástalanok maradtak. Hétről-hétre a legostobább cikkeket követi el a bridgeporti Tatyu lapjában. így legutóbb a nemzetköziségről végzett elmefuttatást és azzal szembe helyezi az egyedül üdvözítő “keresztény nacionalizmust” amely a keresztényi szeretet dicsőségére, szembe helyezkedik a batyusokkal. Pedig a tisztelendő ur, napnap után kénytelen elhagyni a “magyar nemzeti alapot” és az élet minden ágába bele kell kapcsolódnia a nemzetköziségbe. Amint az írásaiból kiveszem a tisztelendő ur nem veti meg az alkoholos italokat és ha utána kávét iszik azt Brazíliából kapja. Legtöbbnyire ugyan onnan a rumot, amit a teájába fogyaszt, de a jó magyar hurkába a rizskását főleg Kínából szállítják, mig a palástjának a selymét Japán termeszti. És igy lehetne folytatni a végtelenségig, de nem érdemes, mert ezen a papocskán nem fog se a tanítás, se a pofon. Azért legjobb ha abba hagyjuk mind a kétféle oktatást, a szóbelit is, a pofozást is. BÁNY&SZLEVÉL McMehen, W. Va. március 29 — Újév után itt is bejöttek a masinák és azok dolgoznak fiatal emberekkel, meg egy pár szakerral. Mi kézi ladolók a ste- ger szisztem mellett dolgozunk pár napot hetenként, felvátva. Mint hírlik, április elsején beszüntetik a kézi ladolást és akkor mehetünk reliefre. Más vidéken hasonló a helyzet. Több helyen már előbb bevezették a gépeket és helycserére gondolnunk sem lehet. Nyáron át amúgy sem igen dolgoztunk errefelé, legfeljebb egy-két napot és ennek most már véglegesen befellegzett. Aki a masinán van, az úgy dolgozik mint egy állat — fél, hogy leteszik. De ha el is osztanák egyenlően a munkát, akkor sem jutna hetenként három nap egyre, mert állandó munka itt sohasem volt. Ha hideg volt, télen a truckokra dolgoztunk többet, ha nem, akkor kevesebbet. Minket nem lep meg egészen az uj helyzet, mert nyitott szemmel vártuk. A haladás kerekeit megállítani nem lehet. Sajnos azonban az, hogy ideszorultunk és megélhetésünkre kilátás nincsen, elmenni meg nem tudunk. Mit csináljon hát a bányász? Szemétdombra kerültünk, feleslegesek lettünk, megöregedtünk. Élni nem tudunk, meghalni meg még nem akarunk. Beszéljetek bányászok. TÖBBEKNEK Az elmúlt hét folyamán, a “Bérmunkás Kampány” nyerteseinek dijait Turutz Pál munkástársunk megküldte. Amidőn ez áldozatosságért Turutz munkástársunknak nyilvánosan köszönetét mondunk — amit ő ugyan nem vár — a legkevesebb amire kérjük az ajándék szerencsés tulajdonosait, hogy a küldőt azoknak átvételéről saját kezűleg értesítsék. Szerkesztői üzenetek NEW YORKI JÓAKARÓNK: Nem kerülte el a figyelmünket az “A Munkás” hozzánk küldött cikke. De elég gerincteleneknek, gyáváknak ismerjük őket ahoz, hogy még a névvel alá jegyzett cikkeiket sem igen tartjuk foglalkozásra érdemesnek. NYÍLT TÉR rovatban az olyan cikkek szoktak megjelenni, amelyekért még a szerkesztőség és a lapért felelős fórumok sem vállalják a felelőséget. Persze az ilyen cikkeknek aláírói is szoktak lenni. Annak lapnak szerkesztőjét viszont, már sok mindennel megvádolták, de még senkisem fogta rá, hogy okos . . Sajtószabályok és etikák rájuk nem vonatkoznak, mert még a kapitalista bírák is méltányosak, az ügyefogyottakkal és hülyékkel, ha elébük kerülnek. Figyelembe nem vételükre, a hülyéknek kijáró szánalom adott okot — de figyelmeztetését azért köszönjük. 4 órás munkanapot — 4 napos munkahetet követeljetek a munkanélküliség megoldására