Bérmunkás, 1938. július-december (26. évfolyam, 1013-1039. szám)
1938-09-03 / 1022. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1938 szeptember 3. TÁRCA ELSŐ ESTE Irta: Békeffi József Úgy vette meg a házat, ahogy adták. Minden tartozékával együtt. Ha alaposan utána számol, nem is nagy az az ősz- szeg, amelyet érte fizetett. Mert hol talál ma ilyen testére szabott, aranyos viskót. Van benne tágas, napsütéses veranda, két nagy szoba s barátságos konyha. Aztán a homokos udvar. Nem nagy, de éppen elég a leányoknak. Évi és Baba, a két drága kölyök végre kedvére vi- háncolhat a szabadban. Az asz- szony tarthat aprójószágot és eljátszhatik a gyümölcsös kertben a fákkal. Ez a derűs uj otthon vala- mennyiök kedvére való. Hát igen! minden tartozékával: a kisértettel együtt. A ki- sértetért Ropszné külön nem kért semmit. Sőt amikor megtudta, hogy két apróság is van Kovács művezető családjában, vissza akarta szívni az üzletet. Mert ő nem veszi lelkére, ha a kisértet agyonrémiszti a kicsinyeket. Kovács hasfájást kapott a röhögéstől. Már mint hogy az ő leánykái. No, ez igazán mulatságos. — Igen tisztelt Ropszné asz- szony, ez valóban kedves magától. Tudja, az én Évikémnek egyetlen vágya, hogy kisértetet rángathasson azon a madzagon, amelyen most a majmát cibálja. Baba meg eddig is kísértetekkel bujócskázott. Ennél csinosabb játékkal nem is tudnám meglepni a csemetéket. Ropszné csóválta a fejét. Ha baj történnék, ő nem oka. ő mindent őszintén megmondott. — No, no, drága nagysád — vágott a sopánkodásba Kovács — Nem egészen. A tetőfák nagyrészt korhadtak. Azt elfelejtette elárulni. No, nem baj! Bizonyára a kisértet hordta rájuk a vizet. Imitt-amott a vakolat is lehullott. Persze ezt is a kisértet harapdálta le a homlokzatról. Kovács nem az alkuvás szándékával hozakodott elő mindezzel. A világért sem. Ha Ropszné kivételesen felárat kér a ki- sértetért, bizonyára megadja, annyira tetszett neki a ház különös lakója. Kovács azt is megkérdezte az öregasszonytól, hogy milyen névre hallgat a kisértet. Ezt a ház régi tulajdonosa nem tudta. Kár! A porontyok valószínűleg mielőbb látni szeretnék. És igy nem hívhatják elő a nevén. Eleget püffölik egymást. Jó volna egy harmadik pajtás is, akit közösen páholhatnának el. Ropsznét mindez nem nyugtatta meg. ő mindenesetre tanuk előtt bejelentette, hogy kisértet van a házban és ezzel semmi felelősséget nem vállal a bekövetkezendő katasztrófáért. Julius havában egy napsütéses reggelen a Kovács család birtokba vette az elragadó palotát. A gyerekek a nap folyamán nem mentek be a házba. A beköltözésnél csak útba lettek volna. Tehát Évike és Baba az udvart meg a kertet forrgatta föl. Évike, a hétesztendős, meg- mászta az összes fákat. A fiatalabbik fölásta az egész kertet. Összegyűjtött vagy tiz lótetüt. Pár földi gilisztát és egy orrszarvú bogarat. Ezeket egyelőre kis vödröcskébe tette. Kovács és felesége egész nap a lakást rendezgette. A vacsorát Kovácsné már az uj lakásban főzte meg. De nemcsak a vacsorát készítette el, már a konyhát is teljességgel rendbe hozta. Csak annyit említek meg hogy a konyhaszekrényen éppen úgy ragyogott a sárgaréz mozsártörő, a mérleg meg a két rézüst, mint az újpesti lakásban. A kis család bekapta a vacsorát és jókedvűen tért aludni. A kisértet ezideig nem került szóba. Eddig senkinek sem hiányzott. De Ropszné locsogásának mégis csak van némi alapja gondolta Kovács, amikor éjszaka 1 órakor felriadt. Mert az elvitathatatlan tény, hogy az uj gazdát valami éles csörgés verte föl álmából. Nemcsak ő riadt föl, hanem az egész család. A csörgés a konyhából hallatszott. Utána kísérteties csönd. Az asszony föl akarta gyújtani a villanyt. Kovács elkapta felesége karját és rászólt: —Várj csak, Ibolyka! Ennek a betörőnek egy kissé beszaki- tom a fejét. A gyerekek is fölültek ágyukban. De a kisértetre egyikük sem gondolt. Kovács a kezeügyébe eső kalapáccsal kiugrott a konyhába hirtelen fölgyujtotta a villanyt és körülnézett. Az ajtó zárva volt. Az ablakok betéve. Nem látott sem élőt, sem holtat. De egy poharat mégis levert valaki a konyhaszekrényről. Az tört össze a betonon. Kovács művezetőt kemény fából faragták, mégis megvakarta fületövét. Ibolyka is kijött a konyhába. Utána a porontyok. Már négyen állottak a konyhában és kíváncsian tekintgettek körül. Az asszony törte meg a csendet. Hangja icipicit remegett. — Te Gyula, ezt mégis csak a kisértet csinálta. Baba erre a kijelentésre lehajolt. Fölvett valamit a padlóról és megszólalt: — Mama, itt a kiséjtet — és apró tenyerén egy hatalmas példány orrszarvú bogarat nyújtott anyja felé. Gyönyörű féreg volt és bika- erejü. Baba rejtette este a pohár alá. Az orrszarvúnak nem tetszett a rabság és addig tolta belülről a poharat, mig az a szekrény peremére kerülve, le nem zuhant a padlóra. Ez történt az első este. A kisértet azóta nem jelentkezett. Kovácsnak az a véleménye a dologról, hogy a kedves vendég végleg elmaradt a háztól, önérzetében bántották meg hiszen Baba halálra sértette első jelentkezése alkalmával. Kétmillió utas a levegőben Szinte el sem akarjuk hinni, amikor a légiforgalomról szóló világstatisztikában olvassuk, azt hogy az 1938 adatok alapján az összes menetrendszerűen közlekedő légiforgalmi vállalatok kétmillió utast és körülbelül negyvenmillió kilogram csomagot és postát szállítottak. Hiszen még jól emlékszünk azokra az időkre, csak most volt a közelmúltban, amikor még néhány rajongó kísérletezett a repüléssel, még itt van közöttünk évasz András, aki alig harminc évvel ezelőtt próbálkozott fel- szálni a rákosi homokról és valóságos csodaszámban ment, amikor néhány métert fe is emelkedett. Még alig harminc esztendeje, hogy az egész v lág ünnepelte Blériot-t, az emberiség hősét ,aki ma már primitiv gépén átrepülte a La Manche csatornát. Még emlékszünk arra az időre, annak sincs sokkal több, mint húsz esztendeje, hogy istenkisértésszámba ment a repülőgépen való utazás és most ámulva olvassuk a jelentést, hogy 1932-ben már 240.000 kilométer volt a világ légiforgalmi hálózatának hossza és 117 azoknak a társaságoknak a számai amelyek a menetrendszerűen közlekedő légiforga om lebonyolításával foglalkoznak. Hol vagyunk már azoktól az időktől, pedig valójában milyen közel is vannak, amikor még tömegek zarándokoltak, hogy tanúi legyenek egy-egy repülőgép fölemelkedésének. Ma fel sem kapjuk a fejünket, amikor fejünk fölöt elzug a budapest- párizsi, vagy akár az amster- dam-batáviai repülgépjárat és csak akkor döbbenünk a fejlődés hatalmas útjára, amikor a számokat látjuk magunk előtt, amelyek azt mondják, hogy 20 évvel ezelőtt még csak egyetlen légiforgalmi útvonal- volt a világon: a párizs-londoni 350 kilométer hosszú útvonal és ma egyedül a kis Hollandiának 25.000 kilométeres repülőm vonala van, amely az anyaországot indiai gyarmatával összeköti. Gépcsodák. Ma már az egész világon több mint 410.000 kilométer hosszú távon bonyolódik le a rendes légi forgalom, minden komf írttal fölszerelt repülőgépekkel. Harminc év előtt Blériot még nyitott csónakban ült repülőgépén, valahogy úgy, mint most a cserkészfiuk a mótornélküli repülőgépeken. Azóta valóságos légi szállodák épültek, fürdőszobákkal, konyhákkal és alvóhelyekkel. A repülőgépek technikai felkészültsége és gyorsasága szinte elképzelhetetlen méAz öreg vándor Kenyerének javát megette, Sok esztendő szállt el felette. A lelke, a teste elfáradt: Kivánja a nyugtot, az ágyat. De onnan, ahol jóestét mond, Reggel már hajtja a kenyérgond. És fáradtan tovább botorkál, Meg-megpihen egy-egy bokornál. Városba ér, uccán ténfereg S hogy ne lökdössék az emberek: Egy-egy kapualjban megpihen, Nem ismeri, kérdi senki sem. Koldusbotja ott van mellette S ez mindent elmesél helyette. Értsétek meg ennek beszédét: Szállja meg lelketek’ a részvét. Söjtör András retekben emelkedtek. Hiszen az első utasgépek átlagsebessége óránként 130 kilométer volt. Ma már 320 kilométer. Valamikor nagy szenzáció volt, hogy egy repülőgép négy utast vihet magával. Ma már van olyan, amely negyvenet szállít. Húsz év előtt még csodaszámba ment a 200 lóerős repülőgépmótor. Ma egyszerűen tudomásul vesz- szük, hogy 4000 lóerős mótorok- kat építenek a repülőpépekbe. Álom és valóság. Az ember legcsodálatosabb álma volt a repülés. Ez most megvalósult. Igaz hogy nem teljesen úgy, ahogy gondolta. Az ember a repüléstől az idő legyőzését, a távolságok megszüntetését és vele a határok leomlását és az emberiség testvériesülését remélte. Szomorú, hogy ez a csodálatos találmány egyenlőre az ellenkezőjét hozta: a halált. Szomorú, hogy fejlődését is elsősorban annak az erőfeszítésnek köszönheti, amelyet egyes államok csak azért fejtenek ki, hogy szomszédaikat minél gyorsabban és eredményesebben elpusztíthassák. Az időt legyőzte a határokat egyenlőre azonban nem az élet, hanem a halál számára. Éppen azért, amikor elragadtatással olvassuk, hogy a légiforgalmi társaságok az agész világ területén immár 410.000 kilométeres légi útvonalon évente két millió utast .szállítanak, nem tudunk maradéktalanul örülni, mert ugyanakkor olvassuk azokat a híreket is, amelyek arról szólnak hogyan szórják a halált ártatlan asszonyokra és gyermekekre. Kínában és Spanyolországban. Nem tudunk maradéktalanul örülni azért sem, mert a repülés az évi kétmillió utas ellenére is, ma még mindig csak egyes kivételesek számára hozzáférhető. Az emberiségnek ez a páratlanul nagyszerű alkotása akkor tölti be majd igazi hivatását, amikor mindenki számára legalább is annyira hozzáférhető lesz,, mint a vonat vagy ar hajó. Reméljük, ez az idő sincs már messze. Egynek a sérelme, valamennyinek a sérelmét jelenti. Az ellenféllel szemben, mindig munkástársadnak van igaza!
