Bérmunkás, 1938. július-december (26. évfolyam, 1013-1039. szám)
1938-09-03 / 1022. szám
1938 szeptember 3. BÉRMUNKÁS 5 oldal Kérem, itt lehet a dollárokat leszurkolni! — NEW YORKI LEVÉL — Amikor az Amerikai Magyar Világ a kezembe kerül és látom ökölnyi betűkkel fűszerezett jajgató felhívásokat, melyekben arra szóllitják fel olvasóikat, hogy tejeljék le a dollárokat minél előbb, akaratlanul is eszembe jut a régi budapesti Városliget kikiáltója. Annak az volt a hivatása, hogy a tömeget a bódé közelébe csőditse, amihez különféle ötleteket kellett alkalmaznia. Köztük volt például ilyen szó- ^___________________________ lám is: Kérem most lehet, kérem itt lehet, öt krajcárért tolni, nyomni, huzni is lehet. Ehhez hasonlít az az undorító piaci lárma, amit az Amerikai Magyar Világ köré csoportosult “elvtárs” urak visznek véghez, hogy dologtalan pozíciójukat megmenthessék és egyben továbbra is megmaradhassanak a kényelmes megélhetést nyújtó vezérszerepben. Persze a fenti kikiáltó módszert nekik például igy illene megváltoztatni : Kérem itt lehet, kérem most lehet, kérem itt állandóan kell dollárokat leszurkolni. Minél hamarább, annál jobb, mert nagy szükségünk van ám a proletárok dollárjaira. Sőt ma már nem is elég a hátralékok beküldése, mert annál sokkal több pénz kell. Az előfizetésért lapot is kell adni, az pedig pénzbe is kerül, még akkor is, ha a munkások bérét nem fizetik meg. De a papirt, a nyomást csak meg kell fizetni, ha akármilyen nehezen is, mert ha nem fizetnek, a nyomda nem nyomja a lapot. Tehát ez mégis némi kiadással jár, amit az “elvtárs” urak nem nagyon szeretnek. Ezért jöttek arra a gondolatra, hogy jó volna olyan pénzre szert tenni, amiért semmit sem kell adni. így született meg az az eszme, mely ökölnyi betűkben nyert kifejezést, hogy: “Minden olvasó egy- egy dollárt egy héten belül a lap segítségére!” Ejnye, ejnye, hogy lehet ily rettenetes hibát elkövetni? Vájjon nem lett volna helyesebb, ha azt írták volna a kolduló cikk fölé, hogy: Minden olvasó egy-egy dollárt küldjön be minden héten az “elvtárs” urak kényelmének a biztosítására. Azt hiszem ez szebben és őszintébben hangzik. És milyen érdekes, hogy ezek az “elvtárs” urak, ha öntudatlanul is, de szépen igazolják az én állításomat, hogy az Amerikai Magyar Világ és a köréje csoportosult “elvtárs” urak felcsaptak az amerikai magyar munkásság vámszedőivé, még pedig örökös vámszedőivé. Mert azért nem is olyan megvetendő foglalkozás a dollárgyüjtés, ha van honnan gyűjteni. És különben is nem bolond az, aki megeszi a hét kenyeret, hanem inkább az a bolond, aki adja. Az “elvtárs” urak ez alkalommal már nemcsak koldulnak de tanácsot is adnak arra, hogyan lehet a dollárokat a számukra megszerezni. Az egyik lapszámban például ilyen bődü- letes “bölcs” tanáccsal szolgálnak: Valaki egy hétig lemond erről vagy arról a csekély élvezetről, kényelemről kevesebbet dohányzik, nem megy egyszer- kétszer színházba, moziba, néhány pohárral kevesebb sört iszik meg.” Szóval a szegény magyar proletár mondjon le a saját maga testi és szellemi szükséleteiről, hogy az “elvtárs” uraknak juttassák el a dollárokat. Csuda, hogy még eddig nem kívánják azt is, hogy a proletárság mondjon le a levegő élvezetéről is, hogy nekik több jusson. Mert ezzel a dologgal valahogy úgy vagyunk, hogy minek is a nehezen dolgozó proletárnak a kényelem, amikor azt sokkal jobban ki tudják használni az “elvtárs’ ’urak. Minek dohányozzon, menjen színházba vagy a moziba a verejtékező munkás, amikor az “elvtsárs” urak jobban értenek az ilyesmi megválasztásához. Minek igyon sört a hiszékeny és önfeláldozó proletár, amikor nekik a viz is túlságosan jó. A sört majd csak elfogyasztják az “elvtárs” urak. A tanács már megvan, most csak az kell, hogy a proletárok ragadják meg az alkalmat és szurkolják le a dollárokat, de nem előfizetésképpen, hanem csak úgy uk-muk-fukra, adományképen, amiért semmiféle ellenszolgáltatás nem jár. És ami a legfontosabb, erre még elszámolással sem tartoznak. Mert ajándék lónak senki sem nézi a fogát. Igaz, hogy ezt a közmondást kissé megfordítottam értelmében. Hát gyerünk csak gyorsan azokkal az ajándék dollárokkal, mert igy fejezik be kolduló felhívásukat az “elvtárs” urak: “Tegye tehát postára még ma mindenki a maga adományát”. Persze, a pénzre nagy szükség van, hát miért hagyják várni az “elvtárs” urakat? Vegyék tudomsul, hogy: Kérem itt lehet, kérem most lehet, kérem itt mindig lehet, sőt kell dollárokat leszurkolni. Lelki szemeim előtt látom az “elvtárs” urak ábrázatát, amikor kezdenek begurulni az adomány dollárok amint magukban dudorásszák azt a jó régi magyar nótát: “Te csak nyögjed, (bocsánat a ferdítésért) Én majd elmulatom ...” Akinek ez tetszik, az csak szurkoljon tovább, hogy eleget tegyen az “elvtárs” urak kívánságának, aki pedig gondolkozni tud, aki józan szemmel látja és elemzi az eseményeket, az úgyis undorral fordul el ezektől az “elvtárs” uraktól. Hajnal János. KITARTANAK A TENGERÉSZEK A rank and file (köztagság) bizottság harca a Shipping Board és a szakszervezeti basák ellen, negyedik hetébe lépett. New York — A nagy harc, melyet augusztus elején a ten- gerszállitó ipari munkások kezdtek a szakszervezeti basák és a kormány Shipping Board ja ellen, tovább tart és sikert sikerre halmoz fel. A tengerészek tudatában vannak annak, hogy ha veszítenek, hosszú időtartamra ez lesz az utolsó harcuk. Nem is csoda, hogy olyan elszántsággal küzdenek, melyhez fogható harcot nem tapasztaltunk hosszú évek óta az ipar történetében. öt különböző szervezet, az IWW. Tengerszállitó Ipar munkásainak tagjai által vezetve, fejt ki ellentállást a Shipping Board ama tervezete ellen hogy az általuk felállított irodán keresztül történhessék csak felvétel. A Board e tervével megrostálni szeretné az ipart a nemkívánatos forradalmi elemektől, kiket rövid időn belül kipucolna a hajókról és a rakpartokról is. E tervezet ellen irányul a harcnak az éle. A tengerészek nem hajlandók munkát vállalni a Shipping Board által felállított és elenőrzött irodákon keresztül. Állandóan piketelik az ilyen irodákat és a szervezeti helyiségekbe delegálják a jelentkezőket. Ez által elérik azt, hogy a Shipping Boardot kényszerítik a Union Hallok megkeresésére, ha hajószemélyzetre van szükségük. Érdemes megjegyeznünk azt, hogy a szakszervezeti basák éppen olyan tehetetlenek a sztrájk és a bojkott leszereléséhez, mint a Shipping Board. S ha ehez hozzá tesszük, hogy a fellázadt szakszerevezti tagokat, kommunista asszisztálással terelgetik vissza az akólba, teljes lesz a kép. A kormány sztrájktörő irodája, a szakszervezeti basák és a kommunisták egységfrontban a tengerészek minden tekintetben igazolt időszerű harcával szemben. így áll a helyzet a Hajózási iparban. HUSZONKÉTÉVE MÚLT. San Francisco, Cal. — Hétezer ember gyűlt össze Jerry O’- Connel képviselő meghalgatásá- ra, aki Tom Mooney és Warren K. Billings bebörtönzésének 22- ik évfordulója alkalmából itt lerendezett monstre gyűlésnek volt a főszónoka. O’Connel szerint, Mooney és Billings szabadlábra kerül, vagy a U.S. Supreme Court jóvoltából, vagy egy demokrata kormányzó megválasztása által hat hónapon belül. 4 órás munkanapot — 4 napos munkahetet követeljetek a munkanélküliség megoldására “(areola tok Karcolja (f) Hát persze, hogy elismerjük, hogy iparilag szervezkedni kell, mondják álbarátaink és politikus ellenségeink egyaránt, de a nagy tömeg még nem érett olyan forradalmi szervezetbe való szervezkedésre mint amit az IWW. képvisel. Az még nem volna nagy baj, hogy a tömeg nem elég érett, nagyobb baj az hogy a politikusok nagyon is érettek a tömeg félrevezetésére. Horthy és Hitler titkos ölelkezéséből megszületett a két, véreskezü diktátor egységfrontja, melynek parádés keresztelőjét tartották az elmúlt héten. A szörnyszülöttnek Madame Horthy lett a keresztanyja, aki egy üveg pezsgővel keresztelte meg az uj hitlerfajta hadihajót. Akik pedig még mindig azt hiszik, hogy a diktátorok ölelkezése a nép javát szolgálja, majd az ágyúgolyók zenéje mellett, fütyürészhetik a Kossuth nótát, az Északamerikai Magyarok Dem. Szövetségének bölcs tanácsára. Franco a törpe diktátor nekiágaskodott és a hatalmas angol oroszlánnak megráncigálta a szakállát. Mert azért sem fogadja el az angol ajánlatot és a német és olasz hadsereget nem küldi vissza a spanyol területekről. De nem ám! És mit tesz erre a hatalmas nagy Anglia. Semmit! Diplomata nyelven ezt “várakozó politikának” nevezik. És mit várhatnak ettől a spanyol munkások. Semmit! És ezt jól tudják ezért cselekszenek is a saját érdekükben. Az egész világ bámulatára győzelmesen állják a harcot. Hitlerék legújabb honmentő akciója, mely az idő mutatót legalább 300 esztendőre irányítja vissza, a még lélegző zsidóknak, csak megbélyegző nevek viselését engedélyezi. 217 névből, melyek Hitler jóváhagyásával vannak összeállítva, válogathatnak. Azért még sincsennek annyira megszégyenítve a német zsidók a névcserénél. Mert addig még nem lettek kényszerítve arra, hogy HITLER nevét viseljék, megmentve vannak attól, hogy a világ- történelem legszégyenteljesebb nevével megbélyegezzék őket. Hogy mennyire fontos kul- turszolgálatot teljesít az egyházi maszlaggal kibélelt Magyar Világ azt most látjuk csak amikor egyik számában olvassuk, hogy valamelyik magyar urhölgy “fényes” sikerrel letette a honpolgárosodási vizsgát. Ezelőtt csak úgy volt, hogy valaki vagy megkapta a polgárpa- pirt, vagy nem. Szinte borzalmasan gondolunk arra, hogy mi lenne az amerikai magyarokkal, ha hasonló kulturesemények híreitől, a Magyar Világ “fényes” kimúlása folytán elesne. A G.R.U. newarki csoportja saját helyiségében, 294 Market St. minden hó első és 3-ik ked- jén tartja rendes gyűléseit.
